Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)

2004-11-08 / 258. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2004. NOVEMBER 8. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés 7 Szlovákiában a legnagyobb érdeklődés a munkahelyek, és így a lakások iránt is a fővárosban van Szegényebb régió, olcsóbb lakás A legnagyobb érdeklődés a pozsonyi lakások iránt van, ezek többsé­ge azonban mára jelentős mértékben elöregedett (TASR-felvétel) PÉNZPIACI TANÁCSADÓ Rekordszinten a korona Pozsony. Szlovákiában egy-egy régió gazdasági mutatóit a legkönnyebben a lakásárak alapján mér­hetjük fel. Az olcsó ingatla­nok a régió magas munka­nélküliségi rátáiról és az alacsony fizetésekről ad­nak számot. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Közép- és Kelet-Európábán a gazdasági fejlődés és a beruházá­sok nagyobb lendülete - ugyan­úgy, mint a világ bármely más ré­szén - a fővárosokat juttatják előnyhöz, miközben a kisebb fal­vak elnéptelenednek, mivel a la­kosok a munkalehetőségek után költöznek. Emiatt a nagyobb váro­sokban egyre nagyobb az érdeklő­dés a lakások iránt, míg a kiseb­bekben a kínálat nem egy esetben meghaladja a keresletet. Ennek fe­lelnek meg az árak és a lakásépítés is, hiszen a kisebb városokban az árak fizikailag sem teszik lehetővé az új lakások építését. Az építkezé­Bérleti díjak Szlovákiában Város Sk/m2/év Pozsony 2000-7000 Nyitra 2200-3400 Nagyszombat 1800-3500 Besztercebánya 1300-3000 Zsolna 1500-3500 Eperjes 800-1200 (Forrás: ingatlanirodák) si költségek ugyanis az egész or­szágban nagyjából azonosak, míg a vételár régiónként jelentős elté­réseket mutat. A szakemberek szerint az új la­kások építését elsősorban Po­zsonyban kellene növelni, hiszen itt a legnagyobb az érdeklődés a munkahelyek, és így a lakások iránt is. Ugyanakkor azokban a régiókban, ahol magasabb az ál­lástalanok aránya, a lakások szá­ma elegendő, hiszen ezekben a régiókban a lakosságnövekedés aránya stagnál. Ugyanígy a gaz­dasági helyzet határozza meg az egyéni lakásépítés lendületét is. Az elmúlt időszakban ezért visz- szaszorulóban vannak a Pozsony környéki falvak - Pozsonybeszter- ce és Limbách - masszív házépíté­sei is. Mindezt az építésügyi ága­zatban dolgozó szakemberek az­zal magyarázzák, hogy a tehető­sebbek kezdik felismerni a nagy­városokon kívüli élet hátrányait. A fővároshoz közeli falvakban ugyan tisztább a levegő, barátsá­gosabb a környezet, ám a szülők és a gyerek számára egyaránt bo­nyolultabb a közlekedés. A millio­mosnegyedeket ugyanis nagy­részt a nagyvárosokat övező dom­bokon építették, ezért télen a csú- szósabb utakon életveszélyes le­jutni a városba. Tömegközleke­déssel ugyan ezekből a negyedek­ből kevesen járnak, ám aki mégis ráfanyalodik, az órákat várhat a következő járatra. Egészen más a helyzet az iroda- helyiségek esetében. Ez a szeg­mens egész Európában telítve van. Sikerre csak a jobb minősé­get és alacsonyabb árakat nyújtó cégek számíthatnak, amelyek el­szippantják a bérlőket az elörege­dett irodaházaktól. Pozsony e te­kintetben kisebb lemaradással kö­veti Budapestet, ahol mára az egyik legjellemzőbb trend, hogy a vállalatok egyre inkább modern irodaházakba költöznek. A nagy cégek már elhelyezkedtek Buda­pesten, a magyar vállalatok pedig egyre inkább új irodákba költöz­nek. A bérbe adott területek átla­gos nagysága csökkent, a második negyedévi átlag 450 négyzetmé­ter volt. Ez is jelzi, hogy a hazai cégek egyre inkább menekülnek a szocreál épületekből, (mi, hn) Befejezett lakások száma (ezer db) Ország 2002 2003 Ausztria 41,9 42,5 Németország 253 232 Csehország 27,3 31,2 Magyarország 31,5 35 Lengyelország 97,6 142 Szlovákia 14,2 12 (Forrás: Eurocohstruct) JURAJ MITOŠINKA A hétfői államünnepet követően múlt hét kedden a pénzpiac 39,92/95 korona/euró szinten kezdte a hazai pénzeszközzel foly­tatott kereskedést. A hét folyamán ugyan a kormánykoalíció pártjai közötti rivalizálás tovább folytató­dott, ennek azonban a pénzpiac szinte semmilyen jelentőséget nem tulajdonított. Csütörtökre a korona árfolyama áttörte a 39,9 koro­na/euró szintet. Egy euróért ekkor 39,85 koronát adtak, ami az elmúlt 7 hét legerősebb színvonalának számít. Ezt követően azonban a ke­reskedők az olcsó dollárra összpon­tosítottak. Egy dollárért a héten 31 koronát adtak. Hasonló szinten a két valuta egymással szembeni ár­folyama 1996-ban volt. Mindez azonban még nem a dollár mély­pontja, a következő hetekben az amerikai fizetőeszköz további esé­sére számíthatunk a koronával szemben. Az elkövetkező napok­ban egy euróért várhatóan 39,8-40 koronát adnak a pénzpiacon. A szerző az OTP Banka Sloven­sko pénzügyi elemzője MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 39,869 Lenqvel zlotv 9,283 Anqolfont 57,090 Maqvarforint (100) 16,243 Cseh korona 1,268 Svéd korona 4,383 Dán korona 5,364 Szlovén tollár (100) 16,625 Japán ien (100) 29,184 Sváici frank 26,031 Kanadai dollár 25,663 USA-dollár 31,017 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 38,86-40,86 30,26-31,92 1,24-1,30 15,58-16,88 OTP Bank 38,81-40,84 30,22-31,89 1,24-1,30 15,62-16,82 Postabank 38,81-40,89 30,09-31,69 1,24-1,30 15,58-16,86 Szí. Takarékpénztár 38,80-40,80 30,10-31,68 1,23-1,30 15,49-16,95 Tatra banka 38,81-40,89 30,09-31,69 1,24-1,30 15,58-16,86 UniBanka 38,83-40,87 30,14-31,72 1,23-1,29 15,58-15,58 Általános Hitelbank 38,80-40,88 30,11-31,71 1,23-1,30 15,33-17,11 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) FELKÍNÁLOM * MUNKALEHETŐSÉG * VÁLLALKOZÁS * ÜZLET * INNOVÁCIÓ Lehetőségek vállalkozóknak Üzleti, kooperációs ajánlatok 12788 Német médiavállalat vá­sárolna részesedést újságokban, fo­lyóiratokban, rádió- vagy televízió- adókban. 11301001 Magyar cég kínál a legkedvezőbb árfeltételek mellett bármely iparágban használatos jár­művekhez, gépekhez, berendezé­sekhez márkás, kiváló minőségű kenőanyagokat, olajokat, zsírokat nagyon széles választékban, rövid határidővel történő leszállítással. 28868 Ukrán cégek kínálnak kedvező feltételekkel bükk és tölgy furnért, illetve karton alapanyagot. 12697 Cseh cég pattogatnivaló kukoricát keres megvételre. 12793 Német kereskedelmi cég, amely személy- és teherautókhoz új vagy felújított gumiabroncsot, könnyűfém tartozékokat forgal­maz, kereskedelmi hálózat felépí­téséhez keres partnert. 12792 Felsőruházat készítésével foglalkozó német vállalat minta- gyártását, kisszériás gyártását sze­remé kihelyezni. Olyan varrodát vagy egy kb. 10 főt foglalkoztató ruhaipari gyártót keres, amely már gyártási tapasztalattal rendelkezik. Előny, ha az üzem 1-2 szabásmes­terrel és CAD-berendezéssel ren­delkezik. 12791 Német cég keres partnert folyamatos lemezmegmunkálásra: hegesztett részegységek rozsda- mentes acélból, esztergált és mart alkatrészek, anyagminőség: 1.4301. Jó minőségű műanyagból (POM, POM-CO, PEEK, PSU, stb) készült alkatrészek érdeklik. Kis- széria gyártására berendezkedett partnert keres. 12785 Telekommunikációs háló­zatfejlesztéssel foglalkozó holland cég kis- vagy középvállalatot keres értékesítési piacainak bővítésére ó. A partnernek megalapozott techni­kai tudással, értékesítői tapasztala­tokkal, angol nyelvismerettel, ki­épített kapcsolatokkal kell rendel­keznie. 12790 Olasz cég kínál márványt, padlóburkoló részeket. 12789 Magyar cég kínál min­denféle filmnyomott, szimpla, dup­la, asztali vagy hímzett zászlókat és címereket különféle méretekben. 12797 Német cég mérő- és sza­bályozó műszereket gyárt a vegy­es gyógyszeripar, szennyvíztisztí­tás, papír-, élelmiszer- és a gépipar számára. 12796 Hulladéklerakók szanálá­sával és építésével foglalkozó né­met cég keres referenciákkal ren­delkező építő- és mélyépítő vállala­tokat, melyek szeremének az EU által támogatott hulladék-lerakó építési tendereken részt venni. 12795 Német hulladékkezelő vállalat komplex szolgáltatásokat nyújt logisztikai hulladékkezelési és hasznosítási területen. Folyé­kony hidegkenőanyag berendezé­sek menedzsmentje, felügyelete, minőségi ellenőrzése. 12794 Hulladéklerakók gáztalanításával és felügyeletével foglalkozó német cég hulladéklera­kók üzemeltetőivel és tervezőivel szeremé felvenni a kapcsolatot. 12784 Beton- és műanyagtartály gyártó,. mélyépítő vállalatokkal, építőanyag-kereskedőkkel, fűtés- technikai vállalatokkal keres kap­csolatot egy német cég. Vendég­látóipari egységek, háztartások, benzinkutak és kisebb települések, falvak igényeire kifejlesztett víz­tisztító berendezések és azok tarto­zékainak gyártásával foglalkozik. Szlovákia: 12099001 Kedvező feltételekkel fóliatasakok, zsákok gyártását kínáljuk. Megrendelőket, vevőket, befektetőpartnert kere­sünk. 12648001 Szállítási eszközök, műanyag ablakok gyártásával fog­lalkozó cég termékei: alap-palet­ták, lemez- vagy háló oldalfalú lá­dák. Nagyméretű elemek gyártásá­hoz szükséges lakatosipari gép­parkkal, hagyományos festési és horganyzási felületkezelési techno­lógiával rendelkezik. Befektetési ajánlatok Magyarországon, a Felső-sziget­közben (Halászi) 1100 m2-es meg­osztható telken 60 m2-es gázfűté­ses, kétszobás, összkomfortos csa­ládi ház eladó. Mosonmagyaróváron 72 m2-es földszinti panellakás beépített bú­torral együtt eladó. Üzleti lehetőségek, tanácsadás Hivatkozással a lapra ingyenes üzleti, iparjogvédelmi tanácsadást és kedvezményes szolgáltatást kap­hatnak a lap olvasói a termékeik ér­tékesítésében. Szerkesztőségünk a kereskedel­mi ajánlatok tartalmáért nem vál­lal felelősséget és nem áll módjá­ban a bővebb felvilágosítás szolgál­tatása, a kapcsolatok létrehozása. Kapcsolatfelvétel: FMMC, Fax: 0036/96/413688, 517867, e­mail: fmmc@mail.datanet.hu ; www.fmmc.gyor.hu . EuroTel MMS-ek, SMS-ek, lógók és csengőhangok magyarul is! Az EuroTel érdekes lehetősé­get kínál magyar nemzetisé­gű ügyfelei számára mobiljuk tartalmának felfrissítésére anyanyelvű lógók, MMS-ek, képi SMS-ek és csengőhan­gok formájában. Az EuroTel a Szlovákiában élő magyar nemzetiségű állampolgárokat fontos ügyfeleinek tartja, ezért október 18-ától anyanyelvükön, magya­rul is lehetővé teszi számukra a felsorolt szolgáltatá­sok használatát. A www.e-zones.sk és a wap.e-zones.sk honlapok Ké­pek és hangok elnevezésű részlegében a magyar aj­kú polgárok számára lehetővé teszi különféle humo­ros MMS-ek és színes hátterek letöltését, illetve képi SMS-ek esetében magyar nyelvű szöveg csatolását. A „kék szolgáltató" lehetővé teszi a nem csupán Ma­gyarországon ismert dallamok csengőhangként való felhasználását is. A mono- és polifon hangok közül nem fog hiányozni a magyar csárdás, Bodrogi Gyula, Ákos, és természetesen a Himnusz melódiája sem. A részleg fokozatosan bővülni fog, és megjelenik a www.e-zones.sk és a wap.e-zones.sk honlapok vala­mennyi portálján. Az EuroTel magyar ajkú ügyfelei­nek módjuk nyílik a www.e-zones.sk portál teljes kí­nálatából kiválasztott tartalmat saját vagy ismerősei mobiljába tölteni, miközben az Infó és sport, Képek és csengőhangok, MMS és mobilvízió, Játékok, Chat és ismerkedés, Szórakozás, Saját postaláda és Saját szolgáltatások csoportokból válogathat. A www.e-zo- nes.sk portál segítségével az EuroTel ügyfelei SMS-t is küldhetnek, 0,83 Sk-ért (ÁFA nélkül)! Elegendő, ha bejelentkezik a portálon, és a Saját postaláda rész­legben küldhet SMS-t Szlovákia minden mobil-háló­zatára. A saját száma regisztrálását követően minden új ügyfél 10 SMS-t küldhet ingyen. A mobil-közlemény világszerte egyre népszerűbb. Er­ről tanúskodik a letöltött csengőhangok, MMS-ek és SMS-ek havonta emelkedő száma is. Az EuroTel a közlemények számát és minőségét tekintve előkelő helyet foglal el Európa mobil-szolgáltatói között, nemrégiben pedig bemutatta újdonságát, a Reál­hangokat. MP3-as formátumú csengőhangokról van szó, melyek a megtévesztésig hasonlítanak a szomo­rú vagy vidám emberi hangokhoz, állathangokhoz, gépzörejekhez. Ezeket a szokványos módon töltjük le mobilunkba, majd csengő- vagy üzenetjelző hang­ként alkalmazhatjuk őket. A jövőben az EuroTel a Re­álhangok szolgáltatás bővítését tervezi, mégpedig is­mert előadók és együttesek dalaival. A Reálhang SMS útján rendelhető meg. Az RT Kód Címzett for­májában megírt SMS-t a 123-as számra kell küldeni; ezt követően a megrendelő wap-vonal csatlakozást kap http://wap.e-zones.sk/saját formájában, mely­nek segítségével a polifon csengőhangokhoz hason­lóan wap útján letöltheti a Reálhangokat. A Reál­hang ára 40 Sk (ÁFA nélkül), az EASY kártyát haszná­lók esetében 48 SK (ÁFA nélkül). NYERJEN MOTOROLA E398-RST Az EuroTel ügyfeleinek 2004. október 25-e és no­vember 28-a között alkalmuk nyílik, hogy megnyer­jék a Motorola E398-as, V300-as telefonok, vagy a további ajándékok valamelyikét. Elég, ha a hosszú és esős őszi estéken bekapcsolódnak az EuroTel Wap játékok versenyébe. A verseny két játékkörből áll. Az ügyfél minden körben különféle típusú játé­kokban vesz részt, a cél pedig minél több pont ösz- szegyűjtése. A legtöbb pontot gyűjtött versenyzők Motorola te­lefont és más ajándékot nyerhetnek. De nem csak a pontokra vadászó „wapozók" nyerhetnek Motorola E398-as telefont; az EuroTel minden kör­ben kisorsol egy játékost, aki 3D sztereó hangzású, három sávos, digitális fényképezőgéppel és villanó- val, valamint TranshFlashTM memóriakártyával ellá­tott telefont nyer. A játékban való részvétel feltétele a belépés WAP szolgáltatáson keresztül történő megrendelése, melynek alapján a résztvevőnek 30 Sk értékű (ÁFA nélkül) SMS-ben igazolják vissza jelentkezésének el­fogadását. A sorsolásban részt vesz minden olyan já­tékos, aki a maga által választott néven (nick) a két kör valamelyikében legalább egyet végigjátszik a szervezők kínálta három WAP játék közül, és bizo­nyos pontszámot ér el. A játékok megtalálhatók a http://wap.e-zones.sk honlapon. Bővebb információ az E-zones - f www.e-zones.sk . WAP) oldalakon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom