Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-10 / 260. szám, szerda

2004. november 10., szerda 1. évfolyam 34. szám MOZIMUSTRA Szép napok Polgár Tamással, akit legutóbb Baden-Badenben díjaztak alakításáért. Szlovákiai mozik műsorán Mundruczó Kornél rangos fesztiválokat nyert filmje Lentről indult, hihetetlen magasra jutott Eddig sem volt könnyű az élete, most kétszeresen ne­héz. Vegyük a tényeket! Ki- sebb-nagyobb stiklijei mi­att Polgár Tamás pár évvel ezelőtt még az aszódi javí­tónevelő-intézet ablakából nézte a világot. SZABÓ G. LÁSZLÓ Paradox helyzet: még mielőtt szabadult volna, onnan került be Mundruczó Kornél Afta című film­jébe. Érzékeny arc, hiteles gesztu­sok, zabolátlan erő. Céltalanul sod­ródó kamasz a perzselő nyárban. A tétlenség kínja és az azzal járó bűn. Aztán egy újabb film, ugyanazzal a rendezővel. A Szép napok tékozló fiúja. Kamerának való alkat, James Dean-i tehetség. A közönség szere­ti, a kritika dicsőíti. Ő maga nem érez semmit. Meghallgatja az elis­merő szavakat, és tömören csak annyit mond: „Elvégeztem egy fel­adatot, amellyel megbíztak”. És visszamegy a saját közegébe. Szo­bafestőnek. Szakácsnak. Építő­munkásnak. Becsülettel dolgozik ma is. Csákány és lapát helyett most éppen pemzli és festékvödör van a kezében. És egy díj. Egy ko­moly külföldi babér. Nem sokkal azután, hogy a franciaországi Angers-ban a Szép napokban nyúj­tott játékáért a legjobb férfialakítás díjával jutalmazták, pár héttel ez­előtt a Bécs melletti Baden-Baden­ben az európai film legjobb pálya­kezdő színésze lett. Mundruczó Kornél többszörös örömmel fogadta az újabb sikert. „Megnyugtató, hogy egy jeles szakmai grémium nem vette észre, hogy Tamás voltaképpen amatőr szereplője a filmnek. Tehát, hogy nem diplomás szülész. Az alakítása ugyanis valóban profi. Mindkét fil­memben olyan teljesítményt tud­tam előhívni belőle, hogy az nem­csak itthon, hanem külföldön is hatni képes. Mivel a franciaországi zsűri sem ismerte a múltját, Angers-ban is színésznek nézték. Nem is feltételezték róla, hogy én hoztam a pályára. Tamás számára minden sikerélmény nagyon fon­tos, mert segíti az önértékelésben, ezáltal pedig abban, hogy vissza tudjon helyezkedni a valós életbe. Mostantól kezdve egyedül rajta múlik, hogyan alakul a sorsa, hi­szen az „intézetis” bélyeg, amelyet rásütöttek, szép lassan lekerül róla. Ha észnél van, és én remélem, hogy igen, akkor a legjobb úton ha­lad a biztonság felé. Tehetséges fiú. Szeretném, ha a következő játékfil­memben, a Deltában is szerepel­ne.” Polgár Tamás jelenleg Angyalföl­dön lakik, és alkalmi munkákból tartja el magát. Most éppen szoba- festő-mázoló, és halálosan unja az építőipart. Mi a baj? Mitől nem érzi jól magát? Itt állok huszonegy évesen, telje­sen elbizonytalanodva. Munkám ugyan van, szerencsére, de úgy iga­zából azt kell, hogy mondjam: soha semmi nem jön össze. Most is úgy érzem, megerőszakolom magam azzal, amit csinálok. A bátyámmal dolgozom egy építőipari vállalat­nál. Hogy meddig, nem tudom. Ameddig bírom. Idegesít már ez a helyzet. Ha beáll a tél, nem fog kel­leni a munkánk. Hidegben nem le­het festem. Mire elég az összeg, amelyet keres? Arra, hogy ellegyek. Van hol aludni, és van mit enni. Ennyi. Fél­retenni vagy venni valamit ebből a pénzből nem lehet. Havi hatvan­ezer forintból nem ugrálhat az em­ber. Tavaly egy vendéglőben dolgo­zott, konyhai segéderőként. Az sem volt jobb. Ott is nagyon keveset fizettek. Komoly tervei voltak. Hajóra akart szállni. Ez volt minden vágyam. Ki a nagyvilágba. Tengerre. De az sem könnyű. Semmi sem könnyű. Fes­teni sem. Néha úgy érzem, én va­gyok a legbénább festő. Még eb­ben is visszafele fejlődöm. Mennyi időt adott magának arra, hogy továbblépjen? Egy évet, vagy csak felet? Nem tudom. Ha jön majd egy jobb lehetőség, igyekszem meg­fogni. Egy biztos: Siklósra nem akarok visszamenni. Az nagyon nagy gáz lenne. Szeretnék Pesten maradni. Milyen helyzetben érte a hír, hogy díjat kapott Baden-Baden­ben? Épp festettem. A létrán álltam, amikor kerestek. Elsőként a ma­mámtól tudtam meg, őt hívta fel Kornél, mert én elvesztettem a mobiltelefonomat. Örült az elismerésnek? Igen, még tudok örülni. Nem gondoltam volna, hogy két évvel az itthoni bemutató után Bécsbe utazhatok. Ez váratlanul jött. Pénteken még pemzli és vödör, szombaton pedig, egy kölcsön­kért öltönyben ott feszengek egy pompás díjátadó ünnepségen. Hatalmas parádé. Tetszett. Jó volt. Meg furcsa is. Nem értettem, mit akarnak, miről beszélnek. Csak úgy tüzeltek a kérdések, én meg ott álltam, mint egy degene­rált majom. Még jó, hogy volt, aki segítsen. Kornél barátnője tolmá­csolt nekem. Pécsett angolnyelvtanfo­lyamra járt tavaly. Csak az alapokat tanultam meg. Ez a tudás épp hogy több a semminél. Ahhoz, hogy szabadon társalogjak valakivel, édeskevés. Én egy műveletlen szobafestő va­gyok. Egy rendkívüli színészi ké­pességekkel megáldott fiú, aki jelenleg szobafestő. És most kapott egy díjat, átvet­te, és hazajött. A történetnek ez­zel vége is van. Nem biztos. Jöhet egy újabb felkérés. Boldog lennék nagyon, ha jönne. Nem rossz munka a filmezés. Sőt, kifejezetten élvezem. Még akkor is, ha nem vagyok színész. Kornél jó csávó. Könnyű volt vele dolgozni, mert jól bánt velem, hamar felol­dódtam mellette. Önmagával milyen viszonyban van? Most? A díj után? Visszaálltam a szürke hétköznapokba. Egyelő­re ez van. Az már biztos, hogy túl pesszimista vagyok. Szeretnék lépni egy nagyot, csak nem tu­dom, hova, merre. Nem akarok ezen a szinten maradni. Hétfő reggel héttől péntek délután ötig napi tíz óra munka. Nagyon sok. Ha mindent levonok, kifizetek, ezerötszáz forintom marad. Most lettem önálló. Ez az első igazán nagy lépés az életemben. Egy éve a magam ura vagyok. Ez minden­képpen pozitív dolog. Reggel fél hatkor kelek, este fél hétre hazaé­rek. Akkor már nem érdekel sem­mi. Fáradt vagyok. Pihenni aka­rok. De nem ez idegesít a legjob­ban, hanem az a sok jelentéktelen arc, amely körülvesz. Hogy micso­da fazon dirigál! A legszívesebben leraknám a szerszámokat, és húz­nék a francba. Nehéz. De azt is tu­dom: nem az én sorsom a legne­hezebb. Síkos úton könnyen megcsú­szik az ember. Ettől is félek, de remélem, nem ez lesz. Centiméterről centiméterre halad előre. Én inkább úgy fogalmaznék: a semmiből léptem a semmibe. De bízom benne, hogy valami csoda folytán fordul majd a kocka. Ott a díj, ez a bécsi szobor a szekrénye­men. Ha ránézek, tudom, miért kaptam, és jókedvű leszek tőle. Csak ne jönne a tél! Csak tudnám, hova vezet...? Peter Gersina német vígjátékéban is elmaradhatatlanul ott van az egyre magasabb „csúcsokra” vezető sikamlós téma, vagyis dúlnak az ilyen-olyan szex-tettek Pénzes pasikra hajtó csajok a csúcson A Beethoven-zenével hódító Sebastian (Sebastian Ströbel) és Lucy (Jasmin Gerat), aki kezdetben csak a pénzért hajt a fiúra (Fotó: Bioscop) TALLÓSI BÉLA A Csajok a csúcson gyengébbik nemhez tartozó hősei leérettsé­giztek, addig-addig hajtottak a srácokra, míg sikerült őket ágyba csalni, átélték első szexuális él­ményüket, többet nem is lehetett és kellett belegyömöszölni az el­ső részbe. Jöhetett hát - ahogy az már jönni szokott - a Csajok a csúcson 2, amelyben ugye illik már túlnőni a csetlő-botló buta­kamasz figurán, sőt kell is, mert arról már újabb bőrt nemigen le­het lehúzni, különösen, hogy az utóbbi időben futószalagon ké­szültek el az ártatlanságuk és ki­törni nem bíró vulkánként mo­corgó nemi vágyaik miatt küszkö­dő tinikről szóló komédiák - Csa­jok a csúcson, Hangyák a gatyá­ban, Amerikai pite stb. Ezt a té­mát már annyira lerágták az utóbbi időben, hogy kamaszaink alfeléről kényszerűen le kellett tépni azt a bizonyos tojáshéjat, hogy a Csajok a csúcson 2 rende­zője, Peter Gersina elkerülje az előzők újrakottázását fals han­gokra. Kell hát az új starthelyzet, amelyből el lehet pattanni a csaj­sóvárgás komolyabb tárgyai felé. Csajszijaink az új részben már az egyetem küszöbét koptatják, ám szeretnének egy saját magánkü­szöböt is koptatni: azaz a családi házat elhagyva önállósulni sze­retnének, aminek egyik feltétele a - Némethonban is kemény dió­nak számító - kégli. Keresik is az albérletet, de még nagyobb hév­vel és kivetett hálóval a pénzes pasikat, akik kényelmes fészket tolnának alájuk. Sikerül is szerez­niük egy lestrapált albérletet há­rom szekrénynagyságú szobával és egy fiókméretű konyhával. A szomszédban persze - a kont­raszt kedvéért - éppen egy Aggte­leki-barlang nagyságú apartmant adnak ki egy aranyifjúnak, akit láthatólag felvet a zsozsó. Az egyik csajkó rá is startol a pénzes­zsákra. És kezdődik a nemek har­ca. Következésképpen a Csajok a csúcson 2-ből is elmaradhatatlan az egyre magasabb „csúcsokra” vezető sikamlós téma, vagyis ami örökké ott motoszkál a tizenéve­sek fejében: az ilyen-olyan szex­tettek. De nem ám olyan masza- tolósak, mint a fentebb felsorolt tinisztori 1-esekben, hanem olyan igazi izzasztós nyomulá­sok. A lányok kvártélyával szom­széd szobában a kikötözős szexet kedvelő playboy úgy döngöli a falnak az egyik tündérkét a hár­masból, hogy a szűkös kis albér­letben lavinaszerűen hullnak alá a falra akasztgatott és a falipolcra kirakosgatott csecse-becse kaba­lák, közben a légkalapácsként ütődő szépfiú mulatós táncot jár a bokájára eresztett alsónadrág­bilincsben - gusztustalanság a köbön. De van itt amolyan una­lomból bedobott szex-aerobic is: a kétszer indított „lovaglás” a kol­légiumi szobában - nem kellene az intimitást ennyire közönséges­sé tenni. A lányok unják már az előző részben megszerzett - ebbe az epizódba is átfolyó - csóró kis csákókat, akiktől még csak egy kényelmes ágyat sem kapnak, mert anyagiak helyett csupán ál­maikat és tiszta érzelmeiket tud­ják kínálni. Az egyik kiskrapek a szívét is belefőzi abba a chilis babba, ame­lyet zöld lábaskában visz a leány­zóknak, nehogy éhen haljanak - a film legmegszólítóbb jelenete ez. Ám ilyesmi a mai német való­ságban (s gondolom nem csak ott) nem menő: a csajók legtöbb­je csak a pénzre, a hapsik zöme csak a csajozásra, a friss húsra hajt, érdekből és élvezetből gaba- lyodnak. Még jó, hogy a film kivételre is mutat példát. A trió egyik tagja egy ingatlanmogul fiára startol rá. Ám a srác kiütéseket kap attól, hogy a csajok csak a pénztojó lakásgyáros fiát látják benne, ezért üres zsebbel és Beethoven zenéjével hódítva inkognitóban jár csajszivadászatra, hogy meg­találja az érdek nélkül közeledő igazit. És rá is lel, mint ahogy a többiek is, akik visszatalálnak ka­maszkori szerelmükhöz, mert rá­jönnek: jobb ma egy álmodozó szerelmes sráccal repülni, mint holnap egy lakástulajdonos ipse oldalán elhervadni. És egy csa­pásra minden göröngy elhárul csajszi- és csákóhőseink útjából. De kár, hogy ez csak egy átlagos mozisztori! Hol vannak ezektől a hősöktől a mai tinik! Mérföldes távolságokra. „A legszívesebben leraknom a szerszámokat, és húznék a francba” (Oláh Csaba felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom