Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-05 / 230. szám, kedd

8 Kultúra ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 5. A Hamlet a kassai Thália Színházban Tíz év után ismét Shakespeare-darabot mutat be a kassai Thália Színház. A Hamlet rendezője Beke Sándor, címszereplője pedig Petrik Szilárd. A színház fennállásának 35. évfordulóját kívánja megünnepelni ezzel a darabbal, a rendező szerint egyfajta próba­tételnek tekintik a Hamletet, a társulat erejét szeretnék demonst­rálni vele. Azt is bizonyítani akarják, hogy Shakespeare kortár­sunk, gondolatai ma is érvényesek. „Ezért úgy kell játszani a dara­bot, mintha kortárs műről lenne szó. Szerintem az előadás megle­petést fog okozni a sajtónak és a közönségnek egyaránt” - véli Beke Sándor, aki azért osztotta a dán királyfi szerepét Petrik Szilárdra, mert a színész közel áll a nézők Hamletról alkotott általános elkép­zeléseihez, és hitelesen meg tudja jeleníteni a hatalmi gépezetbe kerülő érzékeny értelmiségit. A bemutató holnap 19 órakor, (juk) SZÍNHÁZ POZSONY HVIEZDOSLAV SZÍNHÁZ: Portugál 19 MOZI MLADOST: Őrültekháza (or.) 18 A Magdolna nővérek (ang.-ír) 20 PÓLUS - METROPOLIS: Post Coitum (cseh) 15.20, 17.25, 19.30 Non plus ultras (cseh) 19 Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. (fr.-ang.) 15.45,17.40,18.30, 19.35 Terminál (am.) 16, 18.25, 20.50 A falu (am.) 15.20,17.30,18.15,19.40 Stepfordi fe­leségek (am.) 16.20,20.25 Én, a robot (am.) 15.40,18,20.20 KASSA TATRA: Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 17 Choking Ha­zard (cseh) 20 CAPITOL: Az apokalipszis angyalai - Bíbor folyók 2. (fr.-ang.) 16,18, 20 ÚSMEV: Shrek (am.) 16,18 Post Coitum (cseh) 20 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - MIER: Dirty Dancing 2 (am.) 18 ÉRSEKÚJVÁR - MI- ER: Samsara (ném.-fr.) 17, 19.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Csak az a szex (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: Baromi jó 2 (cseh) 16.30, 19 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Terminál (am.) 16.30, 19 GYŐR PLAZA: Apja lánya (am.) 15.30,17.30,19.30 Argo (magy.) 13.45, 16, 18, 20 Arthur király (am.-ír) 15.15, 17.45, 20.15 A Bourne- csapda (am.-ném.) 15.30, 17.45, 20 Csajok a csúcson 2 (ném.) 14.15.16.15.18.15.20.30 Én, a robot (am.) 15.15,17.30,20 A fa­lu (am.) 15.45,18, 20.15 Garfield (am.) 15,16.45, 18.45 Szüzet szüntess (am.) 15.15,19.45 Terminál (amerikai) 15.30,18,20.30 MKKI-HÍR EURÓPA FRÍZ/ MISSIONartLINE Pozsony. A MissionArt Galéria és más kulturális intézmények az EURÓPA FRÍZ / MISSIONartLINE c. kiállítással ünnepelték Magyar- ország EU-csatlakozását. A kiállí­tást először Miskolcon és Budapes­ten, majd tavasszal Bécsben mutat­ták be. A kortárs magyar művészek alkotásai minden helyszínen újabb művekkel egészülnek ki. Bécsben ausztriai képzőművészek csatla­koztak a tárlathoz, Pozsonyban pe­dig Varga Emőke, Robert Jancovic, Viktor Hűlik és Lukács Zsolt mun­kái gazdagítják a kiállítást. A mű­vek a kiállítótermek falain több tíz méter hosszú frízzé állnak össze. A kiállítást Győrfíy Csaba, a Magyar Köztársaság nagykövete, valamint Berényi József, a Szlovák Köztár­saság Külügyminisztériumának ál­lamtitkára nyitja meg ma 17 órakor a Magyar Intézetben. Madách Imre halálának 140. évfordulóján Ádám tartja az eget ÉVFORDULÓ Ködöket húz magára ilyenkor már az Ipoly-mente. A dombokra, melyek szőlőt nevelnek, s alattuk kukoricadárdák zörgő sárga-bar­nája vigyázza az időt, lassan ér ki a nap. A kép békés. Falu, templom, múzeummá változott kastély, kert­maradvány, benne iskolával, százé­ves fákkal, s a kilátás az egykori tár­salgóból ma egy étkezdére nyílik. A sarokszoba, az oroszlánbarlang hűvös. Néhány lap a Tragédiából. A tárlókon feliratok, még nem min­den az egykori gazda nyelvén, de már úgy is. A kert végében pedig Ádám. Bronzba feszülve tartja az eget. Kiáltva, legyen vége ennek a földi komédiának. Vagy imádkoz­va, meghallva éppen az isteni szót: Mondottam, ember: küzdj és bízva bízzál! Minden rendben, ápoltan, gondozottam Mintha nagyobb be­csülete lenne pár éve a varjúbajszú író emlékének. Látogatók jönnek­mennek, csendes főhajtás kint a sírnál, érdeklődő tekintetek ke­reszttüzében Zichy Mihály párat­lan szépségű grafikái, Kass János dinamikus, a világot magukba ölelő rajzai. A fák nőnek, a virágok nyílnak, a termek kongásába mos­tantól Sinkovits Imre basszusa is belezúg olykor - mint az Úr hang­ja, egy ezerszer lejátszott kisle­mezről. Koszorúk, lantok, virágok. Megáll az autóbusz - hol viháncoló ifjak, hol totyogó öregek jönnek, hol véletlenül idetévedő világjá­rók. Madách Imre itthon van. Újra itthon. Sokáig elvolt. Feledve. Bur­jánzó idő porlasztotta a sírt, kop­tatta az emberi emlékezetben a vé- seteket. Most úgy látni, mintha új­ra otthonára lelne a Tragédia szerzője, mintha fejét újra az utó­kor kegyeletéből font képzeletbeli babérkoszorú övezné. Lantok, vi­rágok, koszorúk. Október 5-én, 140 évvel ezelőtt lépett más di­menzióba Madách Imre. (szz) Beszélgetés Szabó Ottóval, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának Nívódíjasával Kételkedés mint kegyelmi állapot (Kovács Ágnes felvétele) Teli életkedvvel alkot, ta­nít, tervez. Tíz éve a Rovás képzőművészcsoport ve­zetője. Szombaton a duna- szerdahelyt Csallóközi Mú­zeumban önálló tárlatának megnyitója előtt az SZMKT Nívódíját vehette át. SZÁSZI ZOLTÁN Az elmúlt nyáron egy húsz képből álló, rendkívül magával ragadó, technikailag nagyon ko­moly erőpróbát jelentő képsoro­zat szaladt ki ecsetje alól. Az „ITEM” avagy „Jut eszembe” című képciklus központi témája az em­beri test. Az idealizáltan gyö­nyörű, de álarcban pompázó női aktok hátterében azonban a világ- történelem hullámzik, pereg. Sza­bó Ottó művészete a jelek szerint újabb állomásához érkezett. Mi adta az indíttatást az új sorozat megfestéséhez? Engem soha nem érdekeltek a kicsinyes, semmitmondó dolgok. Most is éppen a kihívás jelentette az impulzust, mert rettenetesen nehéz az emberi testen a térbeli rövidülést megrajzolni, megfeste­ni. Ha szemben áll veled valaki, úgy, hogy csak az ujjai hegyét lá­tod, s mögötte a test, szinte leraj- zolhatatlanul, az kihívás. Ha sike­rül, még akkor is nagy a veszély, hogy csupán stúdiumrajz marad, minden töltés és mondanivaló nél­kül. Probléma az is, hogy ma a képzőművészet teljesen más irányba ment el, én meg szeretek ilyen kérdésekkel foglalkozni. Az emberi test kimeríthetetlen téma. Sajnos, a képzőművészeti főisko­lákon ma nem elsődleges szem­pont, hogy aki elvégzi, az tudjon rajzolni. Olyan a helyzet, mintha valakit felvennének kőművesnek, de nem tanítanák meg falat rakni és vakolni. Az „Item” avagy „Jut eszem­be” sorozat velencei álarcos aktjai mögött megjelenik a vi­lágtörténelem - az ősrobbanás­tól a végítéletig feszülve. Ez a nem mindennapi feladat nyil­vánvalóan hatalmas lelki-szel­lemi erőt követelt. Honnan származott ez az erő? Egy benti robbanásból. Először voltak az aktok, vagy én nem is tudom... Jött Ági, a feleségem, aki megváltoztatta a világomat, és ez hozta elő a visszatekintést eddigi életemre - meg a történelemre, amit én így látok. A te poklaid és mennyorszá­gaid ezek? Jól látod, így van. Tehát a „Jut eszembe” itt és most azt jelenti, ez is volt, de in­nentől fogva Szabó Ottó egy másik világot lát, épít és fest? A szó szoros értelmében és a festészetben is így igaz, ez így van. Sokkal színesebb és más jel­legű világot építek. Nem állítom én azt, hogy konceptualista kez­denék lenni, bár hogyha boncol­gatjuk ezt a szót, akkor ott van benne, hogy az ötletre épít, az öt­let a végeredmény. És az viszont biztos, hogy képes vagyok egy öt­letért átalakítani egész addigi el­képzelésemet. Átértékelődött az életemben elég sok minden. Azért persze nem változik meg teljesen az eddigi formanyelv, ta­lán csak színesebb lesz. Az új sorozat egy eddig isme­retlen alkotói habitust mutat. Nincsenek már szétszakított ar­cok, egységes, bár kicsit szét­szórt a világ. Most jön a rend­szerezés ideje? Nagyon úgy néz ki, hogy erről van szó. Lezárult valami, s mielőtt magamban is lezárnám, még eszembe jut valami. Amit megfes­tek, hogy feloldjam vele - hogy kibővítsem az egészet. Mint Villon balladáinak a végén, hozzáírok egy imát, egy ajánlást, egy fo­hászt. Gyönyörű volt, ahogy meg­fogalmazódott bennem... Itt Rozs­nyón felvázoltam, aztán rohantam Bódvavendégibe festeni. Mert itt a festés ihlete, ott, a szüleim házá- bán pedig az a hozzám nőtt, ottho­nos tér, amely számomra legmeg­felelőbb a festésre. Az arcokat velencei maszkok takarják. Szabó Ottó saját arcát nem félti, a kedves arcát azon­ban védeni kívánja ezzel? Igen, így van valahogy. Eszembe jut ilyenkor Kirkegaard filozófiája, amely nekem egyfajta hitvallásom. Minden ember egy önmagába zárt külön világ, s minden individuum örök inkognitóban marad. Ilyen ér­telemben az inkognito az emberi létezés egyik alapstruktúrája. Úgy gondolom, ez valóban így van, és énrám is vonatkozik. Miként az is, hogy a kétkedés kegyelmi állapot, mert csak a kétkedő ember töp­reng, hogy jól csinálta-e, amit csi­nált, jól gondolta-e, amit gondolt. Ritkán láthat olyan nagyszabású kiállítást a hazai közönség, mint most a Csallóközi Múzeumban Ami múlandó - és ami örök EŐRY ANDRÁS A Szlovákiai Magyar Képző­művészek társasága tizenöt éves fennállásának legnagyobb tagsá­gi kiállítása nyílt meg október 2- án a dunaszerdahelyi Csallóközi Múzeum kiállítótermében. A té­mát két ellentétes fogalommal, a mólóval és az állandóval hatá­rozták meg. Érdekes, merőben újfajta válo­gatást láthat, aki megtekinti a kiál­lítást. Ez egyrészt az 1989-ben ala­kult SZMKT tagságának összetéte­lére, generációs, stiláris és techni­kai sokrétűségére, másrészt pedig az adott téma - tehát a múló és ál­landó - értelmezésének viszonyla­gosságára vezethető vissza. Mindenki kapaszkodót keres a változásban - akár ez is lehetne a kiállító művészek krédója. Van, aki személyes kérdésként kezelte a témát, mások globális problé­mát láttak benne. Szóhoz jutott a környezetvédelem kérdése, és akadtak, akik a társadalmi fonák­ságok leleplezésére összpontosí­tottak. Említést tehetnék - a tel­jesség igényét mellőzve - például Bott Mária és Gály Katalin alkotá­sairól, akik az elszálló pillanat megörökítésére vállalkoztak, Ka­lita Gábor jelzésértékű tárgyi üzeneteiről vagy Lipcsey György Vészjelek címen kiállított, kör­nyezetvédelmi töltésű plasztikái­ról. Az élet jelenségeit, tapaszta­latait fogalmazza újra munkái­ban Kopócs Tibor, Kurilla Gábor vagy Schrantz György - azokat a mozzanatokat, melyek mind­annyiunk életében megjelennek. Fodor Kata és Darázs Rozália alkotásai még személyesebbek, emberi vágyakat mutatnak be, leleplezve a negatív érzéseket, így a hatalomvágyat, a törtetést is. Kovács Kálmán A Duna part­ján című neorealista festménye egyértelműen arra hívja fel a fi­gyelmet, mennyire mostohán bá­nik az ember az életkörnyezeté­vel. A tájképfestészetet Vavrikné Szarka Erzsébet és Kovács Zsu­zsa pasztelljei képviselik. Szarka Erzsébet ehhez annyit fűzött hozzá: „Hiszen a Természet is múló és állandó!” A Szlovákiai Magyar Képző­művészek Társasága történeté­ben először fordul elő, hogy a Ní­vódíjjal jutalmazott művésznek lehetősége nyílik bemutatkozni, így a kiállítóteremben most kü­lön tárlat mutatja be a díjazott Szabó Ottó grafikus-festőművész munkáit. A képek - melyeknek a Nő került a középpontjába (mi­közben a történelmi háttér állan­dóan változik) - Szabó szakrális fogalmakkal operáló eddigi alko­tásaihoz képest egy új, derűsebb életérzést villantanak fel. A most kiállított, rendkívül gazdag anyag mindenkit el fog gondolkodtatni - ígérték az ok­tóber 27-éig megtekinthető kiál­lítás rendezői. Ehhez csupán annyit fűznék hozzá: a „Múló és állandó”-hoz hasonló lélegzetvé­telű kiállítást tényleg ritkán lát­hat a hazai közönség. Szabó Ottó új képei derűsebb életérzés jegyében születtek (A szerző felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom