Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-26 / 273. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 26. Kertészkedő 17 Megjelent Márk Gergely: Magyar rózsák könyve Tüskés életút GYŐRY SZILVESZTER Megjelent Márk Gergelynek, a legnagyobb magyar rózsanemesí- tőnek az életmű-összefoglaló könyve. Az ősszel napvilágot lá­tott színes kiadványban mindent megtalálunk a rózsákról: miként kell az egyes fajtákat megválasz­tani, a rózsát elültetni, egész év­ben gondozni. A színés, fényké­pekkel gazdagon illusztrált mű­ben megismerkedhetünk Márk Gergely közel hatszáz rózsafajtá­jával is. A nyugdíjas egyetemi tanár és rózsanemesítő életútja olykor tüs­késebb volt, mint rózsái. Nemesítői tevékenysége révén világviszony­latban is a legnagyobbak közé so­rolható. Magyarországon csak Geschwind Rudolfhoz (1829— 1910) hasonlítható. (Fotó: Somogyi Tibor) A Márk Gergely által kinemesí­tett fajtákból 164 állami elisme­rést kapott, az ,Árpád-házi Szent Erzsébet emléke” nevű rózsája pe­dig 2000-ben Rómában aranyér­met nyert. A könyvet lapozgatva az olvasó előtt a rózsaneveken ke­resztül megjelennek a magyar tör­ténelem és irodalom nagyjai, tör­ténelmi emlékhelyek, magyar szentek stb. A nevekből is sugár­zik a nemesítő feltétlen hazasze­retete. Valahányszor fellapozom a rózsakatalógust, mindig elbűvöl a rózsanevek varázsa. Ez a könyv nem csupán kertészkedőknek, vi­rágkedvelőknek íródott, hanem .mindazoknak, akik szeretik az idényes és szép kiadványokat. Márk Gergely „birodalma” az Ml és M7 autósztráda torkolatá­nál található. A szebbnél szebb Márk-rózsák a Malom dűlő szmoggal telített, fagyzugos tér­ségében születnek, ott, ahol az át­lagos csapadék is rendkívül ala­csony. Rózsáinak fő jellemzője a szépségük mellett az igénytelen­ség, betegségekkel szembeni tole­rancia, szárazságtűrés és a fagyál­lóság. Könyvéből mindössze az nem derül ki, hogy miért vonták meg egyedülálló rózsakertjének állami támogatást. A tekintélyes magyar rózsane­mesítő a közelmúltban ünnepelte nyolcvanegyedik születésnapját. A szerző rózsanemesítő A szorgalmas biokertész decemberben sem unatkozik C-vitamin a párkányról KÖTELES GÁBOR A biokert egyes részeiben még mindig van élet. Ameddig a me­teorológusok nem jelentenek mí­nusz 10 fokos fagyok után nulla fok feletti enyhülést, a kertben gyökéren hagyhatjuk a bimbós- és fodroskelt, és onnan fokozato­san fogyaszthatjuk ezt a zöldsé­get. Az említett növények szárát, levelét helyben felaprítjuk és a talaj takarására használjuk, vagy a komposztáló előterében gyűjt­jük más aprított növényi marad­ványokkal és növényi eredetű konyhai hulladékkal. Ha a hulla­dék főtt részeket is tartalmaz, ajánlatos az anyagot szalmával, kukoricaszárral vagy más szerves anyaggal takarni. A spenótsort és a sóskatöveket - a korábbi szedés elérése érdekében - ajánlatos fó­liával takarni. Ha az időjárás engedi, még decemberben is ültet­hetünk - a megszokottnál egy kicsit mélyebbre - fok­hagymát. Néha nagyon jó korai ta­vaszi kelést érünk el az ebben a hó­napban elvetett petrezselyem, bor­só vagy hagymamag esetében is. Csíráztassunk zsázsamagot. A magot alacsony tálkákba, nedve­sített szűrő- vagy itatóspapírra szórjuk. A tálcákat fűtött helyi­ségbe, ám nem ablakpárkányra helyezzük. Ha a papírt állandó­an nedvesen tartjuk, 7-10 nap múlva nyírhatjuk az ételek ízesí­tésére, díszítésére alkalmas C-vi- taminban gazdag növénykéket. A vetést tanácsos a tél folyamán 10 naponként megismételni. A tél folyamán hasonlóan hajtat­hatunk fűtött, napos ablakpárká­nyon metélőhagymát, vékony petrezselyemgyökeret vagy dug- hagymát. Állandóan gondoskodjunk a tá­rolt zöldség megfelelő szellőzteté­séről, szükség esetén takarásáról. A romlásnak indult egyedeket ha­ladéktalanul távolítsuk el. Azok a biokertészek, akik kert­jükben olyan fagyérzékeny gyü­mölcsfákkal is termesztenek, mint amilyen a füge vagy a kivi, feltét­lenül fejezzék be ezek fagyvédel­mi takarását. Vizsgáljuk meg, javítsuk ki a ke­rítést, hogy a mezei nyúl ne jut­hasson kertünkbe. A kerítetlen vagy elégtelenül bekerített ker­tekben feltétlenül fejezzük be a vadkár elleni védelmet a fák gon­dos bekötözésével. A gyümölcstárolóban is szellőz­tetéssel és takarással gondoskod­junk a megfelelő hőmérsékletről és ha szükséges, a padló locsolá­sával vagy esetleg vizes edények kihelyezésével az optimális pára- tartalomról. Jó, ha már decemberben le­szedjük az oltógallyakat, és eze­ket felhasználásig megfelelő he­lyen tároljuk. Ajánlatos befejezni a rózsatö­vek fagy elleni takarását. Ha december 5-én aranyeső, cseresznye vagy virágrügykezde- ménnyel berakott ágakat vágunk, ezeket langyos vízben áztatjuk, majd világos szobában vázában tartjuk, az ágak valószínűleg ka­rácsonyra kinyílnak. Kísérletezhe­tünk gyöngyvirágrizómák és sáf­rányhagymák időzített virágozta- tásával is. Gondoskodjunk a tá­rolt zöldség megfelelő szellőztetéséről. A kártevővel fertőzött területeken a védekezést célszerű a jobbára együtt tartózkodó apró lárvákra irányítani A lótücsök üvegházban is pusztít (Fotó: képarchívum) Házikertekben, rendszere­sen öntözött zöldség- és vi­rágültetvényekben, cseme­gekertekben, újonnan tele­pített szőlőültetvényekben gyakorta számolhatunk a lótücsök (Gryllotalpa gryl- lotalpa) kártételével. A kár­tevő talajjal, szerves trágyá­val, komposztfölddel a fó­liasátor alá, az üvegházak­ba is bekerülhet. Itt a palán­ták gyökerének, tövének el- rágásával okoz károkat. ANDRÁSSY LÁSZLÓ A lótücsök válogatás nélkül el­rágja, kidönti a talajfelszín alatt fu­tó, a túrásnyom alapján jól követ­hető járat útjába eső növényhajtá­sokat, palántákat, gyökereket, csí­ranövényeket. Mászásnyoma a la­za talajfelszínén jellegzetes: a 1 cm átmérőjű (ki és befurakodási) lyu­kai árulkodnak jelenlétéről. A kártevő vegyes táplálkozású, sőt esetenként ragadozó, néha kannibál. Kifejezett tápnövényei nincsenek, a fóliasátor alatt bár­mely palántát kirághatja, kidönt- heti, amely mozgásában zavarja. A mi vidékünkön kétéves fejlő- désű. A lárvák elsősorban a trá­gyadombokba, komposzttelepek­be húzódnak telelésre, kezdeti táplálékuk nagy része is ebből ke­rül ki. Testalakja talajbeli élet­módra utal, bár éjszaka eseten­ként a talajfelszínre is kijön, sőt röpképessége révén hirtelen meg­Hasznos tanácsok Alma és burgonya Sokan vásárolnak ezekben a napokban nagyobb mennyiséget al­mából és burgonyából. Arra gon­dolnak, pénzt, időt és fáradtságot takarítanak meg, ha télálló burgo­nyát és almát vesznek. Az biztos, hogy időt és fáradtságot takaríta­nak meg, ha nagyobb tételben vásárolnak, és első olvasatban pénzt is nyernek. Ám, ha nem tud­ják megfelelő helyen tárolni az al­mát és a burgonyát, akkor sok bosszúságot szenvedhetnek. Ugya­nis a burgonya és az alma is tovább él a tárolás során. Szén-dioxidot és etilént bocsát ki, miközben oxigént vesz fel. A folyamat során az almá­nál a savak elégnek, a gyümölcs el­veszíti víztartalmának egy részét is eközben. Az almát csak akkor tud­juk hónapokon át frissen megőriz­ni, ha nulla és öt fok közötti hőmér­sékleten tartjuk, magas páratarta­lom mellett. A hideg hatására ugyanis lelassul a légzés, így az al­ma friss marad. A lakótelepi laká­sok kamráiban 2-3 hét alatt meg­fonnyad és elveszíti élvezeti érté­két. A burgonyánál ugyancsak a légzés lelassítása a fontos, ellen­kező esetben kicsírázik és ezzel fel­éli belső értékeit. Ha 2-3 szem alma mellé egy nejlonzacskóba kivit te­szünk, akkor a kivi 1 hét alatt meg­érik. Az almából áradó etilén és szén-dioxid gyorsítja a kivi érését. Az almát és a burgonyát tartsuk olyan helyen, ahol a szén-dioxid le­folyik a gyümölcsről. Zárt edények­ben „megfulladnak”. Csak akkor vásároljunk nagyobb mennyiség­ben almát és krumplit, ha hideg, szellős, páradús helyen tudjuk tá­rolni, ellenkező esetben több lehet a kárunk, mint hasznunk. (MR) jelenhet a korábban elkerült terü­leteken is. A május-júniusban kialakított üregszerű „zenetermében” - amely a talajfelszínre nyílik - a hím jól hallható, jellegzetes ciri­pelést hallat a párosodásra érett nőstény odacsalogatására. Tojása­it diónyi talajlabdába, csomókba rakja le, melyet rövidebb ideig őriz is. A tojásfészek gyakorta ta­lálható trágyadombok, komposzt- halmok közelében. A nyáron ki­kelt kis tücskök még ugrani is tud­nak, amire az elnehezedett fejlet­tebb alakok már nem képesek. A tücsök növényi vagy állati eredetű maradványt, sőt élő ízeltlábú álla­tot is fogyaszt. A kifejlett lótücs­kök szorultságukban nyúlós-bű­zös folyadékot spriccelnek ki pot- rohvégükből. Kedvező körülmények esetén - jó telelést nyújtó trágya és kom­poszttelepek, öntözött növényi kultúrák, stb. - a lótücsök foko­zott előfordulására számíthatunk. Vigyázzunk,- nehogy a fertőzött komposzttal vagy trágyával töme­gesen az üvegházba is behurcol­juk a lótücsök tojásait, fiatal lár­vacsomóit. A lótücsökkel rendszeresen fer­tőzött területen a védekezést cél­szerű a még jobbára csoportosan együtt tartózkodó apró lárvákra irányítani. A szétszóródott na­gyobb lárvák és imágók ellen már jóval körülményesebb és költsé­gesebb a védekezés. A talaj felszí­ni rétegébe bedolgozott szerves rovarölő szerrel vagy csalétek ki­szórásával a kártevő ellen vi­szonylag eredményesen védekez­hetünk. A ING minden nyugdíjpénztári megtakarítás iránt érdeklődővel kommunikál Akik úgy döntenek, hogy nyugdíj-megtakarításaikat az ING DSS-re (ING Nyugdíjpénztárra) bízzák, három nyugdíj eszközalap közül választhatnak. Ezekbe az alapokba kerül, ill. kamatozik az ügyfelek pénze. Mi a különbség az ING DSS által kezelt három eszközalap között? Kérdéseinkre Ing. Pavol Ondriska, az ING DSS portfolió menedzsere válaszolt. Hogyan működnek az egyes alapok? Az öregségi nyugdíj-takarékosságról szóló törvény értelmében az ING DSS-nek három nyugdíj eszközalapot kell létrehoznia és kezelnie, melyek a következők: konzervatív, kiegyensúlyozott, valamint növekedési eszközalap. Miben különböznek? Az egyes alapok a velük járó kockázat mértékében különböznek, ami egyben a hozamok eltérő mértékének lehetőségét is magában hordozza. A konzervatív alap célja hosszú távon stabil hozamok biztosítása alacsony kockázat mellett. Fontos a „hosszú táv és a stabilitás“ kombinációjaként meghatározott jellemző. Az alapba elhelyezett eszközöket tehát elsősorban fix kamatozású értékpapírokba fektetik - pl. államkötvényekbe. A növekedési alap célja, hogy hosszú távon magasabb hozamokat érjen el, magasabb kockázati szint mellett. A törvény szerint az ilyen alapba elhelyezett pénzeszközöknek akár 80%-a részvényekbe fektethető. Ez azt jelenti, hogy az egyes évek hozama a pénzügyi piacokon fennálló mindenkori helyzetnek megfelelően változhat. Középen helyezkedik el a kiegyensúlyozott eszközalap, melynek célja hosszú távú hozam elérése korlátozott mértékű ingadozás mellett. Ennek az alapnak az esetében a kezelt vagyon legfeljebb 50%-a fektethető részvényekbe. Hogyan nevezi az ING DSS az egyes alapokat, és hogyan válasszunk közülük? A konkrét alap megválasztása a jövőbeli ügyfél kora, valamint az adott hozam/kockázat arány melletti kockázatviselési hajlandósága alapján történik. Az ING Nyugdíjpénztár (alapkezelő) három alapot kínál ügyfeleinek: 1. Tradícia - konzervatív alap biztos befektetésekhez, amennyiben az ügyfél a biztonságot tekinti elsőrendűnek, és alacsonyabb hozammal is megelégszik. Ezt az alapot akkor előnyös választanunk, ha nyugdíjba vonulásunkig kb. 10 évünk van hátra. Általánosságban véve inkább az idősebbeknek ajánljuk. 2. Harmónia - kiegyensúlyozott nyugdíjalap vonzó hozamlehetőségekkel, az előzőnél nagyobb mértékű, ám korlátozott kockázat mellett. Középkorú ügyfeleinknek ajánljuk. 3. Dynamika a növekedési alap megnevezése. Az alap hosszú lejáratú megtakarításokra alkalmas, és főként a fiatalabbaknak ajánlható. A nyugdíjtakarékossági törvény szerint a nyugdíjjogosultsága keletkezésekor 15. életévét nem betöltött személy nem lehet a növekedési eszközalap ügyfele. ING www.ing.sk • e-mail: klient@ing.sk • Tájékoztatás a 0800 111 464-es ingyenes számon Nyugdíjcélú megtakarítási szolgáltatás és nyugdíjalap kezelést az ING Dôchodková správcovská spoločnosť, a.s. (ING Nyugdíjpénztár Rt.) nyújt ügyfeleinek, a társaság székhelye: Jesenského 4/C, 811 02 Bratislava. Az ING Dôchodková správcovská spoločnosť, a.s. társasággal kötött nyugdíjmegtakarítás-kezelési szerződés befektetési kockázattal jár együtt. A nyugdíjeszköz-alapok portfoliójának eddigi hozamai nem jelentenek garanciát a jövőbeli hozamokra vonatkozóan. Az ING Dôchodková správcovská spoločnosť, a.s. a Pénzpiaci Felügyelet (Úrad pre finančný trh) felügyelete mellett folytatja tevékenységét. ■* * UP 1927

Next

/
Oldalképek
Tartalom