Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-23 / 246. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 23. Sport 23 Edzőt keres a Panioniosz Leváltották Pecze Károlyt Athén. A Panioniosz labdarú­gócsapatának vezetői a Newcastle elleni hazai UEFA-kupa-találko- zón elszenvedett l:0-ás vereség után leváltották Pecze Károly ve­zetőedzőt. Az utódját várhatóan hétfőn nevezik ki. A hírt az UEFA honlapja közölte. Az együttes a szlovákiai szakember irányításá­val gyengén szerepel a görög baj­nokságban, jelenleg csak a 13. he­lyen tanyázik. Az 58 éves tréner nyáron érkezett az athéni klub­hoz, ahol honfitársát, Jozef Bu- benkót cserélte a kispadon. (tasr) Gera kontra Király Megállítják az Arsenalt? London. A hétvégén a tizedik fordulóval folytatódik az angol lab­darúgó-bajnokság, azaz a Premier League, s ezúttal szinte egyetlen mérkőzés köti le a szurkolók figyel­mét, hiszen holnap (17.05) kerül sor a Manchester United-Arsenal szuperrangadóra. A találkozó tétje a presztízs mellett, hogy a cím­védő, s egyben listavezető Arsenal éppen egyik ősi riválisa ellen érheti el sorozatban jubileumi, 50. veret­len bajnoki mérkőzését. A két együttes legutóbb a FA-kupa elő­döntőjében találkozott egymással: áprilisban Alex Ferguson tanítvá­nyai Paul Scholes góljával l:0-ra nyertek. Ma (16.00) rendezik a „magyar rangadót” is: a Király Gábort és Torghelle Sándort foglalkoztató Crystal Palace a Gera Zoltánt is so­raiban tudó West Bromwich Albi- ont fogadja, (mti) SPORTFOGADÁS EUROMILLIÓK, a 42. játékhét nyerőszámaid, 5, 10, 14, 29, 30, 33; pótszám: 1. NYEREMÉNYEK: 1., 2., 3. és díj: nincs nyertes; 4. díj: 28 080 korona (2 nyertes); 5. díj: 5 616 korona (10); 6. díj: 985 korona (57); 7. díj: 741 korona (106); 8. díj: 198 korona (762); 9. díj: 198 korona (880); 10. díj: 171 korona (1502). A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 4, 8,14, 28, 31, 34, 41, 48, 55, 56, 60, 61, 62, 63, 64, 65, 68, 72, 79, 80. (ú) Felemás helyzetben a csallóközi csapatok. A bacsfaiak bravúros győzelem, a szerdahelyiek kínos zakó után várják a mai találkozókat (Örzsik Ödön felvétele) II. labdarúgóliga: kiköszörülik a csorbát a tartalékos dunaszerdahelyiek? Szomszédvárak csatája Dunaszerdahely/Pozsony. A hétvégén a 12. forduló­val folytatódik a II. labda­rúgóliga. A két csallóközi együttes hazai pályán bi­zonyíthat, a pozsonyi Slo­van a listavezető nyitrai együttest fogadja. ÚJ SZÓ ELŐZETES A nyitrai hidegzuhany után nem lesz könnyű helyzetben a DAC ma délután a pozsonyi Rapid elleni találkozón. Ráadásul a sé­rült Drobnyn kívül a legutóbbi párharcon kiállított Nagy Jóska sem avatkozhat játékba. „A kö­zéppályás alakzatban rögtönöz­nünk kell. Remélem a tartaléksor kiszemeltjei élni tudnak majd a lehetőséggel. A vendégek az utób­bi öt találkozójukon veretlenek maradtak, ami óvatosságra int bennünket. Segítőmmel, Vladimír Kinierrel jól feltérképeztük őket. Zártan védekeznek, gyors ellentá­madásokkal kísérleteznek. Nagy taktikai manőverekre számítunk, célunk egyértelműen a győzelem”- vélekedett csapata esélyeiről Stefan Horny, a csallóköziek ve­zetőedzője. Kérdésünkre, mi nyomhat legtöbbet a latban, a kö­vetkezőket válaszolta: „Az időjá­rás- és talajviszonyok mellett a ru­tinos játékosok hozzáállása, telje­sítményük színvonala. Nem titko­lom, éppen ők mondtak csődöt a Zobor alatt.” A bacsfai együttes a privigyei gárdát fogadja, és van mit törlesz­tenie ellenfelének. Az elmúlt idényben mindkét alkalommal a bányászvárosiak nyertek 4:2 arányban. A hazai csapat, a múlt heti, Slovan elleni bravúros győzelem után bizakodva tekint a találkozó elébe. „A hátralévő for­dulókban még hét pont begyűjté­sét tűztük ki célul, jó lenne ma mindjárt hármat elkönyvelni. A megszokott módon készülünk, szeretnénk végre legyőzni ellenfe­lünket, akivel tavaly nem bírtunk. Egy ponttal állnak előttünk, ha nyernénk, helyet cserélnénk a ta­bellán. Felépülőben van Vávra, az edző a mérkőzés előtt dönt majd a játékáról. Elveszítettük viszont Nagy Tamást, aki a Slovan elleni mérkőzésen rúgást kapott a tér­dére és az idén valószínűleg már nem lép pályára” — tudtuk meg Al­bert Gyula klubelnöktől, (ái, sk) A MŰSOR - szombat, 14.00: Bác-Prievidza (Sulgan), Podbre- zová-Safa (Vician), Licartov- ce-Michalovce (Smolák), DAC 1904-Rapid Bratislava (Mriglot), Slovan Bratislava-Nitra (Straka). Vasárnap, 10.30: Zl. Moravce-Se- nec (Dobos), Kremnicka-V. Lapás (Michlian). A Trebisov-Presov ta­lálkozót az eperjesi játékosok be­tegsége miatt november másodi­kára halasztották. A bajnokság állása: 1. Nitra 11 8 2 1 27:7 26 2. Michalovce 11 7 1 3 18:12 22 3. Slovan 11 5 3 3 11:7 18 4. Prievidza 11 5 3 3 15:13 18 5. Bác 11 5 2 4 18:13 17 6. Podbrezová 11 4 4 3 9:6 16 7. DAC 11 5 1 5 12:18 16 8. Sala 11 4 3 4 13:16 15 9. Licartovce 10 3 5 2 14:9 14 10. Rapid 11 3 4 4 15:19 13 11. Senec 10 3 3 4 12:13 12 12. Zl. Moravce 11 3 3 5 10:14 12 13. V. Lapás 11 3 3 5 13:18 12 14. Presov 11 2 4 5 13:19 10 15. Kremnicka 11 3 1 7 10:18 10 16-Trebisov 11 2 2 7 12:20 8 SPORT A KÉPERNYŐN Szombat STV2 - 16.50: Trencín-Slo- van jégkorongmérkőzés (élő) CT2 - 16.45: Vestín-Kladno bajnoki hokimeccs (élő) NOVA - 14.15: Ostra­va-Sparta bajnoki labdarúgó­mérkőzés (élő) GALAXIE SPORT - 18.10: Liverpool-Charlton angol baj­noki futballmérkőzés (élő) 21.55: Real Madrid-Valencia spanyol bajnoki focimeccs (élő) Vasárnap STV2 -17.25: Zilina-Banská Bystrica labdarúgó Corgon Li­ga-mérkőzés (élő) RTL KLUB - 11.10: Debre- cen-Újpest labdarúgó Arany Ászok Liga-mérkőzés (élő) 18.55: Forma-l-es Brazil Nagydíj (élő) GALAXIE SPORT - 15.00: Madridi férfi tenisztorna, dön­tő (élő) 17.05: Manchester Utd.-Ar- senal, angol bajnoki futball­mérkőzés (élő) 20.25: AC Milan-Internazio- nale olasz bajnoki futballmér­kőzés (élő) SPORTHÍRADÓ ♦ Madridi férfi tenisztorna, ne­gyeddöntő: Ljubicic-Johansson 7:6,6:7,7:6; Nalbandian-Dent 7:6, 6:3. ♦ December 18-án újra ringbe száll egymás ellen Nagy János és az ar­gentin Julio Chacón Győr-ben. Ta­valy a magyar kisvilágbajnok vita­tott körülmények között győzött. ♦ Zürichi női tenisztorna, negyed­döntő: Sarapova-V. Williams 6:3, 6:4. ♦ UEFA-kupa-eredmények: La­zio-Villareal 1:1, g.: Rocchi (84.), ill. Jose Mari (3.); Benfi- ca-Heerenveen 4:2, g.: Dos San­tos (13.), Nuno Gomes (31., 79.), Karadasz (73.), ill. Yldirin (48.), Huntelaaar (53.). ♦ Sajtóinformációk szerint Schmitt Pál, a MOB elnöke holnap találko­zik Annus Adriánnal, aki jelezte, neki hajlandó visszaadni athéni aranyérmét. ♦ Női röplabda Extraliga, 4. fordu­ló: Snina-Forplast Komárno 0:3. ♦ Bécsi női kézilabdatorna: Szlo- vákia-Macedónia 32:22 (16:11). JÉGKORONG ST EXTRALIGA Pozsony.' Lejátszották a jégko­rong Extraliga 15. fordulójának négy találkozóját. A Trencín-Slo- van rangadót ma rendezik, és az STV2 (16.50) élőben közvetíti. SKALICA-L. MIKULÁS 5:3 (1:1, 2:1,2:1). Gólütők: Liska (13., 29.), Pálffy (36., 45.), Zálesák (60.), ill. Huna (2.), Krátky (22.), Pich (43.). POPRAD-ZVOLEN 3:0 (2:0, 0:0, 1:0). Gólütők: Pavlicko (1.), Stoic (14.), Halaj (50.). KOSICE-DUBNI- CA 3:0 (1:0, 1:0, 1:0). Gólütők: Kledrowetz (16.), Kroták (26.), Jenőik (45.). ZILINA-NITRA 7:4 (1:0, 4:1, 2:3). Gólütők: Oravec (3.), Búfii (21.), Petrovicky (31., 33.), Lazo (37.), Gron (42.), Kolba (43.), ill. Kölnik (36.), Chrenko (48.), Vlk (58.), Török (60.). 1. Slovan 14 10 0 1 0 3 51:29 31 2. Trencín 14 9 0 3 0 2 61:21 30 3. Kosice 15 9 0 2 0 4 45:34 29 4. Zvolen 15 8 1 2 0 4 44:31 28 5. Zilina 15 7 0 2 0 6 40:36 23 6. Poprad 15 5 1 4 0 5 30:32 21 7. Nitra 15 6 0 2 1 6 42:50 20 8. L. Mikulás 15 5 0 1 0 9 41:49 16 9. SkaLica 15 3 0 1 1 10 41:55 10 10. Dubnica 15 1 0 0 014 17:75 3 A vasárnapi, 16. forduló párosí­tása: L. Mikulás-Zilina, Nitra- Kosice, Dubnica-Poprad, Zvolen- Trencín, Slovan-Skalica. (r-b) Ma Söldenben rajtol az alpesisí Világkupa-sorozat Herminátor az esélyes ÖSSZEÁLLÍTÁS Sölden. Ma a nők óriás-műlesik- ló versenyével az ausztriai Sölden­ben megkezdődik az alpesi sízők Világkupa-sorozata. Vasárnap a férfiak ugyanebben a számban mé­rik össze tudásukat. A március 13-áig tartó idény leg­nagyobb kérdése, hogy az osztrák Hermann Maier beállítja-e Marc Girardelli csúcsát. A luxemburgi le­genda pályafutása során ötször nyerte meg az összetett Vk-t, míg a kétszeres olimpiai és világbajnok Herminátor jelenleg négynél tart. Összesen 47 Vk-versenyen dia­dalmaskodott eddig, s ezzel min­den idők harmadik legeredménye­Popa visszatérése Román center Losoncon Losonc. Új erősítésre számíthat a közeljövőben Ivan Stanisak, a baj­nok losonci E.S.O. férfi kosárlabda­csapatának horvát edzője. A nógrá­diak leszerződtették Adrián Popát (202 cm), aki korábban a Steaua Bukarest centere volt. „Fél évet nem kosarazott, miközben szóvivő volt - árulta el Ján Mizúr sportigaz­gató. - Reméljük, gyorsan beillesz­kedik. Három napig teszteltük, és az edző úgy döntőit, szüksége lesz rá. Egyelőre erőnléti gondjai van­nak, de a FIBA-ku ra kezdetéig le­dolgozhatja lemaradását.” (sita) sebb versenyzője. Stephan Eber­harter visszavonulása után Maier toronymagas esélyese a lesikló- és a szuper-óriásműlesikló futamok­nak. A 31 éves világklasszis kizáró­lag műlesiklásban nem tudott győzni, igaz, ebben a számban ezúttal sem fog. Legnagyobb riválisa talán a két veterán norvég, Kjetil-Andre Aa- modt és Lasse Kjus lehet. A nőknél továbbra is hatalmas az osztrák do­minancia, s nagy meglepetés lenne, ha nem a Renate Götschl, Alexand­ra Meissnitzer, Michaela Dorfmeis­ter trióból kerülne ki az összetett győztes. Ezzel együtt a címvédő svéd Anja Paersonnal mindenkép­pen számolni kell. (mti, sita) Potencianövelőt szedett Nem kokaint használt Mutu London. Adrian Mutu, a Chelsea doppingbotrányba keveredett lab­darúgója úgy nyilatkozott, hogy nem kokaint szedett, hanem poten­cianövelő szert. „Elég vicces, de be­vallom, olyan tablettákat szedtem, ami növeli a szexuális teljesítmé­nyemet” - nyilatkozta a 25 éves támadó. A korábbi, kokainról szóló híreszteléseket egy román pornó- színésznő kezdte teijeszteni, aki a televízióban számolt be arról, hogy többször is a csatárral töltötte az éj­szakát, s mindketten hódoltak en­nek a káros szenvedélynek, (mti) Gurpegi és Del Homo (balról) góljával a csíkos mezben játszó Bilbao 2:0-ra legyőzte a Parmát a csütörtök esti UEFA-kupa-ta- lálkozón (Reuters-felvétel) Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Kocur László (59233421) Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán (59233425) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (59233440) Rovatvezetők: Szentgáli Anikó - politika (59233439), Molnár Iván mb. - gazdaság (59233424), Hizsnyai Zoltán - kultúra (59233449), Urbán Gabriella - panoráma, téma (59233444), J. Mészáros Károly - sport (59233431), Horváth Erika - nagy­szünet, iskola utca (59233427). A regionális híradás vezető szerkesztői: Klein Melinda (59233426) - Közép- és Kelet-Szlová- kia, Korpás Árpád (59233436) - Nyugat-Szlovákia. A szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. Szerkesztőség: Nämestie SNP 30,814 64 Bratislava 1. Fax: 59233469 Fiókszerkesztőségek: Királyhelmec, Nagykapos : 0907/773835, Kassa: 055/6002225,0905/780884, Rozsnyó: 0907/587258, Rimaszombat: 0907/773 833, Komárom: E-mail: redakria(S>uiszo.com 0905/840423, Dunaszerdahely: 031/5511323, Érsekújvár: 0905/840419, Nyitra: 037/6522543, Galánta: 0907/773834, Ki- J * adja a Petit Press Rt., Nám. SNP 30,811 01 Bratislava. Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 59233119. www.ujszo.com Az igazgatótanács tagjai: Slezákné Kovács Edit, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, tel.: 037/6551155, Lubica Tomková, tel.: 055/6002204. Marketing: 59233278, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 59233228,59233235,59233200,59233240, fax: 59233295 E-mail: reklama@ujszo.com , Kassa: B. Némcovej 32,055/6709548, 6002210, fax: 055/6002229. Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava.Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PONS Rt., D. A. CZVEDLER Kft. Belföldi megrendelések: min­den postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Petit Press teresztési osztályán és a PONS Rt.-ben. Külföldi megrendelések: PONS a. s. vyvoz dacé, Záhradnická 151,820 05 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratoka: nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.sme.sk honlapon található. A Lapunk a Szlovák Köztársaság Kulturális Minisztériumának támogatásával jelenik meg. of Circuli toil:

Next

/
Oldalképek
Tartalom