Új Szó, 2004. november (57. évfolyam, 253-276. szám)
2004-11-06 / 257. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZŐ 2004. NOVEMBER 6. MINDENNAPI KENYERÜNK Betegen ÉDES ÁRPÁD Ige: „Azarjá... tizenhat éves volt, amikor uralkodni kezdett, és ötvenkét évig uralkodott Jeruzsálemben... Azt tette, amit helyesnek lát az Úr, egészen úgy, ahogyan tett apja, Amacjá. De az áldozóhalmok nem szűntek meg, a nép még ott áldozott és tömjénezett az áldozóhalmokon. Az Úr megverte a királyt, és pok- los lett halála napjáig. Ezért egy elkülönített házban lakott...” (2 Kir 15,1-5.) Egy emlékezetes beszélgetés idéződik föl bennem, amikor is gyülekezetünk egyik fiatal lány tagjától megkérdeztem, mi szeretne leginkább lenni. Ő azt válaszolta, hogy biokémikus, de a szülei arra biztatják, hogy valami hasznosabbat, az emberiség számára fontosabb szakmát válasszon; legyen inkább orvos. Azt mondtam akkor neki, hogy nagyon relatív a hasznosságról beszélni egy- egy szakma kapcsán, egyébként is: van-e „haszontalanabb” az orvosokénál, mikor ők tudják a legjobban, hogy a „halálra” gyógyítanak, mert bár fölveszik vele a harcot, ám végső soron mindig alul maradnak. Hisz bárkin segítenek a beavatkozásukkal, eredményük mindig időleges. Fiatal betegek esetében talán években mérhető, idősebb korban ez egyre rövidül. Egyébként is az élet tartamát lehet években mérni, de a tartalmát nem! Természetesen sarkítottak ezek a szavak, és mindjárt szeretnék megkövetni minden orvost, magam is tisztelem és nagyra becsülöm munkájukat. De a túl gömbölyűre hízott dolgokat néha jó sarkítani, hogy a szögletek kitűnjenek, a lényeg kiderüljön. A konzumtár- sadalom számára pedig az idős fogyasztó is jó, ha nem is mindig ugyanabban a kategóriában, mint a fiatal, de a gyógy- és csodaszerekében mindenképpen. Felmérések szerint az emberek értékrendjének vezető helyét foglalja el az egészség. Akkor a betegség az első számú közellenség? Lehet-e beteg a keresztyén ember, s ha igen, tehet-e róla vagy ellene? Azarjá király bibliai mértékkel különösen hosszú ideig uralkodott. Tovább, mint Dávid vagy Salamon. Ezt akár Isten áldásának is tekinthetnénk. A Krónikák könyvéből tudjuk, hogy mint politikus, mint hadvezér, sőt mint föltaláló is kiváló volt. És mégis beteg lett, poklosságából kifolyólag kirekesztett mind az emberek közül, mind pedig az istentiszteleti közösségből. Nem élvezhette maradéktalanul a sikeres királyság kínálta lehetőségeket. Vajon miért történt vele mindez, és miért történnek velünk hasonló dolgok? A bűn következménye lehet betegség. Azaijá király esetében is beszélhetünk erről, mert elbizakodottan, fölfuvalkodva a maga kedve szerint akart tömjénez- ni Isten templomában, és ezt követően vált poklossá (2 Krón 26, 19). Az általánosítás ellenpéldájának ott van Jób, akire barátai mindenképpen rá akarták bizonyítani a bűnt, mégsem tudták. Az ő esetében inkább próbatételről beszélhetünk, amiből mind ő, mind a barátai tanulhattak. Jairus lányának betegsége az édesapa hitét tette próbára. Amikor pedig a vakon születettel kapcsolatban kérdezik a tanítványok Jézust, hogy itt vajon ő vétkezett-e, vagy a szülei, Jézus azt válaszolja: „azért van ez így, hogy nyilvánvalóvá legyenek rajta az Isten cselekedetei.” (Jn 9, 3) Könnyelműen tehát nem általánosíthatunk! Az sem biztos, hogy minden betegségből meggyógyulunk. Ezért nagy kísértés a „bármily áron” gyógyulni akarás. Sok szélhámos, kuruzsló vagy kimondottan sátáni lélek örül pénzünknek, s ami még rosszabb: a lelkűnknek! Pál apostol hasonló helyzetben megértette, hogy az Isten ereje gyakran erőtlenség által ér célhoz. Ha fölismeijük a prófétai kijelentés értelmét életünkben, minden betegség javunkra válik: Az Úr alázatos szolgájáról mondja Ézsai- ás, hogy „Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen, az ő sebei árán gyógyultunk meg.” (Ézs 53,5) Gabika meg azóta talán már orvos lett. A szerző református lelkész Mégiscsak tudhatnak valamit a pedagógusok, ha a gyereknek még hétvégén is óvodába van mehetnéke... Kisgyerekből óvodás lesz... Az idei szeptember igencsak megviselte kis családunk idegeit. Lányunk, ki három hónap híján hároméves, óvodás lett. (Annak ellenére, hogy úton-útfé- len hangoztattam, márpedig egy nappal sem állok korábban munkába, mint feltétlenül muszáj. Azaz: a gyermekgondozási szabadság letelte előtt. Igen ám, de tanárként nehéz olyan iskolát találni, amelyik a kedvemért január 6- án kezdené a tanévet...) BENKŐ TÍMEA Szóval, kicsi lányunk kézen fogtuk, s elvittük az óvodába. Az óvónő utasításait követve nagyon rövid búcsúzkodás után ott is hagytuk szépen. A gyerek tündéden viselte az elválást, az apja viszont annál nehezebben. Amint becsukódott az osztály ajtaja, be- pánikolt:- Most tényleg itt akarod hagyni? Egyedül? Nem igazán tudtam mire vélni a dolgot.- Miért, nem azért hoztuk?- Meggondoltam magam. Vigyük haza! Nem is tud egyedül enni, segítség nélkül nem fog tudni felöltözni... Percekig tartott, míg meggyőztem, hogy menjünk már, hiszen nem sír, hallhatja. Azért egész nap szorongtam én is nagy titokban, ám délután a kicsi széles mosollyal fogadott, hellyel kínált, hogy üljünk le, mert ő még rajzolni szeretne, ne siessünk annyira haza. Férjem büszkeségtől dagadó mellel hangoztatta: Hiába, na, ilyen ügyes, bátor, önálló lánya nincs messze földön senkinek... A második nap ugyanilyen derűsen zajlott, így aztán az apja merészen kijelentette, hogy harmadnap biz egyedül viszi a gyereket. A neves napon reggel nyolc óra előtt csörög a telefon:- Azonnal közöld az igazgatóddal, hogy holnaptól kilépsz! - utasít életem pátja.-Aha. És mi lesz az osztályomal?- Kit érdekel az osztályod, amikor a gyerek visít az oviban, hogy ő itt nem marad, rögtön vigyem haza! Könyörög, hogy ne hagyjam itt, nem bírom hallgatni...-Akkor menj el onnan!- Hogy lehetsz ilyen szívtelen?- Az óvónő mit mondott?- Hülyeséget.- Mit mondott?- Idézem: „Kedves apuka, ha ilyen lágyszívű, kérem, ne maga hordja óvodába a gyereket...”- Na, látod, menj haza! Nem is igazi óvodás az, aki legalább két hétig nem bömböl. Az volt a természetellenes, hogy idáig olyan simán ment minden - nyugtattam. Mielőtt lecsapta volna, még egyszer lehülyézte a világ összes pedagógusát. Beleértve engem is. Aztán este még egyszer. Mert kiderült, hogy az óvónők előbb maguk ebédelnek, csak utána etetik meg az ő kényelmes lányát. Arra nem „Apu, ne vigyél oviba, légyszi!” (A szerző felvételei) gondolt, hogy Enikő így előbb- utóbb kénytelen lesz saját maga kézbe venni a kanalat... Negyednap tehát újra együtt kísértük a gyereket. Hajnali fél hattól bömbölt, hogy nem megy sehová. Az anyukák nem dolgoznak, csak az apukák, ha nem tudnám. A gi- misek egyáltalán nem várnak engem, meg különben is, menjenek haza az anyukájukhoz ők is. És így tovább fél nyolcig. Induláskor negatív csúcs: belekapaszkodott az ajtófélfába, s egy tapodtat sem akart mozdulni. Most így vonszoljuk végig az utcán? Gyorsan támadt egy mentőötletem: beleültettük a bugikocsijába. Ettől annyira meglepődött, hogy sírni is elfelejtett. Az oviban viszont másodfokú hisztiroham: úgy kapaszkodott belém, mint egy kis pióca, az óvónő erőszakkal tépte le rólam. (Mintha a szívem tépte volna ki...) Délután sírás, este sírás, éjjel sírás, másnap ugyanez elölről. A sírások közötti rövid szünetekben hányt, sőt lázat is produkált. Gyomoridegek. Aztán bepisilt. Ez volt az a pont, amikor már én is erősen kételkedni kezdtem benne, valóban helyesen tesszük-e, ha tovább erőltetjük a dolgot. A három idegtépő nap után szerencsére itt volt a megváltó hétvége. Hétfő reggel pedig ébredés után lányom haláli nyugalommal kérdezte:- Kocsival megyünk oviba? Semmi ellenkezés, semmi hiszti. Nem is nagyon értettem. Viszont azóta kocsival járunk. Szokatlan, tudom. Van csoporttársa, aki kedvenc játékát vagy párnáját hordja magával, van, aki a dudliját. Enikőnek, úgy látszik, elég reggelente a bugi. És igaz, hogy naponta ott van a ruháján az étlap,'de már egyedül eszik. Hazaérve leveszi a cipőit, és gondosan egymás mellé helyezi őket a polcon. Tátott szájjal nézzük... Büszkén hangoztatja, hogy ő egy házi (értsd: egyházi) óvodába jár, s mostanában az a kedvenc időtöltése, hogy tanító nénire játszik. Mesekönyvvel a hóna alatt mászkál fel-alá a szobájában, s csak úgy röpködnek az utasítások:- Fanni, azonnal fordulj a fal felé és aludj, különben nem mesélek Boglárka, megint pisilned kell? Már kétszer voltál kint. Mit csináljak veled? Menj! Virág, ezt nem akarom többet hallani, megértetted? A levest is meg kell enni! Különben ma reggel megint itatta az egereket.- Melyik ruhában megyek oviba? - kérdezte.- Ma nem megyünk, ma szombat van - nyugtáztam elégedetten.- Neeem? Akkor mit fogunk csinálni? Én már kiscsoportos vagyok, engem várnak a többiek... - görbült sírásra a szája. Az apja kénytelen felülvizsgálni a pedagógiái módszerekről vallott korábbi nézeteit. El kell ismernie, hogy azok a „szívtelen” pedagógusok mégiscsak tudhatnak valamit, ha a gyereknek még hétvégén is óvodába van mehetnéke... KISMAMÁKNAK, KISPAPÁKNAK, KISBABÁKNAK Én még olyan kicsi vagyok, dióhéjban elalhatok- Aludj el már kisbaba! Ha elalszol, meglátod, veszek mézeskalácsot. Piros csörgőt, új labdát, kismadarat, kalitkát. ... S a kisbaba elhallgat, úgy lesi a szavakat. Arca, szeme csupa fény, mint a hajnali remény. Kezecskéjét kitárja:- Hol van az a madárka ? ... S ring a bölcső hájjá, haja elaludt a kismama! Altató Tóth László verse Diribdarab égbolt alatt rizserózsaszálon, Ereszkedj le pilláimra irigirí álom. Kidőlt, bedőlt palotában kecsketavi béka, Szökkenj szárba álmaimban, marimargaréta. Kicsi ének Kulcsár Ferenc verse Én még olyan kicsi vagyok, Dióhéjban elalhatok. A sötéttől nem félek ám, Velem alszik mákszem babám. Azért vagyok ily kicsinkó, Mert a hintóm dióhintó. Tűző napon kelek útra, Hintómat négy csiga húzza. Altató Tóth Elemér verse Tente, baba, aludj, tente, Álmod legyen mély, mint a kút, Tente, baba, aludj, tente. Altató Gömöri Kovács István verse Ring a bölcső hájjá, haja. Sír benne a kisbaba. Arca piros, szeme kék, mint a cukor olyan szép. Egy kismama ringatja: OLVASÓI LEVÉL Lehet, hogy a Családi Kör olvasói között is akad néhány vállalkozó szellemű ifjú szülő, aki az elektronikus csodákkal ellátott XXI. században élő szóval szeremé elaltatni sírdogáló gyermekét, írta nekünk nemrég a vágsellyei Mészáros Katalin, aki összegyűjtött néhány altatódalt. Két hete adtunk közre hármat, most jöjjön a maradék. Tente, baba, aludj, tente (Mucska Krisztián illusztrációs felvétele) Kulcsár Ferenc: Kicsiének m Ön még o- lyan ÜJQLU.ni ki- esi va- gyök, di- ó-hój- ban 1- al-ha-tok. —E-------j Á ö- tét- t81 ■ J 1 -1—nőm fó- lek ói _ t-*1 »» H ... Tóth László: Altató Ki-dőlt, be-dőlt pa- lo- tó.- ban kacs- ke- ta-vi bé - ka, ,Kisgyerekből óvodás lesz, óvodásból iskolás, / akármilyen nagy a világ, ez mindenhol így szokás.”
