Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-09 / 259. szám, kedd

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 9. Deja vu-klubest két hazai vendéggel Pozsony. Két hazai vendége lesz a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete, a Diákhálózat és a Deja vu zenekar holnap 18 órakor kezdő­dő közös klubestjének. Pavol Hammel, a népszerű énekes, a legen­dás Prúdy együttes alapító tagja előbb egy szál gitárral, majd a házi­gazda zenekar társaságában muzsikál. Tóbiás Szidi színész-éne­kesnő eddig megjelent két lemezének dalaiból ad elő néhányat, (sd) SZÍNHÁZ KASSA THÁLIA SZÍNHÁZ: Hamlet 14 KOMÁROM JÓKAI SZÍNHÁZ: Nyuszi ül a hóban 10 Gazdag szegények 17 MOZI POZSONY PÓLUS - METROPOLIS: A Halál a Ragadozó ellen (am.) 15.20, 16.05,17.25,18.10,18.50,19.30 RRRrrrr!!! (fr.) 14.30,19 Én és a hercegem (am.) 16.30, 21 Cápamese (am.) 15.15, 16.10, 17.05,18,18.55 Collateral - A halál záloga (am.) 14.25,16.45, 19.05 Már megint bérgyilkos a szomszédom (am.) 15,19.25 KASSA CAPITOL: Már megint bérgyilkos a szomszédom (am.) 16,18, 20 ÚSMEV: A Halál a Ragadozó ellen (am.) 16, 18, 20 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - MIER: Pokolfajzat (am.) 18 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Anakonda 2.: A véres orchidea (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: Fah­renheit 9/11 (am.) 16.30, 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Ana­konda 2.: A véres orchidea (am.) 16.30,19 GYŐR PLAZA: Apja lánya (am.) 16.15 Cápamese (am.) 16,18,20 Colla­teral - A halál záloga (am.) 17.30, 19.45 Felejtés (am.) 15.45, 17.45,19.45 A Halál a Ragadozó ellen (am.) 15.45,18, 20.15 , A mandzsúriai jelölt (am.) 17.30,20 Nők transzban (am.) 15.30 Ma hetvenöt éves Kertész Imre A Sorstalanság sorsa HIZSNYAI ZOLTÁN Amikor 2002-ben a Svéd Akadé­mia bejelentette, hogy a magyar Kertész Imrének ítéli oda az irodal­mi Nobel-díjat, a magyar olvasók többsége, sőt az írók jelentős há­nyada is zavarba esett. Némelyek főművét, a Makrát kezdték dicsérni, de arról hamaro­san kiderült, hogy Ákos nevezetű (vezeték)névrokonának a műve. Mások - nem kevésbé, csak más­ként tudadanok - különböző iro­dalmon kívüli szempontoknak a döntésben játszott meghatározó szerepéről, sőt, nyilvánvaló politi­kai gesztusról és a díj értékjelölő je­lentőségének hanyaúásáról kezd­tek értekezni. És persze olyanok is akadtak, akik nem bajlódtak holmi (legalább kvázi) észérvek és ma­gyarázatok fabrikálásával, hanem nemes egyszerűséggel megkérdő­jelezték az író magyarságát. Vagyis hát kiutasították őkegyeimét a nemzetből. Ha meg már nem a mi­énk, mi gondunk rája - sugallták mit érdekel akkor már bennünket ez az egész szépirodalmi köntösbe (isten, bocsáss: kaftánba) bújtatott plutokrata összeesküvés! Az első magyar reakciók között a - sajnos - várhatónál is több ilyen volt. Német nyelvterületen - ahol Kertész Imre összegyűjtött művei éppen három évvel a Nobel-díj odaítélése előtt jelentek meg - ko­rántsem volt ekkora a meglepetés. Német kritikusai és olvasótábora nem titkolt szimpátiával nyugtáz­ta a várt - és szinte elvárt - ese­mény bekövetkeztét. A díjat ado­mányozó Svéd Akadémia indoklá­sában pedig ez áll: „Egy írói mun­kásságért, amely az egyén sérülé­keny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben.” Kertész Imre főműve a Sorstalan­ság című regény, amelynek kamasz hőse és egyben beszélője - aki nyil­vánvalóan az író alteregója - kon­centrációs táborba kerülésének és túlélésének történetét meséli el. „A könyv - olvasható az akadémiai ér­tékelésben - azt az elidegenítő fo­gást használja, hogy a táborok való­ságát teljesen természetesnek veszi, akár a hétköznapokat, amelyekben- bár a feltételek hálátlanok -, a bol­dog pillanatok mégsem hiányoz­nak. (...) Talán éppen az adja a le­írás sokkszerű hitelességét, hogy hi­ányzik belőle az erkölcsi felháboro- dottságnak vagy metafizikai tilta­kozásnak az az eleme, amelyet a té­ma kívánna.” Kertész a fönt jelzett összetevők hozzáadásának sziszifu­szi munkáját jó érzékkel reánk, ol­vasókra hagyja. Nem kis feladat, de nem tudunk kitérni előle: múlt szá­zadi történelmünk csupán ezeknek az adalékanyagoknak a hozzáadá­sával fogyasztható úgy-ahogy. A Sorstalanság sorsa Kertész Im­re sorsa: Auschwitztól és Buchen- waldtól az irodalmi Nobel-díjon át máig, vagyis 1944-től, az elhurcol- tatás évétől - amikor tizenöt éves volt - 2004. november 9-ig, tehát a mai napig. Tizenöt plusz hatvan év- az mindösszesen hetvenöt. Az a sorsunk, hogy emlékezzünk. S hogy ünnepeljük az írót. A Chalupecký-díjra jelölt fiatal cseh képzőművészek kiállítása a brünni Művészetek Házában Kiforrott művészetszemlélet Belföldön a legrangosabb, külföldön pedig elismert és figyelmet kiváltó az im­már másfél évtizedes múlt­tal rendelkező csehországi Jindŕich Chalupecký-díj, amelyet a rangos szakem­berekből álló nemzetközi zsűri évről évre a legtehet­ségesebb 35 évnél fiata­labb cseh képzőművész­nek ítél oda. HUSHEGYI GÁBOR A Charlotta Kotik (The Brook­lyn Museum of Art, N. Y), Magda­lena Jetelová (Kunst Akademie, Düsseldorf), Maria Lind (Kunst­verein, München), Jonathan Wat­kins (The Ikon Gallery, Birming­ham), Vladimir Beskid (Szlová­kia), valamint Jifí Príhoda képzőművész és Jin Ševčík művé­szettörténész-kurátor (mindket­ten a hazaiak képviseletében) összetételű testület idén ismét 150 ezer cseh koronával és hathe­tes New York-i tanulmányúnál já­ró díj sorsáról dönthet. A nagy napra november 15-én kerül sor, ekkor a díj társalapítója, a volt cseh államelnök, Václav Havel de­korálja az ifjú győztest. A rendezők és a nemzetközi zsűri korszakhatárként értékelik az idei Jindŕich Chalupecký-díj- ra jelöltek közös kiállítását. E ce­zúra elsősorban az alapszabály megreformálására, töb­bek közt a jelölés nyitott­ságára vonatkozik, hi­szen 36 nevezett mű­vészből és művészeti cso­portból kellett kiválasz­tani a hat döntőst. Tehát nem a művészetszemlé­let cezúráját jelenti a mostani brünni kiállítás, pedig többek ál­tal megfogalmazódott az elvá­rás: nem lehet figyelmen kívül hagyni az utóbbi évek nagy fes­tészeti áttörését. A döntőbe kiválasztott művé­szek többsége a neokonceptua- lizmus jegyében alkot, így talán helyénvaló az a meglátás, hogy a Chalupecký-díj egy kiforrott mű­vészetszemléletet követ, s nem tűzi ki célul a teljes cseh kortárs művészeti spektrum értékelését. Vitathatatlan - s ez a kortárs cseh művészeti mezőny minősé­gét bizonyítja -, hogy akár két- három további díjra is magas színvonalú döntőt lehetett volna szervezni a nevezett harminchat alkotó részvételével. A neokonceptualizmus domi­náns szerepe ellenére sem az 1980-as, 1990-es évek generáció­ja az idei főszereplő, szó szerint a legfiatalabb cseh képzőművé­szek lettek a trónkövetelők, akik­nek körében - egyebek mellett - ez a szemlélet is meghatározó je­lentőségű az új évezred kezde­tén. Jiŕí Ševčík, a zsűri tagja sze­rint végre nem kárpótlás-jellege van a nevezésnek és magának a díj odaítélésének, nem az ellen­zéki múlttal rendelkezők generá­cióját, életműveiket jutalmazzák, hanem valóban az elmúlt egy esztendő kiemelkedő alkotásai­ból és alkotóiból válogatva állha­tott össze a döntőbe kerülők szűkebb csoportja. A brünni Művészetek Házában idén első ízben szerepelhet művészeti csoport a jelöltek kö­zött. Ezt az áttörést a RAFANI művészeti csoportosulás jegyzi, amely az anomáliáktól, történel­Mančuška, Ján: „...és ismét vissza”, 2004 (részlet -jobbra) mi előítéletektől sem mentes cseh-német kapcsolatokat tag­lalja, kíméletlen tükröt tartva mind a cseh, mind a német öni­mádat elé. Ez alkalommal a RA­FANI a művészetbefogadás mi­kéntjét és a művészeti intéz­ményrendszert is bevonta a két nemzet torzsalkodását kifigurá­zó koncepciójába. Itt kiállított munkáiban mindemellett a tota­litárius rendszerek eszköztárát is ironizálja, a szocreál bőséges tár­háza mellett a barokk eszközeit is felhasználva. A kiállítók többsége a neokonceptualizmus jegyében alkot. Az újdonságok közé tartozik a korábbi szabályok olyan irányú módosítása, mely szerint nincs akadálya a kiállítási helyszínen kívüli - pl. a köztéren vagy más kiállítási intézménnyel együtt­működve megvalósított - pre­zentációnak. A változtatás elke­rülhetetlenségét igazolja az idei évfolyam nívója, hiszen ezen újí­tók közé sorolható a döntő két nagy esélyese, Jirí Skála és Ján Mančuška, akik egyébként ifjú koruk ellenére - s ez már e díj sa­játosságává vált - nemzetközi ta­pasztalatokkal és sikerekkel fel­vértezve küzdenek az újabb elis­merésért. Skála a fotóhasználat egyedüli idei reprezentánsa, egy külvárosi bevásárlóközpont elé elhelyezett saját óriásplakátjáról készített fotót, amely a szocialista szak- szervezeti múltat és a kortárs vi­zuális kultúrát és konzumizmust társítja, mit több, minden látoga­tó plakát formájában is megren­delheti a konceptes alkotást. Mančuška - aki a fiatal művé­szek legjelentősebb biennáléját, a Manifestát is megjárta már - élő közvetítésben mutatja be a brünni Morva Galéria állandó ki­állításának történéseit. Az „...és ismét vissza” című konceptjének célja annak bizonyítása, hogy nem csak az utca, a tér, hanem a galéria és a múzeum is köztér. A két világháború közötti cseh avantgárd művészettel folytatott dialógusa (a képek szöveggel va­ló lefedése, illetve a kivágott betűkön keresztüli elérhetősége) a művészeti hagyomány kategó­riájának (főképpen pedig a szür­realizmusnak) a bírálata, vala­mint a műtörténeti kánonokkal és a művészeti intézményrend­szerrel való kritikai szembesülés. A konceptes vonulatot erősíti Isabela Grosseová, aki a kiállító­terem falába véseti művének cí­mét („a sokféleség dicső múlt­ja”), s áttörve a különböző fes­ték- és vakolatrétegeket - többek közt Joseph Kosuth egy évtized­del ezelőtti szöveges installáció­ját - a Művészetek Háza közel száz évvel ezelőtt katonás rend­be rendezett téglastruktúrája vá­lik a kiállítóterem meghatározó­jává. A másik fiatal hölgy, Jana Kalinová hétköznapi tárgyakat használva reagál a társadalom rezdüléseire - s ezzel csaknem nyom nélkül eltűnt a gender-kér- dés a Chalupecký-díjasok idei ki­állításáról. A hatodik döntős a prágai kor­társ művészeti élet egyik fontos kiállítási helyszínének, a Display Galériának az egyik szervezője, Zbynék Baladrán. Munkafolya­mat című videodokumentuma a 20. századi új médiák kezdeti stá­diumát örökíti meg, beépítve a század hidegháborús emlékfosz­lányait. Idei tevékenységével, akár a nevető harmadik is lehet a toronymagas esélyesek mellett. Immár harmadik éve a szlová­kiai Oskar Čepan-díj győztese is kiállít a cseh döntősökkel. Idén a politika és művészet kapcsolatát preferáló Michal Moravčík része­sült ebben a lehetőségben, aki a létezett szocializmus magánszfé­ráját, lakásbútorait állította ki en­teriőrök formájában. Választása szerencsésnek bizonyult, a cseh kontextusba jól illeszkedett e tör­ténelmi reminiszcencia, míg a magyar nacionalizmust ostorozó installációi akár le is járathatták volna az amerikai ösztöndíjra in­duló fiatal szlovák művészt. Ezek után talán ő is tudatosítja, hogy ezzel a szemlélettel mind Szlová­kia határain belül, mind külföl­dön szellemi outsiderré válik, na­cionalizmusbírálatában ugyanis csak egyirányú, ellentétben a műfajt meghatározó értelmiségi kritikai attitűddel, például a cseh RAFANI csoport szemléletével, amely főképpen a saját, ez eset­ben a cseh korlátoltságot állítja pellengérre. (Dűm uméní, Brno, megtekinthető november 28-ig) RAFANI: SIGHT OPTION, 2004, freskó, 10,5x7,5 méter

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom