Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-29 / 275. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 29. Nagyszünet - hirdetés 13 A jutányos árú Angol-magyar képes szótár 15 témát dolgoz fel, több mint 1500 kifejezés található benne Hasznos kiadvány diákoknak Morvay Eleonóra: „Véleményem szerint leginkább a kezdő csoport­nál tudom használni ezt a kiadványt, s ajánlom a többi alapiskolá­ban és középiskolában tanító pedagóguskollégámnak is” (Horváth Árpád felvételei) PÁLYÁZÓ Gömöri fiataloknak AJÁNLÓ Az EPMSZ (Bázel) pályázati felhívást intéz a gömöri fiatalok­hoz. A Nyugaton élő magyarok könyvkiadó és értelmiségi köre, az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem 2005. május 1-től 7-éig Németországban, a Rajna mellett, Rheinfelden tartja éven­te megrendezésre kerülő akadémiai napjait. Az idei előadássoro­zat címe: „Európa: kisebbségek, identitás”. A szabadegyetem elnöksége tervei szerint 2006-ban Rima­szombatban tartja konferenciáját. Ebben partnere a Rimaszom­bat és Vidéke Társasággal. A két egyesület megegyezett abban, hogy a kapcsolatok kiépítését addig is folytatja. Ennek egyik esz­köze ez, a rheinfeldi tanácskozással kapcsolatos pályázati kiírás. Azt szeretnék megkérdezni a fiataloktól, hogy: „Milyen változást hozhat az Európai Unió a határokon átnyúló magyar-magyar kapcsolatokban?” Az írásban benyújtandó dol­gozatokban az EU nyújtotta reális és konkrét lehetőségek bemu­tatását és elemzését kérik. Pályamunkákat beadhatnak gömöri szlovák fiatalok is. A három legjobb munka beküldőjét a szabad- egyetem meghívja 2005-ös rheinfeldi tanácskozására, és az úti­költségüket is fedezi. Beadási határidő: 2005. január 15. A pályamunkákat lehetőleg interneten kérik beküldeni: gemamuz@isternet.sk . Indokolt esetben gépelt szöveget is elfo­gadnak: Rimaszombat és Vidéke P.T., Daxnerova 35-37, 979 01 Rimavská Sobota. A zsűri tagjait a Rimaszombat és Vidéke Tár­saság és a Szabadegyetem közösen nevezi ki. (jt, bki) Megismerhetik a felvételi követelményeit Nyílt nap Vágsellyén Már megvásárolható az Új Szó kiadóvállalata által megjelentetett Angol­magyar képes szótár, ami­nek segítségével olvasóink tökéletesíthetik idegen- nyelv-tudásukat, és meg­kedvelhetik az angol nyel­vet, melynek ismerete ma­napság már alapkövetel­mény, s egyben az érvé­nyesülés záloga is. HORVÁTH ERIKA A szótár leginkább azok igénye­it elégíti ki, akik kezdők, tehát mindezidáig még nem kerültek kapcsolatba az angol nyelvvel. Ám azoknak is hasznos lehet, akik már ismernek pár szót, de át sze­retnék ismételni tudásukat, hogy idegen nyelvű környezetben könnyebben kommunikálhassa­nak. Az egyes témák kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy minél fon­tosabb és érdekesebb területek szókészletét ismertethessük meg kezdő és már haladó nyelvtanuló olvasóinkkal. Képes szótárunk 15 témát dolgoz fel, 225 illusztrációs felvétel és több mint 1500 kifeje­zés található benne. Minden egyes téma egy nagy illusztrációs felvételből és két kiegészítő fény­képből áll. A legnagyobb felvéte­len tizenkét szót emeltünk ki, a két kisebb fénykép pedig a témá­hoz kapcsolódó két tevékenységet ábrázol. Minden tevékenységet vagy tárgyat ábrázoló kép fölé odaírtuk az angol szót, zárójelbe annak kiejtését, ez alá pedig a ma­gyar megfelelőjét. A kiejtés átírá­sa azok számára is egyértelmű és megtanulható, akik ez idáig még nem beszéltek angolul. Tanárszemmel Kiadványunk szerkesztésekor figyelembe vettük, melyek azok a témák, amelyekre külföldi tartóz­kodásunk során szükségünk le­het. „Az Angol-magyar képes szó­tárt kiegészítő szótárként nagyon hasznosan alkalmazni tudom majd a nyelvoktatás során - mondta lapunknak Morvay Eleo­nóra, a Pozsonyi Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium angol szakos tanára. - Véleményem szerint leg­inkább a kezdő csoportnál tudom ha^nálni ezt a kiadványt, s aján­lom a többi alapiskolában és kö­zépiskolában tanító pedagógus­kollégámnak is. Az sem elveten­dő, hogy jutányos az ára, 39 koro­nát könnyebben kiadnak a szülők is egy ilyen szótárra, ha látják, hogy hasznos, mint több száz ko­ronát egy használhatatlan nyelv­könyvre. Osztályomban, ahol di­ákjaim második idegen nyelvként tanulják az angolt, mindenkép­pen használni fogom az Angol-magyar képes szótárt.” Diákszemmel Ez a kiadvány nagyon hasznos a nyelvtanuló fiatalok számára is. Vicsápi Edit, a galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium negyedikes tanulója lapunknak elmondta, nyolc éve tanul angolul, és az Új Szó által megjelentetett Angol-magyar ké­pes szótárt hatékonyan fel tudja használni az érettségi vizsgára va­ló felkészülése során. Edit szerint az egyes oktatási intézményekben gyakran többet foglalkoznak a nyelvtannal, mint a kommuniká­cióval és a szókincsbővítéssel, s ez azt eredményezi, hogy a fiatalok, ha kikerülnek külföldre, először bátortalanok és bizonytalanok, nem merik használni passzív nyelvtudásukat. „Nagyon tetszik ez a szótár, és jó ötletnek tartom, hogy az egyes szavakhoz illusztrációs felvételek is járulnak, mert így sokkal job­ban meg tudjuk jegyezni az ide­gen kifejezéseket. Kitűnő a téma- választás is, hiszen az érettségi vizsgával megegyező témakörök jelennek meg a kiadványban. Örülök, hogy ezzel a gesztussal nem'feledkeztek meg az érettségi és felvételi vizsga előtt álló közép­iskolai tanulókról sem. Az Angol-magyar képes szótárt aján­lom mindenkinek, aki érvényesül­ni szeretne az életben, mert azt már manapság mindenki tudja, hogy ez idegennyelv-tudás nélkül nem megy.” - mondta lapunknak a galántai negyedikes lány. Reméljük, szerkesztőségünk ezúton is hozzájárul ahhoz, hogy olvasóink tökéletesítsék nyelvtu­dásukat, effektívebben érvénye­sülhessenek, és ezáltal jobban meg tudjanak felelni a munkaerő- piac követelményeinek. Sok sikert kívánunk a tanuláshoz!­Az egyes témák kiválasztásánál arra törekedtünk, hogy minél fontosabb és érdekesebb terüle­tek szókészletét ismertethessük meg nyelvtanuló olvasóinkkal (Képarchívum) FELHÍVÁS A Vágsellyei Vegyipari Közép­iskola vezetősége értesíti az ér­deklődő tanulókat és azok szüle­it, hogy holnap 12.30-tól 16.30- ig nyílt napot tart az iskolában. A 2005/2006-os tanévben a ma­A Magyar Ifjúsági Közösség a P&Bert Management Consulting Grouppal közösen Karrier fórumot tart holnap délután 5 órakor, a po­zsonyi Csemadok nagytermében. A rendezvényre alapvetően egyete­mistákat és fiatalokat várunk. A fórum célja, hogy mindenki­nek segítséget és tanácsokat ad­gyar tanítási nyelvű osztályba je­lentkező tanulók kereskedelmi szakon tanulhatnak tovább. A nyílt nap keretén belül megis­merkedhetnek a felvételi vizsga követelményeivel, megtekinthe­tik az iskola épületét, szaktanter­meit. (ú) junk a munkaerő-piaci helyzettel kapcsolatban. A főbb témák: szlovákiai és magyarországi munkaerőpiac helyzet, pályakez­dők fizetései. A találkozón hasz­nos információkat adunk majd az állásinterjúkkal és az életrajz­írás szabályaival kapcsolatban is. A fórumon mindenki tanácsokat kaphat a karrierépítésről és kar­riertervezésről is. (ncs) Segítség a munkaerő-piaccal kapcsolatban Karrier egyetemistáknak AJÁNLÓ Gondolkozzon Aegonomikusan és biztosítson pompás nyugdíjat magának OUniBanka UniCredito Italiano Group az AEGON DSS Magánnyugdíjpénztár partnere www.aegon.sk/infovonal : 0850 1234 66 ‘EGONDSS Dôchodková správcovská spoločnosť Vicsápi Edit: „Kitűnő a témaválasztás”

Next

/
Oldalképek
Tartalom