Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-30 / 276. szám, kedd

14 Sport ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 30. RÖVIDEN Karel Brückner 15 milliós jutalma Prága. Lapinformációk szerint Karel Brückner, a cseh labdarúgó-válogatott szövet­ségi kapitánya a portugáliai Eb után tizenötmillió cseh koronával lett gazdagabb. A sikeres mester, aki az elő­döntőig vezette csapatát, két­szer annyit kapott, mint a legjobb játékosok, Pavel Ned- véd és Milan Baroš. Nyugati szomszédaink egyébként 321 milliót kerestek a tornán, az összeg felét a szövetség szét­osztotta a keret tagjai között. Jól jártak azok is, akik keve­set játszottak a kontinensvia­dalon, a selejtezősorozatban viszont kivették részüket a „munkából”. így például Vra- tislav Lokvenc egy Eb-fellépé­sért négymilliót tehetett zsebre, (tasr) Akár tizenöt évet is kaphatnak Bécs. A bécsi járási bíróság tegnap megkezdte a tár­gyalást három szlovák kick- boxoló ügyében, akik benzin­kutakat és fogadóirodákat raboltak ki Ausztria terüle­tén. A gyanúsítottak egy nemzetközi bűnszövetkezet tagjai voltak, melynek egy macedón férfi volt a vezetője, és számlájukra legalább hu­szonhárom rablótámadás ír­ható. A vádlottak között van Ladislav L, egykori szlovák kick-box bajnok is. Az osztrák törvények értelmében akár tizenöt éves szabadságvesz­tésre is ítélhetik őket. A bíró­ság várhatóan december 20- án hoz döntést az ügyben. A munkanélküli sportolókat profi szerződés reményében csábították külföldre, (tasr) NBA New York. Utoljára az 1993-94- es szezont kezdte olyan jól a Seattle Supersonics kosárlabdacsapata, mint idén. Tizenegy éve 14:l-es mutatókkal rendelkezett a csapat, most az Indiana legyőzését kö­vetően 13:2 a mérlege. EREDMÉNYEK: Toronto­Washington 109:114, legjobb do­bók: Rose 29, ill. Hughes 33; LA Clippers-Golden State 103:91, Brand 25, ill. Dunleavy 20; Mia­mi-Boston 106:104, Wade 25, ill. LaFrentz 21; Portland-New Jersey 83:71, Randolph 23, ill. Jefferson 20; Sacramento-Minnesota 110:121, C. Webber 25, ill. Garnett 28; Seattle-Indiana 103:95, Lewis 22, ill. Jones 27; Los Angeles La- kers-New Orleans 89:76, Id.: K. Bryant 20, ill. Armstrong 21. (o) NIKÉ Kedd, november 30. Jégkorong ST Extraliga: 67. L. Mikuláš-Zvolen 2,7-3,6-1,9-1,5- 1,35; 68. Skali­ca—Nitra 2,55­3,4-2,0-1,5-1,4; 69. Trenčín-Žilina 1,4-4,0-4,5-1,1- 2,2; 70. Poprad-Košice 2,4-3,4­2,1-1,45-1,4; 71. Slovan-Dubnica 1.08- 6,5-10,0-4,7. Cseh hokiliga: 75. Jihlava-Slavia 3.9- 4,5-1,5-2,1-1,2; 76. Karl. Vary­Tŕinec 2,1-4,0-2,4-1,45-1,55; 77. Liberec-Sparta 2,55-4,0-2,0-1,55- 1,45; 78. Pardubice-Zlín 2,0-4,0­2,55-1,45-1,55. Dušan Galis edző szerint a szlovák ligaválogatott támadófelfogásban futballozik majd a thaiföldi tornán (Képarchívum) Ma a bangkoki labdarúgó Király-kupán: Szlovákia-Magyarország Matthäus elsőségre tör Bangkok. Ma közép-euró­pai idő szerint 14.30-kor Szlovákia labdarúgó-válo­gatottja Magyarországgal mérkőzik a bangkoki Ki­rály-kupa keretében. A má­sik elődöntőben (12.00) thaiföldi-észt párharc lesz, a helyosztókra csütörtö­kön kerül sor. ÖSSZEÁLLÍTÁS Matthäus tornagyőzelmet vár erősen tartalékos együttesétől, amelyben mindenkinek lehetősé­get kíván adni a két mérkőzés so­rán. „Tudom, hogy kipihentebb csapatok ellen szerepelünk a tor­nán, de ez nem számít. Célunk a tornagyőzelem!” - nyilatkozta a magyar kapitány. Matthäus még az elutazás előtt Budapesten ar­ról beszélt, hogy szerinte rossz időpontban kerül sor a thaiföldi túrára, a 35. Király-kupára: „Az idegenlégiósok és a ferencvárosi futballisták sem jöhettek velünk, de a számunkra szerencsétlen időpont nem lehet mentség. Fon­tos esemény előtt állunk, hiszen a korábban kevesebb lehetőség­hez jutó játékosok bizonyíthat­nak. Bízom abban, hogy sokan élnek majd a lehetőséggel, mint ahogy ezt korábban már néhá- nyan megtették. Az A válogatott keretében még akadnak kiadó helyek, így jó teljesítménnyel bárki elérheti, hogy lehetőséget kapjon a jövőben is.” Az egykori aranylabdás szakvezető örül, hogy a Kispest a válogatott részé­re bocsátotta a tehetséges támadót, Vadócz Krisztiánt, aki így nem szerepelhetett a Ferenc­város elleni vasárnap esti főváro­si rangadón. Dušan Galis, a szlovák nemzeti csapat vezetőedzője nem tudja, mire számíthat a magyarok elleni találkozón. „Nem ismerem ponto­san az ellenfél keretét, de ők is a hazai bajnokság legjobbjait ne­vezték a tornára. Az idei vb-selej­tező sorozatban alkalmazott fel­fogásban lépünk majd pályára, te­hát Thaiföldön is támadófutballt akarunk játszani. Biztosra ve­szem, hogy akik lehetőséget kap­nak, kihozzák magukból a maxi­mumot. Szép lenne győzelemmel rajtolni.” (o-o, sita) Várható összeállítások SZLOVÁKIA: Perniš-Čišovský, Borbély, J. Ďurica, Had-Barčík, J. Kozák, Sninský, M. Ďurica-Šesták, Jakubko. MAGYARORSZÁG: Vlaszák-Nikolov, Vanczák, Éger, Ju- hász-Kriston, Vadócz, Vincze O., Tóth B.-Kovács P., Kerekes, (ú) Az ismert sportolók és gazdasági, pénzügyi szakemberek véleménye is megosztott Prága nyári olimpiát rendezne KOKES JÁNOS Prága. A cseh főváros azt terve­zi, hogy 2016-ban vagy 2020-ban nyári olimpiai játékokat rendezne. A már hosszabb ideje dédelgetett elképzelések megvalósíthatóságá­ról a város vezetősége a neves PricewaterhouseCoopers (PWC) társasággal készíttetett egy költ­ségvetési tanulmányt, amely ala­pul fog szolgálni a városatyák által jövő év januárjában meghozandó előzetes döntésnek. A PWC tanul­mánya szerint, amelynek részlete­it a hét végén hozták nyilvános­ságra, a játékok 2016-ban 135,9 milliárd, míg 2020-ban 132,6 mil­liárd cseh koronába kerülnének. Összehasonlításul: az athéni olim­pia cseh pénzben mintegy 300 milliárd koronába került. A 2016- os olimpiára egyébként 2007. júni­us végéig kell beadni a hivatalos jelentkezést, míg a 2020. évire 2011 nyaráig. Prága eddig még so­sem rendezett olimpiát, bár az 1921-es és az 1968-as játékokat megpályázta, de mindkét alka­lommal sikertelenül. A PWC szakértői az athéni ta­pasztalatok ellenére - a görögök eredetileg a kiadások egyharma- dával számoltak - úgy látják, hogy a nyári olimpiai játékok Prá­gában nyereséget hozhatnának a cseh fővárosnak és Csehország- nak is. A PWC számításai szerint a játékok megrendezésére szüksé­ges pénzt nagyjából fele-fele arányban Prága és az állam, illet­ve a magánszektor adná össze. „A nyereség mintegy 25 milli­árd korona volna. Ugyanakkor megújulna a város infrastruktúrá­ja, új sportlétesítmények épülné­nek, s az olimpiai falut később korszerű diákszállásként lehetne használni” - mondta újságírók­nak Jan Bürgermeister, polgár­mester-helyettes. A számítások szerint legalább 44 ezer új mun­kahely is létesülne. Az olimpiai központ és a fő sportlétesítmé­nyek Prága északkeleti részén, Letňanyban épülnének meg. A to­vábbi létesítmények a Letnán és a Strahovon lennének. Nyilvánvaló, hogy néhány sportversenyt Prá­gán kívül kellene megrendezni. Az olimpiai terveket nem min­denki támogatja, még a városve­zetésén belül sem. „Prága nem alkalmas nagy sportversenyek rendezésére. Olyan város, mint Firenze, történelmi ékszer, amely’nem bír ki egy ilyen meg­terhelést” - állítja például Karel Hvízdala, városi tanácsos. Az el­képzelés ellenzői jelzik, hogy Prága már ma is eladósodott, s egy olimpia csak újabb gondokat hozna. Az ismert sportolók és gazdasági, pénzügyi szakembe­rek véleménye is megosztott. Többen arra figyelmeztetnek, hogy egy prágai olimpia megalo­mániás elképzelés, s szerintük gyorsan el kell felejteni. A város vezetésének többsége azonban a jelek szerint eltökélte, hogy a száztornyú Moldva-parti metro­polist megpróbálja olimpiai vá­rossá tenni. A Honvéd elleni négyessel zárta az őszt az FTC Illés nyáron visszavonul MTI-JELENTÉS Budapest. A Ferencváros Za- vadszky, Gyepes (11-esből), So- wunmi és Vágner góljával 4:0-ra verte az Üllői úton a Budapest Honvéd csapatát a labdarúgó Arany Ászok Liga 15. fordulójá­nak vasárnap esti zárótalálkozó­ján, ezzel hárompontos előnnyel várhatja a tavaszi folytatást. A szombati Vasas-MTK (3:1) ta­lálkozón Illés Béla 500. bajnokiját játszotta, s már csak hét mérkőzés­re van a hajdani tatabányai jobb­hátvéd Szabó György csúcsától. „Nagyon jól éreztem magam Szom­bathelyen, ahol baráti légkör jelle­mezte a klubot. A Honvédnél elein­te ez a hangulat hiányzott számom­ra, viszont a bajnoki cím mindenért kárpótolt. Jól döntöttem akkor is, amikor Kispestről az MTK-hoz szerződtem, mivel a kék-fehérekkel két bajnoki címet, Magyar-kupa- és Szuperkupa-győzelmet is ünnepel­hettünk. Természetesen én is sze­rettem volna külföldre szerződni, de nem mindenáron. Az egyetlen bajnokság, ahová azonnal indul­tam volna, az a spanyol - árulta el Illés. - Úgy tervezem, hogy nyáron visszavonulok, hiszen kár lenne ta­gadnom, most már elsősorban a csúcsdöntés motivál. Remélem, a sérülések elkerülnek és szép ta­vaszban lesz részünk az MTK-val, később pedig elképzelhető, hogy edzőként maradok a sportágban.” Az őszi végeredmény 1. FTC 15 11 2 2 39:12 35 2.DVSC 15 10 2 3 27:12 32 3.ZTE 15 8 3 4 26:20 27 4. Újpest 15 7 5 3 27:18 26 5.MTK 15 7 4 4 22:15 25 6. Győr 15 7 3 5 19:16 24 7. Fehérvár 15 6 5 4 23:14 23 8. Honvéd 15 6 2 7 24:33 20 9.Sopron 15 5 4 6 20:25 19 10. Kaposvár 15 5 3 7 18:27 18 11.Vasas 15 5 1 9 21:23 16 12.Pécs 15 4 4 7 16:21 16 13. Pápa 15 4 3 8 21:24 15 14.Diósgyőr 15 4 1 10 15:28 13 15. Békéscsaba 15 3 4 8 14:31 13 16. Nyíregyháza 15 2 6 7 18:31 12 Alpesisí Vk: Poutiainen és Miller újabb győzelme Zuzulová nyolcadik ÖSSZEÁLLÍTÁS Aspen/Lake Loiuse. A pénteki óriás-műlesiklás után a vasárnapi műlesikló viadalt is Tanja Poutiai­nen nyerte meg Aspenben, a női al­pesi Világkupä’-sorozatban. A finn síző meggyőző fölénnyel, a két fu­tam alapján több mint egy másod­perces előnnyel nyerte meg a ver­senyt az olasz Manuela Mölgg előtt. Kitett magáért a szlovák Ve­ronika Zuzulová, aki nyolcadikként ért célba. Ettől jobb helyezést pá­lyafutása során csak egyszer, idén februárban, a zwieseli Vk-viadalon ért el a 20 éves sportoló, akkor har­madik lett. „Nagyon örülök, hogy sikeresen kezdtem az új idényt. Az első futamban szinte hibádan telje­sítményt nyújtottam, s a harmadik helyről várhattam a folytatást. Saj­nos, a második körben valamelyest visszaestem, de így is elégedett va­gyok” - nyilatkozta boldogan Zu­zulová, aki a szombati versenyen 12. lett. Egyedülálló módon a szezon harmadik versenyét is Bode Miller nyerte a férfi alpesi Vk-sorozatban. Az amerikai klasszis ezúttal a kana­dai Lake Louise-ban rendezett szu- per-óriásműlesikló futamon nem talált legyőzőre, s ezzel az első síelő lett, aki három különböző kategó­ria szezonnyitó viadalát is meg­nyerte. Női műlesiklás: 1. Poutiainen (finn) 1:50,77; 2. Mölgg (olasz)+ 1,21; 3. Koznick (ameri­kai) + 1,37, ... 8. Zuzulová (szlo­vák) + 2,21. A szakági Vk állása: 1. Poutiai­nen 160 pont, 2. Kostelic (horvát), Koznick és Moelgg 100-100, ... 8. Zuzulová 54. Az összetett Vk állása: 1. Pouti­ainen 340 pont, 2. Pärson 260, 3. Kostelic 192,... 15. Zuzulová 54. Férfi szuper-óriásműlesiklás: 1. Miller (amerikai) 1:28,18; 2. Maier (osztrák) 1:28,32; 3. Walch- hofer (osztrák) 1:28,73. Összetettben: 1. Miller 300 pont, 2. Maier 136, 3. Walchhofer 135. (mti, sita) Veronika Zuzulová remek formában kezdte az idényt (Reuters-felvételek SPORT A KÉPERNYŐN DSF - 19.45: Hamburg-Mag- Internazionale-Juventus olasz deburg német bajnoki kézilabda- bajnoki futballmérkőzés (ism.) találkozó (élő) 12.45: Espanyol-Atl. Madrid GALAXIE SPORT - 9.40: spanyol futballmeccs (ism.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom