Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-13 / 263. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 13. Egészségünkre 27 A kiegyensúlyozott vegyes táplálkozás ugyanolyan előnyös a szervezet számára, mint a makrobiotikus A gabona és a hosszú élet A makrobiotikus táplálkozás alapja a gabona (Képarchívum) Ismeretes, hogy az étkezés rendkívül fontos szerepet játszik az ún. civilizációs betegségek kialakulásában, így nem csoda, hogy az emberek ősidők óta keresik a táplálkozás alternatív formáit és az ételkészítés új módszereit. DR. ALŽBETA BÉDEROVÁ A közvélemény kellőképpen tájékozott a vegetáriánus étkezés egyes irányzatairól. Ám sokkal kevesebben ismerik az ún. makrobiotikus étkezési módot, pedig ez sem újkeletű. Gyökerei néhány évszázadra nyúlnak visz- sza. A makros szó hosszút, a bios életet jelent. E két kifejezés összekapcsolásából jött létre az a filozófiai irányzat, amely szigorú, sőt szélsőséges dietetikus és higiéniai elvek érvényesítésével törekszik az emberi élet meghosszabbítására. A makrobiotika az élettani folyamatok két pólusáról, a jinről és jangról szóló tanítás. Ez a két ellentétes erő kölcsönösen feltételezi és kiegyensúlyozza egymást. Szerinte az optimálisan kiegyensúlyozott táplálék a gabona, ezért a teljes kiőrlésű termékek a makrobiotikus étkezés alapját képezik. Akkor beszélünk makrobiotikus táplálkozásról, ha a gabonaneműek a táplálkozás 40-100 százalékát teszik ki. Az aránytól függően hét fokozata van. Az alacsonyabb, enyhébb fokozatok a gabonaféléken kívül engedélyezik a zöldség és hüvelyesek, 10-20 százalékban pedig az állati eredetű termékek fogyasztását is baromfi és hal formájában. A magasabb fokozatok az egészség szempontból elfogadhatatlanok. Ez a táplálkozási mód tiltja a hús (kivételt képez a baromfi és hal), a tej, a tejtermékek, a sajtok, a tojás, a cukor, a kávé, a méz, a konyhasó, és teljesen érthetetlen módon a gyümölcs -fogyasztását. Nem ajánlja az iparilag előállított és tartósított élelmiszereket sem. Több veszélyt is rejt magában a makrobiotikus táplálkozás. Az így táplálkozók szervezetéből számos olyan tápanyag hiányzik, amelyek a jó egészségi állapot szempontjából fontosak. A húsban, tejben és tojásban lévő fehérjét az így táplálkozók szervezetének főleg a hüvelyesek biztosítják, ám bennük nincs meg minden aminosav. Hiányoznak belőlük például az esszenciális aminosavak, amelyek pedig elengedhetetlenek a szövetek újraképződéséhez és regenerálódásához, a gyermekek optimális növekedéséhez, a szervezet belső rendszereinek működéséhez és az immunrendszer erősítéséhez. A zsírok radikális korlátozása az esszenciális zsírsavak és a zsírban oldódó A-, D-, E- és K-vitamin hiányát okozza. Hátránya e étkezési formának az is, hogy számos ásványi anyag és nyomelem, főleg kalcium és vas, hiányzik a szervezetből. Normális körülmények között a kalcium szintjét bizonyos hormon tartja optimális szinten. Ha a kalcium szintje túlságosan lecsökken, izomgörcsök, véralvadási zavarok, vérzékenység, izomgyengeség, csökkent immunitás, az emésztő enzimek és néhány hormon csökkent termelődése mutatkozik. Hogy ilyen szélsőséges helyzet ne alakuljon ki, a kalciumot a szervezet a csontokból vonja el. így azok szilárdsága csökken, meggörbülnek, és törékennyé válnak. Ennek következtében gyermekkorban gerincfejlődési, fogképződési zavarok alakulnak ki, felnőtt korban pedig az oly rettegett és egyre terjedő csontritkulás alakul ki. A makrobiotika és a vegetáriánizmus híveinél azért alakul ki kalciumhiány, mert „száműzik” az étlapról a tejet és tejtermékeket, pedig ezek az ételek a napi kalciumfogyasztás 60 százalékát fedezni tudják. Csecsemőkorban elfogadhatatlan, sőt életveszélyes, ha a szoptató anya nem fogyaszt húst, s a makrobiotikus táplálkozás elvei szerint étkezik. Esetükben az anyatej nem teljes értékű, nem tartalmazza a létfontosságú anyagokat. A csecsemők energia-, fehérje-, vas- és B-12- vitaminhiányban szenvednek, testi és szellemi fejlődésük elmarad a többi gyerekétől, kis növésű- ek és súlyúak maradnak, letargia, apátia, jelentős vérszegénység lép fel náluk. Most pedig néhány külföldi tanulmány eredményét ismertetném. A kutatók azt vizsgálták, hogy az alternatív táplálkozás milyen hatással van a gyerekek és anyák egészségi állapotára. Egy holland tanulmány megerősítette, hogy azok a gyerekek, akiket a makrobiotika szabályai szerint táplálkozó anyák szoptatták, alacsonyabb növésűek és kisebb súlyúak voltak. A lányok hat hónappal később menstruáltak, mint a vegyesen táplálkozók gyermekei. Menstruációs zavarok léptek fel náluk, s gyakoribb volt a meddőség. Egy angol tanulmány egy hathónapos gyerek esetét említi, akinek anyja 8 évig vegetáriánus volt. A gyereknél jelentős B12- vitaminhiányt, majd vérszegénységet, súlyos alultápláltságot, apátiát figyeltek meg, és testsúlya egy háromhónapos gyerek súlyának felelt meg. A tanulmány megemlíti azoknak a csecsemőknek az esetét, akiket a szoptatás befejezése után makrobiotikus étellel etettek. Ők is megálltak a fejlődésben, növekedésben, letargiába, apátiába estek, megdagadt a lábuk, súlyos alultápláltság alakult ki náluk. A csecsemőket makrobiotikus étellel - rizs, búza, zab, borsó és sze- zámliszt keverékével - táplálták, amely nem tartalmazta a szervezet számára elengedhetetlenül szükséges összes tápanyagot. Főleg a fiatal szervezet számára elfogadhatatlan az alternatív táplálkozás szélsőséges változata. Nem ajánlott továbbá a terhes nőknek, szoptatós anyáknak és az időseknek. Az utóbbiak esetében számolni kell még azzal is, hogy nehezebben emésztik meg a növényi eredetű táplálékot, így rosz- szabbul szívódnak fel szervezetükben a tápanyagok. Hangsúlyozni kell, hogy a makrobiotikus táplálkozásra jellemző előnyöket ésszerű vegyes étkezéssel is el lehet érni. Az optimálisan összeállított kiegyensúlyozott táplálkozás, amelyben a növekedéshez és fejlődéshez szükséges valamennyi elem megtalálható, a fiatalok számára a legmegfelelőbb. A szerző táplálkozástudományi szakember ORVOSI SZÓTÁR MINDENKINEK Hipermetrópia Távollátás. Egyfajta látászavar, amelyben az érintett a közeli tárgyakat rosszul látja, mivel ebben az esetben a szemtengellyel párhuzamos fénysugarak az ideghártya mögött találkoznak. Ez a gyakori érzékelési hiba könnyen orvosolható a látást javító szemüveggel. Hiperparatireózis Ezzel a görög szóval jelölik az orvosok a mellékpajzsmirigy hormonjának, a parathormonnak a túltermelődését, amely a csontokból kivonja a kalciumot, a vérben pedig megemeli a kalciumszintet. Gyakran a mellékpajzsmirigy elsődleges károsodása következtében lép fel, azonban lehetnek másodlagos okai is, mint például a vesebetegség, az angolkór, valamint táplálékfelszívódási zavarok. Hiperpigmentáció Fokozott pigmentáció. A bőr fokozott melanintatalmát hormonálisváltozások (pl. Addison-kór, terhesség fogamzásgátlók szedése stb.) okozhatják. A bőrszín sötétebbé válhat egyes betegségekben (pl. hemosiderosis) vagy számos, szájon át, injekcióban vagy a bőrön alkalmazott gyógyszer hatására is. Hiperszplénia Fokozott lépműködés. Amikor a lép valamely kóros folyamat miatt megnagyobbodik, szűrő és tároló kapacitása megnő. Minél több kóros sejtet szűr ki a lép, annál nagyobb lesz, és minél nagyobb lesz, annál több sejtet szűr ki. Az ördögi kör következményeként, amikor a lép túl sok sejtet szűr ki a keringésből, számos probléma jelentkezhet: pl. anémia (a vörösvértestek alacsony száma), gyakori fertőzések (a fehérvérsejtek alacsony száma miatt), vérzések (a vérlemezkék alacsony száma miatt) . A lép végül a normális sejteket is kiszűri, és a kóros sejtekkel együtt elpusztítja őket. Hipertermia Az egész test hőmérsékletének kóros megemelkedése, az agyban lévő hőmérséklet-szabályozó központ működési zavara következtében. Hipertireózis A pajzsmirigy fokozott működésének orvosi elnevezése. Ez a tünet- csoport a pajzsmirigy hormonjainak túltermelődése következtében jön létre, mely felgyorsít minden anyagcsere-folyamatot. Elsősorban kóros soványságban, szapora szívverésben, remegésben, nyugtalanságban és fokozott melegségérzésben nyilvánul meg. A betegség gyakran autoimmun eredetű (Basedow-kór).A lehetséges okok közül ki kell emelni az olykor pajzs- mirigyhormon-tartalmú szerekkel végzett veszélyes fogyókúrát, melynek következtében jód szaporodik fel a szervezetben. KEVESBE ISMERT BETEGSÉGEK Mi a Fábry-szindróma? „Szeretnék mindent megtudni a Fábry-szindrómáról. Létezik-e olyan módszer, amellyel diagnosztizálható e ritka betegség?” Kovács Iveta, Nemesócsa Dr. Farkas Beáta: Johannes Fábry (1860-ban született és 1930-ban halt meg) német bőrgyógyász fedezte fel ezt a betegséget, amelynek latin neve: Angioma corporis diffusum universale. Örökletes kórról van szó, s az x kromoszómán található beteg gén okozza. Csak férfiak betegszenek meg. Lényege, hogy foszfatoid anyagok rakódnak le a szervekben. Tünetei Bőrgyógyászati panaszok: kékes, fekete foltok, csomócskák jelennek meg az ajkakon, a hónaljban, a köldök körül, a herezacskón és az ujjhegyeken. A beteg alig izzad, a felső végtagok zsibbadnak, és reumatoid fájdalom jelentkezik Később fáradékonyság, ingerlékenység lép fel, a beteg fejfájásra panaszkodik, csökkennek a beteg szellemi képességei. Szív-, érrendszeri és vesepanaszok: dagad a láb, veseelégtelenség, fájdalmas vizelés jelentkezik, a vérben megnő a nitrogéntartalmú anyagok koncentrációja, szívtágulat, magas vérnyomás, szívzörej gyötri a beteget, a szemfenéken az erek kanyargósak. Emberen ezután kell majd igazolni a hatást Csípős hagymával a rák ellen? TÁJÉKOZTATÓ A különböző hagymafajták rákmegelőző hatása már az aromájukról megállapítható: az erősen csípős ízű és orrfacsaró szagú hagymák különösen jó védelmet nyújtanak bél- és májrák kialakulásával szemben - derítették ki a Cornell egyetem (New York állam) élelmiszervegyészei. A hagyma rákmegelőző hatása már régebben ismert, de a tudósok most első ízben hasonlítottak össze egymással különböző hagymafajtákat. Tíz különböző fajtánál vizsgálták a hagyma antioxidativ hatását, és azt, hogy mennyiben befolyásolja az emberi daganatok szöveteinek kifejlődését. A laboratóriumi kísérletek során kiderült, hogy minél csípősebb a hagyma, annál nagyobb az antioxidativ és rákellenes hatása. Általában minden hagymafajta inkább a bélrák sejtjeinek fejlődését akadályozza, mint a májat megtámadó daganatét. Kísérleteik során azonban a kutatók eddig csak nyers hagymák hatását vizsgálták. Emellett a kutatásokat vezető Rui Hai Liu a Journal of Agricultural and Food Chemistry című szaklapban rámutatott, hogy emberen majd ezután kell ellenőrizni a hagyma rákmegelőző hatását, (pan) OLVASÓINK KÉRÉSÉRE Csak a szombati szám is előfizethető Több olvasónk jelezte, szívesen megrendelné az Új Szó szombati számát. Erre most lehetőség nyűik. Csupán annyit kell tenni, hogy kitölti az alábbi szelvényt és elküldi szerkesztőségünk címére. Egy feltétel van: legalább negyedévre kell előfizetni a lapot. Aki most fizeti elő az Új Szó szombati számát, automatikusan az egészségklub tagjává válik. Megrendelőlap Név: Lakhely: Utca: Telefonszám: Aláírásommal igazolom, hogy megrendelem az Új Szó szombati számát aláírás KIK NYERTEK? Vitaminkészítményt küldünk Bencső Lászlóné tornaijai, Vámos Lászlóné királyhelmeci, Juhász Ibolya füri, Kovács Norbert nagysallói és Török Aurélia tejfalusi olvasónknak.