Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-13 / 263. szám, szombat
ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 13. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 TALLÓZÓ KOMMERSZANT Jasszer Arafat palesztin vezető távozása az utolsó esélyt adhatja a palesztinoknak és az izraelieknek több mint fél évszázados, ellenségeskedésük beszüntetésére az orosz lap szerint. A felek az évtizedek során éppen elég esélyt elpazaroltak arra, hogy tiszta lappal indítsák kapcsolataik építését. Mégis úgy folytatták, mintha az élet vég nélkül kínálná nekik a hasonló sanszokat. A mai esély azonban különleges, ha nem egyedülálló, és a tét sokkal nagyobb, mint eddig - írta a Kommer- szant. Az izraeliek ugyanis a legutóbbi időkig magában Jasszer Arafatban látták a fő akadályt. Most viszont Arafat elnök halott. Ezzel eljön az igazság pillanata: elválik, hogy Arafat okozta-e a problémát, vagy másvalaki, netán másvalami. Ha kiderül, hogy Arafat halott ugyan, de a dzsihád (iszlám szent háború) él, akkor az Izraellel való békéhez és a független palesztin államhoz fűzött remények végleg alászállhatnak a sírba. A történelembe bevonuló palesztin vezető után. GAZETA Egy másik orosz lap szerint ugyanakkor Arafat a modern terrorizmus atyjaként vonul be a történelembe. Az ő zsenijére vezethető vissza a mai világ valamennyi terrorcsoportjának struktúrája. Arafat mestere volt a politikai manőverezésnek. Első partizánvezérként tisztában volt azzal, hogy céljait csak legális és illegális eszközök együttes bevetésével érheti el. Politikai és katonai szárnyra osztva harcosait, folyton játszhatott a mérsékelt és szélsőséges erők közötti ellentéttel - magyarázta a liberális lap, hozzátéve, hogy ez a taktika még ma is sokhelyütt beválik. HÉTVÉG(R)E A szombat az jó Szombat lévén, gondolom sokan kimennek a kertbe, vagy kirándulnak a családdal, esetleg meglátogatják a nagymamát. Bár a költő a vasárnap gyönyörét foglalta versbe, azért a szombat se kutya, pláne, ha kettő is van belőle. KOCUR LÁSZLÓ Az Autóbusz-közlekedési Vállalat jóvoltából ugyanis hosszú hétvégénk lesz. Szombat és vasárnap után nem jön el a sokak által gyűlölt hétfő, legalábbis a közlekedésben nem. A keddet megelőző napon az autóbuszok a szombati menetrend szerint fognak közlekedni, boldoggá téve ezzel több- százezer polgártársunkat. Azt viszont nem tudom, hogy azokban a falvakban mi fog történni, ahol hétvégén csak egy-egy járat közlekedik. Javaslom, menjenek ki a kertbe, vagy kiránduljanak a családdal, esetleg látogassák meg a nagymamát, mintha szombat lenne. Ne csak a buszsofőröknek legyen jó napjuk! A szombat egyébként is jó nap, általában ezen a napon szokták kimondani a boldogító igent a jegyespárok. Nemrég az egyik - már nem olyan ifjú - jeles szlovák atyafi is kimondta a boldogító ANO-t, s nem Pavol Rusko volt az. Maga a nemzetiek - mit a nemzetiek, a nemzet - vezetője, Ján Slota vezetett az oltár elé egy 23 éves leánykát. Úgy látszik, a félévszázadnál is többet megélt pártvezér dumájára már csak a zsengekorú honleányok a vevők. Jó volna, ha ez a következő választások során is így lenne. Azért is jó a szombat, mert aznap szoktunk választani, de az még messze van. Jövőre csak a megyei választásokon szavazhatunk egy kevés magyar képviselőre, mert sokat nem indítanak belőlük, legalábbis Nyitra megyében nem, mondta múlt szombaton Bugár Béla. Nem tudom, hányán fognak azon a szombaton az urnákhoz járulni, ha a szavazás árukapcsolással fog járni, és a rendszeresen rutinból megszavazott MKP mellett - immár sokadszor a kisebbik rossz jegyében - egy szlovák pártra is szavazni kell. Talán még sokan emlékeznek arra, mikor az át- kosban csak úgy lehetett egy kiló mandarint venni, ha vásároltunk hozzá két kilogramm vöröshagymát is. Ma már a kereskedelmi törvény ezt nem teszi lehetővé, a politikában viszont ugyanezt koalíciónak hívják. Vagy ez, vagy a nagy szlovák. De úgy látszik Magyarországon nem olyan jó nap a szombat. Ők a vasárnapot szeretik, akkor tud jól szavazni a nép. Három hét múlva döntenek, rólunk... Bízom benne, hogy sokan járulnak az urnákhoz december 5-én, hogy lelkiismeretük szerint szavazzanak. Hogy leszek-e magyar állampolgár, azt nem tudom, az viszont biztos, hogy magyar vagyok: van magyar preukázom. HETI GAZDA(G)SÁG • • Üzent az MKP-kongresszus: arccal a régiók felé TUBA LAJOS Az előzetes várakozásokkal ellentétben nem volt unalmas az MKP múlt hét végi kongresszusa. A Bugár-Duray ellentétet hagyjuk a politikusoknak, foglalkozzunk a gazdasággal. Amint várható volt, a párt megállapította, hogy bár nagyon kell küzdenie a koalícióban, azért nem készül kiszállni a hatalomból. Ezt senki sem várja el tőle, még akkor sem, ha sok funkcionáriusának tevékenykedését látva nem éppen az elégedettség az első gondolatunk. Volt azonban néhány reményt ébresztő megnyilvánulás. Az első az a fogadkozás, amely szerint nagyobb súlyt helyeznek a regionális gazdaságpolitikára. Ezentúl tehát nem fenyegeti a megkövezés veszélye, aki esetleg azt állítja, hogy az MKP nem töri össze magát a régiók fejlesztése érdekében. Szintén meglepetéssel hallottuk, hogy az MKP ezentúl párbeszédre törekszik, a fiatalokkal, a nőkkel, a polgármesterekkel, a tanárokkal, egyszóval majdnem a teljes népességgel. A hatalmi pozíció megszerzése óta ez sem nagyon ment a pártnak, kíváncsian várjuk, most hogyan gondolja. Az előző témánál maradva vitaindítónak legyen talán annyi, hogy a régió- fejlesztés (ugyanúgy a vidékfejlesztés) korántsem azonos az uniós alapok pénzeinek szétosztásával. Ez persze nagy feladat és kihívás volt, de mivel a népnek szánt uniós pénz nagyjából a jövő év közepére elfogy, az új források megjelenéséig marad nagyjából másfél évünk arra, hogy jobb híján párbeszédet folytassunk az egyéb aspektusokról. A témák száma végtelen, most már csak az kell, hogy a hatalommal rendelkezők valóban komolyan gondolják a dolgot. Az is jó döntés volt, hogy az uniós képviselőket nem fosztották meg a pártbeli tisztségeiktől. Ez ugyanis az utolsó reményünk arra, hogy a brüsszeli idill ellenére mégiscsak szembesülnek az itteni vidéki magyar létproblémákkal. Mert továbbra is kitartóan várjuk, hogy a strasbourgi hősi magyar felszólalásokon kívül olyan hír érkezzen, hogy valami mást is tettek értünk. Például nem tudjuk, mennyire érdeklődnek azok iránt a folyamatok iránt, amelyek létükben érintik a nem városi magyar lakosságot. Szerencsére nem csak rájuk vagyunk utalva, más csatornák is léteznek, de azért jó érzés lenne, ha a mi képviselőink szintén érdeklődnének a téma iránt. Ezért jó, ha eljárnak majd az MKP vezető testületéinek üléseire, ha ugyanis az azokban ülő vidéki emberek sokat panaszkodnak a sorsuk miatt, talán felkeltik a brüsszeli kollégáik figyelmét. Az MKP-nak már azért is nagyon pedáloznia kellene a választói között, mert a szlovákiai magyarok nyilván bőven kivették a részüket abból, hogy a legfrissebb uniós felmérés szerint nálunk csak az emberek hat százaléka optimista a jövőt illetően. Az eredmények az egyes társadalmi csoportokkal is foglalkozik, így most a politikusok eldönthetik, kit vigasztalnak jobban, a leginkább elkeseredett időseket, alacsony végzettségűeket és munkanélkülieket, vagy az optimistább fiatalokat. A nyugdíjkampány még meg sem kezdődött, de az illetékes hivatal már össze is veszett a nyugdíjpénztárakkal. Megtiltotta ugyanis, hogy merész álmok megvalósulását ígérjék. Az érintettek ezt nem vették jó néven, hiszen ők már kinyomtatták, sőt általában ki is ragaszttatták a rózsaszín plakátokat. Ezeket viszont csak februárra kell kicserélniük, így addig magunkra leszünk utalva a józanságot és a földön maradást illetően. De azért jó látni, hogy ezúttal van, aki szárnyát szegi a hangzatos, de csúsztató kampányra törekvőknek. Az interneten egyébként elérhető az adó-számológép, így senki sem hivatkozhat arra, hogy nem tudta ellenőrizni, mivel is jár a belépés a második pillérbe. E sorok írója tapasztalatai szerint még negjtvenvalahány évesen és minimálbérrel számolva sem történhet meg, hogy nyugdíjasként kevesebb pénzt kapjunk, mint ha csak a Szociális Biztosítónál maradnánk. A vidékfejlesztés nem azonos az uniós pénzek szétosztásával. VENDÉGKOMMENTÁR Magyar duett BODNÁR GYULA Na most akkor autonómia, kulturális-oktatási, esedeg majdan valamikor területi is, vagy kettős állampolgárság? Netán ez is, az is, mindent vagy mindent alapon? Még az sem volna baj, ha a december 5-i magyarországi népszavazáson az igen voksok győzelmének eredményeként végül csupán szimbolikus magyar állampolgárság jönne össze? Noha szimbólumokkal, bokrétás szónoklatokkal tele a spáj- zunk? Ennél azért több kellene, elsősorban az Európai Unió határain egyelőre kívül rekedt magyaroknak, hiszen Erdély felől továbbra is hírt hoz a szél..., a Vajdaság és Kárpátalja felől úgyszintén, segítségért könyörgő hangokat, ami érthető. Csak ennek a kettős állampolgárságnak az ügye is ne válna a választók kegyeiért folytatott magyarországi pártpolitikai csatározás újabb ütközőpontjává. Főként nem úgy, hogy a megoldás útján jószerével még az első lépésekig sem jutottak el, illetve nem gondolták át őket. Persze, morál és politika, kölcsönös tisztelet és jó szándék, képletesen szólva, legfeljebb utópisztikus konferenciákon vagy kamerák előtt fogja karon egymást és halad együtt, különben csupán véleüenül, lett légyen bár terítéken a nemzet egészének jövője. Mely, most a kettős állampolgárság okán, ismét kiváló alkalmat kínál az annak idején karakteresen induló, a realitások talaján politizáló, ám később mélynemzetibe forduló, számos magyarországi parlamenti párt felbomlasztójává, majd olvasztótégelyévé váló Fidesznek, hogy újra megvezesse az egy lépéssel mindig mögötte járó MSZP-t és SZDSZ-t, egyszersmind a balliberális kormánykoalíciót. Sőt kétségtelenül kitűnő, érzelmekre ható, ám kirekesztő elemeket sem mellőző retorikájával meg is bélyegezte őket. Úgy kell nekik. A Fidesz kitalált valamit tizenöt millió magyar lélek nevében vagy an bloc áldatlan sorsára hivatkozva, majd a „fogjuk meg és vigyétek”-féle politikájával mindkét pártot behúzta a csőbe, legalábbis eddig. Azok meg csak kapkodtak a levegő után, miközben tömegek is zúdították már rájuk a hazaáruló, ide- genszívű meg a többi jelzőt. Nekünk, nemzeti kisebbségeknek viszont nem hiányzik a perpatvar, ahogy bizonyára Magyarországon belül sem. Nálunk is, a Vajdaságban, Kárpátalján is, de főként Erdélyben megosztotta a magyarságot, maga a Fidesz pedig, ahogy a vajdasági Magyar Szó írta a minap, a magyar pártharcokat átvitte az ország határain túlra. Ezzel együtt persze mindenkinek szíve joga belebújni abba az árvalányhajas uniformisba, melyet Orbán Viktor szabómester hazai, vajdasági, kárpátaljai, erdélyi vagy éppen a Kárpát-medence említett tájairól már régen áttelepült és magyar állam- polgárságot nyert önkéntes és fizetett tanácsadóival közösen varr Budapesten, illetve olyan ruhát ölteni, amilyet akar. Amúgy természetesen nem a ruha teszi az embert. A magyar embert sem. Az neveltetés, gondolkozás, anyanyelv, kultúra és vállalás kérdése, mint tudjuk. E tekintetben számomra mindenesetre nem kritérium, hogy december 5-én hányán mennek el szavazni, meg hogy ki szavaz igennel, ki nemmel. Az eredményre azonban kíváncsi vagyok, ha már kitalálták ezt a referendumot. Végre kiderülhet, hogy a határon belüli magyarok hogyan néznek a határon kívüli magyarokra, akiket még manapság is sokan lecseheznek, lerománoznak, lejugóznak, le- ukránoznak - ott. De addig még lezajlik egy kampány, az előjelekből ítélve nem akármilyen. Pedig e sorok írója, aki határon túli magyarként mindennemű külső biztatás nélkül a gyerekeivel együtt a szülőföldjén maradt és próbált, próbál boldogulni, egy nyugodt és gazdag Magyarországban érdekelt, nem olyanban, melynek pénzben megtestesülő erejét több oldalról szívják szünet nélkül, amikor ő maga is segítségre szorul. Bár meglehet, a kettős állampolgárság valóban nem kerül semmibe, ha egyáltalán lesz belőle valami. Ha nem, még mindig ott az autonómia, amelyen tovább lehet „lovagolni”. JEGYZET A korrupció vélelme POLÁK LÁSZLÓ A KDH a Bielik-üggyel alaposan befűtött magának. Illetve most még alig lehet tudni, hogy ki kinek fűtött be. Kezdetben volt ugye egy csúnya korrupciós ügy, amelybe a récsei polgár- mester belekeveredett. Bielik egyben a KDH pozsonyi kerületi tanácsának elnöke. A sors-, illetve perdöntő bizonyítékok eltűntek a lehallgatást törvényesen végző rendőrség számítógépéből. Pontosan azoknak a napoknak a hangfelvételei tűntek el, amelyeken Bieliket lehallgatták, és tulajdonképpen tetten érték. Ekkor kezdődtek az első találgatások, annak kapcsán, hogy a belügy az Bielik pártjának a minisztériuma jelenleg. Tehát egyesek tudni vélték, hogy a felvételek eltűnése nem véletlen. Hát szó ami szó, elég gyanús a dolog. Tény, hogy a Bielik-ügy kezdett a KDH számára kellemetlenné válni, a pártot következetesen összefüggésbe hozták a korrupcióval. Ezért aztán a kereszténydemokraták vezérkara úgy döntött, hogy enyhén szólva is nyomást gyakorol a pozsonyi kerületi tanácsra, váltsa már le gyanúba keveredett elnökét. Ugyan ismerik az ártatlanság vélelmét, vagyis azt, hogy tájainkon csak az illetékes bíróság mondhatja ki x-ről vagy y-ról, hogy bűnös. És amíg ez nem történik meg, addig ártatlan. Hrušovsky elnök úr viszont jogász, nyilván tudta, miért hagyta most figyelmen kívül ezt a jogi elvet. A kerületi tanács tagjaira azzal próbált hatást gyakorolni, hogy figyelmeztetett: a KDH a belügyi és igazságügyi tárcákat irányítja, és semmi esetre sem jó, ha a pártban ilyen fontos funkcióban van egy korrupcióval gyanúsított személy. A kerületi tanács tagjait az elnök nem győzte meg, Bielik maradt. A KDH kellemetlen helyzetbe került. Vannak, akik máris pártszakadásról beszélnek, ami egy kormánypárt esetében azért nem is olyan vicces.- Istenem, mindenkinek van valakije, csak én vagyok nős (Elek Tibor karikatúrája)
