Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-28 / 250. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 28. Gazdaság és fogyasztók 9 A parlament döntése szerint 2007-ig minden egyes radiátoron ott kellene lennie a mérőberendezésnek Kötelező a távhő egyéni mérése A mérőműszerek kötelezővé tételén a legtöbbet a szabályozó- és mérőberendezések gyártói és szerelői nyerhetik (Képarchívum) Pozsony. Az elkövetkező két évben minden háztartásban fel kell szerelni a radiátorokra az egyéni mérőműszert - a parlament ugyanis elfogadta az ezt kötelezővé tévő új energetikai törvényt. Eszerint 2007 január elsejéig minden egyes radiátoron ott kellene lennie a mérőberendezésnek. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Mindezt a törvényt kidolgozó gazdasági tárca szakemberei azzal magyarázzák, hogy a mérőműszerek és a radiátorra szerelt hőszabályozók nagyobb takarékoskodásra serkentik majd a lakókat. Mindeddig ugyanis a lakóházak jelentős részében még a lakás alapterülete alapján számítják ki a távhőszolgáltatás díját. A szakemberek szerint azonban nem minden lakás számára jelentenek előnyt a mérőberendezések. Míg a nagyobb panelházakban előnyösek, a kisebb, saját kazánházzal felszerelt házakban viszont nincs jelentőségük. Ez utóbbiakban ugyanis a lakók anélkül is takarékoskodnak az energiával, hogy ezt külön-külön mérnék számukra. 2007 januáijától azonban nekik is fel kell szereltetniük a mérőt, hiszen ennek elmulasztása esetén akár 100 ezer koronás büntetést is kaphatnak. A mérők kötelezővé tételén a legtöbbet a szabályozó- és mérőberendezések gyártói és szerelői nyerhetik. Két év alatt az érdekelt cégek összbevétele így elérheti akár az egymilliárd koronát is. Egy átlagos lakásban a fűtésszabályzók és mérőberendezések felszerelése minimum 2 ezer koronába kerül, így nem kérdés, hogy elsősorban kinek érdeke a mérőberendezések kötelezővé tétele. Segítségükkel azonban 20 százalékos energiamegtakarítást érhetünk el. A szabályozók megtérülési ideje 7 hónaptól három évig teljed, vagyis hosszabb távon mindenképp megéri felszerelni radiátorainkat. Ha a lakásban ugyanis nincs mérőberendezés, akkor csak a lakás alapterületét veszik figyelembe. Ebben az esetben elég, ha csak egy lakó hagyja nyitva tovább az ablakot, és a kiadások akár 40 százalékkal is nőhetnek, miközben ezt a lakók között arányosan osztják szét. Számos európai országban kötelező a költségmegosztók és termosztatikus radiátorszelepek felszerelése. Viszonylag sok panasz éri azt a gyakorlatot, hogy az említett műszerek mérőampulláinak évenkénti lecserélése, illetve maga a leolvasás és költségmegosztás is térítésköteles. Sokak szerint nem is kevés. A lakóközösség bármely ezzel foglalkozó céget megbízhat az egyedi mérők leolvasásával, illetve általában a házon belüli felosztással. Ez utóbbi történhet költségmegosztóval vagy egyéb módon. A műszer „speciális mérőfolyadékot tartalmazó ampulláját” kell minden fűtési szezon végén újra cserélni, hogy ismét használható legyen. Manapság azonban már elektronikus mérőberendezések is vannak. A gazdasági tárca jelezte, hogy a most elfogadott törvényhez kiad egy rendeletet is, amiben pontosan meghatározzák a számlázás módját az egyes lakások számára. Ebben szeretnék meghatározni azt is, hogy milyen módszerrel fizetnek majd azok, akik a lakóház két végén laknak, vagyis a lakásuk három oldalról van kitéve az időjárás viszontagságainak. Ezzel azonban több lakásszövetség nem ért egyet, szerintük ugyanis a bonyolult számítási módszerek már most lehe- tedenné teszik, hogy a lakók hatékonyan védekezhessenek az esetleges túlkapások ellen. 2007 januárjáig azonban még egy, sokak számára kellemetlen kötelességet szab meg az energetikai törvény. Mindazok, akiknek még nincs a lakásukban felszerelve a melegvízóra, ezt 2007-ig be kell szerezniük, miközben egy mérőóra, a szereléssel együtt 8-15 ezer koronába kerül, (mi, p, t) A hazai brindzakészítők kezdeményezték, hogy az unióban a terméket szlovák specifikumként ismerjék el Külföldi ellenkezésbe ütközhet a megvalósítás? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Lehet, hogy immár néhány napon belül szlovák specialitásként tartják majd az EU országaiban nyilván a szlovákiai brindzát. Az illetékes hazai szakhatóságok ugyanis már tavasszal kezdeményezték e termék nemzetközi védelmét. Az Európai Bizottság válaszát legkésőbb november derekára várják. A hazai brindzagyártók még 2004 áprilisában kezdeményezték az illetékes szlovákiai és az EU hatóságoknál a „Szlovák brindza” megjelölés bejegyzését, nemzetközi védelmét. A besztercebányai székhelyű szlovák szabadalmi hivatal rögvest meg is tette a bejegyzést, és megkezdte a nemzetközi védelemmel kapcsolatos lépéseket. A hazai brindzakészítők feltételezik, hogy Lengyelország, Románia eseüeg Ukrajna, tehát azon országok, ahol hasonló típusú friss juhsajtot készítenek, ellenérveket sorakoztatnak fel, s ezek miatt a nemzetközi bejegyzési eljárás is elnyúlik. S bár a fentiekből úgy tűnik, a brindzagyártók összefogtak és végre egységesen lépnek fel, a vita „az igazi brindzáról” nem csitul. Szlovákiában évente 3930 tonna friss juhsajtot gyártanak. Ennek egyharmadát külföldön, főleg Magyarországon, Csehországban és Ausztriában, kétharmadát a hazai piacon adják el. Az össztermelés 20%-át a nem pasztőrözött juh- tejből készült brindza teszi ki, a többit kizárólag hőkezelt tejből erjesztik. Külföldre jobbára csak hőkezelt brindzát exportálunk, a gyártók ugyanis csak így tudják szavatolni, hogy a termék nem tartalmaz olyan mikroorganizmusokat, és olyan mennyiségben, amelyek a fogyasztóknál egészségkárosodást okoznának. Karol Herian, a zsolnai tejkutató intézet munkatársa szerint a megközelítőleg 400 hazai hegyi pásztortanyából (szalas) mindössze 187 felelt meg a szakhatóságok feltételeinek, s kapott gyártási, forgalmazási engedélyt. Adatai szerint még a forgalmazási engedéllyel bírók közül is néhány esetében a hazai szakhatóságok kénytelenek időlegesen felfüggeszteni a forgalmazás lehetőségét, a megengedettnél magasabb mikroorganizmus-tartalom miatt. Herian adatai szerint a vizsgált juhtej- minták megközelítőleg 40 százaléka kifogásolható. Jó, ha ez eszébe jut a fogyasztónak, ha megáll egy pásztorkaliba előtt és ott brindzás galuskát rendel, (gyor) Újra csökkentek a mezőgazdasági termelői árak Olcsóbbodó élelmiszerek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Hét hónapig tartó növekedést követően szeptemberben újra csökkentek a mezőgazdasági termelői árak - derül ki a statisztikai hivatal legfrissebb jelentéséből. Tavaly szeptemberhez képest a mezőgazdasági termékek 1,5 százalékkal voltak olcsóbbak, miközben a növénytermesztésben nagyobb - átlagosan 3 százalékos - volt az áresés, mint az állattenyésztésben, ahol ez csak 0,3 százalékos volt. A növénytermesztésben az áresés elsősorban a dohánynak köszönhető, ami csaknem a tizedével volt olcsóbb, mint tavaly. A gabona termelői ára 5,5, a zöldségféléké 1,9 százalékkal volt alacsonyabb. Csaknem 16 százalékkal drágult ezzel szemben a cukorrépa, 2 százalékkal pedig a gyümölcsfélék. Az állattenyésztésben leginkább a nyers juhgyapjú ára csökkent, csaknem 13%-kal. Több mint 5%-kal volt alacsonyabb azonban a tyúktojás termelői ára is. Drasztikusan, majd 44%-kal drágult ezzel szemben a méz, 29%-kal pedig a juhtej. Az ipari termelői árak, az összes ágazatot figyelembe véve, szeptemberben 4,1%-kal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál: a legnagyobb drágulást, 10%-osat az olajiparban könyvelhették el. (t, s) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Strasbourg. Szlovákia gazdasága idén éves szinten 4,9 százalékos növekedést produkál - áll az Európai Bizottság legfrissebb gazdasági előrejelzésében. A jelentés a szokatlanul magas növekedési szintet a hazai fogyasztás növekedésének és a jó exportmutatóknak tulajdonítja. A kivitel ugyan az elmúlt hónapokban enyhén csökkent, azonban még így is rendkívül jól alakult. Az Európai Bizottság arra számít, hogy a hazai fogyasztás - a reálbérek növekedése és az alacsonyabb adóelvonásoknak köszönhetően - az elkövetkező hónapokban is magas lesz. Ennek ellenére a gazdasági növekedés üteme - a behozatal növekedése miatt - jövőre enyhén visszaeshet, éves szinten nem haladva meg a 4,5 százalékos növekedést, 2006-ra azonban már 5 százalékos növekedést jósolnak. Az Európai Bizottság előrejelzése szerint az infláció idén még 8 százalékos lesz, az éves pénzromlás üteme azonban az elkövetkező két évben már 3-4 százalékosra enyhülhet. Javulás várható a munkanélküliség tekintetében is, ami idén 18,4 százalékos. 2006-ra ez az előrejelzések szerint 17,2 százalékosra eshet vissza, (t) Az izraeli B. S. R. Europe lakóparkja Pozsonyban Akár 1500 lakás is épülhet ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/Jeruzsálem. Az izraeli B. S. R. Europe társaság mintegy 100 millió euró ráfordítással 1200-1500 lakásból álló lakópark építését tervezi Pozsonyban. A B. S. R. Europe már most is jelen van a szlovák fővárosban, éppen az elmúlt napokban adta el a Plyná- renská utcai Business Center irodakomplexum egy részét a Heit- man Central Europe Property Partners cégnek. A lakóházakat egy 60 ezer négyzetméternyi összterületű ingatlanon húzzák fel. A beruházás döntő részét, mintegy 80%-át főleg szlovákiai bankok hiteléből finanszírozzák. Schachar Lemkin, a B. S. R. Europe igazgatója szerint a pozsonyi lakások megtérülési aránya eléri majd a befektetett összeg 13-14%- át. Az ingatlanforgalmazó és -beruházó térségünkben Pozsonyon kívül Budapesten, Prágában, Varsóban, Bukarestben és Szófiában fejt ki tevékenységet, (s) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Tokaj miatt új bortörvény kell Pozsony. A kormány törvényalkotási tanácsa átdolgoztatja a földművelésügyi tárcával a készülő új szőlészeti és borászati törvényt. Azt a jogszabálytervezetet, amely már figyelembe veszi mindazokat az uniós jogi és technológiai normáit, szabványait, amelyeket a tokaji borokra vonatkozólag Magyarország alkalmaz. A törvényalkotási tanács azt követeli Simon Zsolt minisztériumától, hogy a tervezetben ne hivatkozzon azokra az uniós rendeletekre, amelyeket már más hazai jogi norma magába foglalt. Dobos László, a szaktárca vezérigazgatója szerint ez a törvény lehetővé teszi a több évtizedes magyar-szlovák tokaji jogvita lezárását. (TASR) Részecskegyorsító az egészségügyben Pozsony. A pozsonyi részecskegyorsító központ januártól 100%-os állami tulajdonban lévő részvénytársasággá alakul, ami a jövőben, radioaktív gyógyszerek fejlesztése mellett, egészségügyi szolgáltatásokat is nyújt. A kormány tegnapi döntése szerint a társaságban a gazdasági, az egészségügyi, a védelmi és az iskolaügyi tárcáknak, valamint a mérésügyi hivatalnak lesz tulajdonrésze. A központ 44 alkalmazottal kezdi meg működését, az alkalmazottak száma 2008-ra 67-re nőhet. Bevételeik jövőre elérhetik a 148,7 millió koronát. (SITA) Olcsóbb üdülés Szlovákiában Zólyom. Olcsóbban kirándulhatunk a szlovákiai hegyekbe az előttünk álló síszezonban - ígéri a Szlovák Utazási Irodák Szövetségének elnöke, Robert Kohlmann. Szerinte a hoteltulajdonosok is rájöttek, hogy a magas árak elriasztják a vendégeket. Idén nyáron például 10%-kal volt kevesebb a turista, miközben a legnagyobb visszaesésre a cseh, lengyel és német turisták esetében került sor. Az elkövetkező szezonban emiatt 15-20%-os áresésre számíthatunk. Míg a múlt télen egy háromtagú család egy egyhetes tátrai üdülésért 14 ezer koronát fizetett, idén ez 11 ezer korona körül lesz. (CTK) Megállíthatatlan a Kooperativa Pozsony. A Kooperativa Biztosító az év első 9 hónapjában 7.4 milliárd korona forgalmat ért el, ami 28%-os növekmény 2003 hasonló időszakához képest. A társaság éves szinten 9.5 milliárd korona forgalommal és 500 millió korona körüli nyereséggel számol - közölte Lelkes György, a biztosító elnök-vezérigazgatója. Ami a kötelező járműbiztosítást illeti, várhatóan a jövő héten teszik közzé 2005-ös áraikat. Lelkes szerint csak a kritikusnak minősülő járműkategóriákban éri majd el az áremelkedés a 10%- ot, a kategorizáció pedig továbbra is köbcentiméterenként történik, (shz) MAI VALUTAARF0LYAM0K Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta _____ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen (1001 Kanadai dollár 39,973 Lengyel zloty 57,533 1,264 5,376 25,579 Svéd korona 29,361 Svájci frank USA-dollár 9,194 Magyar forint (1001 16,162 4,428 Szlovén tollár (100) 16,664 26,086 31,337 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 38,98-40,98 30,40-32,06 1,24-1,30 15,51-16,81 OTP Bank 38,93-40,96 30,37-32,05 1,23-1,29 15,57-16,77 Postabank 38,91-40,99 30,43-32,05 1,23-1,29 15,54-16,82 Szí. Takarékpénztár 38,92-40,92 30,37-31,96 1,23-1,30 15,46-16,92 Tatra banka 38,91-40,99 30,43-32,05 1,23-1,29 15,54-16,82 UniBanka 38,92-40,96 30,44-32,03 1,23-1,29 15,54-15,54 Általános Hitelbank 38,91-40,99 30,43-32,05 1,23-1,30 15,30-17,08 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A pénzromlás 2006-ra 3 százalékosra enyhülhet Jól teljesít a gazdaság