Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-05 / 256. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 5. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ LA LIBRE BELGIQUE Váratlan és rossz hírnek ne­vezte George Bush választási győzelmét a belga lap. Ez még arrogánsabb politikai hozzáál­lást válthat ki belőle. Az ered­mények azt tükrözik, hogy az USA lakossága továbbra is sar­kosan megosztott a kampány fő kérdéseiben, a terrorizmus, Irak, a gazdaság és az erkölcsi témák esetében is. Az USA to­vább sodródott a konzervati­vizmus felé. A választás két részre különült Amerika képét mutatja: egyfelől a korszerű, kozmopolita, liberális keleti és nyugati part, köztük pedig a külvilágra ügyet sem vető és a szinte középkorian vallásos ér­zületű belterület. Nagy kérdés, hogy második mandátumát Bush kihasználja-e a nemzet újraegyesítésére, és felítja-e nevét a nagy amerikai elnökök listájára. £>*%j ui. oh (Lukács Zsolt rajza) Eldobom az agyam „A muzulmánok nem kötelesek tartani magukat olyan város törvényeihez, ahol zsidó a polgármester” Leállt az európai olvasztótégely Amszterdamban kedden egy iszlám szélsőséges agyonlőtte Theo van Gogh holland filmrendezőt, aki Submission című filmjében bírálta a mohamedán nők­kel szembeni kegyetlen bá­násmódot. A tolerancia egyik fellegváraként szá­mon tartott országban másnap tízezrek tüntettek a politikai gyilkosság miatt. SIDÓ H. ZOLTÁN A megdöbbenés érthető, hiszen a Hollandia máig nem emésztette meg, hogy 2002 májusában végez­tek Pim Fortuyn politikussal, aki éppen a bevándorlók túlsúlya, a ki­rályság arculatát megváltoztató emigránsok ellen emelte fel szavát. Európa, sőt az egész euroatlanti civilizáció a demográfiai alkony korszakába lépett. Kontinensün­kön az iszlám vallású Albániát le­számítva egyik országban sem szü­letik annyi gyermek, amennyi ele­gendő lenne a jelenlegi népesség szinten tartásához. A népesség el­öregedése és gyorsuló ütemű fo­gyása (ami miatt például nálunk jövőre új típusú nyugdíjfolyósító rendszert vezetnek be), térségünk­ben békeidőben gyakorlatilag pél­dátlannak mondható. Ha fenn akarjuk tartani kontinensünkön a gazdaság szempontjából legfonto­sabb korosztály, a 15 és 64 év kö­zöttiek jelenlegi népességszámát, akkor 2050-ig 169 millió bevándor­lót kellene befogadnunk - állítja Patrick J. Buchanan A Nyugat halá­la című könyvében, amelyben a szerző tényekkel aládúcolva vázol­ja fel a demográfiai hanyatlás okait és annak riasztó következményeit. Jönnek is a bevándorlók, hol le­gálisan, hol lélekvesztőkön, hol leplombált kamionokba zsúfolva. Egy részüknek sikerül választott hazájában gyökeret ereszteni, ám sokan vannak, akik a szó átvitt és valóságos értelmében is gettókba zárva élik le életüket. Különösen azok okoznak problémát, akik a ci­vilizációs különbségek miatt hosz- szabb távon sem tudnak, s ami még rosszabb, esetleg nem is akarnak betagozódni Európa világába. Ez főleg az iszlám bevándorlók egy ré­szére igaz; számuk az Európai Uni­óban már elérte a 12 milliót. Csak Franciaországban és Nagy-Britan- niában mintegy 1500 mecset van, némelyikben nyíltan a kereszté­nyek ellen szítanak és dzsihádra, szent háborúra szólítanak fel. Visszakanyarodva Hollandiá­hoz, Paul Scheffer A multikulturá­lis dráma című tanulmányában a következőképpen fogalmaz: „Ami­kor Amszterdamban Ed van Thijn lett a polgármester, itt-ott az a né­zet kapott lábra, hogy a muzulmá­nok nem kötelesek tartani magu­kat egy olyan város törvényeihez, amelynek élén zsidó polgármester áll. Az intolerancia másik példája­ként a Rotterdam - Európa kultu­rális fővárosa elnevezésű rendez­vénysorozatból töröltek egy ope­rát, amely a program csúcspontját jelentette volna, bemutatásától azonban a muzulmán oldalról ér­kező fenyegetések miatt el kellett tekinteni. Ilyen módon előfordul­hat, hogy a multikulturális társada­lom nem lesz szabad társadalom.” A bevándorlók révén tehát átmene­tileg megoldjuk a népességszám csökkenéséből fakadó, ma még be­láthatatlan problémákat, ám ezzel egy időben a társadalomban olyan különbségek születnek, amelyek nem hidalhatok át engedékenység­gel és alkalmazkodással. Az újon­nan érkezőket átalakító olvasztóté­gely már nem működik, sok emig­ráns inkább tudatosan vállalja a kulturális elkülönülést. A gondot csak tetézi, hogy az Európa szom­szédságában lévő iszlám világ el­húzódó, mély válságban van, már­pedig földrészünk lakossága „után­pótlásának” jelentős része onnan érkezik. Ez a folyamat viszont a bil- lenési ponthoz közelítheti konti­nensünket. A billenési pont az, amelyen túllépve a rendszer minő­sége hirtelen és többnyire ked­vezőtlenül megváltozik, visszafor­díthatatlan és végzetszerű átalaku­lások mennek végbe. Marosán György Mint éjjeli tolvaj című ta­nulmányában megállapítja: „Az idegenekkel kapcsolatos közhan­gulat negatív változásának legin­kább elgondolkoztató tüneteit ép­pen a legdemokratikusabb orszá­gok mutatják. Hollandiában egy pártközi parlamenti bizottság ju­tott arra a következtetésre, hogy az elmúlt harminc év asszimilációs politikája kudarcot vallott. Hasonló nézetek terjednek az eltérő kultú­rák befogadásának sokáig sikert el­könyvelő dánoknál és angoloknál is. Egész Európában növekvő társa­dalmi rétegek kérdőjelezik meg a bízz az idegenekben eddig sikere­sen működő modelljét. (...) Az eredmények azt mutatták, hogy az idegenekben megbízó csoport tel­jesítménye hosszú ideig felülmúlja a saját csoportot előnyben részesítő közösség teljesítményét. Ám, amint az adott közösségben a történelmi­leg kialakult közös szabályokat át­hágó idegenek aránya bizonyos mértéket meghalad, a közösség to­leranciája ugrásszerűen lecsökken. Úgy tűnik, a fejlett világ társadal­mai közelednek e szociális billenési ponthoz. A kulturális billenési pont közelségére utalnak az elmúlt években kibontakozó különös «val­lásháborúk» is.” Ez az igazi kihívás az Európai Unió számára, ám Brüsszel pótcse­lekvésként inkább foglalkozik a ba­nán és az uborka ideális görbületét szabályozó normákkal. Ilyen zöld­ségek helyett viszont a működés- képtelen multikulturális salátástál okozta gondokra vethetné nem ép­pen vigyázó szemét. Sok amerikai fiatalnak tetszik a világ csendőrének szerepe, a demokrácia és a jólét terjesztésének eszméje Bush szeptember 11-nek köszönhetően nyert MTI-FIGYELŐ Az olasz lapok többsége szerint a 2001. szeptember 11-i traumának köszönheti George Bush amerikai elnök az újraválasztását. A római liberális La Repubblica felvázolja az ifjabb George Bush életpályáját, hogyan lett mihaszna aranyifjúból politikus, és bár min­denki testvérétől, Jebtől, a floridai kormányzótól várta, hogy folytatja a Bush-klán fehér házi hagyomá­nyait, 2001. szeptember 11-én a Vi­lágkereskedelmi Központ romjai között eloszlatott minden vele kap­csolatos kétséget. Hasonlóan véle­kedik a tekintélyes polgári lap, a milánói Corriere della Sera is: „Bush elsősorban azért győzött, mert szeptember 11. elnöke, és mert, bár választói szerint sok hibát követ el az iraki konfliktus kezelé­sében, mégis hitelesebbnek tűnik a nemzet vezetőjeként háborús idők­ben, mint ellenfele.” „Nem csak a félelem az oka a nagy sikernek” - íija a római II Messaggero. Kétség­telen, hogy Amerika fél, és lakosai­nak többsége azért adott mandátu­mot Bushnak, hogy megvédje őket. Ugyanakkor a lap szerint nagyon sok fiatal szavazott Bushra, mert sokkal többen vannak a háborúel­leneseknél azok a fiatalok, akik „az amerikai büszkeséggel” azonosul­nak, akiknek tetszik a vüág csendőrének szerepe, a demokrá­cia és a jólét terjesztésének eszmé­je. A torinói La Stampa azt emeli ki, hogy Bush „mindenki elnöke akar lenni.” A jobboldali Északi Liga lap­ja, a La Padania szerint „Busht az értékek nevében jutalmazták.” Az üzleti körök lapja, az II Sole 24 ore Dominique Moisi francia újságíró­politológust idézi, aki szerint az if­jabb Bush második ciklusa inkább fog hasonlítani apja elnökségére és nem fogja megtámadni sem Iránt, sem Észak-Koreát. Moisi úgy véli, hogy „Busht nem Irakért, hanem Irak ellenére választották meg”. Silvio Berlusconi olasz kor­mányfő lapja, az II Giornale „Bush elsöprő győzelme” címmel ünne­pelt és az amerikai elnök újravá­lasztását az olasz baloldal elleni ki­rohanásra használta fel: a lap fel­háborítónak tartja, hogy a baloldali politikusok kórusban jósolták Bush vereségét csak azért, hogy ezzel is Berlusconin üssenek. A baloldali lapok ennek megfe­lelően elkeseredetten kommentál­ják Bush győzelmét. „Még négy évet ki kell húznunk. Kerryvel együtt valamennyien vesztettünk” - írja a kommunista L’Unitá. „Good­night America” - ezt a szalagcímet adta az II Manifesto. „Amerika, mit tettél?” - kérdezi a Liberazione. KOMMENTÁR A nyugdíjas hintaszéke TÓTH MIHÁLY Javában folyik a nyugdíjalap-kezelésre vállalkozó pénzinté­zetek vetélkedése a javakorbeliek és a még fiatalabbak jóin­dulatáért. Hogy nem jelentéktelen üzletről van szó, azt egyértelműen bizonyítják a húsz, harminc, negyven év múl­va nyugdíjas korúvá válókat célzó egész oldalas fizetett új­sághirdetések, a kendőzetlenül rámenős tévéreklámok. Ne­kem - úgy mindentől eltekintve - leginkább az az óriáspla­kát mozgatta meg a fantáziámat, amely a leendő nyugdíjast ábrázolja hintaszékben, vagy valami hozzá hasonlóban. Ka­jánkodással vegyített kételkedéssel írom le, hogy idegenva- gyon-kezelésben legutoljára akkor tapasztaltam ilyen lázas igyekezetei, amikor hajszál híján az egyik „nem bank jellegű szubjektumra” bíztam megkuporgatott pénzem. Tény, ez a szubjektum nem hintaszékkel próbált elbájolni, hanem 40 százalékos kamattal... A 20. század első fele óvatosságra trénelte a takarékoskodó kisembert. Úgyszólván nincs család ebben az országban és környékén, amelynek legendáriumában ne szerepelne ki- sebb-nagyobb, ebek martalékává vált összeg (első világhá­ború alatti hadikölcsön, 1945 utáni többszöri pénzbeváltás stb.). De a 20. és a 21. század fordulója se bizonyult a vagyonbiztonság aranykorának. Holtpontra jutott milliár­dos sikkasztási perek tucatjai bizonyítják, hogy a rendszer- váltást követő másfél évtizedben inkább a szélhámosoknak állt a zászló. Cselekvésképtelenségre ösztönöznék, ha a múlt tapasztala­tai alapján a nyugdíjalap-kezelési vállalkozások iránti totális gyanakvást szorgalmaznám. A nyugat-európai, elsősorban a skandináviai tapasztalatok azt sugallják, hogy szélhámos­kodástól mentes nyugdíjalap-kezelési konstrukciók is érvé­nyesíthetők. Ehhez, persze, nemcsak olyan biztosítási alanyok kellenek, akik bizalommal vannak a vagyon­kezelő intézmények iránt, hanem olyan állam is, amely törvényeivel, ha kell, szigorával megvédelmezi az enyves- kezűektől a kisegzisztenciák nyugdíjalapokban felhalmozott vagyonát. A rendszerváltás óta eltelt másfél évtized eseményei nem azt bizonyítják, hogy a rendszerváltók minden tőlük tel­hetőt megtettek az állam és az állampolgárok vagyonának védelmére. Mintha törvényhozóink nem hallottak volna ar­ról, hogy minden átmeneti időszakra a szerencselovagok tö­meges felbukkanása jellemző. Megfékezésükre - minél „átmenetibb” az időszak, annál inkább - szükség esetén akár drákói törvényeket is igénybe kell venni. Ehhez képest túl kevés Szlovákiában a bíróságok által felelősségre vont szerencselovag, és megszámlálhatatlan az általuk átvert kisember. E gondolatok címzettje nem elsősorban a „melyik nyugdíj­alap-kezelőt válasszam?” eldöntésén töprengő állampolgár. A címzett elsősorban a törvényhozó és hatalomgyakorló gar­nitúra, amelynek kötelessége olyan feltételeket teremteni, hogy a nyugdíjalapokon felhalmozott pénz azokat szolgálja, akiket majd szolgálnia kell. JEGYZET Kvaterka télen-nyáron RÁCZ VINCE Hát mégsem. Hiába jósoltuk meg barátaimmal, mégsem jelentették be az amerikai el­nökválasztási kampány fini­sében, hogy végre sikerült elkapni a rettegett terroris­tavezért, bin Ladent. Pedig a Laci, a Vince, a Zoli, a Tibi, a Pista meg én, akik kereken tíz éve már, hogy minden ál­dott és áldatlan pénteken különféle vendéglátó-ipari egységekben töltve az estét, egy két há... korsó sör mel­lett megvitatjuk az elmúlt hét eseményeit és a velünk történteket, szóval mi fogad­ni mertünk volna. Kvaterká­zásaink közepette bizony fo­gadni mertünk volna, hogy George duplává Bush az utolsó pillanatban, az akkor még csak áhított választási siker reményében előkeríti a magunk között csak Tálib Lajosnak nevezett vékony, szakállas embert, aki hívei­vel félelemben tartja a vilá­got. Lelki szemünk előtt már láttuk, amint láncra ver­ve a kamerák elé tolják a ka- lasnyikovtól megfosztott Oszamát. Miközben újabb kört rendel­tünk, még az is megfordult a fejünkben, már hónapok óta szigorúan őrizhetik a nyilvá­nosságtól elzártan egy szu­pertitkos börtönben, ahol kolbásszal és egyéb, sertés­húsból készült ízletes, tisztátalan eredetű cseme­gékkel kínálgatják fogva tartói. Számításunk bizony nem jött be, úgy látszik naivitás volt részünkről a dörzsölt feltételezés. Se­baj, a találgatás is lehet szó­rakoztató. Bárhogy is legyen, a Laci, a Vince, a Zoli, a Tibi, a Pista meg én, akik kereken tíz éve már, hogy minden áldott és áldatlan péntek este külön­féle vendéglátó-ipari egysé­gekben egy két há... korsó sör mellett megvitatjuk az elmúlt hét eseményeit és a velünk történteket, való­színűleg továbbra is kvater- kázunk majd a világ soráról, így lesz ez ma is, a barátnők és az eddig még csak egy szem feleség kisebb-nagyobb bánatára, ha az a bizonyos világ, és bin Laden is úgy akarja.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom