Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-04 / 229. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 4. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 Sokat kell még fejlődnie a szlovákiai reklámiparnak a tolerancia terén Vihar egy rádiós reklámkampány körül TALLÓZÓ SÜDDEUTSCHE ZEITUNG Gerhard Schröder német kancellár határozottan védelmébe vette Vlagyimir Putyin orosz elnök politikáját. A kancellár visszautasította azokat a szemrehányásokat, hogy túlságosan megértő Putyin csecsen- földi politikájával, oroszországi belpolitikájával szemben, s leszögezte: nincs szándékában változtatni a kormány Orosz- ország-politikáján. Németországnak sem politikai, sem gazdasági szempontból nem érdeke, hogy kétségbe vonják az orosz államszövetség területi épségét. Ez a putyini politika vezérmotívuma, erre építve akar politikai megoldásokat elérni - hangsúlyozta. Schröder arra biztatta a német gazdaságot, hogy az energiaszektorban maradjon Oroszország kiemelt partnere. Az orosz gáz részesedése a németországi gázellátásban a következendő években 30-ról 40%-ra nő majd. THE DAILY TELEGRAPH A nácik gyűlöletének célkeresztjében álló társadalmi csoportok anyagi támogatásával próbálja magát nemkívánatossá tenni a német szélsőjobb számára egy brit ruhaipari cég, amelynek termékeit a vállalat neve miatt a német neonácik előszeretettel viselik. A kapucnis pulóvereiről ismert Lonsdale a márkanév középső négy betűje (nsda) miatt lett népszerű, a német neonácik dzsekijüket éppen annyira cipzárazzák össze, hogy ez a négy betű lát- szódjék ki a pulóvereken virító teljes márkanévből. Erről mindenkinek az egykori hitleri náci párt rövidítése, az NSDAP ugrik be, a pulóverek viselőit mégsem vonhatják felelősségre tiltott náci jelképek népszerűsítéséért, hiszen a P betű hiányzik. A brit cég németországi elosztó hálózatának vezetője azt mondta: a vállalat meg akar szabadulni e kínos népszerűségtől. Melegfesztiválokat és más „multikulturális” eseményeket fog szponzorálni, valamint egy afrikai bevándorlókból álló németországi fut- ballklubot, azzal a jelszóval, hogy a „Lonsdale minden színt szeref’. A stratégia máris kezd beválni: a brit konzervatív na- püap szerint több német neonáci Lonsdale-termékek nyilvános elégetésével reagált rá. Minden reklámkampánynak fontos eleme a jó szlogen. A közszolgálati Szlovák Rádió a biztonság kedvéért nem egy, hanem rögtön hét mondatot választott ki külön bejáratú reklámhadjáratához. TOKÁR GÉZA Eleve reménytelen persze olyan frázisokat kiollózni a honi médiából, amelyekben nyakra-főre dicsérnék a nemzet már nem is any- nyira népszerű rádióját. Szlovákia kevésbé jómódú polgárai nyilván olyan cirkalmas mondatokat fogalmaztak meg a rádiónak címezve, amelyek túlmennek a közölhetőség határán, amikor megtudták, hogy szigorúbban fogják ellenőrizni a rádiókészülék üzemben tartási díjának befizetését. Helyette kapunk fél tucat kiragadott félmondatot, amelyek ugyan eredetileg bírtak némi értelemmel, a rádió stratégiáját, profilját azonban egyáltalán nem minősítik. A laikus szemlélőnek az az érzése támad, hogy korántsem véletlenül választották ki éppen ezeket a mondatokat az ügyes marketingstratégák. Már a kampány indulásakor tiltakozott Martin Bútora politolügus az ellen, hogy egyik közismert kijelentését az ő beleegyezése nélkül reklámcélokra használják fel. Az illetékes „szakemberek” tagadják, hogy szerzői jogdíjat kellene fizetni az efféle közkincsekért. Névleg a Szlovák Rádió valóban közszolgálati adó, de ez a tény nem hatalmazza fel arra, hogy bármiféle egyeztetés nélkül sajátíthassa ki mások kijelentéseit. A jogdíj kérdése persze szóba sem jöhet a széles körökben közismert „Na Slovensku po slovensky” frázis elsütéséért. A dolog szépséghibája jelen esetben abban leledzik, hogy ezt a feliratot bármelyik déli város házfalain meg lehet találni. Nem hinném, hogy a lelkes falfirkálók fő motívuma a rádió népszerűsítése lenne. Ez a mondat a szlovák nacionalizmus jelképévé vált az elmúlt évtizedek folyamán, egyformán sérti az összes nemzeti kisebbség önérzetét. Nem valószínű, hogy megértő orosz fülekre találna egy esetleges német „Drang nach Osten” szólamra alapuló, turizmust támogató kampány vagy a magyar olimpiai csapat „Kitartás, éljen Magyarország” jelmondata. Sokat kell még fejlődnie a honi reklámiparnak a tolerancia terén. A reklámkampányok fő célja mindig is egy és ugyanaz - felhívni a potenciális vásárlók figyelmét az adott termékre. Ezt a célkitűzést az állami rádió teljesítette, bár korántsem úgy, ahogy azt eredetileg képzelte. Belegondolni sem merek abba, hogy a kampány értelmi szerzői esetleg szánt szándékkal válogatták ki a provokatív mondatokat... A szerző politológia szakos egyetemi hallgató VISSZHANG Közellenség a kritikus? Az egyik szemem sír, a másik nevet, mert az Új Szó Gondolat mellékletében 2004. szeptember 3-án megjelent, Duray Miklós szöveggyűjteményéről közzétett, Lélekben lázadó kamasz maradt című kritikámra immár abban a rovatban reagáltak a pénteki lapban, ahol illik. Sokkal többre becsülöm az ilyesmit, mint annak az érzelmi indíttatású förmedvény- nek a közlését, amely sajnos ugyancsak megjelent a minap szerény dolgozatommal feleselő reakcióként, e helyütt. Némi szomorúsággal az tölt el, hogy a Hazától a nemzetig című kötetről szóló kritikámmal éppen a vitatott szöveg- gyűjtemény szerkesztője(l), Kövesdi Károly költőtársam vitatkozik. Kedves Károly testvér, ez bizony nem éppen elegáns dolog, hiszen nyilvánvalóan a bizonyítványodat magyarázod. Ráadásul Duray, a közellenség című pénteki vitacikked záró soraiban éppen a szólásszabadság elvét kéred rajtam számon. Meglehetősen sunyi magatartás ez, amint az is, hogy egy E. Fehér Pál nevű vérbaloldali tollnok „gyékényére” igyekszel terelni engem, mert hozzá hasonlóan én is elmarasztaló véleménynyel illettem a munkádat és az általad hőn szeretett politikus irományait. Most akkor mi van, Károly barátom? Szabad-e véleményt mondani (urambocsá! elmarasztalót) ebben a honban - akár Duray produktumairól is - vagy nem szabad...? Az sem tetszik nekem, hogy pejorative indulatosnak minősíted véleményemet. Nem volt az, tessék utánanézni. Bár kétségkívül gunyoros voltam. Egy állandóan a reflektor- fénybe törekvő és ott sertepertélő politikus gyermeteg, moralizáló, igénytelen írásos megnyilatkozásai azonban joggal ingerelhetnek bárkit lesajnáló mosolyra, aki egy kicsit is ad hivatására, az írásra, és nem tiszteli szent tehénként a szóban forgó személyt... Károly, a kötetről világosan, egyértelműen azt írtam, többek között, hogy „követ- kezetlenül összeeszkábált gyűjtemény, felszínes, nehézkesen komolykodó és hevenyészett” írások halmaza. Te kérded, a kötet szerkesztőjeként, hogy melyekre gondoltam...? Mindegyikre. Közben pedig egyáltalán nem érdekelt, hogy Duraynak milyen érdemei voltak, vannak és lesznek politikailag, az az általad kinyilatkoztatott marhaság meg a legkevésbé, hogy ...„magyarság ma körülbelül abban a helyzetben van, mint a török megszállás idején volt”... Bár ha így is lenne, nem lehet mentsége semminemű dilettantizmusnak, mert helyenként a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve! Nem Duray Miklós politikai cselekvéseit vettem ugyanis górcső alá, hanem az általa a te segítségeddel közzétett szövegeket. Személyisége stigmáiról és közéleti megnyilvánulásairól mégis azért esett szó írásomban, mert az nélküle - akárcsak általam kritizált műve, amelyről megítélésem szerint már így is több szó esett, mint amennyit megérdemel - aligha jöhetett volna létre... Barak László KOMMENTÁR Romákról, szégyenlősen TÓTH MIHÁLY A rendszerváltás óta (de már előtte is) sok szakmai kudarc érte a romákra vonatkozó adatokat gyűjtő statisztikusokat. A legutóbbi népszámláláskor is, amikor a létszámukat tükröző hivatalos ösz- szesített adatok és a megalapozottan becsült adatok között nagy- ságrendnyi volt a különbség. A komolyságukról híres statisztikusok téphették a hajukat. Nem úgy a cigánykérdéssel foglalkozó, így voltaképpen a nyomorgó romákból meglehetősen jól élő politikusok, illetve a hivatalnokok, akik előszeretettel hivatkoznak arra, hogy nehéz ezt a kérdést kezelni, mert még azt se tudja a hivatal, hányán vannak a gyámolításra szorulók. A Komensky Egyetem szociológusainak műhelye most megállapította, hogy a szlovákiai romák létszáma 320 ezer. Ne tamás- kodjunk, ne állítsuk, hogy sokkal többen vannak. Ugyanis a cigánykérdés annyira sokrétű, hogy a létszámra vonatkozó adat úgyis csak kiindulópontja lehet egy részletes, minden más szociológiai csoportra vonatkozónál részletesebb elemzésnek. Az ilyen elemzés elvégzését azonban gátolja az adathiány, amit - hihetetlen, de ez a helyzet - törvény ír elő. A hatályos törvény szerint ugyanis lakossági statisztikát vezetni oly módon nem szabad, hogy az kizárólag valamelyik nemzetre, nemzeti kisebbségre - így például a cigányokra - vonatkozzék. Nem nehéz kitalálni, hogy a jogszabály megalkotásának célja a megkülönböztetés lehetőségének kiküszöbölése volt. A romák esetében ez éppen azok ellen fordult, akiken segíteni kellene. Közhely, hogy csak részletes és megbízható adatok birtokában lehet jó döntést hozni. De vannak egyszerűbb, földközelibb dolgok is. Tegyük fel, hogy a romaügy megoldására ráállított politikus és hivatala apparátusának tagjai egytől egyig elkötelezett hívei a cigányság felemelése gondolatának. Tegyük fel, hogy a politikus ki akarja vizsgálni egy magát romának valló, kitanult és tizenöt éves szakmai gyakorlattal rendelkező géplakatos arra vonatkozó panaszát, hogy egy üzemben származása miatt nem vették fel munkaviszonyba. A munkaadóra leheteüen rábizonyítani, hogy a jelentkező arcbőrének színárnyalata szerepet játszott a visszautasításban. A hivatalnak nagyon megfelel a roma statisztika meglehetős kül- terjessége, és ezt ráadásul még törvény is előírja. Ugyanis hét országra szóló nemzetközi botrány keletkezne abból, ha a statisztikai évkönyvben az lenne olvasható, hogy a cigány lakosság körében a csecsemőhalandóság az országos átlag többszöröse. Számos embeijogi szervezet aktivistái tehetnének fel kényelmetlen kérdéseket a szlovákiai hatóságoknak, ha a hivatalos statisztikából megtudnák, hogy a roma és a nem roma népesség ádagos életkora között mekkora a különbség. Tájainkon a hivatal évszázadok óta lomhaságra edzi magát. Munkatársait nem hozta volna ki a sodrából, ha az egyetemi szociológusok 320 ezer roma helyett 640 ezer jelenlétét konstatálták volna. A hivatalnokok íróasztal mellől osztanak és szoroznak, intézkednek, és néha - gépkocsiból - még meg is tekintik a cigánypérókat. JEGYZET Ha a politikus odacsap... POLÁK LÁSZLÓ Már azt hihettük, hogy visszavonult. Igaz, elnök, még mindig, pártjának hozza a tíz százalék fölötti népszerűséget. Ám a közéletből mintha kikopna Meciar, közvélemény-bor- zoló képessége mintha szürkülne. Na de erre jött a cáfolat: fotóriporterre támadt az egykori miniszterelnök, állítólag fojtogatta is a rámenős hölgyet. Na, ez már igen, csettin- tett az igazi hírre vágyó szlovák honpolgár. „Meciar kórházban, de ott is agresszív” - adták aztán hírül a pénteki lapok. És megtudtuk, napi 1400 koronáért az ország egyik legmenőbb magánklinikáján fekszik, de pártja sietett leszögezni, hogy nem beteg, ez csak egyfajta megelőzés. Nos, ezt most kivételesen el is hisszük, hisz a valóban beteg embernek aligha van kedve országos hírű bunyókba keveredni. A Meciar által megtámadott, pofon vágott, leteremtett, meglökdösött, megfojtogatott és letaknyosozott újságírók lassan klubot alapíthatnak. Az első emlékezetes eset 1997- ben volt, amikor még kormányfőként megfenyegette az egyik kereskedelmi televízió riporterét. Majd egy temetésen utasított rendre egy riportert, ez már a keserű ellenzéki kenyér rágcsálásának kezdetén, 1999-ben történt. Ezt követően 2002-ben egy ifjú tévés kollégánk kapta meg a maga pofonját, amiért nem röstellte megkérdezni Meciart, honnan vette a milliókat az Elektrára. Érdekes, és az ex-miniszterel- nök számára nyilván nem minden tanulság nélkül való, hogy amióta rendszeres időközökben veri az újságírókat, azóta szinte töretlen pályán megy lefele a csillaga. Hiszen ha számba vesszük kudarcait, amelyek 1998 óta folyamatosan érik, megértjük, hogy olykor ideges, és odacsap vagy odamond. Persze, azt mondják, a politikus azért politikus, hogy kezeim tudja a sikereit, de a kudarcait is. 1998-ban megnyerte a parlamenti választásokat pár tized százalékkal, de senki se akart vele kormányozni. Aztán alulmaradt Schusterrel szemben. 2002- ben relatíve jó eredménnyel megint csak kormányon kívül maradt. És jött a legnagyobb pofon: elvesztette az elnökválasztást riválisával, Ivan Gasparoviccsal szemben. Csoda kérem, hogy néha odacsap? Szöveg nélkül / (Szalay Zoltán karikatúrája)
