Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-16 / 265. szám, kedd
4 Régió ÚJ SZŐ 2004. NOVEMBER 16. Az ünnepélyes megnyitót a hét végén tartották Felújították a kultúrházat Aki nem figyelte a sajtót, azt hétfőn a buszmegállóban kellemetlen meglepetés érte A iskolás gyerekek el se indultak A legtöbb buszpályaudvar kongott az ürességtől LECZO ZOLTÁN Nagytárkány. A Tisza-parti községben a napokban fejeződött be a helyi kultúrház nagytermének felújítása. A mintegy két hónapig tartó munkálatok során a helyiség régi műanyag álmennyezetét leszedték, s helyére tetszetős gipszkarton lapokat szereltek. A terem villamosvezeték-hálózatát is felújították, és a nagyfogyasztású világítótesteket modern energiatakarékos izzókra cserélték. Kopasz József polgármester elmondta, az év elején már modernizálták a kultúrház színpadát és annak- világítását. A felújítást, ÚJ SZÓ-HÍR Gömör/Budapest/Dabas. Szombaton a Budapesten megrendezett Belvárosi Lipót Napok délutáni rendezvényén gömöri hagyományőrző zenészek is felléptek. A kálosai Molnár Géza „Sandrík” és Molnár István, valamint a tornaijai Pusko Márton az Erzsébet téren felállított sátorban Agócs Gergely és barátai kíséretében gömöri népzenét adtak elő. Agócs Gergely elmondta: Molnár Gézától mint hamelynek teljes költsége 204 ezer korona volt, a község saját anyagi forrásaiból finanszírozta. A nagytárkányi kultúrházban rendszeresen szerveznek kórustalálkozókat, színielőadásokat és más kulturális rendezvényeket. A községben több felnőtt és gyermek folklórcsoport is tevékenykedik. A most felújított helyiség ünnepélyes átadására a hét végén rendezett nyugdíjasnapon került sor, melyen a Tisza éneklőcsoport, valamint a helyi óvoda és alapiskola diákjai léptek fel. A jövő héten pedig Nagytárkányban a Szőttes Kamara Néptáncegyüttes műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. gyományőrző zenésztől úgy a Fonó zenekar, mint a többi magyarországi táncházzenekar is sokat tanult, egyúttal a magyar zenefolklorisztika mint kiemelkedő adatközlőt tartja számon. Az alkalmi zenekar a budapesti fellépést követően egy dabasi meghívásnak tett eleget. A Kormorán együttessel, Vikidál Gyulával és Varga Miklóssal együtt szórakoztatták a közönséget. A zenészek gömöri népzenével mindkét helyszínen nagy sikert arattak, (p-r) Bodrogszerdahely/ Boly/Bély/Királyhel- mec/Kassa/Rozsnyó/Ri- maszombat/Tornalja. Az autóbusz-közlekedési vállalatok tegnap tiltakozó akciót tartottak országszerte. Tudósítóink annak jártak utána, okozott-e ez komolyabb fennakadást a közlekedésben. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Sokan autóval mentek A Bodrogközben az autóbuszközlekedési vállalat tegnapi tiltakozó akciója a legtöbb gondot az oktatási intézményeknek okozott. Mivel az ún. munkásbuszok többsége a hét végén is közlekedik, így a szombati menetrend szerinti járatok indítása komolyabb fennakadást nem jelentett. Sokan mégis inkább autóval mentek munkába, Királyhelmec utcáin hétfőn a megszokottnál jóval több személygépkocsi közlekedett. A bodrogszerdahelyi magyar alapiskolában - ahová 11 településről járnak a gyerekek - a kiadott órarend szerint folyt az oktatás, annak ellenére, hogy a tanulók több mint fele hiányzott. Bolyban azoknak a helybéli gyerekeknek, akik megjelentek reggel az iskolában, foglalkozásokat tartottak. A környező településekről nem jött autóbusz, így a tanulók sem tudtak iskolába menni. Bélyben tegnap nem volt tanítás. A helyi községi hivatalban azt a felvilágosítást kaptuk, hogy az intézmény vezetősége hétfőre szabadnapot adott. A Ki- rályhelmeci Szakmunkásképző Középiskolában csak az első két tanítási órát tartották meg. Az iskola diákjainak 90 százaléka nem helybéli, így ha ők reggel valahogy el is tudtak volna jutni az iskolába, számukra a délutáni hazautazás okozott volna gondot. A helyi alapiskolában azonban a tiltakozó akció nem okozott különösebb fennakadást. Az iskolarádióban a pedagógusokat és a diákokat tájékoztatták arról, mikor indulnak autóbuszok, így azokat a gyerekeket, akik csak valamelyik késő esti járattal utazhattak volna haza, a délutáni órákról elengedték. Miklós Lóránt igazgató elmondta, a hiányzóknak indokolt esetben igazolják a távol- maradásukat. A gimnáziumban is a hétfői órarend szerint tanítottak, ám az intézményben csak a diákok egyharmada volt jelen, szinte minden bejáró hiányzott. „Szibériából is gyalog jöttem haza” Felhajtott kabátgallérral, zsebre dugott kézzel, fázósan érkeztek tegnap reggel hat óra körül az emberek a háromfokos hidegben a kassai autóbusz-pályaudvarra. Jóval kevesebb volt az utas, mint máskor, ami azt bizonyítja, a sajtóból sokan értesültek róla: hétfőn a szombati menetrend szerint közlekednek a járatok. Persze nem mindenki. Egy idős ember idegesen to- porgott, mert hiába várta, nem jött az autóbusz. „Már félórája el kellett volna indulnia a busznak, és még mindig nem jön. Mennék haza Eperjesre, ma kapom a nyugdíjat. Fél kilencig jön a postás, úgy néz ki, már haza sem érek addig. A buszsofőröket persze tisztelem, becsülöm, biztos vagyok benne, hogy ezt a helyzetet sem ők idézték elő, de a felelősöknek nincs olyan gondjuk, mint most nekem. Negyvenötben elvittek kényszermunkára Szibériába. Omszktól 450 kilométernyire voltunk, bent az erdőben. Nyolc évig ólombányában dolgoztam. Onnan is hazakerültem, hát ezt a helyzetet is megoldom valahogy”. Az utasok tájékoztatására a kassai buszpályaudvaron alig fordítottak figyelmet. A várótermet többször is körbejártam, mire rábukkantam egy cetlire, melyre kiírták, hogy hétfőn a szombati menetrend szerint közlekednek a járatok. Hiába fordultam tájékoztatásért a forgalomirányítóhoz, csak annyit közölt, megtiltották nekik, hogy nyilatkozzanak. A vezérigazgatót reggel hiába kerestem az irodájában. Üres volt a pályaudvar Hétfőn, reggel 7 és 7.30 között az egyébként nyüzsgő és nagy forgalmat lebonyoh'tó rozsnyói buszmegálló szülte kongott az ürességtől. Valóban egy hétvégi naphoz hasonlított a helyszín. Aki nagy tolongásra, dugig telt autóbuszokra számított, tévedett. Míg máskor a 6.55-kor Kassára induló dobsinai busz mindig túlzsúfolt, ma félig üres volt, a diákság nem utazott, mivel sok iskolában ezen a napon szünetelt a tanítás, köztük Szepsiben is, ahová Rozsnyóról a legtöbb középiskolás utazik. A Pozsonyba tartó autóbuszra várakozó utasok száma is elenyésző volt. A helyközi járatok számára kijelölt megállókon senki sem állt, csak egy tanácstalan tanítónőt szólíthattunk meg, aki egy hétvégén is közlekedő buszra várt, de az csak nem akart megérkezni. „Azt hiszem, fogok egy taxit, s azzal megyek be Krasznahorkára. A mi iskolánkban van tanítás, csak a Dernőről bejáróknak nem kellett- iskolába jönniük” - mondta a hölgy, aki ugyan tudja, miért sztrájkolnak a buszsofőrök, de nem tetszik neki a módszer, ahogyan próbálják megoldani a problémát. A legtöbb faluból az emberek többsége egyáltalán nem tud munkába menni, hiszen nagyon sok településen hétvégén egyetlen autóbusz sem jár. Volt, aki nem túdta, miért sztrájkolnak. Két Poprádra utazó diák kellemesen meglepődött, mert tömött autóbuszra számítottak, bár szerintük délután és este lesz vészesebb a helyzet. Szerettük volna az összehasonlítás kedvéért megtudni, egy átlagos hétköznapon mennyi autóbusz fordul meg a megállóban, és szombaton ez a szám mennyire csökken, de a forgalomirányító semmüyen információt sem volt hajlandó elárulni. (Szekeres Éva felvétele) Szabadnapot kértek Hétfőn reggel fél nyolckor a rimaszombati buszpályaudvar is üres volt. Más hétköznapokon, ugyanebben az időben több száz utassal lehet találkozni ezen a helyen. A vidékről Rimaszombatba naponta ingázó munkások szabadnapot kértek hétfőre, mert előre tudták, nem tudnak időben beérkezni a munkahelyükre. Az iskolás gyerekek nagy része el se indult. Bátkában például a 362 tanulóból 280-an nem mentek iskolába. Sebők Csilla igazgató elmondta, tegnap összevont osztályokban folyt az oktatás. Rimaszécsen szintén hasonló volt a helyzet, az első óra utáni szünetben az 503 gyerekből mintegy kétszázan hiányoztak. A Rima- szombati Tompa Mihály Alapiskolában a felső tagozaton száz-száz- húsz diák hiányzott a 343-ból. Nem volt komoly fennakadás Tornaiján tegnap a reggeli és a délelőtti órákban semmüyen feszültséget sem lehetett tapasztalni amiatt, hogy az autóbuszok a szombati menetrend szerint közlekedtek. A helyi és a környékbeli iskolákban nem volt oktatás, így a járatok nem voltak zsúfoltak. Akik tehették, a vonatot választották. Né- hányan természetesen bosszankodtak a buszmegállókban, így például a közigazgatásilag Tornaijához tartozó Sajószámyában, a Túróé menti Dereskben viszont csak hárman szálltak fel a buszra. Hogy ebben a térségben az SAD sztrájkja nem okozott semmilyen komolyabb fennakadást, annak is tulajdonítható, hogy a térségben igen magas a munkanélküliek aránya, így a lakosság jelentős részét nem is érintette a járatok számának csökkentése. (leczo, szaszák, kov, szá- szi, sk) Az alkalmi zenekar tagjai: Pusko Márton, Molnár Géza „Sandrík” és Molnár István (P. Bodnár Enikő felvétele) A felújítás teljes költsége 204 ezer korona volt (Szabó Bernadett felvétele) Gömöri zenészek mutatkoztak be Magyarországon Nagy sikert arattak „A fogságból is hazakerültem, ezt a helyzetet is megoldom,” RENDŐRSÉGI NAPLÓ Kiskorúaknak szolgáltak fel alkoholt Kassa/Besztercebánya. A hétvégén razziát tartottak a rendőrök a helyi szórakozóhelyeken. Az akció során több szabálysértést is jegyzőkönyveztek. A szóvivő tájékoztatása alapján a 48 vendéglátó-ipari egységben csaknem ötszáz személy fogyasztását ellenőrizték, s kiderült: két 18 éven aluli vendég ivott alkoholt. Razziát tartottak Besztercebánya 65 vendéglőjében is, és megállapították: 42 alkoholt fogyasztó személy közül 36-an még nem töltötték be a 18. életévüket, négyen pedig még a 15.-et sem. (SITA) Fegyvert és töltényeket találtak náluk Kassa. Engedély nélküli fegyvertartással és fegyverkereskedelemmel gyanúsítanak két börtönviselt férfit. A 24 éves kassai Ján M. és a 25 éves alsóhütkai (Nižná Hutka) Róbert Š. csütörtökön éjjel 187 géppisztolyba való töltényt, két üres tárat és két 5,35 milliméteres kaliberű töltényt száüított egy személyautóban. A két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezték. (SITA) Rudolf Bauer szerint rendkívül nehéz esztendő vár a Kassai Megyei Önkormányzatra Várják a parlamenti képviselők segítségét SZASZÁK GYÖRGY Kassa. Rudolf Bauer, a Kassai Megyei Önkormányzat elnöke szakmai megbeszélésre hívta a megye parlamenti képviselőit. Arról számolt be nekik, hogy rendkívül komoly gondjaik vannak a jövő évi megyei szintű költségvetés összeállításával, mert most mutatkozik meg a gyakorlatban, hogy a közelmúltban a kompetenciák átruházásával és a fiskális decentralizációval kapcsolatos törvények megalkotásakor mi mindenre nem terjedt ki a törvényalkotók figyelme. Bauer rámutatott, amennyiben az idei költségvetés mutatóit veszik alapul, és ehhez csak a várható inflációt számítják hozzá, valamint a bérek valorizálását, amit a vonatkozó törvény szerint meg kell tenniük, a költségvetésben a mostanihoz képest egyharmados csökkenés következik be. A megbeszélésen a parlamenti képviselőkkel az SAD kassai és nagymihályi vezetői is részt vettek, akik az autóbusz-közlekedési vállalatok sanyarú helyzetével ismertették meg őket. Rudolf Bauer szerint elfogadhatatlan, hogy a kompetenciák átruházására hivatkozva a miniszter mossa a kezeit, megkerülve ezáltal azokat a kérdéseket, hogy például a támogatásokba miért nem komponálták bele az SAD esetében az üzemanyagárak emelkedését. Bauer rámutatott, nálunk igen magasak a viteldíjak, a tömegközlekedési vállalatok kiadásainak a 74 százalékát ebből állják, amíg Európa nagy részén ez a mutató csak 50 százalék. A kassaiak véleménye szerint az autóbusz-közlekedés problémáit - akár a vasút rovására - központi szinten, tárcán belüli támogatási átcsoportosítással kell megoldani. A megyei önkormányzatoknak saját forrásból nincs fedezetük a támogatás növelésére. Rudolf Bauer a parlamenti képviselőket az útadóra vonatkozó törvény módosítására is felszólította, mert a jelenlegi gyakorlat szerint Kassa 57 millió koronával van megrövidítve, ugyanis azokért a gépjárművekért, amelyeket a pozsonyi központi intézmények és cégek a kassai leányvállalataikban használnak, nem itt fizetnek adót.