Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)
2004-12-11 / 286. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 11. RÖVIDEN Börtön vár az ellenzéki honatyákra? Pozsony. Bűnvádi eljárás indulhat négy ellenzéki parlamenti képviselő ellen, ha kollégáik megszavazzák immunitásuk felfüggesztését. Milan Cagala, Ján Mikus, Milan Rehák és Igor Pinkává egyaránt a HZDS listájáról jutottak a parlamentbe, s a nyomozó- hatóság szerint mind a négyen részt vettek a DMD Holding tönkretételében, amikor a 90-es évek második felében az állami vállalat felügyelő-bizottságának még a tagjai voltak. A rendőrség szerint a nehézgépipari vállalatcsoport vezetősége több mint hétmilliárd korona állami vagyont játszott át magánkézbe. A képviselők egyöntetűen visszautasították a vádakat, Cagala szerint csak a kormány rendeletéit teljesítették. Rehák állítja, nem is követhettek el törvénysértést, hiszen döntéseikkel pont ők mentették meg a csődtől a vállalatcsoportot. (TASR) Ivan Sramko a jegybanki elnök Pozsony. A parlament tegnap 108 szavazattal a kormány jelöltjét, Ivan Sramkót választotta meg a Szlovák Nemzeti Bank új elnökének. Sramko,-aki jelenleg a jegybank alelnöke, 2005. január 1-jével veszi át e tisztséget Marián Jusko jelenlegi elnöktől. (SITA) Névtelen ajándékozók segítik a romákat Pozsony. A romák a társadalomért tervezet keretében a kelet-szlovákiai településeken nagy szegénységben élők megsegítésére karácsonyi gyűjtést szervezett a Kulturális, Művelődési és Kommunikációs Társulás (ACEC). A névtelen ajándékozók nemcsak teherautónyi játékkal, könyvekkel kívántak örömet szerezni a gyerekeknek, hanem ruházattal, takarókkal, konyhai és iskolai segédeszközökkel, higiéniai szerekkel enyhítettek a nagycsaládosok gondjain, (erf) Törvényt sértett a szóvivő? Pozsony. Vizsgálja a rendőrség, vajon törvényszegést követett-e el tavaly januári sajtótájékoztatóján Boris Azaltovic, a belügyminisztérium szóvivője, mikor a lehallgató berendezések működéséről nyilatkozott. Svetlana Husárová, a legfőbb ügyész szóvivője megerősítette: bizalmas és titkos információk veszélyeztetése nyomán június 2-án eljárás indult. A tanúkat kihallgatták, a vádirat az illetékes ügyésznél van, már csak az ítélet hiányzik. (SITA) Az újak közül csak a litvánok elégedettebbek Boldog EU-tagok vagyunk TASR-HÍR Az ellenzék a jövő héten kezdeményezi Eudovít Kaník leváltását Több pénz a biztosítóknak Brüsszel. Az Európai Unió legelégedettebb polgárai között tartják számon a pesszimizmusáról és negatív életszemléletéről elhí- resült szlovákiai lakosságot. A tegnap közzétett Eurobarométer közvélemény-kutatás eredményei azt mutatják, Szlovákia EU- tagságával a népesség 57 százaléka ért egyet. Az újonnan csatlakozott tíz tagországból csak Litvánia előzött meg bennünket (ott 69%'os az elégedettségi arány), míg az uniós átlag 53 százalék. Az EU-s tagsággal járó előnyökkel kapcsolatban feltett kérdésben is hasonló eredmények születtek: a szlovákiaiak 62%-a ismeri el a csatlakozás hasznosságát; a litván (78%) után ez a második legoptimistább eredmény. Az uniós átlag ebben a kérdésben is 53%- os. Az unió intézményeiben bízó ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony/Somogyszob. Segítségét ajánlotta fel tegnap a magastátrai faújratelepítéshez Tóth Károly, somogyszobi fatermelő. Saját csemetéit adományozná ingyen a katasztrófasújtott övezet felújítására. „1972 óta foglalkozom facsemete termesztéssel. Nálunk nagy volt a vadkár, így sok facsemetém megmaradt. Ahogy figyeltem a híreket: a Magas-Tátrának ideálisak lennének a fák. Az eseményeket csak tévében tudtam figyelemmel kísérni. Betelefonáltam a stúdióba és ők léptek kapcsolatba a szlovák féllel” - nyüatkozta lapunknak Tóth. Adományával azonban gondok merültek fel: törvény alapján csak a polgárok között szintén élen járnak a szlovákiaiak, hiszen az Európai Parlament irányában 70, az Európai Bizottság felé pedig 61 “Zoos a bizalom aránya. A lakosság túlnyomó többsége az európai alkotmányhoz (71%) hasonlóan az egységes uniós külpolitikát (86%) is pártolja. A magánéletünket és gazdasági helyzetünket illetően immár kevésbé vagyunk pesszimisták; a korábbi riasztó adatokkal szemben jelenleg a lakosság 59 százaléka teljesen vagy jobbára elégedett saját életkörülményeivel. Az Eurobarométerből kitűnik, hogy a szlovákok a közeljövőben magánéle-tükben nem számítanak nagyobb változásokra, 27% szerint javulásban, 21%- unk szerint azonban az állapotok romlásában lesz részünk. Az október-novemberi közvéleménykutatás csaknem 25 ezer személy részvételével készült el. Tátrában őshonos facsemeték telepíthetők ki. „Hallottam, hogy gondok vannak. Meggyőződésem, hogy pénzről van szó. Szlovákiából valaki fél, hogy ez sokba kerülne, hogy fizetni kellene segítségemért. A munkálatoknak viszont minél előbb neki kell látni, nehogy az eső elmossa a termőföldef ’ - tette hozzá az adakozó kedvű erdész, aki még pontosan nem tudja, mennyi fát ajánlana fel. Kijelentette: egy azonban biztos, hogy nagy területet be lehetne vele telepíteni. Az Opavia kekszgyár is felajánlotta segítségét: mától minden termék árából 5%-ot a Tátrának adományoznak, a cseh piacról pedig a Tatranky bevételének 5%-át utalják át. (dem) Pozsony. A jövő évet 16,8 milliárd koronás többlettel zárja majd a Szociális Biztosító, a képviselők tegnap megvitatták az intézmény 2005-ös költségvetését. ÚJ SZÓ-HÍR A magas nyereség az idei évből származó 17, 217 milliárd koronás többletnek' köszönhető, mely a januárban megszűnt Nemzeti Munkaügyi Hivatal felhalmozódott pénzeszközeiből származik. A költségvetés 8,2 százalékos nyugdíjemeléssel számol július 1- jétől, miközben az egész éves infláció várhatóan csak 3,3 százalékos lesz. A dokumentum tartalmazza a nyugdíjemelésre vonatkozó előrejelzést a következő ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Hét év után varrta el a szálakat a rendőrség egy maffiagyilkosságban. A meggyilkolt Pavol M. vállalkozó szorosan együttműködött a Vladimír Y. által vezetett bűnbandával - tájékoztatott Jaroslav Spisiak, az országos rendőrfőkapitány első helyettese. A rendőrség gazdasági bűncselekmények elkövetésével már régebben megvádolta a banda 21 tagját. Idén hat gyilkosság elkövetését is csatolták a vádirathoz, melyek elkövetésével Pavol M. gyilkosát, Eduard V.-t vádolja a rendőrség. Az ügyészség fellebbezett Kiengedték a gyermekrablót Pozsony. Szabadlábon védekezhet az a 20 éves, szenici járásbeli laksárújfalui nő, akit az öt hónapos nádasfői (Rohozník) Matús Var- muza elrablásával gyanúsítanak. A Pozsonyi 3. Járásbíróság tegnap elutasította az illetékes ügyésznek a gyanúsított előzetes letartóztatását célzó javaslatát. A testület szerint azon félelmek, hogy a rossz pszichikai állapotban lévő gyermektelen nő további csecsemőkre jelentene veszélyt, megalapozatlannak tűntek. Az ügyész a döntés ellen fellebbezett. (TASR) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A betegeknek közel fele nem ismeri a gyógyszerek lehetséges káros mellékhatásait, vagy nincs tisztában az előírt adagolással - állítja Dániel Jurisic, a „Kérdezze meg gyógyszerészét” program menedzsere. A héten kezdődött kampány - mely a gyógyszerészkamara (SleK) és a Nemzetközi Egészségügyi Szervezet (WHO) közös kezdeményezése - ezen javíthat, hiszen a gyógyszerész pontos szakmai felvilágosítást adhat a betegnek. A programba egyelőre 90 gyógyszertár kapcsolódott be, de várható, hogy egy éven belül ez a szám jelentősen nő. „A patikák nem gyógyszerévekre is: a lakosság 2006-ban 4,9, 2007-ben 4,3, 2008-ban pedig 4,1 százalékos valorizációra számíthat. Ugyanekkor az infláció becsült értéke minden évben alacsonyabb lesz a valorizáció mértékénél: 2006-ban 2,8, 2007- ben pedig csak 2,5 százalékos pénzromlásra kell felkészülni. A második pillér indulása miatt a Szociális Biztosító 2005-ben 5,3 milliárd korona bevételkiesésre számít, az előrejelzések szerint ugyanis jövőre a biztosítottak 35 százaléka már a magánnyugdíjpénztárakba fizeti be öregségi nyugdíjjárulékának felét. Elfogadták az Általános Egészségbiztosító (VsZP) jövő éves költségvetését is. A tervek szerint 3,5 millió biztosítottal jövőre is a VsZP marad a legnagyobb intézmény az egészségbiztosítási piaA csoport gazdasági bűncselekményekkel, autólopással és lízingcsalásokkal foglalkozott. A már korábban kényelmetlenné vált személyek tetemeit idén januárban találta meg a rendőrség az Erdőháton. A tettest akár életfogytiglani börtönbüntetésre is ítélhetik. „Pavol M. egyszerűen kényelmetlenné vált, Edurad V. egy kis tisztáson háromszor lábon lőtte, majd egy dróttal hátulról a lábát összekötötte nyakával. Az áldozat sérüléseiből ítélve úgy gondolta: nem bírja sokáig és rövid időn belül, megfojtja saját magát” - pontosított Spisiak. A férfit ezután ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. Egész nap folyamán fogadta a polgárokat Pavel Kand- rác emberjogi biztos. Reggel nyolc órától délután hatig csaknem 200 embert fogadtak - mondta el érdeklődésünkre Henrieta Antal- ová, az ombudsman irodavezetője. „A látogatottsággal rendkívül elégedettek vagyunk. Munkatársaink megállás nélkül foglalkoztak az ügyfelekkel. Diákok, nyugdíjasok, munkanélküliek, sőt egykét hajléktalan is felkeresett bennünket” - pontosított Antalová. Az odalátogatóknak az ombudsboltok, bár az utóbbi időben sokan így szeretnék feltüntetni - mondta Igor Minarovic programmenedzser. - Feladatuk a tájékoztatás, és ezt már ma is magas színvonalon teljesítik.” A tájékozatlanságról sok esetben a páciensek tehetnek, mivel nem kérdeznek rá a gyógyszer nem kívánt mellékhatásaira vagy szedésének korlátozásaira. „Sok gyógyszer nem szedhető a terhesség vagy a szoptatás ideje alatt, a gyógyszerészek erről pontos tájékoztatást tudnak adni” - mondta Peter Stanko, a SleK képviselője. A program a gyógyszerészek képzését is biztosítja, nekik elsősorban a kommunikációs képességeiket kell javítaniuk. A betegek tájékozottsága javíthatja a con: bevételei jövőre elérik a 49,55 milliárd koronát. A gyógykezelésre 26,4 milliárd koronát, a gyógyszerekre pedig 18,688 milliárd koronát fordít a biztosító, a gyógyfürdői kezelésekért 1,11 milliárd koronát fizet. A törvényhozás kedden rendkívüli üléssel folytatja munkáját, melynek egyetlen pontja a Smer által a szociális miniszter ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány. Az ellenzéki párt szerint Eudovít Kaník csődöt mondott a nyugdíjrendszer reformjával, ezért megérett a távozásra. Az indítványt támogatta a kommunista párt is, a HZDS egyelőre nem mondott egyértelmű igent, de több képviselője jelezte, hogy Kaník leváltására fog szavazni. A kormány egységesen kiállt a szo- . ciális miniszter mellett, (lpj) gépkocsijának csomagtartójába rejtette és egy ideig Pozsonyban furikázott a rakománnyal. Később - a már halott - áldozatát bedobta a Dunába. „Bármennyire is furcsán hangzik: az alvilágban gyakoriak a hasonló gyilkosságok. Az áldozatnak tudatosítania kell, hogy hibázott - ezért a szenvedés elengedhetetlen. Hasonló esetek bebizonyítása nagyon bonyolult. Nem Colombo felügyelő filmjeiről van szó. Nem elég, hogy a film végén valaki véletlenül meglát valamit, és minden megoldódik. Itt gyakran egyetlen tanúvallomáson bukik meg minden” - tette hozzá Spisiak. (dem) man és jogászok ajánlották fel segítségüket, az alapvető emberi jogok megsértésével kapcsolatos esetek megoldására. Az akciót az emberi jogok világnapja alkalmából rendezték meg. Kandrác nem egész három év alatt 5660 panaszt kapott - eddig az esetek 83 százalékát sikerült megoldani. Sürgetésére 2004 márciusától összesen 42 bírósági tárgyalást sikerült befejezni. Az ombudsman véleménye szerint az elintézett panaszok számával arányosan megnőtt az alapvető em- beijogok megsértésével kapcsolatos esetek száma, (dem) kezelés eredményességét is, hiszen sok gyógyszer esetében nem mindegy, hogy evés előtt vagy evés után vesszük be. Európában a lakosság közel 90 százaléka bízik a gyógyszerészekben. Több országban speciális tájékoztatási programok is léteznek, testre szabott tájékoztatást kaphamak például az asztmások, a szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők, vagy a HIV-fertőzöttek. Ezek a programok a gyógyszerkiadásokat is csökkentették, Finnországban az adagolással kapcsolatos tájékoztatás 6 százalékos megtakarítást hozott, ami a szlovákiai, 20 milliárd koronás gyógyszerpiac esetében is jelentős spórolást jelentene. (lpj) Siketeken segítenek Speciális képzést kapnak Pozsony. Jövő februártól speciális program keretében képzik majd a munkanélküli siketeket és gyengén hallókat, hogy könnyebben tudjanak elhelyezkedni. Menedzseri és számítógépes ismereteket sajátíthatnak el, megtanítják őket használni a legalapvetőbb programokat, csapatmunkához szoktatják őket. Néhányukat arra is felkészítik, hogy később hasonló tanfolyamokat vezethessenek, illetve tanácsadó központokban dolgozhassanak, ahol útbaigazíthatják munkát kereső társaikat. Ezáltal a szociális segítségnyújtás újfajta módszereit próbálják elterjeszteni - tájékoztatta lapunkat Barbara Gindlová, a Halláskárosultak Országos Szövetségének munkatársa. A szervezet egyedülálló on-line tankönyvet és különleges e- learning számítástechnikai tanfolyamot dolgozott ki, melyben a jelbeszéd újonnan kialakított elemeit is használják. A program lényege, hogy a halláskárosultak is megismerkednek a modern műszaki vívmányokkal, az internettel, ráadásul egymást fogják tanítani. Hasonló program Szlovákiában még nem valósult meg, és Gindlová bízik benne: igazi segítség lesz a siketek és gyengén hallók számára, és a számítógépes ismeretek birtokában helyt állnak majd a munkaerő- piacon. (sza) Szigorítják a törvényt Biztonságosabb szolgálatok? Pozsony. Szigorítják az őrzővédő szolgálatok (SBS) működését szabályozó törvényeket - döntött tegnap a parlament. Szigorúbb feltételek mellett állítják ki a cégek ipari engedélyét. A fegyverhasználatot is jobban ellenőrzik. „Az elmúlt napok tapasztalata mutatja, mennyire veszélyes lehet, ha bizonyos szervezetek illegális fegyverekhez jutnak. Ezt akartuk megkerülni a törvénymódosítással” - nyilatkozta Dániel Lipsic igazságügyi miniszter. A törvénymódosítás a már létező őrző-védő szolgálatok átvilágítását is lehetővé teszi. A súlyos törvényszegésekkel a belügyminisztérium külön bizottsága foglalkozik majd, melynek döntése jogerős lesz - nem lehet ellene fellebbezni. A büntetések is módosulnak, például törvénytelen fegyverhasználatért akár nyolc, súlyosabb bűncselekményért akár tizenöt évet is kaphat az elítélt biztonsági őr. (s, dp) Az MKP a negyedik Továbbra is Fico vezet Pozsony. Ha november végén tartották volna a választásokat, 26,1 százalékos támogatottsággal a Smer került volna ki győztesen - derül ki a közszolgálati rádió legfrissebb közvélemény-kutatásának eredményeiből. A sorban a második, 14,9%-os szavazati aránnyal a ES-HZDS, harmadik pedig, 11,4%- kal a KDH lett volna. Az MKP 10,1%-os, az SDKÚ 8,8%-os támogatottságot szerzett volna. A parlamentbe 6%-kal az SNS és 5,6%-kal az ANO is bejutott volna, (TASR) Magyarországról nem jöhet facsemete? Ajándékba kapnánk a fákat Jaroslav Spisiak: ez nem a Colombo-sorozat, hanem az igazi élet Elvarrták a szálakat a maffiaügyben A kockázatok és a mellékhatások elkerülése érdekében... Bátran kérdezze meg gyógyszerészét! Az ombudsman büszke magára és hivatalára Nyílt nap Kandrácnál