Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-20 / 268. szám, szombat

14 Családi kör ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 20. HÉTVÉGI OLVASMÁNY A kutya KERTÉSZ ISTVÁN Pár nap óta álmosan esik. Hi­deg őszi esőt vág az ember szeme közé a csípős szél. A bajuszra, a fagyos arcra lecsöpög a hideg lé a kalap karimájáról. A faluvégen agyig szakad be a szekér a térdig érő, agyagos sárba. Ökrökkel kell kihúzni, mert alig engedi ki ma­gából ez a marasztaló őszi sár. Nemigen megy ilyenkor szekér­ben - csak akinek nagyon muszáj. A kutyát is vétek volna kihajtani a szobából. Sehogyan se dologra való idő. Aki hát nem rest - éppen csak a kocsmáig sétáltatja meg a csizmát. Egy pohárka bor, egy ital pálinka mellett mégis könnyebb agyoncsapni ezt a lusta időt. Kívül dudál a szél, a kocsma ablakain se ki-, se belátni. Az eső pacskolja szaporán, pereg, mintha zörgő borsóval hajigálnák. Aki bejön a kocsmába, előbb lerázza a vizet magáról, leveri a sarat a csizma- bokárul, megtenyereli a vizes baj­szát, csak azután tud széjjelnézni. Aztán beletörli a kabátujjába az orra nedvességét. Három vagy négy atyafi érkezett így, ilyen egy­másutánban. Szidják a cudar időt, kérnek egy kis italt, és letelepül­nek a hosszú baklábú asztal mellé a lócára.- Hát elég vóna mán a fele is eb­ből az esőből, igaz-e, Lógáz koma? (...)- Bion, ecsém. El van tévesztve odafent a hordó csapja. Bort kéne mán ereszteni, elég vót egynapos eső. A mondás tetszik. Köhögés, neve­tés rá a felelet. Lógáz koma tovább magyarázza az igét. Tudákosan, közben meg-megkoppintja mutató­ujjával az asztalt.- De isz hát nem tehet mindenki­nek a kedvire az isten se. Ha nincs eső? Az a baj. Ha van eső? Az a baj. Hát mindig úgy van, ahogy baj. Beleszól egy másik ember, aki épp most szedi elő a pipaszerszá­mot a csizmaszárból.- Az ám. Rohad a krumpli, nem marad egy szem se, az istenfáját! Peg annyi vót, mint a ganéj... Egy pajkos beszédű öreg ráhu­nyorít Lógázra, és odamond a mor- mogónak.- Csak harapni kell hé, az van elég. Ganéj hát van. Ez az öreg Tajti Gábor, ez úr kö­zöttük. Ritkán szól, mert büszke nép. De lehet rajta jót nevetni, akár akaródzik, akár nem. Olyan vir­gonc az az öreg, olyan parádés, mindig csupa élet. Megint szól.-Veri az ördög a feleségit. Biztos svandrálkodott az éccaka.- No némá. Hát maga is számon tartja az ilyesmit? Az öreg zavartan mozgolódik, igyekszik az asztal alá rejteni a te­kintetét. Mintha ráütöttek volna ez­zel a kérdéssel. Alárúg az asztal alá, mintha kutya volna alatta. A képét elfutja a pír, amitől reszket minden egyes szála a szakállának, mintha nem is sűrűn egybeülnének az ar­cán, hanem itt is, ott is, mint irtott erdőben a fák. De csak újra elnevet­te magát. Mindenáron másra akar­ta csavarni a beszédet az öreg ra­vasz. Odakint mennydörgött az ég.- Hallod-e. Hogy zeng az ég, most nyő a dinnye. A kocsma túlsó szögletéből egy ványadt képű, vörös, cingár ember adott rája feleletet, látszólag közö­nyösen, csak úgy... a lajbi szájába morogva.- Az ám. A kijed nadrágjába. Ilyen hideg szélbe... fenébe. A szeme villant, de egyébként nemigen lehetett észrevenni, hogy kötekedni akarna. Amaz még visz- sza is kontrázott.- Hát akár az enyim is. Jó bokor­ba nyől ám az, ecsém! Csak úgy, mintettiéd...! Büszkés pillantással, hetyke fő­tartással kiabálta ezt át a másikhoz. A többiek ám megérezték, hogy el­lenfelek kerültek farkasszembe. Za­varodottan nézték az italosüveget, és a vüágért se tekintett volna egy se a feleselőkre nyűt, beszédes pil­lantással. Csak úgy, visszakanya- rintva a szemgolyóbist a szögletről. A vörös ember még visszamorgott rá valamit, annyit ki lehetett érteni belőle, hogy vigyázzon oszt, hogy meg ne lékolják. Aztán újra csak hallgatott. Szavát se lehetett venni. A fütyülős üveget a szájához vette, nagy nyelettel lekortyogtatta az italt. Két ujja közt megsuholta a ba­jusza két ágát, és pihenőre bocsá­totta a két térdére az öklét. Nem szólt az egy árva kukkot. Mintha ki­vágták volna a nyelvét, olyan szóta- lan lett újra. A Tajti Gábris társasága ösz- szébb-összébb dugta a fejét. Lejjebb eresztették a hangot. A kíváncsiab- bak csak nyújtott nyakkal foghattak el belőle egy-egy szót. Az öreg a zsi­nóros bekecsben, báránybőr sipak- jával szétterpeszkedett az asztalszé­len, mint egy kövér zsák. Lógáz ko­mának tavalytól még volt valami neheztelhetnékje az öregre. Széna ára miatt. Értelmesen meglátta, hogy az előbb megszűkült az öreg. Fontoskodva elkezdte hát az orra alá dörgölni a tormát.- Magának tán számolnivalója van azzal ott odaát, Gábris? Gábris erőltetett bátorsággal fe­lelt.- Se ingem, se gatyám. Nincs ve­le semmim.-Nősz tudom... tudom. Hát iszen nem is azér mondom. Hanem hát, ha mégis vóna, itt van e a csizmám szárába a kis bicskám. Odaadom, ha akaija kend... Gábris fázósan húzta össze a be­kecsét a hasán. Öregemberes gyá­vasága úrrá vált az előbbi hetvenke- désén. (...)- Én tudom, hogy komisz gyerek. Mer én láttam azt a múltkori gali­bát. Annyit mondok, komisz gye­rek... A mellette ülő ember megmoz­dult a lócán, mintha a beszéd bán­taná a figyelemre. Gábris ijedten pillantott fel. Csak a pipával volt va­lami baj. Kialudt, vagy nyálas lett nagyon a bagó feneke, mert hango­san szortyog. Eligazította, aztán közbeszólt.- Ahám. Bion ammá jó múltkor vót. Lógáz nem volt irgalmas kedvé­ben. Tovább is kitálalta, ami a be­gyében volt- Mondhatom, hogy komisz em­ber. Nem szól az, még ha borotvál­ják is a fejin a szőrt. Megérdemlette azt a két kis esztendőt. Olyan egy­kettőre belevágta a bicsakot annak a bizonyosnak a hasába, hogy csak­ugyan... No de milyen egy-kettőre. Annyit se mondott ez, hogy eb-e vagy kutya. Csak belevágta. Nagyképű fejbólogatással adta ezeket elő. (...) Az öreg mozgoló­dott, mint akinek alája gyújtottak. A bajba keveredett ember minden­áron igyekszik ellene mondani a fűrkálásnak, legalább az szolgáljon a maga vigasztalására.- Ajaj - kezdte Gábris -, ösz- szeakattunk mi má egynéhány­szor itt e a kocsmában. Meg hát máshol. Má úgyis vót, hogy vót bennőnk egy pár pohár. De hát azé mégse bántottuk mink egy­mást az egy világért se. Nem hát. Hát isz vóna is miér. No bizony vóna is kiér... A társaság most akaratlanul is átpillantott a szomszéd asztalhoz. Felső Lajos egykedvűen iszogatta a maga pálinkáját, mintha lélek se volna rajta kívül az ivóban, de benne se. (...) Csengett az ajtó fe­lett a csengő. A kitóduló sűrű pá­rából egy idős néni lépett elő. A kezét, amelyikben a pálinkásüveg nyakát kétujjra fogva fojtogatta, szemérmesen a köténye alá dug­ta. Kíváncsian széjjeltekintgetett az ivók között, aztán sietve mére­tett magának a rács mögött egy deci törkök, meg egy deci bundát. Ahogy visszafordult, Gábrissal ke­rült szembe. A pénze után kuta­tott valamelyik belső szoknya rán­cai közt, a világos felé fordulva, kifordította a tenyerébe a zsebét. Egy pénzdarab elgurult. Gábris nem állhatta meg szó nélkül.- Örzse néne, nagy a bugyilláris, ugye - elveszett, amit beletett. Az öregasszony magyarázóan emelte rá a fejét.- Nem tanálom csak a tizenegyet - a tizenkettedik má nincs meg. Nem odakarult magok alá? Tajti Gábor elnevette magát.- Hát feküggyön alánk, oszt néz­ze meg.- No nem tréfázok. Csupa parádé maga, Gábor. Csakugyan no, nem karúit oda magokho? (...)- Hagy nyúlok bele a zsebibe, oszt ha nincs ott, hát adom én a ma­gaméból. (...) Az öregasszony pár lépést tett, mintha odamutatná a zsebét. A csí­kos alsóra fehér vászondarabból rá­varrott zsebét.- No, nézze e. Nincs benne csak ez a tizenegy e. Oszt odahaza meg­számoltam tizenkettőt... Gábris nem nyúlt bele a zsebbe.- Ha nincs ott, akkor itt a tizen­kettedik la. - Lemutat az asztal lá­bához az elgurult krajcár után. Nyögve nyúlt le érte az öregasz- szony.- No. Nem fizeti meg ezt a két de­cit?- Drága a takarmány, Örzse né­ne. Akinek péze nincs, igyon az csak kávét. - És szélesen ránevetett.- Nagyon parádés ember maga. Bizigaz. De a fiatal menyecskékkel nem így szokott parádézni, aszon- gyák.-De nem ám.- Ötvenkoronás vég selymeket hordogat ám maga - oszt most saj­nál hat garast? Peg hát ászt is hiába hordta. Visszamegyen Eszter az urához. A szótlan ember - a túlsó asztal­nál - felvetette a fejét. Az asszony odafordította a beszédet.- Ma hallottam ángyiéknál. Visz- szamegy, ha visszaveszed. Az embernek szódanul esett vissza a mellére a feje. Örzse néni került-fordult, letette a tizenkette­dik krajcárt, újra eldugta a fiaskót, és elköszönt. (...) Csend lett, csak az eső be­szélt. Egy kövér légy hangos zizzel szálldogált az egyik asztaltól a má­sikhoz. Egy kis ideig szép csendesen ült még Felső Lajos a szomszéd asz­talnál. Bámulta a kerek, mázoladan asztal lapját. Aztán felhajtotta, ami még az üveg fenekén volt. Felállt az asztaltól. Vézna, hajlott, csontos pa­raszt. Bogár kis szemei sűrűn jár­nak maga körül. Egy nyújtózással kiegyenesítette az asztalnál meg- görbedt csontját. Hangosat rop­pant, ahogy megtörte a derekát.- Hova megy, Lajos? - Már csak szokásból is kérdezte az ajtófélfá­nak támaszkodó, pipázgató kocs- máros a távozni készülőt. Lajos le­hajtott az asztal alá, előkotorászta a szék mellett lebillent furkós botját. A szeme se rándult.- Menek, oszt leütök egy kutyát. - Szólt csendesen, és kinézett az ab­lakon. Egy-két lépést tett az ajtó fe­lé. Onnan visszafordult, mintha még akarna mondani valamit. De nem. Csak megmarkolja a furkós végét, egy suhintás, és egész ponto­san a rámeredő homlokra vág. Zu... Azzal usgye, ki az ajtón. Tajti Gábor, mint egy széles zsák káposzta, csi­korogva lefordult a székről. (...) Kis­vártatva megszólalt Lógáz, rápislá­kolva a többiekre:- No, ez annyit se mondott, hogy vakk...- Peg nagy kutya volt - toldja meg a mellette álló.- Hát most mi lesz a pálinka árá­val? Aszondanám, hogy sose vár­junk. Gyerünk innét. (...) A hátsó ajtón, az udvar fe­lé, szép egymásutánban kibaktat­tak az útra. A lucsokban nagyokat cuppant a nagytalpú csizmájuk. Szembe velük jön a Lógáz szom­szédja.- Honnen gyünnek ebbe a fene időbe?- Csak innét e. Hallotta-e má? Tajti Gábort agyonverték. Oszt ászt láttuk a saját szemünkkel a kocsmá­ba. Onnan gyüvünk. Bion avval jól kibabráltak... (...) A kakastollak, mint a madár, libegnek és jönnek a szélben. A pa­rasztok befordulnak a kertek alá. A hátuk mögött a szomszéd nekidu- rálja magát, és cappogva nekiszalad a kocsmának. Mindenfelől bujkálva sereglenek az esőtől lucskos kíván­csi népek... A kakastollak átrepül­nek a szilvafák ritkásai közt. A csendőrök keményen elléptenek a kertek alatt. Nyugat 1913/15 CSALÁDI KVÍZ November 13-ai Családi kvízünk helyes megfejtése: le, 2b, 3a, 4b, 5c. A Nap Kiadó ajándékát Tamás Anikó, rimaszombati kedves olvasónk nyerte. Kedves Olvasó! b) Sidneyben Nem kell mást tennie, csak figyel- c) Athénban mesen elolvasni hétvégi magazi­nunk írásait, s akkor gond nélkül 2. M i 1 y e n meg tudja jelölni a helyes válaszo- sportágban? kát kvízünk kérdéseire. A megfej- a) diszkoszve­tést levelezőlapon küldje be a Csa- tés ládi Kör címére, de ne feledje el b) gerelyhajítás feltüntetni a sajátját sem. Mert ha c) asztalitenisz velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével a Nap 3. Hány éven Kiadó ajándékát is megnyerheti. át voltak Iz­Beküldési határidő: rael adófize­november24. tői a moábi királyok? 1. Melyik olimpián szerzett a) 40 aranyérmet Gáspár László? b) 14 a) Atiantában c) 3 4. Melyik az a járásmód, mely nagy önbizalom­ra utal? a) a vánszorgó b) a dinamikus c) a méltóság­teljes 5. Ki a kutya, akit a kocs­in á b a n agyonütöt­tek? a) Lógáz koma b) Tajti Gábor c) Felső Lajos A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA Kefélés Minden túlzott kefélés árt a szö­vetnek. Rászáradt sarat és más piszkot előbb le kell kaparni, csak azután kefélni. Ha a ruha vagy ka­bát nagyon poros, előbb kívül-belül ki kell porolni, azután erős, ke­mény kefével keféljük, mert az ha­marabb megtisztítja, míg a lágy ke­fe széjjeldörzsöli a szálakat, a port, piszkot pedig bedörzsöli a ruhába, ahelyett hogy eltávolítaná. Könnyű szövetruháknál többnyire elég, ha alaposan kirázzuk őket, legfeljebb a varrásoknál, szegélyeknél kell át­kefélni. Bársonyt: a visszáján könnyedén kiporolunk, azután vászonronggyal vagy bársonykefével, szál ellenében keféljük ki. Selyemfélét: műselyemholmit csak kirázunk, azután lágy selyem­ronggyal töröljük végig. Csak a sze­gést kell átkefélni, mert ott nagyon sok por gyűlik meg. Férfiruhákat nagyon gondosan kell kefélni, mert varrásaikban ren­geteg por gyűlik össze, ami erősen hozzájárul a szegés, felhajtáskopá­sához, különösen a nadrág alján. Éppen ezért belülről is ki kell kefél­ni. A zsebeket is kifordítani, mert a meggyűlt por nemcsak koptat, ha­nem nagyszerűen vonzza a molyo­kat és más kártékony férgeket. Kék szín eltüntetése ... a kézről, ami vagy anyagok házifestése után, vagy kékítőtől származik, eltüntethetünk, ha ned­ves kezünket kénfüstre tartjuk. Kénszalagot gyújtunk meg vagy da­rabka ként, de fejünket fordítsuk félre, mert a kénfüst erős köhögési ingert okoz. Keményfa padló Minél ritkábban mossuk fel. A pi­szok rendszerint csak a felületen van és túlságosan vastag beeresztő- rétegtől származik. A mindennapi kefélésnél is minél kevesebb viaszt használjunk, úgy könnyebb. Keményítő Finom fehérnemű keményítőse: 4 csésze vizet 1 csésze jó rizskemé­nyítővel hidegen simára keverünk. Fél csésze vizet egy evőkanál bórax- szal felfőzünk és folytonos keverés közben, forrón a keményítő közé vegyítjük, azután 1 evőkanál tiszta alkoholt és egy kávéskanál glicerint öntünk hozzá. Tartózkodjunk viasz, stearin vagy más hasonló anyagok hozzávegyítésétől, mert ezek a fe­hérneműt megsárgítják. Az Ünnep kiadása, Budapest, 1936 CSALÁDI KOR Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 e-mail cím: csaladivilag@ujszo.com , tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469

Next

/
Oldalképek
Tartalom