Új Szó, 2004. december (57. évfolyam, 277-303. szám)

2004-12-09 / 284. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2004. DECEMBER 9. Régió 5 Legifjabb Banyák István és Sárközi Pál sikere Dunaszerdahelyi prímások a Vonópárbaj döntőjében LŐRINCZ ADRIÁN Dunaszerdahely. A mega- és szupersztárok elkeseredett kere­sése közben a tévénéző nagykö­zönség észre sem veszi, hogy más­féle kultúra is létezik - mely rá­adásul eredeti, magyar. Ilyen a prímások egykor nagy közked­veltségnek örvendő, ma inkább csak a szakma által figyelemmel követett megmérettetése. 1| Legifj. Banyák István Az első Vonópárbaj Prímásver­senyt 1984-ben rendezték meg, majd hosszú csend következett, melyben csak elvétve csendült fel a muzsikaszó kisebb, helyi jelen­tőségű versenyek során. Húsz év­nek kellett eltelnie, hogy hiánya érezhetővé váljon, ám visszatéré­se annál többet sejtet - az idén meghirdetett prímásverseny ugyanis már nemzetközi részvé­tellel zajlik. A válogatóra november 18-án került sor; az érdeklődést, meg­mérettetni vágyást jellemzi, hogy mintegy 60 prímás jelentkezett Európa keleti és nyugati szegletei­ből, de a felkelő nap országa, Ja­pán is képviselteti magát egy mu­zsikussal. A november 26-i elő­döntőt, majd a december 3-i kö­zépdöntőt követően nyolc zenész került a döntőbe; közülük hatan az egykori Rajkó Zenekar - ma Ta­lentum Tánc- és Zeneművészeti Szakiskola - neveltjei. Tájainkat két dunaszerdahelyi prímás, a legifjabb Banyák István és Sárközi Pál képviselik. A magyarországi Esélyegyenlő­ségi Hivatal, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, a Minisz­terelnöki Hivatal Roma Ügyekért Felelős Politikai Államtitkársága és számos szervezet által is támo­gatott rendezvény zsűrijében ran­gos előadóművészek és zenekar- vezetők foglalnak helyet. A döntőbe került Sárközi Pál 1990-ben lett a Rajkó tagja, majd 98-ban tett vizsgát. Megfordult Európa szinte valamennyi orszá­gában, ma Szlovákián kívül fő­képp Ausztriában és Németor­szágban lép fel. Az 1984-ben szü­letett legifjabb Banyák István a pozsonyi konzervatórium végzős növendéke, nagyapja, idősebb Ba­nyák István prímás elmondása szerint ötéves kora óta csak a ci­gányzene érdekli, bár klasszikus zenét is tanul. A rangidős prímás elmondta azt is, hogy mintegy két hónappal ezelőtt a Dunaszerdahelyi Roma Muzsikusok Polgári Társulása szervezésében nagy sikerű kon­certet adtak a Bihari János Cigány Koncertzenekarral Nagyabony- ban, a híres prímás szülőfalujá­ban. Ezzel olyan űrt próbáltak be­tölteni, mely több mint egy évtize­de keletkezett azáltal, hogy az 1964-től megrendezett nagya- bonyi cigányzenei ünnepélysoro­zat megszakadt. A polgári társu­lás célkitűzései közé tartozik, hogy szobrot állítsanak Bihari Já­nosnak, és továbbra is szakmai se­gítséget nyújtsanak a fiatal muzsi­kusoknak. A Vonópárbaj Nemzetközi Prí­másverseny döntője december 10- én zajlik a Budapest Kongresszusi Központban. Sárközi Pál (A szerző felvételei) Inkubátort helyeztek el tegnap a kramárei gyermekkórház előtt, hogy a csecsemőjüket vállalni nem tudó vagy nem akaró anyák - ha így döntöttek - ide helyezzék el gyermeküket. December 15- től Zsolnán, 20-tól Eperjesen, jövőre pedig Nagyszombatban és Nyitrán is lesz egy-egy inkubátor. (Pavol Funtál felvétele) A járatok fenntartásától vagy esetleges megszüntetésétől függ a sofőrök állása Száz alkalmazottól válik meg az érsekújvári SAD? Érsekújvár. Elképzelhető, hogy több mint száz alkalmazottjától lesz kénytelen megválni az érsekőjvári Autóbusz­közlekedési Vállalat (SAD). SZÁZ ILDIKÓ Az Érsekújvári Körzeti Munka-, Szociális és Családügyi Hivatalba tájékoztató jellegű információ ér­kezett az érsekújvári SAD-tól, mely szerint - a buszjáratok szá­mának csökkentése esetében - jö­vő év február 1-jén az érsekújvári, a nagysurányi, a vágsellyei és a párkányi régió 103 SAD- alkalmazottja veszítheti el állását. Állítólag hasonló elbocsátáso­kat helyeztek kilátásba a Komáro­mi és Lévai járásban is; az előze­tes bejelentések szerint a déli ré­gióban mintegy kétszáz fő (számos buszsofőr) veszítené el munkahelyét. Hana Jahodníková, az SAD ér­sekújvári személyforgalmi osztá­lyának igazgatója szerint jövőre a jelenlegi járatok számát abban az esetben lesznek kénytelenek har­minc százalékkal csökkenteni, ha nem kapják meg a működésükhöz kért és szükséges támogatást. „Az érsekújvári SAD vezetői kö­zölték velünk, bizonytalannak ér­zik a helyzetüket, és ha a megye nem tudja megoldani a problé­mát, kénytelenek lesznek elbocsá­tásokhoz folyamodni. Minderről a megye november 29-i közgyűlé­sén tájékoztattam a képviselőket. Jövő héten hétfőn lesz a követke­ző ülésünk, melynek program­pontjai közt szerepel a jövő évi költségvetési javaslat” - tájékoz­tatott László Vilmos, a megyei hi­vatal közlekedési osztályának ve­zetője. Lapunknak elmondta, a gondokról várhatóan december közepén tárgyalnak a közlekedés- ügyi minisztériumban. Amíg tar­tanak a tárgyalások, a megyei hivatal illetékese szerint korai el­bocsátásokról és a meglévő busz­járatok nagyobb mértékű csök­kentéséről beszélni. Felelőségvállalás a kedvezményezettekért „Az állam megszabja, melyek a kedvezményezett csoportok az autóbusz-közlekedésben. Ez az állam szociálpolitikája, ezért ne akarja az ezzel járó többletkiadást a megyére hárítani. A megyei önkormányzatok elnökei közelmúltbeli találkozójukon kinyil­vánították, egyetértenek az autóbusz-közlekedési vállalatok re­formtörekvéseivel. Ezek közül a megye szeretné felvállalni a köz­lekedési szolgáltatások biztosítását, úgy, hogy a területén találha­tó településeken útvonalaival biztosítja a tömegközlekedést” - hangsúlyozta László Vilmos, (száz) A Magyar Fotóművészek Világszövetségének tárlatát december tizenhetedikéig tekinthetik meg az érdeklődők a lévai Reviczky Házban A határon átnyúló fotokulturális együttműködés gyümölcse FORGÁCS MIKLÓS Léva. A Magyar Fotóművészek Világszövetsége - a Magyar Mű­velődési Intézettel együttműköd­ve - idén negyedszer rendezte meg a Nemzetközi Fotóművészeti kiállítást, melyen öt ország 56 al­kotójának 83 műve látható. A bu­dapesti kiállítás anyaga december 6-tól 17-ig szinte teljes egészében látható a lévai Reviczky Házban. A hétfő esti megnyitón részt vett Nagy Tivadar, a Magyar Fotómű­vészek Világszövetsége szlovákiai alapszervezetének alelnöke, Var­ga Tibor, e szervezet elnökségi tagja (akinek két fotója a kiállítá­son is szerepel), továbá Kocsis Er­nő festőművész, a kiállítás kuráto­ra és Győri Lajos, a szövetség elnö­ke. A házigazdák nevében Névery Zoltán, a Reviczky Társulás elnöke köszöntötte a vendégeket. Kultúr­műsorról a helyi magyar egyházi gimnázium gondoskodott. A Gau­dium énekegyüttes latin egyházi énekeket adott elő, Hutura Beáta pedig Tóth László Én című versét mondta el. A hét leküzdhetetlen vágy Győri arról is szólt, hogy a fényképezés „leküzdhetetlen vá­gyak beteljesülése”. Ő hét ilyen vágyat nevezett meg: a birtoklá­sét, hogy „a múlandó pillanat bármikor rendelkezésre álljon”; az alkotói vágyat, hogy „a valóság három dimenzióját átrendezve, a látványt képmezőbe sűrítve egy új tárgy jöjjön létre”; a közlés vá­gyát, hogy „megoszthassa a fotós másokkal is vizuális élményét, a kiállításon szavak nélkül mesélhessen”; az örömszerzés vá­gyát, tovbbá az örökkévalóság, önmagunk megismerése és a si­ker iránti vágyat, (fm) Győri Lajos beszédében össze­foglalta a 2002-ben alakult szö­vetség történetét. Az áttörés egy 2001-es kiállítással kezdődött, melyre első ízben hívtak meg ha­táron túl alkotó magyar fotóművé­szeket. „Ma már látjuk, sikerült közös erővel hagyományt terem- téni ezzel a határokon átnyúló fotokulturális együttműködéssel.” A falakon tematikus egységek­be rendezve láthatunk elvétve ur­bánus és elvéthetetlenül népi és természeti tájat. Megismerhetjük az öreg nádvágót és a szikraeső­ben álló kohászt, megtudhatjuk, milyen a székely sors vagy a be­zártság, elkápráztathat a csillo­gás, megnevettethet a kacsacip­zár, járhatunk hajnali ködben, megállhatunk a mézeskalács szentélyben, s farsangtemetéstől az időbarázdákig kalandozha­tunk. Színpompás természetfo­tók, falusi életképek, tapasztalt arcoknak a fény és árnyék témá­ján túllépő formajátéka, a táj mint struktúra, az arc mint történet, a Az újvidéki Ispánovics József A mézeskalács szentélye című alkotását (balra fent), a marosvásárhelyi Kerekes Péter Pál Szik­raesőben című fotóját és a komáromi Petrovská Flóra Merengő című képét' is láthatják az érdeklődők (A szerző felvétele) kimerevített létezés mint érzelem, Szlovákiát négy művész képviseli, műtermi tanulmányok, szociofo- Romániát több mint negyven, tót súroló emberi helyzetek, talá- Szerbia-Montenegróból két, Né- nyos aktok és bizarrá manipulált metországból egy fotós képei ér­felületek váltogatják egymást, keztek. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Még keresik a csicsói gázolót Komárom/Csicsó. Tovább­ra is keresi a rendőrség azt az - egyelőre ismeretlen - sze­mélyt, aki december elsején 17,45 órakor Csicsó határában halálra gázolt egy 51 éves nőt, és segítségnyújtás nélkül el­hajtott. A komáromfüssi F. A., aki a csicsói postahivatalban dolgozott, gyalogosan tartott hazafelé, meg nem erősített információnk szerint az úttest jobb oldalán haladt. A komá­romi rendőrségnek eddig nem sikerült azonosítania sem a járművet, sem a tettest. Ked­den felröppent a hír, hogy kéz­re került a gépkocsi vezetője. A rendőrség illetékese azonban tegnap cáfolta ezt, és továbbra is a lakosság segítségét kéri az eset felderítése érdekében. Be­jelentéseiket a 0961313515-ös vagy a 158-as telefonszámon tehetik meg. A szerencsétlenül járt asszonynak három felnőtt gyermeke van. (vkm) Tolvajt köröznek Nyitra. A lakosság segítsé­gét kéri a rendőrség annak a 31 éves nyitragerencséri (Nit- rianske Hrnciarovce) Maros Cibufának az előkerítéséhez, aki ellen a Nyitrai Járásbíró­ság lopás vádjával indított el­járást. A nevezett személy 181 centiméter magas, vékony testalkatú. Renáta Cuháková, a nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő helyettese közölte: ha bárkinek a körözést elősegítő értesülése van, hívja a 158-as vagy a 0961/303 371-es tele­fonszámot. (ú) Maros Cibul’a (Rendőrségi képarchívum) Két tragikus baleset Illésháza/Muzsla. Egy halálos áldozata van annak a balesetnek, amely hétfőn es­te történt a dunaszerdahelyi járásbeli Illésháza és a galántai járásbeli Jóka közti úton. Egy 41 éves férfi az út­test bal oldalán tolta kerék­párját, amikor egy 23 éves sofőr Skoda Octaviájával el­sodorta őt. A gyalogos a helyszínen életét vesztette - tudtuk meg Martin Korch nagyszombati kerületi rend­őrségi szóvivőtől. Tragédia történt a Párkány és Köböl­kút közti úton, az érsekújvá­ri járásbeli Muzsla közelé­ben. A buszjárat 49 éves so­főrje egy, a biciklijét az út szélén toló 29 éves férfit ütött el, aki a helyszínen éle­tét vesztette. Mindkét el­hunyt esetében törvényszéki boncolást rendeltek el. (ú)

Next

/
Oldalképek
Tartalom