Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-19 / 267. szám, péntek
ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 19. 18 Kitekintő John Kerry szenátor hiába ismételgette, hogy vallásos nevelést kapott, ministránsfiú volt, gyakorló hívő, és hite minden cselekedetét áthatja Ez a diadal nem jött volna létre, ha nincs az egyház Bush egy New Orleans-i egyházi rendezvényen (Reuters-felvétel) Újabban minden vasárnap templomba járunk a legnagyobb gyerekkel. Nem mintha a család világnézete változott volna, de délutánonként ott tartják a dzsesszzenekar próbáját. HORVÁTH GÁBOR Ez Amerikában teljesen természetes, hiszen a templomok nem csupán a hívők előtt állnak nyitva, hanem közösségi célokat is szolgálnak. A direkt erre gondolva kialakított épületekben nyelvtanfolyamokat, jogi és adótanácsadást tartanak, napközi otthonokat és óvodákat üzemeltetnek. Régebben talán nem volt szokás, de az utóbbi negyedszázadban a templomok politikai központok is lettek. A pár nappal ezelőtti elnökválasztás eredményei láttán a liberális partvidékek is rájöttek, hogy a belső államokban valami megváltozott. Illetve egyes dolgok éppen hogy ugyanúgy maradtak, mint ahogyan kétszáz éve voltak. A washingtoni 13. utca baptistái közül senki nem rezzen össze, amikor a tinédzserekből álló bigband rázendít Duke Ellington valamelyik tempósabb darabjára. Ez nem csak azért van, mert ez fekete környék, ahol szeretik a dzsesszt. Az amerikai templomoknak általában nem csak vallási funkcióik vannak. A mi templomunkban azonban - sok másiktól eltérően - aligha agitáltak Bush elnök mellett. A fővárosiak négyötöde, az afroamerikaiaknak országosan csaknem kilenctizedé Kerryre szavazott. A demokrata jelölt több voksot kapott, mint előtte bárki az amerikai elnökválasztások történetében. Pechére Bush még többet. Az elnök győzelméért hálát adhat az Úrnak, de még inkább földi szolgáinak: ez a diadal nem jött volna létre, ha nincs az egyház. Elsőként mindjárt a római katolikus - 65 millió tagjával Amerika legnépesebb felekezete. Kerryből lehetett volna Kennedy után a második katolikus elnök, ám a püspökök egy része még a gyónás és az áldozás jogát is megtagadta tőle, s gyakorlatilag nyíltan az újjászületett evangéliumi keresztény Bush megválasztására buzdította a híveket. A massachusettsi szenátornak az volt a bűne, hogy nem akarja ráerőltetni másokra saját vallása előírásait, és törvényileg betiltani az abortuszt. Ellenzi az emberi élet kioltását, de más eszközöket hatékonyabbnak talál a magzatok védelmére. A püspöki kar radikális szárnya szerint azonban inkább ne legyen Amerikának katolikus elnöke, ha az liberális. Nem is lett, a 31 millió szavazó katolikus körében Bush 52:47-re, az országos átlagnál valamivel nagyobb arányban győzött. A hívők közül azok, akik hetente legalább egyszer járnak templomba, 61:39 arányban szavaztak Bushra. Kerry a fekete protestánsokon kívül csak a hívő zsidók szavazatainak többségét nyerte el (74:25), a protestánsok 59:40, ezen belül a fehér protestánsok 67:32 arányban szavaztak az elnökre. A 26 és fél mülió evangélikus voksból Bushra 79 százalék jutott. A szenátor az utolsó televíziós vitán és a kampány hajrájában hiába ismételgette, hogy vallásos nevelést kapott, ministránsfiú volt, gyakorló hívő, és hite minden cselekedetét áthatja. Nyilván ő is olvasta a felmérést, miszerint a választók 68 százaléka számára fontos, hogy az Egyesült Államok elnöke mélyen hívő legyen. Bush- nak azonban, bár fiatal korában kicsapongó életmódot folytatott, és elbliccelte a vietnami háborút, az emberek jobban elhitték, hogy szilárd erkölcsi alapokon áll. Azonkívül azt is, hogy a hatalomban inkább lesz hajlandó megvalósítani az egyházi útmutatásokat, és ebben spéciéi alighanem igazuk is volt. A keresztény felekezetek nagykoalíciója ezért választotta elnöknek Busht. Az egyházak és a jobboldali politika összefonódása Amerikában nem teljesen új jelenség, idén azonban minden eddiginél nagyobb méreteket öltött. Az „erkölcsi többség“ jelszavával a hetvenes évek végén jelentkező irányzat szerint a hívőknek nem csupán lehetőségük van befolyásolni a társadalmat, hanem az egyenesen kötelességük is. Az evangélikusok például korábban úgy gondolták, hogy a politika „világi“, tehát eredendően kerülendő dolog. Ma viszont azt tartják, nem szereted felebarátodat, ha nem veszel részt aktívan a politikai folyamatokban. Bizonyos dolgok Isten szerint eleve erkölcstelenek, tehát gonoszak, tartozol azzal a többieknek, hogy megmented őket tőlük. Ronald Reagan elnökségének 8 évében az egyházak rákaptak a hatalmi befolyás ízére. Aztán a clinto- ni időszakot - nemcsak a Lewinsky- botrány miatt, de azt követően aztán különösen - az erkölcstelenség és a profán liberalizmus korszakaként élték meg. Bush az elmúlt négy évben nem hagyta őket cserben, és minden eddiginél nagyobb befolyást engedett számukra. Az állami iskoláknak járó támogatást a családok átvihetik az egyházi oktatási intézményekbe. Az AIDS-el- lenes szövetségi programokban többé nem osztanak óvszert, csupán jó tanácsot arról, hogyan kell önmegtartóztatással kizárni a fertőzést. Nemcsak az emberi klónozást, hanem gyakorlatilag a gyógyászati célú őssejtkutatást is tiltják. Végül az egyneműek házasságát Bush a szövetségi alkotmány módosításával szeretné végleg megakadályozni. A közvélemény-kutatások szerint az erkölcsi kérdések idén a szavazók 22 százalékát motiválták - és közülük ötből négyen Bushra adták voksukat. Igaz, ha a terrorizmust és az iraki háborút összevonjuk, a kettő 34 százalék számára a legfontosabb, a gazdasági helyzet és az adók együtt 25 százaléknál álltak az első helyen. De ha ezeket a kérdéseket külön tették fel, a morális megfontolások vitték el a pálmát. A lelkészeket tanfolyamokon készítették fel a kampányra. Elsősorban azt verték beléjük, hogy a szószékről ki ne mondják, név szerint kire is kell szavazni, ez ugyanis az adómentes státus elvesztését vonja maga után. Ezen kívül azonban mindent szabad. És a templomokban vasárnap országszerte visszatérően elemezgették, miért kötelességük a híveknek olyan kérdések alapján szavazni, mint a művi terhesség-megszakítás, a homoszexuálisok házassága, az őssejtkutatás vagy a teremtéstannak az állami iskolákban az evolúciós elmélettel legalább egyenértékű oktatása. A háború és a béke, az adópolitika és az anyagi jólét múlandó dolgok, bezzeg az erkölcsi tételek „örök“ igazságok. Az Úristen szándékairól jól értesült papok sok helyen hozzátették azt is, hogy aki „bűnösen“ szavaz, az nem számíthat a Mindenható bocsánatára. Vagyis a Kerryre adott voks nemcsak a terrortámadás lehetőségét teszi valószínűbbé (mint ahogyan azt Dick Cheney alelnök meglehetősen egyértelműen megfogalmazta), hanem a pokolban való örök szenvedést is. Busht ellenben az Úr küldte, hogy ezekben a nehéz időkben erkölcsi irányt mutasson. Kapóra jött, hogy Mel Gibson még a cannes-i nagydíjas Michael Moore-nál is jobb filmrendező. A Krisztus passiója pont időben rázta fel a legvallásosabb tömegeket. Nyártól aztán az egyházak az isten- tiszteleti agitáció mellett óriási energiákat mozgósítottak a levelezési és „kopogtatós“ kampányra. Az önkéntes politikai térítők hadai szüntelenül bombázták a bizonytalannak tűnőket, és a Fehér Háznak még csak szerveznie sem kellett a tömeges munkát, mert azt a gyülekezetek alulról jövő kezdeményezéssel, önfinanszírozással, maguktól végezték. A legbefolyásosabb egyházi személyiségeknek a Fehér Ház végül már hetente tartott magas szintű telefonkonferenciát, ahol egyeztették a felmerült kérdésekre adandó válaszokat. Kerry vereségéhez talán mindez nem lett volna elég, ha a massachusettsi legfelső bíróság kanadai mintára két éve nem látja elérkezettnek az időt a melegek és leszbikusok házasságának törvényi engedélyezésére, majd tavaly februárban a San Franciscó-i polgár- mester nem kezdi el összeadni az egynemű párokat. Bushnak lassan esett le a tantusz, fél év is beletelt, mire arról kezdett beszélni, hogy a törvényeket saját szájízük szerint értelmező, „aktivista“ bírák miatt alkotmánymódosításra van szükség. No meg megbízható, konzervatív bírák kinevezésére. Végül nem a republikánus kampány, hanem az egyházak intézték el, hogy az elnökválasztással egyidejűleg 11 államban népszavazással tiltsák meg az egyneműek házasságát. Bush annak köszönheti újraválasztását, hogy Ohio is köztük volt: a 132 ezer szavazatos többséghez kellettek az állam déli részén élő, mélyen vallásos farmerek, akik kizárólag a referendum miatt zarándokoltak el a szavazókörökbe. Ezzel együtt nem biztos, hogy az elnök második mandátumát is olyan galambturbékolás jellemzi majd, mint az elsőt. Először is Bushnak már nincs szüksége szavazatokra. Másrészt, bár sokat beszél Istenről, azt nem nagyon szereti, ha a földön mások akaiják megszabni, mit tegyen. Márpedig az egyházak benyújtják a számlát: már egy héttel a szavazás után frontális támadást indítottak egy republikánus szenátor ellen, mert azt merte mondani, hogy az abortuszellenes bírák kinevezése akadályokba fog ütközni a törvényhozásban. Egy korábbi ohiói utazás alkalmával megcsodáltuk a vasárnap délelőtti égboltra repülőgépekkel rajzolt óriási kereszteket. A kon- denzcsíkok szélcsendes időben órákig láthatók, de ha nagy a szél, gyorsan szétfoszlanak. Az egyházakkal a Republikánus Párt hatalmas szövetségesre tett szert. Lehet, hogy túlságosan is. A választás még így is szoros volt, a konzervatívok mérsékelt, „vüági“ szárnya nélkül legközelebb is nehéz lenne nyerni. A szerző a Népszabadság washingtoni tudósítója A német származású politikus eredeti szülőföldjéhez fűződő szellemi kötődése élénk maradt és erősen tükröződik történelem- és világlátásában Kissinger nem mindig értett egyet az elnökkel HORVÁTH ERIKA Kiadóvállalatunk, a Verlagsgruppe Passau meghívására a három folyó városába érkezett Henry Kissinger, volt amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó és külügyminiszter, valamint Hans- Dietrich Genscher, Németország exkülügyminisztere. A két államférfi az „Atlanti Szövetség a vége felé jár” című pódiumbeszélgetésen egyebek mellett az Amerikai Egyesült Államok és Németország viszonyát elemezte. A két idős politikus együtt írta a világtörténelmet. Henry Kissinger 1938-ban vándorolt ki családjával az Egyesült Államokba, ám szülőföldjéhez fűződő szellemi kötődése élénk maradt és erősen tükröződik történelem- és világlátásában. Annak a ténynek, hogy nem Amerikában született, az az egyik következménye, hogy az Egyesült Államok történelmét, szellemiségét, a világtörténelemben és a jelenben játszott szerepét mintegy kívülről is látja. Ugyanakkor Kissinger, születési helyétől függetlenül, tudatosan amerikainak vallja magát, így a történelem és a világpolitika eseményeit az Egyesült Államok szemszögéből szemléli, s természetesen az USA érdekeit tekinti a legfontosabbnak. Ehhez szorosan kapcsolódik az, hogy az Egyesült Államokban lett történész, ami ugródeszkát jelentett politikai pályafutásához is. Nelson Rockefeller külpolitikai tanácsadója volt. Politikusként pályája fordulóponthoz érkezett, amikor Nixont választották meg elnökké, akinek először nemzetbiztonsági tanácsadója, majd külügyminisztere volt. Kissinger szerint az európai emberek gyakran „groteszk” módon ítélik meg George W. Bush politizálását: „Bush igyekszik helyreállítani az Atlanti Szövetséget. Remélhetőleg Bush elnökségének második periódusa már konstruktívabb lesz, mint az előző időszak” - mondta a 81 éves amerikai politikus. Kissinger úgy véli, erősíteni kell az emberek biztonságérzetét. Ez egyben azt is jelenti, hogy Európának és Amerikának egy hányba kell haladnia, mert ha nem ezt teszik, a világban még nagyobb lesz a felfordulás. Meg van róla győződve, hogy az amerikai elnök mindent megtesz annak érdekében, hogy közelebb hozza egymáshoz az Egyesült Államokat és Európát. Ugyanakkor megjegyezte, nem mindig értett egyet az elnökkel, de mivel nem a kormány nevében, hanem magánemberként nyilatkozott, elmondta: az iraki háborúval kapcsolatban a mai napig kétségei vannak. Ám szerinte jelenleg nem ez a legsürgősebb megoldásra váró feladat, hanem az, hogy Bagdadban egy demokratikus vagy egy fundamentalista kormányt hoz- nak-e létre. A 2001. szeptember ll-ei eseményekkel kapcsolatban Kissinger azt nyilatkozta, szívszorító emberi tragédia volt ez a terrortámadás, de egyben egy fordulópont is, akkor, ha a.felszíni jelenségeket elválasztotta a nem látható tendenciáktól, arra kényszerítve bennünket, hogy vessük el divatos és önelégült világképünket, és próbáljunk kialakítani egy másikat. Habár Amerika számára ezt megelőzően sem volt ismeretlenjelenség a terrorizmus, az többnyire külföldi amerikai létesítmények ellen irányult, a hatás többnyire jelképes volt, és nem fenyegette az emberek életét és a civil társadalmat az Egyesült Államokban. Hans-Dietrich Genscher, Németország volt külügyminisztere hozzátette: „Egy olyan erős államnak, mint az USA is szüksége van megbízható barátokra, szövetségesekre. Ám el kell határolnunk magunkat attól az elképzeléstől, hogy a világ minden problémáját kizárólag katonai úton rendezzük.” Passau, november 17. Henry Kissinger: „Remélhetőleg Bush elnökségének második periódusa már konstruktívabb lesz, mint az előző időszak” (Somogyi Tibor felvétele)
