Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-27 / 249. szám, szerda

2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 27. RÖVIDEN Gasparovic: Csáky Budapesten árulkodik Turócszentmárton. Ivan Gasparovic tegnap azzal vádolta meg Csáky Pál miniszterelnök-helyettest, hogy „három órával a kor­mányülések után már Budapesten referál” a tanácskozásokon tör­téntekről. Az államfő látogatást tett a Matica slovenská székházá­ban, s Jozef Markus, az intézmény Magyarországról áttelepült el­nöke megelégedéssel nyugtázta a vendég szavait. Bugár Bála, az MKP elnöke közölte: ha Gasparovic bizonyítékok nélkül tovább folytatja a hasonló vádaskodásokat, akkor a párt lépéseket tesz el­lenük, és nem csak a sajtón keresztül, (ú) Ismét elromlott a belügyi „poloska” Pozsony. Ismét meghibásodott a belügyminisztérium lehall­gatórendszere. Jaroslav Spisiak bűnügyi főigazgató szerint ezt áramkimaradás és váltakozó feszültség okozta. A technikusok­nak újra kellett telepíteniük a programokat. Spisiak közölte: ez alkalommal egyetlen hangfelvétel sem „veszett el”, mivel „nem volt, hogyan”. (SITA) Változatlanul nehezített médiamunka? Pozsony. Nem kerül ki az összeférhetetlenségi alkotmánytörvény hatálya alól a rádió- és tévétanács. Az ezt szorgalmazó javaslatot mindössze 15 honatya támogatta, elfogadásához legalább 90 voks kellett volna. Az új törvény csak október 1-jétől hatályos, s egyesek szerint nehezíti a két médiatanács munkáját, (sz. a.) Harmincezerrel kevesebbet tehet zsebre Pozsony. Ján Langos, a Nemzeti Emlékezet Hivatalának elnöke egyesek szerint túl sokat keres, ezért kidolgozták a hivatalról szóló törvény módosítását, melyet tegnap elfogadott a parlament. Eddig semmi nem szabályozta az intézmény alkalmazottainak a fizetését, annyit tehettek zsebre, amennyit jóváhagytak maguknak. Langos például havi 74 ezret keres, a jóváhagyott norma szerint fizetése de­cember 1-jétől a mindenkori átlagbér háromszorosának fog megfe­lelni, ami mintegy 43 ezer lesz, de jutalmat is kaphat, (-sza) Jövőre liberalizálják az energiapiacot Pozsony. A parlament tegnap elfogadta az európai uniós törvény­kezéssel összhangban lévő energiaipari törvényt, amelynek értelmé­ben 2005 januáijától Szlovákia valamennyi cége maga választhatja ki a számára legmegfelelőbb gáz- és villamosenergia-szállítóját. 2007-től a háztartások is maguk dönthetik el, melyik szolgáltatótól vásárolják az energiát. A törvény lehetővé teszi, hogy ne központilag, hanem megyei szinten állapítsák meg a fűtési költségeket. Az új tör­vény kiküszöböli a keresztdotációk lehetőségét is. (TASR) Pápai nagykereszt az erőmű atyjának Vatikánváros. A Nagy Szent Gergely Lovagrend legmagasabb fokozatát, a nagykeresztet adományozta II. János Pál pápa Július Bindernek hívő katolikusként végzett munkájának elismerése­ként. Az egyházfő magas kitüntetését tegnap adta át a bősi erőmű atyjának a Szent Márta-dómban Luigi Dossena, Szlovákia egykori apostoli nunciusa. (TASR) Egyházi restitúciós törvény: kijavíthatatlanok a hibák Elsüllyesztett jogszabály ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Kijavíthatatlan hibákat tartalmaz az egyházi restitúciós törvény, ezért eltűnik a „parlamen­ti süllyesztőben”: az elnök által visszaadott normát nem tűzik töb­bé napirendre, egyszerűen megfe­ledkeznek róla. Ahhoz, hogy mégis lehessen restitúció, új törvényt kell kidolgozni, erősítette meg lapunk­nak Michal Dyttert, a parlament szóvivője. Ez elméletileg nem okoz­hat gondot, hiszen a képviselői in­dítvánnyal szinte egy időben a föld­művelésügyi minisztérium műhe­lyéből is kikerült egy tervezet. Ez eredetileg is éppen azért készült, mert már korábban nyilvánvalóvá vált: a képviselői javaslat különbö­ző jogi hibákat tartalmaz. A kor­mány ugyanis megvitatta a hon­atyák elképzelését, és figyelmeztet­te a parlamentet: hibák vannak benne, ne fogadja el! Dániel Lipsic igazságügyi miniszter azonnal hoz­zátette: a kabinet nem ellenzi a restitúciót, sőt igazságos lenne, ha - miután a közelmúltban a termé­szetes személyek számára lehetővé tették az 1948 és 1989 között el­kobzott vagyon visszaigénylését - ez 2005-ben a jogi személyek szá­mára is lehetővé válna. Ezért meg­bízták Simon Zsolt agrárminisztert egy jogilag tiszta tervezet kidolgo­zásával - a természetes személyek kárpótlásáról szóló jogszabály is az ő műhelyéből származott. Simon ezt megtette, tervezete tárcaközi véleményezésen is átesett, ám a kormány és a parlament elé már nem került. A honatyák ugyanis úgy vélték: az ő törvényüknek na­gyobb esélye van a sikerre, mert az ellenzék szívesebben támogat egy képviselői indítványt, mint egy kor­mánytervezetet. Ugyanakkor a kor­mány kritikus állásfoglalását meg­szívlelvén a bizottságokban meg­próbálták kijavítani a kormány ál­tal kifogásolt részeket, ám így is maradt benne számos hiba. Az át­íráskor pedig a parlament alkalma­zottja is „kifelejtett” egy cikkelyt, úgyhogy a norma már csak ezért is végrehajthatatlan. Simon bármikor kész előterjesz­teni javaslatát, a tervezet használ­ható, úgyhogy a munkát mégsem kell teljesen elölről kezdeni. „Nem zárom ki, hogy erre hamarosan sor kerül, ám erről még nem egyeztet­tünk. Semmilyen politikai tárgyalá­sok nem folytak a témáról. Valószí­nűleg ez hamarosan felmerül a kor­mányban, sőt talán a Koalíciós Ta­nács is megvitatja” - magyarázta lapunknak Czajlik Katalin, a tárca­vezető szóvivője, (sza-) A mostani helyett újat csak a jelenlegi okmányban feltüntetett dátum után kell kérni, addig az érvényes lesz Útlevél ötéves gyermekeknek is Pozsony. Januártól legkeve­sebb ezresbe fog kerülni az útlevél, vagyis annak, aki úti okmánya érvényességé­nek meghosszabbítását fon­tolgatja, vagy akinek még nincs útlevele, de szeretne, érdemes még az idén lép­nie. 2005. január 1-jétől öt­éves kortól a gyermekek számára is kötelezően ki kell váltani, ám a kisebbek nevét továbbra is be lehet íratni a szülő útlevélébe. ÖSSZEFOGLALÓNK Az új irat az uniós normáknak megfelelően bordó színű lesz, és nehezebben lehet majd hamisítani, mivel biztonságosabb védjegyeket fog tartalmazni, bár biometrikus jegy - például ujjlenyomat - egy­előre nem jelenik meg rajta. Az út­levélen elektronikus fénykép és aláírás lesz; ez utóbbit a kitöltött kérvényről szkennelik be. Ponto­san meghatározzák, mit fogadhat­nak el aláírásként, például január­tól az olvashatatlan karmolást vagy az ikszelést nem feltétlenül kell el­ismerniük a hatóságoknak. Az írni még nem tudó gyerekekre és a testi fogyatékosokra külön szabályok vonatkoznak majd. Peter Bódy füg­getlen honatya javaslatára az irat­ban feltüntetik, ha valaki egészség- károsodott; külföldön ez alapján különböző kedvezményekben ré­szesülhet. A tegnap jóváhagyott törvény értelmében ezentúl min­denkinek legfeljebb két úüevele le­het. Jelenleg ugyanis előfordulhat, hogy egy személy több úti okmány­nyal rendelkezik - például mert be­telt, nem fért bele több pecsét, ezért újat váltott, miközben a régit sem vonták be, és valaki így már harmadik útlevelét használja. Jö­vőre kettőnél több nem lehet, a harmadikat mindenkinek köteles­sége visszaadni. Egyébként uniós csatlakozásunk óta nem valószínű, hogy betelik, hiszen a tagállamok határain nem szoktak pecsételni, sőt az útlevelet is ritkán ellenőrzik. Az iratra inkább akkor van szüksé­günk, amikor az EU-n kívüli állam­ba akarunk utazni. Újdonságnak számít, hogy jövő­re már az ötéves gyermek számára is kötelező lesz az útlevél - ezzel a gyerekkereskedelemnek akarnak gátat vetni. Ötéves korig a kicsit be­írhatják a szülő okmányába - jelen­leg ha ezt az irat kiadásával egy időben kérik, nem kell érte fizetni; ha utólag kérvényezik, százasba kerül. Januártól ez az illeték nem változik. Ettől függetlenül az öt­évesnél fiatalabbaknak is lehet 250 koronáért saját úti okmányuk, ezt legfeljebb két évre állíthatják ki. Az ötévesnél idősebb gyereknek jelenleg lehet, ám nem kötelező a saját útlevél. Januártól azonban már nem lehet a szülőébe íratni a nevet, azaz ha a gyerek utazni akar, mindenképpen szüksége lesz saját iratra. Jelenleg a külön gyerekútle- vél 250 koronába kerül, ha egy nap alatt intézzük, 1000 korona. 2005- től az 5 és 15 év közötti fiatalok ira­ta maximálisan öt évre szólhat, s ki­váltása 400 koronába fog kerülni. A felnőttek úti okmányát tíz évre állítják ki, s ezrest fog kelleni fizet­ni. Az ügyintézés harminc nap lesz, a gyorsított eljárásért felárat kér­nek, ez esetben az útlevél négyszer annyiba kerül. Ez jelenleg is így működik: a 24 órán belül kiadott útlevélért most 2400 koronát kell fizetni. A mostani helyett újat csak a jelenlegi okmányban feltüntetett dátum után kell kérni, addig az ér­vényes lesz. (sza) Mennyibe fog kerülni az útlevél? Felnőtteké 1000 korona Ötévesnél fiatalabbaké 250 korona 5-15 év közöttieké 400 korona Hosszabbítás, adatok módosítása 100 korona Tóth Ernesztina, a gyógyszerészkamara szóvivője egyelőre nem tudja, mit gondoljon az újabb javaslatról Kiskorút csak „papírral” küldhetünk patikába? ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Januártól valószínűleg csak írásos felhatalmazással lesz érdemes patikába küldeni gyerme­keket, ellenkező esetben nem biz­tos, hogy kiadják nekik a kívánt gyógyszert. Az egészségügyi ellá­tásról szóló törvény értelmében ugyanis minden egészségügyi szol­gáltatást - köztük az orvosságok ki­adását is - a beteg felvilágosításá­nak és beleegyezésének kell meg­előznie. A 15 évesnél fiatalabbak ellátásába a szüleiknek kell bele­egyezniük. Tehát a gyerek akár sa­ját maga, akár szülei számára akar­na gyógyszert kiváltani vagy vásá­rolni, a szülő írásos engedélye nél­kül a patikus nem szolgálhatja ki, ellenkező esetben akár félmillió ko­ronára is megbüntethetik. Karol Dzupa (HZDS) szerint így elkerül­hető, hogy a fiatalok megkóstolják az orvosságot. A gyerekek ugyanis kíváncsiságból is sok mindent ki­próbálhatnak, ami például nyugta­tó esetében veszélyes. A felnőttek tudtán kívül azonban így sem orvo­si vényre, sem vény nélkül kapható gyógyszereket nem szerezhetné­nek be. Pavol Paska (Smer) azon­ban úgy véli, aki a tablettákkal kí­sérletezni akar, vagy kábítószert próbál összekeverni belőlük, az ha­misíthatja a meghatalmazást, vagy más úton szerzi be a gyógyszert. Egyes képviselők szerint ez a bü­rokratikus megkötés újabb admi­nisztratív feladattal terhelné a gyógyszerészeket. Dzupa is elis­merte, az egészségügyi szolgálta­tásról szóló törvény nem fogalmaz egyértelműen. „Ha képesek va­gyunk megtiltani, hogy a fiatalok­nak cigarettát adjanak el, hasonló­an kellene eljárnunk a gyógyszerek esetében is” - szögezte le. A parla­ment már tárgyalja a gyógyszertör­vényt, valószínűleg ebbe próbálják majd a fiatalokra vonatkozó egyér­telmű tilalmat becsempészni. „Elég sok olyan készítmény van, melyekhez gyermekek is könnyen hozzájuthatnak, ami nem biztos, hogy jó. Ilyen szempontból elgon­dolkodtató ez a felvetés, és ne­künk is érdekünk megfelelő meg­oldást találni. A szülőket kellene motiválni, hogy maguk váltsák ki a gyógyszert, például az orvostól hazafelé menet. Nem hiszem, hogy egy ilyen megkötés a gyakor­latban bonyodalmakat okozna” - mondta lapunknak Bastrnák Ti­bor, a parlament egészségügyi bi­zottságának tagja. Tóth Ernesztina, a gyógyszerész­kamara szóvivője még nem tudja, mit gondoljon a javaslatról. „Nem tudom, a gyakorlatban beválna-e. Előfordul, hogy elküldenek a pati­kába egy nyolc-kilenc éves, értel­mes gyereket azzal, hogy vegyen lázcsillapítót 13 koronáért, vagy megjelenik egy 12 éves gyerek, mert kapott a szüleitől 25 koronát C-vitaminra. Ezentúl őket nem sza­bad kiszolgálni? Ki és hogyan fogja ellenőrizni, hogy a gyógyszerész ki­adta-e vagy sem a kért orvosságot? Ez ugyanolyan lenne, mint az a megkötés, hogy 18 éven aluliaknak alkoholt és cigarettát nem szabad eladni? Nem ismerem a konkrét ja­vaslatot, ezért érdemben nem tu­dok véleményt mondani” - nyilat­kozta lapunknak Tóth Ernesztina. Hozzátette: veszélyes gyógyszert eddig sem adtak gyermekek kezé­be, de ezt nem lehet egy szintre emelni a C-vitaminnal. Szerinte pontosítani kellene, milyen szerek­re vonatkozna a megkötés. Bastrnák Tibor szerint a gyógy­szertörvénynek ennél sokkal ké­nyesebb az a része, amely megen­gedné, hogy a hipermarketekben is árusíthassanak recept nélkül kap­ható orvosságokat, valamint nem csupán gyógyszerész, hanem bárki - természetes és jogi személy egy­aránt - nyithatna patikát. Főleg ez utóbbi bosszantja a szakembere­ket. A gyógyszerészek szerint ugyanis patikát csak gyógyszerészi végzettségű magánszemélyeknek szabadna működtetniük, (sz-a) Megtettük az első lépést: keleti hátizsákszállítmány Malchárek: központi kárjegyzéket kellene bevezetni Kergethetik a határsértőket Olcsóbb járműbiztosítás? ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Új hátizsákokat kap­nak a szlovák-ukrán határöveze­tet védő határőrök. A schengeni rendszer védelméhez így a belügy­minisztérium megtette az első lé­pést. A hatszáz hátizsák ára 14 022 euró, azaz darabonként 23,37 euróba kerülnek - tájékoztatta la­punkat Lubomíra Miklovicová, a belügyminisztérium munkatársa. A nyolcliteres hátizsákok vízálló anyagból készültek, fekete színű­ek, teherbíró képességük öt kilo­gramm. A határőrök így minden fontos eszközt magukkal vihet­nek, kezük szabad marad, és gyor­sabban futhatnak az illegális be­vándorlók után. (dem) ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Olcsóbb kötelező gép­jármű-biztosítást javasolnak az ANO képviselői. Ezt elsősorban a biztosítási csalások csökkentésével szeretnék elérni. A polgárok már 2006-ban jelentősen megéreznék a változást: a kötelező felelősségbiz­tosítás ugyanis 5%-al csökkenne - mondta Jirko Malchárek, az ANO alelnöke. Szlovákiában a biztosítók évente átlagosan hatmilliárd koro­nát fizetnek ki kártérítésre. A ki­adások nagy részét biztosítási csa­lásokra kifizetett összegek teszik ki - ez növeli a kötelező biztosítást minden gépkocsivezető számára. „Tudok olyan esetekről is, amikor egy luxus Mercedesen okozott fél­milliós kárt három biztosító is kifi­zette. Ennek elkerülése érdekében központi kárjegyzéket kívánunk bevezetni. így jelentősen csökken­ne a csalások száma és ezzel párhu­zamosan a biztosítási díj is” - véli Malchárek. Egyes biztosítók vi­szont már jelezték: a kötelező autó­biztosítás jövőre egyébként is ol­csóbb lesz. A Szlovák Biztosítók Szövetsége felhívta a Szlovák Pénz­piaci Felügyelet figyelmét a CSOB Biztosító által közzétett díjszabás­ra; a felügyelet szerint ugyanis olyan tételeket is beszámított, ame­lyek nem függnek össze a legális ár­emeléssel. A CSOB a gépkocsik új rendszerezésére tért át; az autókat a teljesítményük alapján osztályoz­za. Eszerint például egy új Skoda Fabia 1,4-es biztosítási díja a 25 százalékos bonusszal együtt 3474-3858 korona között mozog, ez eddig 5144 korona volt. A fel­ügyelet szerint fennáll a veszély: a biztosítónak nem lesz elég pénze kártérítésre. Aki az egész évet köz­úti baleset nélkül úszta meg, akár 25%-os árengedményt is kaphat. Egyes szakértők véleménye szerint az elhamarkodott árengedmények­hez nagymértékben hozzájárul, hogy a biztosítók már részletes pi­ackutatást végeznek - így előre meg tudják határozni, mit várhat­nak a következő évtől, (dp, p, t) Ismerí az európai uniós alkotmányt? nagyonjól nincs véleménye 2 ^ felületesen 1 * \ *****

Next

/
Oldalképek
Tartalom