Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)

2004-10-19 / 242. szám, kedd

ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 19. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ CSEH SAJTÓ Magyar nyelven is olvasha­tók a november eleji regioná­lis helyhatósági választások hivatalos dokumentumai több nyugat-csehországi vá­rosban és faluban. Csehor­szág történetében ez az első eset, hogy a választási doku­mentumok magyarul és más kisebbségi nyelveken is hoz­záférhetőek. Korábban erre csak Morva-Sziléziában a mintegy 60 ezres lengyel ki­sebbség, által lakott össze­függő területeken volt példa. Most a Karlovy Vary-i megyei tanács döntött úgy, a hivata­los dokumentumokat a régi­óban élő tíz nemzeti kisebb­ség nyelvére is lefordítják, s a múlt hét végen pedig már ki is kerültek a közterületekre - közölte Tomás Svoboda, a megyei tanács szóvivője. Karlsbad megye ugyanis egyike Csehország három olyan régiójának, amelyben a nemzeti kisebbségek ará­nya együttesen meghaladja a tíz százalékot. Tíz százalékot meghaladó kisebbség él még a Morva-Szilézia, valamint Ústí nad Labem megyében. Karlovy Varyban és környé­kén a cseh mellett egyebek között német, roma, bolgár, horvát és magyar nyelven ol­vashatóak a hivatalos doku­mentumok. A megye 132 vá­rosa és falva közül 84 döntött úgy, a területén élő kisebbsé­geknek anyanyelvükön teszi lehetővé a választással kap­csolatos tudnivalók áttanul­mányozását. Cheb például hét, Sokolov tíz nyelven kért választási dokumentumokat. Ugyanakkor a megyei köz­pont, Karlsbad úgy döntött, csak a cseh nyelvű anyagokat fogja használni. „Külön-kü- lön egyetlen nemzetiség sem éri el a tíz százalékot, így a törvény nem kötelez minket a kisebbségi nyelvű anyagok használatára” - magyarázta a város álláspontját Jakub Kaválek szóvivő. „Ilyen sok nyelv használatára még az uniós választásokkor sem volt nálunk példa. A belügy­minisztérium azonban azt ta­nácsolta, éljünk a kisebbségi nyelvek használatának le­hetőségével. Mi ezért a hir­detéseket minden választó­helyiségben is hozzáfér­hetővé tesszük” - jelentette ki Véra Hefrichterová, a so- kolovi városi tanács titkára. Královské Porící faluban négynyelvűek - cseh, német, szlovák, magyar - lesznek a dokumentumok, holott a ki­sebbségi lakosok aránya csak két százalék. „Bár mindnyá­jan tudnak csehül, úgy gon­dolom, jó, ha az anyanyelvü­kön is átböngészhetik az anyagot” - véli Irena Kárová, a falusi tanács tagja. A ma­gyarok szintén anyanyelvü­kön olvashatják el a választá­si tudnivalókat Chebben, So- kolovban, valamint hét falu­ban. A legutóbbi, 2001-es népszámláláskor 1557 sze­mély vallotta magát a megyé­ben magyar nemzetiségűnek. Ez a csehországi magyarok 10,6 százaléka. A legtöbb ma­gyar Sokolovban (678), Kar­lovy Varyban (542) és Cheb­ben (332) él. Ennek ellenére a Cseh- és Morvaországi Ma­gyarok Szövetségének mind a mai napig nincs a régióban helyi szervezete, (kj) Gerti Vagyok olyan bányász, mint akárki! - vetetted oda a téged ug­rató vájároknak a méretes gumi­csizmában caplatva. Pár száz mé­terre a föld alatt, bokáig vízben araszoltunk a legtávolabb dolgo­zó csapat után, s persze rajtad szórakoztunk. A hetvenes évek kö­zepén volt ez, Lubeníkben, elő­zőleg elmeséltem, ötvenben apám­ra ott szakadt rá a bánya, de cso­dával határos módon csak a lába tört el. Akkor nézzük meg mi van most ott, mondtad, így keveredett kis csapatunk a föld alá. Mert ak­kor még divat volt a szerkesztőség­ben egyhetes riportutakat tenni a fél országon át. Az Új Szó volt az első munkahe­lyed az egyetem után. Később el- mondtad: a Nő főszerkesztőjeként azt is szeretted, ott is szerettél, de lélekben mindig új szós maradtál. Azon ékelődtünk: új szósként kez­deni az életet olyan, mint a haj­danvolt tébécé - gyógyíthatatlan. Pár évig ültünk egy irodában: ugyanannál a rovatnál kezdtük, te két évvel előbb. Végigjártad a sza­márlétrát, voltál rovatvezető a gazdaságiban, voltál főszerkesztő­helyettes, voltál hírszerkesztő - csi­náltál mindent. Dicséretedre le­gyen mondva: sosem voltál igazi főnök. Ha -valami sürgős volt, márpedig egy napilapnál minden mindig sürgős, sosem utasítottál, megcsináltad magad. Az átkosban hihetetlen mennyiségű hivatalos anyagot, buta közlönyt kellett for­dítani, bányászműszakokban: lá­tástól mikulásig. Senki sem foglal­kozott vele: az ilyen munka, ilyen élet eszi ám az embert rendesen. Rák, mondtad vagy hét éve, s egy pillanatra megfagyott a le­vegő. Igazából el sem hittük Ne­ked, Rólad. Ne haragudj érte, de hogy a bivalyerős Gerti rákos, az olyan abszurdnak, olyan termé­szetellenesnek, olyan igazságta­lannak tűnt. Tényleg nem hittük el, hogy ennyire komoly, hogy nem térsz vissza az íróasztalodhoz, hogy már csak a kommentárjai­dat fogod küldeni - precízen, heti rendszerességgel. Éveken át egyi­künk sem gondolt arra, hogyan ír­tad, nem voltál-e éppen rosszul, hányszor kellett abbahagynod az írást. Az volt a világ legtermészete­sebb dolga, hogy küldted, hiszen megbeszéltük. Kezdetben még be-benéztél, or­vos előtt vagy orvos után. Egyszer meghívtál barackra. Gyertek le, annyit vihettek, amennyit le bír­tok szedni, mondtad, dumálga- tunk is: a Miskának van házipá­linkája. Aztán valahogy nem jött össze a dolog. Kár. Milyen voltál embernek és kollé­gának? Első és egyben utolsó konf­liktusunk örökre megmarad ben­nem. A kezdetekből, amikor még együtt ültünk. Valami kéziraton, egy stilisztikai megoldáson vitat­koztunk, s én elkezdtelek követke­Pákozdi Gertrud (1948-2004) (Fotó: Somogyi Tibor) zetesen mérnöknőnek szólítani. Rád fogom borítani az asztalt, mondtad csendesen a sokadik után, s bennem megállt a szufla, mert ez annyira szokatlan volt Tőled. Bambán nézhettem rád pár pillanatig, majd szinte egyszerre kezdtünk el-nem nevetni- röhög­ni, idétlenül, ahogyan csak ifjúko­rában tud az ember. Át is jöttek a szomszéd irodából, mondanánk már el a jó viccet. Titkolódzó képet vágtunk, nem mondtuk el, nem hagytuk abba. Jó hecc volt. Gerti, velünk maradtál. Minden új szós nevében: Malinák István •k 1c 4c A hosszú, súlyos betegség­ben pénteken elhunyt Pákoz- di Gertrúd végső búcsúztatá­sa holnap 15.30 órakor lesz a gútori temetőben. Igazuk lett azoknak, kik a nyári „forradalomtól” jelentős változást vártak Szavak és erővonalak Bekövetkezett, amit min­denki sejtett, szombattól Hiller István az MSZP új elnöke. GALLÓ BÉLA Valójában persze akkor dőlt el a dolog, amikor Szili Katalin házel­nök önként, ha nem is dalolva, ki­vonta magát a hatalmi harcból, hi­szen rajta kívül senki sem számított esélyes vetélytársnak. így az elnöki posztra leadott 552 szavazatból Hiller István 396-ot, Szekeres Imre 152-t kapott, ami még a szeptem­beri Gyurcsány Ferenc-Kiss Péter- párbaj arányait tükrözte. Akik a nyár végi „forradalomtól” jelentős átrendeződéseket vártak, azoknak igazuk lett. A tisztújítás alaposan kicserélte az MSZP - felső szintű - vezetőségét. De egyelőre csak azt. Pontosabban: miközben a csúcs­vezetők személyi összetételét radi­kálisan módosították, a rejtettebb hatalmi erővonalak korántsem vál­toztak olyan drasztikusan. Nem té­vedtek hát azok sem, akik arra szá­mítottak, hogy a belső erőviszo­nyok mégse borulnak fel fenekes­tül. Szekeres Imre elnökhelyettesi posztja szimbolikusan is jelzi, hogy bár a hatvanasokat - érdemeik elis­merése mellett - egyöntetűen elsö­pörték, a küldöttek visszahúzták a szeptemberben még az „autósze­relők” felé kilengő ingát. Nemcsak azért, mert a Hillerék által, favori­zált Juhász Ferenc helyett az el­múlt hetekben roppant ügyesen manőverező, a pártot alaposan is­merő, kiváló szervező hírében álló Szekerest juttatták kulcspozícióba. Majdnem ilyen súlyú az is, hogy nem szavazták meg választmányi elnöknek az új pártvezető egykori mentorát, Vitányi Ivánt, illetve a Gyurcsányékhoz közel álló Csiha Juditot sem. A fölényesen (374 vokssal) győző Simon Gábor, a vá­lasztmány új vezetője önképe sze­rint integráló alkat, az egyensúlyo­zás embere. Hiller ezzel igen érdekes helyzet­be került. Kívülről a kormányfő (akinek a pártban a főnöke, közs­zolgaként viszont gyakorlatilag az alárendeltje), belülről pedig a párt vegyes vezetőgárdája tartja rajta a szemét. Bonyolítja az ügyet, hogy az elnökségi tagok sorában ott van­nak a harminc körüliek, noha ők, amellett, hogy a hatalmi harcok­ban igen rugalmas taktikai ér­zékről tettek tanúbizonyságot, egy­előre minden más tekintetben sötét lovak. Közülük - és ez kemény in­formáció - éppen Gál J. Zoltán, Gyurcsány Ferenc hűségese nem került be az elnökségbe. Ily módon az új személyzeti-hatalmi képlet elég labüis, viszonylagos stabilitá­sát kizárólag a kormány és a párt folyamatos sikerei biztosíthatják. S talán az a körülmény, hogy a vá­lasztásokig hátralévő másfél év túl rövid kvantum egy komolyabb ha­talmi harchoz. A kódolt konfliktusokat jótéko­nyan eltakaró szép szavak termé­szetesen jócskán sorjáztak a kong­resszuson. Gyurcsány Ferenc Hil- lerben egy modern párt új generá­cióját üdvözölte, mondván, ő az el­ső MSZP-elnök, aki már 1956 után született. Sőt ehhez a modernséget okozó anyakönyvi adathoz gyor­san tegyünk hozzá még egy tényt. Az elnöki poszton Hiller az első ér­telmiségi. Olyasféle, aki saját poli­tikai lehetőségeit leginkább intel­lektuális erejében látja, jóllehet, egy olyan párt élére került, amely nem arról híres, hogy elolvadna (persze miért is kellene?) az öntör­vényű intellektuelektől. Minden­esetre, ahogyan Hiller Az új ma­gyar szociáldemokrácia című dol­gozatát pénteken felmutatta, és a kormányprogramot abból vezette le, azt sugallta, a kormánynak a párt osztja a lapot, s ő nem csupán a pártvezetői, de a főideológusi szerepre is igényt formál. Ezzel az MSZP-nek elvileg, ugye, most már mindene van. Feje (Hil­ler), karja (Gyurcsány), hangja (Lendvai Ildikó) és rugalmas ér­rendszere (Szekeres). A kép a lát­ványpolitika szintjén már-már idil­li, vagy miképp azt Gyurcsány a maga köteles lendületével megfo­galmazta: „Velünk és veletek Ma­gyarország megcsinálja.” Mit is? A szabad és igazságosabb Magyaror­szágot. Épp csak kölcsönös hatalmi ön­mérséklet, a személyzeti „forrada­lom” után a minőség forradalma, és persze a társadalom - tartalmas - elcsábítása kellene hozzá. A szerző publicista Ki az MSZP elnöke szombattól? Hiller István a trónkövetelő új generáció tagja. Negyvenéves. A Medgyessy-kormányban először az oktatási minisztérium politi­kai államtitkára, majd a nemzeti kulturális örökség minisztériu­mának első embere. Tárcájáról - saját bevallása szerint - a 2006- os választási kampány kezdetéig nem kíván lemondani. Hibájául róják fel a hiúságát és túlzott ha- talomszeretetét. Tizennyolc éves koruk óta együtt vannak, még­sem tudta megtanítani jól artiku­lálni a politikust beszédtechniká­val foglalkozó felesége. A szak­ember szerint pösze, és zárt száj­jal beszél, (mh, bl) KOMMENTÁR Még egy félidő MOLNÁR NORBERT Választási félidőben vagyunk, boldog-boldogtalan értékeli a második Dzurinda-kormány teljesítményének felét. Azét a kormányét, amely a leggyorsabban jött létre Szlovákia törté­netében, amely a leghomogénebbnek tűnt megalakulása pil­lanataiban, s amely a leggyorsabban vesztette el többségét a parlamentben. Megalakulásakor mindenki esküdözött, ez a kormány négy évre alakult. Háromnegyed éve azonban nem nagyon akadt volna ember, aki egy ezrest mert volna tenni arra, hogy a kabinet kibírja a négy esztendőt. Pedig ez a kor­mány négy évig lesz hatalmon. Egyet el kell ismernünk: a pökhendi és arrogáns Mikulás Dzurinda zseniálisan csinálja, amit csinál. Úgy tudta a zava­rosban elfogadtatni a kellemetlennél kellemetlenebb refor­mokat, hogy az ámulatba ejtő. Egyetlen dolog érdekel csu­pán: mi lett volna a reformokkal és tartalmukkal, ha a koalí­ció nem veszíti el többségét. Dzurindáékra már csak egyetlen komolyabb feladat vár, az oktatási reform, és jöhetnének a választások. Normális országokban az új kormányok az első két évben megszorító intézkedéseket hoznak, a második két évben osztogatnak. Nálunk az első két év maradéktalanul ki­pipálva, most kellene osztogatni, ha nem vették volna a fe­jükbe a gazdaság irányítói, hogy a lehető leggyorsabban lé­pünk be a monetáris unióba, vagyis 2009 tájékán euróbán kapjuk a fizetésünket, már akinek van munkája. Ehhez ugyanis költségvetési szigor kell, így oda az osztogatásnak. Pedig anélkül nehéz választást nyerni Európa keletebbi felé­ben. A jövő évre készített költségvetés tervezete sem abból az adakozó fajtából való. Szóval, félidőben vagyunk, a közhangulat mégis olyan, mint­ha három hónap múlva már voksolnánk. A kormánypártok már elkezdték a vádaskodást, leendő koalíciókról kombinál­nak, s már most mindenki keresi a helyét. A keresztényde­mokraták és az ANO hónapok óta nem szereti egymást, ép ésszel most elképzelhetetlennek tűnik, hogy az elkövetke­zendő nyolc évben egy kormánypadot koptassanak. Az SDKÚ a HZDS-t szemelte ki lehetséges partnernek, ami némileg morbidan hangzik, de sose lehet tudni, hogy az ördög kivel képes lepaktálni. Persze, Dzurindáék összefogása Meciarék- kal a magyarok ellen (regionális szinten) inkább egyfajta bu- bu-buként fogható fel. A koalíción belüli viszonyok mostanra elmérgesedtek. Két-két párt áll egymással szemben még ak­kor is, ha az illetékesek ezt ezerrel tagadják. A röhej az, hogy nem nagy dolgokon kaptak össze, hanem pitiánereken, sze­mélyi konfliktusokká transzformálva az egyéni érdekeket. Az egyénieket, nem a pártokéit, ezt fontos hangsúlyozni. Most pedig már mindenki 2006-ra készül. És mindenki min­dent megtesz azért, hogy Robert Fico kapjon négy évet. Azt már hadd ne írjam le, hogy erről mi a véleményem. JEGYZET Ötéves szenvedés PUHA JÓZSEF Azt olvastam, a koldusokat, kéregetőket leginkább a visszautasítás módja bántja, hogy emberszámba se vesszük őket, ha segítséget kérnek tőlünk. Rám ez nem vonatkozik. Ha időm engedi, meghallgatom, hogyan jártak, pedig egyre többen állítanak meg útón-útfélen különböző történetekkel, amelyekről ne­héz eldönteni, mennyi a való­ságalapjuk. Sokan közülük jól öltözöttek, így akár igaz is le­het, hogy ők nem koldusok, csak az adott helyzetben szo­rulnak a segítségünkre. Egy fi­atal lányt - aki azóta „régi is­merősöm” - öt éve ismertem meg. Megsajnáltam, de nem volt felesleges hatszáz koro­nám... Kora reggel állított meg a pozsonyi autóbusz-pá­lyaudvaron. Sírva mondta, az édesanyja haldoklik, egy órája értesült róla, és pénzt kért, hogy haza tudjon utazni, sze­retne tőle elbúcsúzni. Meg­nyugtatott, leírja a címemet, és a pénzt visszaküldi. Ilyen­kor sokunknak megesik a szí­ve, és a pénztárcája után nyúl. Nálam azonban mindössze néhány korona lapult. Mond­tam neki, a hatszáz sok, annyit nem adok, mire meg­kérdezte, hol élek, keletre ennyi a jegy. Az szúrt szemet, hogy egyre szemtelenebb lett, ha nincs készpénzem, adjam neki a bankkártyámat, kiveszi a kért összeget, majd a pénz­zel együtt visszaküldi postán. Végül azt a pár koronát sem kapta meg tőlem, de napokig arra gondoltam, mi van, ha valóban igazat mondott, ő egy rendes lány, és miattam nem találkozhatott az édesanyjá­val. Utoljára az életben. Csak akkor nyugodtam meg, ami­kor néhány hét elteltével is­mét „összefutottunk”, és ugyanezzel a történettel állt elő. Az utóbbi hónapokban is többször kiszemelt magának. Mindig végighallgatom. Kí­váncsiságból, hogy mit változ­tat. De semmit. Amíg az első alkalommal színészeket meg­hazudtoló módon, hitelesen beszélt, addig az utóbbi időben megtörtén, bizonyta­lanul. Legutóbb már sírni sem tudott. Megviseli az embert, ha ilyen régóta haldoklik az édesanyja, és még mindig nem búcsúzhatott el tőle a sok szívtelen ember miatt - gon­dolhatnánk viccesen. A vic­celődésnek azonban itt nincs helye, a lánynak gyorsan se­gítségre lenne szüksége. Nem elsősorban pénzre, hanem or­vosra. Egyre soványabb, ide­gesebb. Látszik rajta,-hogy ká­bítószerfüggő.

Next

/
Oldalképek
Tartalom