Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-25 / 272. szám, csütörtök

Közélet UJ SZÓ 2004. NOVEMBER 25. 2 RÖVIDEN Nem találtak pártokhoz vezető szálat Pozsony. Nem talált a csődbe ment pénzügyi szolgáltatók és a po­litikusok, valamint a politikai pártok között pénzügyi összefonódást a rendőrség. A nyomozás eredményét tegnap ismertették a kormány­nyal. A pénzügyi átutalások, szerződések kivizsgálását határozatban kérte a parlament Karol Ondriaš kommunista képviselő javaslatára. Megvizsgálták a Horizont Slovakia, a BMG Invest, a Drukos, az AGW, a 1. dôchodková és további cégek kapcsolatait is. (sza) Nyomozás a minierőmű ügyében Vajka. A rendőrség vizsgálódik annak a minierőműnek az ügyé­ben, amelyet Doborgaz, Vajka és Bodak községek kívántak meg­építeni a bősi mesterséges mederből kivezető oldalcsatornán. Ezt Varga József vajkai polgármester is megerősítette, azonban tüs­tént hozzátette: szerinte nem történt törvénysértés, de ez ügyben többet a sajtónak jelenleg nem hajlandó mondani, (pve) Alapkőletétel Osgyánban Pozsony. Előreláthatólag decemberben indul meg az R2 gyorsfor­galmi út osgyáni (Rimaszombati járás) elkerülő szakaszának meg­építése, melyen 2006 szeptemberében már lehetne közlekedni - kö­zölte a Szlovák Útfelügyelőség (SSC) munkatársa, Viliam Piták. Az alapkövet Pavol Prokopovič közlekedési, Gyurovszky László építés­ügyi miniszter és Csáky Pál miniszterelnök-helyettes ma helyezi el. A 6,1 kilométer hosszú elkerülő út 1,4 milliárd koronába kerül. (SITA) A kettős állampolgárság mellett Pozsony. Támogatja a kettős állampolgárság intézményét az MKP fővárosi ifjúsági csoportja, tájékoztatta lapunkat Király Zsolt elnök. „Bár a népszavazást nem tartjuk kellően előkészített lépésnek, úgy véljük, sikertelensége beláthatatlan következményekkel járhat a ha­táron túli magyarokra nézve” - mondta, (sza) Ján Hurný cáfol, és többé nem nyilatkozik Az államtitkár szerint az ŠtB hamisította aláírását ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Ján Hurný államtit­kár (SDKÚ) aláírt ŠtB-s dokumen­tumokat, derül ki a róla vezetett aktából. A Nemzeti Emlékezet Hi­vatala már korábban leszögezte: azok, akik szerepelnek az ügynö­kök között, minden bizonnyal írá­sos megállapodást kötöttek az egykori titkosszolgálattal, az ügy­nöklistán ugyanis ok nélkül, vélet­lenül nem bukkannak fel nevek. Hurný állítólagos fedőnevei: Éne­kes és Segéd. A botrány kipattanása után a régiófejlesztési minisztérium ál­lamtitkára kikérte a róla vezetett aktát, és a következő állásfogla­lást juttatta szerkesztőségünkbe: „Az ŠtB-s ügyirat nem tartalmaz olyasmit, hogy cselekedeteim ál­tal valakinek ártottam volna. Vi­szont van benne egy lap, melyen szerepel az aláírásom. Kitartok korábbi állításom mellett: semmi­lyen együttműködési megállapo­dást nem írtam alá az ŠtB-vel, az aláírás hamisítvány. Jogi úton fo­gok védekezni, a témáról ezentúl nem nyilatkozom.” Juhász László, a szaktárca szóvivője hozzátette: Hurný személyesen továbbra sem óhajt a sajtóval kommunikálni. Néhány politológus szerint az ügy tisztázásáig az államtitkárnak le kellene mondania tisztségéről. Gyurovszky László tárcavezető nem fogja kezdeményezni a levál­tását. „A miniszter elégedett a munkájával. Ez az ő magánügye, illetve politikailag az őt jelölő pártra tartozik” 4 szögezte le la­punknak Juhász. Az SDKÚ-t sem izgatja Hurný múltja. Mikuláš Dzurinda kor­mányfő a párt keddi elnökségi ülése után kijelentette: nem fog­lalkoztatják az egykori ŠtB-s ak­ták, s nem szeretné, ha ezek alap­ján tisztogatás kezdődne a kor­mányban. Szerinte az érintett személyeknek kell tisztázniuk magukat, (sza) Egyre nagyobb veszélyben a vidéki kamaszok Nem nő a drogosok száma ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Az utóbbi években nem nőtt a drogfogyasztók száma, sőt egyes drogok esetében csökke­nés tapasztalható, állítja Csáky Pál miniszterelnök-helyettes. „2000- hez képest a felére csökkent az elő­ször gyógykezelésre jelentkezett heroinfogyasztók száma, míg az említett évben 1800-an kérték gyógykezelésüket, 2003-ban már csak 964-en”. Vannak azonban ri­asztó tendenciák: 10 éve még a drogfogyasztók 72 százaléka fővá­rosi volt, de tavaly már 41:59 volt Pozsony és a vidék aránya. „Egyre nagyobb a megyei központban lakó fiatalok veszélyeztetettsége” - állít­ja a kormány alelnöke. A legelter­jedtebb drogok Szlovákiában a he­roin, pervitin, marihuána és az extasy. A marihuána esetében nőtt a kezelésre jelentkezők száma: a 2000-ben tapasztalt 144-gyel szemben tavaly már 253-an kérték felvételüket a drogelvonó intéze­tekbe. A kormány idén több mint 80 millió koronát fordított megelőzés­re és a drogfüggők kezelésére, az összeg nagy részét - 50 milliót - a Drogellenes Alap osztja szét. 2005 és 2007 között az EU 1,5 millió euróval támogatja a Nemzeti drog­ellenes program megvalósítását. A szlovák kormány ehhez az összeg­hez további 0,7 millió eurót tesz hozzá. Ebből az összegből 1 millió eurót nonprofit szervezetek pályáz­hatnak meg programjaik megvaló­sítására, 0,3 milliót kaphatnak az önkormányzatok és 0,9 milliót az egyes minisztériumok, (lpj) A ZMOS sem elégedett teljesen, de már nem kér további módosítást Újra tárgyal a koalíció kisközségek pénzéről Pozsony. Az MKP javaslatá­ra a pénzügyminisztérium visszavonta a személyi jö­vedelemadóból származó bevétel elosztását szabá­lyozó kormányrendelet tervezetét a kabinet tegna­pi ülésén. Az anyag a Koa­líciós Tanács elé kerül. ÚJ SZÓ-HÍR Az MKP szeretné elérni, hogy a kormány kétéves, átmeneti idő­szakban vállalja, hogy az önkor­mányzatok éves támogatása eléri majd az előző év 95 százalékát. Részben ezzel szeretné kivédeni a pénzügyi decentralizáció kisköz­ségeket sújtó negatív hatását. A kormányrendelet jelenlegi válto­zata szerint a 900-950-nél alacso­ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Kiszabadult az öt és fél hónappal ezelőtt Kaukázusban el­rabolt Miriam Jevíková - tájékozta­tott tegnapi sajtóértekezletén Edu­ard Kukán külügyminiszter. „Jevík­ová egészséges, úton van hazafelé. Telefonon már beszéltem az édes­anyjával. Nagyon boldog, hogy lá­nya életben van” - tette hozzá a mi­niszter. Elmondta: az orosz bizton­sági szervek szabadították ki a 28 éves humanitárius dolgozót. Vált­ságdíjat nem fizetett érte Szlová­kia, egyéb részleteket azonban nem árult el. Az akcióban a szlovák belügymi­nisztérium és a titkosszolgálat, va­lamint a cseh külügyminisztérium is részt vett. Kukán szerint a siker­hez nagymértékben hozzájárult Ivan Gašparovič államfő Vladimír Putyin orosz elnöknek küldött le­vele is. „Részben mi is hozzájárul­tunk kiszabadulásához. Nagy sze­rencsénk volt, ugyanis a hasonló esetek nem mindig végződnek így” nyabb lélekszámú települések jö­vőre az ideinél kevesebb pénzből gazdálkodhatnának. A pénzügy- miniszter nem mondott sem igent, sem nemet az MKP javasla­tára. „A Koalíciós Tanácson vitat­juk meg a problémát” - mondta Miklós. A Városok és Falvak Társulása (ZMOS) ugyan minden szempont­ból nem elégedett a tervezettel, de már nem kéri módosítását. „Min­den elképzelésünket nem sikerült elfogadtatni a pénzügyminisztéri­ummal, de véleményünk szerint ez a jelenleg elérhető legjobb kompromisszum - mondta la­punknak Oľga Gáfriková, a ZMOS szóvivője. - Elértük, hogy a tele­pülések túlnyomó többségét nem érinti hátrányosan a pénzügyi de­centralizáció.” A ZMOS szempont­jából most fontosabb a rendelet mielőbbi elfogadása, ugyanis a- nyüatkozta Vladimír Palkó bel­ügyminiszter. Jevíková júniusban tűnt el Kau­kázusban. Egy oroszul beszélő férfi két alkalommal telefonált a mene­külteket segítő szervezetnek - egy­millió dolláros váltságdíjat köve­községeknek ennek alapján kell elkészíteniük költségvetésüket. „Ha jövő héten jóváhagyja a kor­mány, akkor még decemberben el­készülhet a községek költségveté­se” - mondta Gáfriková. A települések december 1-jéig kötelesek elkészíteni jövő éves költségvetésük tervezetét, ha még idén véglegesíteni akarják azt. „Szorít a határidő, a tervezetet ugyanis 15 nappal az elfogadás előtt nyilvánosságra kell hozni, hogy a lakosok véleményezni tud­ják” - tájékoztatott Sýkora. A kép­viselőknek meg kell tárgyalniuk a lakosság által benyújtott javasla­tokat is, és azok sorsáról tájékoz­tatniuk kell. Az elfogadott költ­ségvetést az életbe lépése előtt két héttel újra nyilvánosságra kell hozni, azaz legkésőbb december 15-én, ha azt szeretnék, hogy már január 1-jén hatályba lépjen, (lpj) telt. A nőt utoljára Pjatyigorszk vá­rosában látták, ahová kollégáival szolgálati útra ment. A külügymi­niszter mindenkit figyelmeztetett: jól fontolja meg, mielőtt a Kauká­zusba vagy más veszélyes övezetbe utazna, (t, s) Szárnyal a korona Már 30 korona alatt a dollár Pozsony. A szlovák korona teg­nap áttörte a dollárral szembeni 30 koronás lélektani határt. A pénzpi­acon tegnap egy dollárért 29,83 ko­ronát adtak, ami 1996 februárja óta nem látott szintre repítette a szlo­vák fizetőeszközt. Az euróval szem­ben a korona enyhén visszaesett, az árfolyam tegnap 39,31/34 korona/euró körül mozgott. Napja­ink valutapiaci árfolyammozgásait elsősorban az euró és dollár harca határozza meg. Tegnap délelőtt az euró elérte az 1,3135 dollárt; ezzel az euró október közepe óta 7 száza­lékot erősödött az amerikai fizető- eszközzel szemben. (TASR) Nincs magánvélemény A KDH most nem vétózott Pozsony. Rábólintottak a mi­niszterek a kabinet és az egyes tár­cavezetők együttműködését szabá­lyozó javaslatra. Néhány hete a KDH megvétózta a kormányhatáro­zatot, a kereszténydemokrata mi­nisztereknek ugyanis nem tetszett, hogy a kabinet arra szeremé köte­lezni őket, hogy kollégáikat előre tájékoztassák az uniós tervezetek­kel kapcsolatos véleményükről. Eddig ugyanis állásfoglalásaikat nem konzultálták, saját vélemé­nyüket a kormány hivatalos állás­pontjaként adták elő, ami több bo­nyodalmat okozott - például a ho­moszexuálisokra vonatkozó meg­nyilvánulásaik kapcsán. „KDH-s kollégáink megértették, hogy a ja­vaslat nem ellenük szól” - mondta Csáky Pál integrációért felelős mi­niszterelnök-helyettes. A miniszterek elutasították a Szabad Fórum képviselő indítvány­ként előteijesztett törvényterve­zetét, mellyel szeretnék elérni, hogy az egyes hivatalok élére ne politikai, hanem kizárólag szakmai rátermettség alapján nevezzék ki a tisztségviselőket. Ľubomír Piai, a Köztisztviselői Hivatal elnöke alap­vetően egyetért a gondolattal, ám a problémát szerinte nem kell külön törvény formájában orvosolni. Piai hivatala már dolgozik egy átfogó módosításon, mely ezzel a kérdés­sel is foglalkozik majd. (sza, s, t) Azt állítják, nem fizették ki az egymillió dolláros váltságdíjat Kiszabadult a kaukázusi túsz Kukán jelentette be a túszszabadítást (TASR-felvétel) Rudolf Zajac volt szóvivőjét nevezte ki a kormány az Egészségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal élére Független ellenőrző szerv - párttagokkal ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Alexandra Novotnát, az egészségügyi miniszter közeli munkatársát, volt szóvivőjét nevez­te ki tegnap a kormány az Egész­ségügyi Ellátást Felügyelő Hivatal élére. Megválasztotta a januártól működő intézmény igazgatótaná­csát is, és javaslatot tett a felügyelő­tanács tagjaira, akiket a parlament nevez majd ki. Többen azzal vádolják az egész­ségügyi minisztert, hogy párttag­ság szerint javasolt embereket a testületekbe. „Senkinek sem kér­tem el a pártkönyvét, a szakképesí­tést vettem figyelembe” - mondta Rudolf Zajac a kormány tegnapi ülése után. Alexandra Novotnát a legjobb választásnak tartja. „Telje­síti a megszabott feltételeket, isme­ri a reformtörvényeket, hiszen részt vett az előkészítésükben” - indo­kolta Novotná kinevezését. Az irá­nyító és felügyelő szervek tagjait még utolsó pillanatban is változtat­ta a miniszter. A felügyelőtanácsba Bastrnák Edit helyett Végh Dánielt, a Nemzeti Vagyonalap alelnökét nevezte, az igazgatótanácsban Se­bő Zsolt helyére Gyurász Zoltán ke­rült, aki egyben a Szlovák Konszoli­dációs Rt. alelnöke is. Végh Dánielt az MKP nevezte a Nemzeti Vagyon­alapba. A kinevezett tagok többsé­ge vezető funkcionáriusa valame­lyik koalíciós pártnak. A miniszter szerint megnevezhették jelöltjeiket az orvosok szervezetei és az egész­ségbiztosítók is. „Peter Horváthról a lapokból tudtam meg, hogy párt­tag. Kinevezését az indokolta, hogy a Közös Egészségbiztosítóban dol­gozik” - mondta Zajac. Alexandra Novotná független in­tézményt akar kiépíteni. „Külön­ben nincs értelme a kinevezésem­nek” - mondta tegnap . A függet­lenséget megköveteli alkalmazot­taitól is. A jelöltek kiválasztásának módszere ellen tiltakozott a Trans­parency International, Emília Sičáková-Beblavá szerint a jelölte­ket nyilvános versenyben kellett volna kiválasztani. dpj) A hivatal irányító szerveinek tagjai: elnök: Alexandra Novotná az egészségügyi miniszter közeli munkatársa A felügyelőtanács tagjai: elnök: Vojtech Lazar alelnök: Milan Považan tagok: magán egészségügyi intézmény vezetőségi tagja Marián Petko az SDKÚ tagja Peter Horváth a ĽÚ kerületi elnöke Végh Dániel a Nemzeti Vagyonalap alelnöke, az MKP jelöltje Az igazgatótanács tagjai: elnök: Gyurász Zoltán a Szlovák Konszolidációs Rt. alelnöke alelnök: Ján Porubský tagok: a KDH tagja Mario Lužinský az ANO pozsonyi regionális testületének elnöke Dušan Smolka az SDKÚ helyi képviselője Silvia Bernáthová a Világi&Csekes&Drgonec ügyvédi iroda tagja

Next

/
Oldalképek
Tartalom