Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-10 / 260. szám, szerda
2004. november 10., szerda 1. évfolyam 34. szám MOZIMUSTRA Szép napok Polgár Tamással, akit legutóbb Baden-Badenben díjaztak alakításáért. Szlovákiai mozik műsorán Mundruczó Kornél rangos fesztiválokat nyert filmje Lentről indult, hihetetlen magasra jutott Eddig sem volt könnyű az élete, most kétszeresen nehéz. Vegyük a tényeket! Ki- sebb-nagyobb stiklijei miatt Polgár Tamás pár évvel ezelőtt még az aszódi javítónevelő-intézet ablakából nézte a világot. SZABÓ G. LÁSZLÓ Paradox helyzet: még mielőtt szabadult volna, onnan került be Mundruczó Kornél Afta című filmjébe. Érzékeny arc, hiteles gesztusok, zabolátlan erő. Céltalanul sodródó kamasz a perzselő nyárban. A tétlenség kínja és az azzal járó bűn. Aztán egy újabb film, ugyanazzal a rendezővel. A Szép napok tékozló fiúja. Kamerának való alkat, James Dean-i tehetség. A közönség szereti, a kritika dicsőíti. Ő maga nem érez semmit. Meghallgatja az elismerő szavakat, és tömören csak annyit mond: „Elvégeztem egy feladatot, amellyel megbíztak”. És visszamegy a saját közegébe. Szobafestőnek. Szakácsnak. Építőmunkásnak. Becsülettel dolgozik ma is. Csákány és lapát helyett most éppen pemzli és festékvödör van a kezében. És egy díj. Egy komoly külföldi babér. Nem sokkal azután, hogy a franciaországi Angers-ban a Szép napokban nyújtott játékáért a legjobb férfialakítás díjával jutalmazták, pár héttel ezelőtt a Bécs melletti Baden-Badenben az európai film legjobb pályakezdő színésze lett. Mundruczó Kornél többszörös örömmel fogadta az újabb sikert. „Megnyugtató, hogy egy jeles szakmai grémium nem vette észre, hogy Tamás voltaképpen amatőr szereplője a filmnek. Tehát, hogy nem diplomás szülész. Az alakítása ugyanis valóban profi. Mindkét filmemben olyan teljesítményt tudtam előhívni belőle, hogy az nemcsak itthon, hanem külföldön is hatni képes. Mivel a franciaországi zsűri sem ismerte a múltját, Angers-ban is színésznek nézték. Nem is feltételezték róla, hogy én hoztam a pályára. Tamás számára minden sikerélmény nagyon fontos, mert segíti az önértékelésben, ezáltal pedig abban, hogy vissza tudjon helyezkedni a valós életbe. Mostantól kezdve egyedül rajta múlik, hogyan alakul a sorsa, hiszen az „intézetis” bélyeg, amelyet rásütöttek, szép lassan lekerül róla. Ha észnél van, és én remélem, hogy igen, akkor a legjobb úton halad a biztonság felé. Tehetséges fiú. Szeretném, ha a következő játékfilmemben, a Deltában is szerepelne.” Polgár Tamás jelenleg Angyalföldön lakik, és alkalmi munkákból tartja el magát. Most éppen szoba- festő-mázoló, és halálosan unja az építőipart. Mi a baj? Mitől nem érzi jól magát? Itt állok huszonegy évesen, teljesen elbizonytalanodva. Munkám ugyan van, szerencsére, de úgy igazából azt kell, hogy mondjam: soha semmi nem jön össze. Most is úgy érzem, megerőszakolom magam azzal, amit csinálok. A bátyámmal dolgozom egy építőipari vállalatnál. Hogy meddig, nem tudom. Ameddig bírom. Idegesít már ez a helyzet. Ha beáll a tél, nem fog kelleni a munkánk. Hidegben nem lehet festem. Mire elég az összeg, amelyet keres? Arra, hogy ellegyek. Van hol aludni, és van mit enni. Ennyi. Félretenni vagy venni valamit ebből a pénzből nem lehet. Havi hatvanezer forintból nem ugrálhat az ember. Tavaly egy vendéglőben dolgozott, konyhai segéderőként. Az sem volt jobb. Ott is nagyon keveset fizettek. Komoly tervei voltak. Hajóra akart szállni. Ez volt minden vágyam. Ki a nagyvilágba. Tengerre. De az sem könnyű. Semmi sem könnyű. Festeni sem. Néha úgy érzem, én vagyok a legbénább festő. Még ebben is visszafele fejlődöm. Mennyi időt adott magának arra, hogy továbblépjen? Egy évet, vagy csak felet? Nem tudom. Ha jön majd egy jobb lehetőség, igyekszem megfogni. Egy biztos: Siklósra nem akarok visszamenni. Az nagyon nagy gáz lenne. Szeretnék Pesten maradni. Milyen helyzetben érte a hír, hogy díjat kapott Baden-Badenben? Épp festettem. A létrán álltam, amikor kerestek. Elsőként a mamámtól tudtam meg, őt hívta fel Kornél, mert én elvesztettem a mobiltelefonomat. Örült az elismerésnek? Igen, még tudok örülni. Nem gondoltam volna, hogy két évvel az itthoni bemutató után Bécsbe utazhatok. Ez váratlanul jött. Pénteken még pemzli és vödör, szombaton pedig, egy kölcsönkért öltönyben ott feszengek egy pompás díjátadó ünnepségen. Hatalmas parádé. Tetszett. Jó volt. Meg furcsa is. Nem értettem, mit akarnak, miről beszélnek. Csak úgy tüzeltek a kérdések, én meg ott álltam, mint egy degenerált majom. Még jó, hogy volt, aki segítsen. Kornél barátnője tolmácsolt nekem. Pécsett angolnyelvtanfolyamra járt tavaly. Csak az alapokat tanultam meg. Ez a tudás épp hogy több a semminél. Ahhoz, hogy szabadon társalogjak valakivel, édeskevés. Én egy műveletlen szobafestő vagyok. Egy rendkívüli színészi képességekkel megáldott fiú, aki jelenleg szobafestő. És most kapott egy díjat, átvette, és hazajött. A történetnek ezzel vége is van. Nem biztos. Jöhet egy újabb felkérés. Boldog lennék nagyon, ha jönne. Nem rossz munka a filmezés. Sőt, kifejezetten élvezem. Még akkor is, ha nem vagyok színész. Kornél jó csávó. Könnyű volt vele dolgozni, mert jól bánt velem, hamar feloldódtam mellette. Önmagával milyen viszonyban van? Most? A díj után? Visszaálltam a szürke hétköznapokba. Egyelőre ez van. Az már biztos, hogy túl pesszimista vagyok. Szeretnék lépni egy nagyot, csak nem tudom, hova, merre. Nem akarok ezen a szinten maradni. Hétfő reggel héttől péntek délután ötig napi tíz óra munka. Nagyon sok. Ha mindent levonok, kifizetek, ezerötszáz forintom marad. Most lettem önálló. Ez az első igazán nagy lépés az életemben. Egy éve a magam ura vagyok. Ez mindenképpen pozitív dolog. Reggel fél hatkor kelek, este fél hétre hazaérek. Akkor már nem érdekel semmi. Fáradt vagyok. Pihenni akarok. De nem ez idegesít a legjobban, hanem az a sok jelentéktelen arc, amely körülvesz. Hogy micsoda fazon dirigál! A legszívesebben leraknám a szerszámokat, és húznék a francba. Nehéz. De azt is tudom: nem az én sorsom a legnehezebb. Síkos úton könnyen megcsúszik az ember. Ettől is félek, de remélem, nem ez lesz. Centiméterről centiméterre halad előre. Én inkább úgy fogalmaznék: a semmiből léptem a semmibe. De bízom benne, hogy valami csoda folytán fordul majd a kocka. Ott a díj, ez a bécsi szobor a szekrényemen. Ha ránézek, tudom, miért kaptam, és jókedvű leszek tőle. Csak ne jönne a tél! Csak tudnám, hova vezet...? Peter Gersina német vígjátékéban is elmaradhatatlanul ott van az egyre magasabb „csúcsokra” vezető sikamlós téma, vagyis dúlnak az ilyen-olyan szex-tettek Pénzes pasikra hajtó csajok a csúcson A Beethoven-zenével hódító Sebastian (Sebastian Ströbel) és Lucy (Jasmin Gerat), aki kezdetben csak a pénzért hajt a fiúra (Fotó: Bioscop) TALLÓSI BÉLA A Csajok a csúcson gyengébbik nemhez tartozó hősei leérettségiztek, addig-addig hajtottak a srácokra, míg sikerült őket ágyba csalni, átélték első szexuális élményüket, többet nem is lehetett és kellett belegyömöszölni az első részbe. Jöhetett hát - ahogy az már jönni szokott - a Csajok a csúcson 2, amelyben ugye illik már túlnőni a csetlő-botló butakamasz figurán, sőt kell is, mert arról már újabb bőrt nemigen lehet lehúzni, különösen, hogy az utóbbi időben futószalagon készültek el az ártatlanságuk és kitörni nem bíró vulkánként mocorgó nemi vágyaik miatt küszködő tinikről szóló komédiák - Csajok a csúcson, Hangyák a gatyában, Amerikai pite stb. Ezt a témát már annyira lerágták az utóbbi időben, hogy kamaszaink alfeléről kényszerűen le kellett tépni azt a bizonyos tojáshéjat, hogy a Csajok a csúcson 2 rendezője, Peter Gersina elkerülje az előzők újrakottázását fals hangokra. Kell hát az új starthelyzet, amelyből el lehet pattanni a csajsóvárgás komolyabb tárgyai felé. Csajszijaink az új részben már az egyetem küszöbét koptatják, ám szeretnének egy saját magánküszöböt is koptatni: azaz a családi házat elhagyva önállósulni szeretnének, aminek egyik feltétele a - Némethonban is kemény diónak számító - kégli. Keresik is az albérletet, de még nagyobb hévvel és kivetett hálóval a pénzes pasikat, akik kényelmes fészket tolnának alájuk. Sikerül is szerezniük egy lestrapált albérletet három szekrénynagyságú szobával és egy fiókméretű konyhával. A szomszédban persze - a kontraszt kedvéért - éppen egy Aggteleki-barlang nagyságú apartmant adnak ki egy aranyifjúnak, akit láthatólag felvet a zsozsó. Az egyik csajkó rá is startol a pénzeszsákra. És kezdődik a nemek harca. Következésképpen a Csajok a csúcson 2-ből is elmaradhatatlan az egyre magasabb „csúcsokra” vezető sikamlós téma, vagyis ami örökké ott motoszkál a tizenévesek fejében: az ilyen-olyan szextettek. De nem ám olyan masza- tolósak, mint a fentebb felsorolt tinisztori 1-esekben, hanem olyan igazi izzasztós nyomulások. A lányok kvártélyával szomszéd szobában a kikötözős szexet kedvelő playboy úgy döngöli a falnak az egyik tündérkét a hármasból, hogy a szűkös kis albérletben lavinaszerűen hullnak alá a falra akasztgatott és a falipolcra kirakosgatott csecse-becse kabalák, közben a légkalapácsként ütődő szépfiú mulatós táncot jár a bokájára eresztett alsónadrágbilincsben - gusztustalanság a köbön. De van itt amolyan unalomból bedobott szex-aerobic is: a kétszer indított „lovaglás” a kollégiumi szobában - nem kellene az intimitást ennyire közönségessé tenni. A lányok unják már az előző részben megszerzett - ebbe az epizódba is átfolyó - csóró kis csákókat, akiktől még csak egy kényelmes ágyat sem kapnak, mert anyagiak helyett csupán álmaikat és tiszta érzelmeiket tudják kínálni. Az egyik kiskrapek a szívét is belefőzi abba a chilis babba, amelyet zöld lábaskában visz a leányzóknak, nehogy éhen haljanak - a film legmegszólítóbb jelenete ez. Ám ilyesmi a mai német valóságban (s gondolom nem csak ott) nem menő: a csajók legtöbbje csak a pénzre, a hapsik zöme csak a csajozásra, a friss húsra hajt, érdekből és élvezetből gaba- lyodnak. Még jó, hogy a film kivételre is mutat példát. A trió egyik tagja egy ingatlanmogul fiára startol rá. Ám a srác kiütéseket kap attól, hogy a csajok csak a pénztojó lakásgyáros fiát látják benne, ezért üres zsebbel és Beethoven zenéjével hódítva inkognitóban jár csajszivadászatra, hogy megtalálja az érdek nélkül közeledő igazit. És rá is lel, mint ahogy a többiek is, akik visszatalálnak kamaszkori szerelmükhöz, mert rájönnek: jobb ma egy álmodozó szerelmes sráccal repülni, mint holnap egy lakástulajdonos ipse oldalán elhervadni. És egy csapásra minden göröngy elhárul csajszi- és csákóhőseink útjából. De kár, hogy ez csak egy átlagos mozisztori! Hol vannak ezektől a hősöktől a mai tinik! Mérföldes távolságokra. „A legszívesebben leraknom a szerszámokat, és húznék a francba” (Oláh Csaba felvétele)
