Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-02 / 228. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 2. MINDENNAPI KENYERÜNK Halál a számskálán HALKO JÓZSEF Fiatalember ül a kupéban, s félig gunyoros, félig sajnálkozó mosollyal szemléli a szemközti öregurat, aki rózsafüzérrel a kezében csendben imádkozik. „Maga még hisz az ilyen dolgokban? Nem tudja, hogy csökevény?” - kérdi. „Komolyan, csökevény? - csodálkozik az öreg. - És miért?” „Tudományos könyveim vannak erről - jelenti ki a fiatalember valami isteni önbizalommal -, a tudomány már rég nem ismeri el az ilyen dolgokat, bebizonyította, hogy mindez elavult és valódan.” Az öregúr olyannyira érdeklődést tanúsít az ilyenfajta könyvek iránt, hogy végül utastársa megígéri, postán elküldi neki. Névjegykártyát cserélnek. Kiderült, hogy a „régimódi papa” nem más, mint a híres Louis Pasteur, a párizsi tudományos intézettől. Lehet, hogy ez később gondot is okozott annak a fiatal haladónak - egyik oldalon az öreg vallásossága, másikon a híres tudományos műveltség. Hogy talán mégsem volna alapvető ellentét a tudomány és a hit között? Nem forgatták-e ki a tudományos ismeretek a vallás állításait? Úgy tűnik, ennek éppen az ellenkezője igaz. Egyre mélyebbre hatolva az anyagi vüág törvény- szerűségeiben, nagyon sok tudós, sőt talán a többségük ámulva fedezi fel a teremtett dolgok s a titokzatos teremtő intellektus harmóniáját, mely az anyag legbelsőbb szerkezetében rejlik. „Egy kevés ismeret Istentől eltávolít - mondta ugyanaz a Louis Pasteur ám az egyre nagyobb megismerés éppenséggel visszavezeti az embert Istenhez.” Ugyanezt a francia vidék humoros képével is kifejezte: „Aki valóban tanul, a breton paraszt szilárd hitére jut. És aki még többet tanul, még szilárdabb hitet szerez, a breton parasztasszonyét...” A hit és a tudomány összeegyeztethetőségéről, sőt mi több, kölcsönös függőségéről a tudományos világ sok más személyisége is vallott. „A tudomány olyan, mint egy lencse - áhította Galileo -, melyen át láthatóak Istennek az anyagi létezést irányító törvényei.” Albert Einstein szerint „a tudomány vallás nélkül biceg, a vallás tudomány nélkül va- koskodik”, miközben - ugyancsak Einstein szerint - „a tudomány fejlődése Jákob lajtorjájához hasonlítható, mely Isten lábánál végződik.” E kijelentések mintha Laplace híres véleményével akarnának vitába szállni, mely szerint „Isten csak olyan fel- tételezés, mely nélkül a tudomány könnyen boldogul”. De már az apostolok is ennek a fordítottját gondolták, Isten nem „csak olyan feltételezés”, ezért az e vasárnapi evangéliumban arra kérik Jézust: „növeld bennünk a hitet” (Lk 17,5). Isten a „hit növelésének” első impulzusát a legkülönfélébb ösztönzéssel, körülményekkel vagy élményekkel adja, akár egyenesen a tudomány laboratóriumában. így történt ez Jerome Stowell természettudóssal és atomfizikussal, aki szerette magát „gyakorló ateista”-ként meghatározni, Istent kizárólag a fantázia szüleményének tekintve. Egészen addig, amíg kollégáival arra nem vállalkozott, hogy egy éppen haldokló ember agyának hullámhosszait rögzítse egy mérőműszer segítségével. Pontosabban egy rákos asszony agóniáját figyelték, aki egyszer csak - valamenynyiük meglepetésére - imádkozni kezdett, dicsérte Istent, s könyörüle- tet kért Tőle mindazoknak, akik vele nem voltak könyörületesek. Istent az egyetlen hatalomnak nevezte, az idők kezdetétől mindörökké. Köszönte Istennek, hogy megismerhette, s végül megvallotta, mennyire szereti. „Az imádság, melyet mikrofonon át hallottunk - ismerte el később Stowell -, nagyon meglepett, szinte megbénított mindnyájunkat, olyany- nyira hogy a kísérletről egy időre teljesen megfeledkeztünk. Köny- nyes szemmel néztünk egymásra. Én először sírtam gyerekkorom óta.” A tudós csapat a mérőműszer sípolására eszmélt, a mutató túlfutott a számlapon, képtelen volt teljesíteni feladatát. Stowell számára ez volt az indíték ahhoz a felismeréshez, hogy vannak dolgok és jelenségek, melyeket egyszerűen lehetetlen számszerűsíteni. És éppen ezek a jelenségek hirdetik, hogy hinni kell, egyre jobban kell hinni: Isten sem nem feltételezés, sem nem legenda, hanem az élet és a halál Ura, mérhetetlen és hatalmas, akit soha nem lehet végérvényesen megragadni. Csak hittel, mindegyre fokozottabban, magasabban és mélyebben keresni. A szerző római katolikus pap SORSOK Életrezdülések NAGY ILONA Jajistenem, te vagy az? - szakadt ki Bori néniből a szó, s a felismerés döbbenetétől lecövekelt. Zsigereibe remegés, gyomrába görcs markolt. Fia állt ott, aki vagy húsz éve feléjük sem nézett. Még az apja temetésére sem jött el. A földre eresztett utazótáska, mint egy lomha megtépázott eb terült el a lábánál. Az elhanyagolt külső, a tompa tekintet, a koravén arc mély redői, a kéz önkéntelen rándulásai árulójává lettek élete folyásának. Pedig alig múlt ötven. A fiú mozdul először. Anyja nyakába omlik, zokog. A nikotin és az alkohol áporodott bűze, mint a hideg nyál, lottyan a nyak bőrén. Bori néni beleborzong. - Hát megjöttél? - mindössze ennyi telik tőle. Némán ülnek egymással szemben. A szeretet, kérdések, korholások, megannyi ki nem mondott szó, mintha beleveszett volna az egymás nélkül eltöltött hosszú évek szenvedésébe. - Az átkozott - ordított fel a fiú, ökölcsapásával milliónyi szilánkra pattantva a csendet. - A kölykeimet is elvette, ellenem nevelte őket! - Megszólalt a bejárati csengő, követelődzve szünet nélkül.- Bori néni, Bori néni - kiabált egy élettel teli vidám hang az utca felől.- Megérkezett a finom ebéd! Az ENSZ 1991-ben meghirdette az idősek világnapját, melyet minden évben október 1-jén ünnepelünk Tisztelettel a hajdani fiatalokhoz Nehéz megmondani, hogy az ember életében történő két átmeneti időszak közül melyik az érzékenyebb: a kamaszkor vagy a harmadik életkor - az öregség. Azok az érzelmek, amelyek ezekben a létszakaszokban ébrednek, minden embernél egyformák és közösek. ŐSZIDŐ A zavartság, a félelem, a belső túlérzékenység csak néhány a sok közül. A kommunikációban történő félreértések mindenekelőtt a hozzátartozókkal, azután a szélesebb körű környezettel mind gyakoribb kísérőivé válnak az emberi létnek. Egy bölcs mondás szerint az embernek saját elpusztításához éppen annyi energiára van szüksége, mint a megmentéséhez. Ebből a szemszögből nézve a problémákhoz való higgadt, határozott hozzáállás, az életkedv és az energia állandó jelenléte pozitív hatással lehet a válság perceiben, még a természetes átalakulás érzékeny pillanataiban is. Számtalan, az egyén fejlődéséről szóló tudományos munka többek között a következőben egyetért: az ember a fizikai és értelmi csúcspontját a negyvenes és hatvanas évei közötti időszakban éri el. Mondhatnánk, gazdag és beteljesült egésze ez egy életszakasznak. De mi történik utána? Mind gyakrabban kerít hatalmába az ősz hajszálak és a ráncok látványának váratlan, nehezen körülírható kellemetlenségérzete. Hirtelen megváltozik az életszemlélet: az ember egyre többször teszi fel magának a kérdést - mennyi maradt még hátra? Az elhagyatottság, sőt haszon- talanság érzete az élet harmadik korszakában termékeny talajt képez a legkülönfélébb gondolatok burjánzásának. Nem ritka az az eset, amikor az ember képtelen elbírni az élet új kihívásait, s oly mértékben elcsügged, hogy akár lelki beteggé is válik. Pedig ez a lehető legrosszabb dolog, amit magával tehet. Éppen elég a gátló, lehangoló körülmény, ne büntessük még mi is magunkat, próbáljunk méltó módon élni mindvégig, amíg megadatik. Próbáljuk megfogadni Iván László doktor alább közölt szempontjait és jó tanácsait, s biztos, hogy hamarosan javul az életminőségünk. (otthonápolás, csk) A magány nem törvényszerű, magunk társa is vagyunk (Somogyi Tibor illusztrációs felvételei) AZ ÖREGEDÉS 30 PONTJA A cél: „Fenntartani a test töretlen egészségét, a szellem állandó élénkségét és nyugalmát, és megőrizni ezeket a késő öregségig, amikor betegség és küzdelem nélkül a test és a lélek búcsút mond egymásnak.” (van Boerhaave, XVIII. sz.) 1. Nem naptári évek, hanem saját személyes életünk szerint öregszünk, ezért ismerkedjünk önmagunkkal, kössünk békét magunkkal, és tudatosan törekedjünk arra, hogy vágyaink, képességeink és lehetőségeink között egyensúlyt teremtsünk. 2. Célkitűzéseinket, programjainkat mindig mérjük önmagunk lehetőségeihez, mert a csalódások, kudarcok rontják életkilátásainkat. 3. Figyeljünk megszokott napirendünkre, és szükség szerint módosítsuk napi feladataink, teherbírásunk és igényeink figyelembevételével. 4. Testi-lelki változásaink és panaszaink egészséges idősödésünkkel is velejárhatnak, ezért ne essünk pánikba, kérjünk orvosunktól tanácsot, lehetőleg ne „diagnosztizáljuk magunkat’’. 5. Az egészségre, betegségre, öregedésre vonatkozó rengeteg reklám és ajánlás szolgai alkalmazását kerüljük, orvosunk tanácsa nélkül ne alkalmazzuk. 6. Lehetőség szerint kerüljük a több órás passzív tévénézést, a közbeni nassolgatást, sörözgetést vagy egyéb iddogálást, félóránként álljunk fel, mozgassuk meg végtagjainkat. 7. Hallgassunk naponta kellemes és megnyugtató zenét, ha tudunk énekelgessünk, dudo- rásszunk, adjuk át magunkat a muzsika csodálatos hatásának, akár mi magunk is muzsikáljunk. 8. Az általánosan ajánlott „ideális testsúlyt” 10%-nál többel ne haladjuk túl. 9. Többször és kevesebbet együnk, étkezésünk ne gépies legyen, adjuk meg a kellemes feltételeit, örömmel együnk, még csekélységeket is, figyeljünk arra, hogy csökkentsük a kalóriabevitelt, az állati zsírokat tartalmazó ételeket, a puffasztó és gázosító tápanyagokat és italokat (szénsavas üdítők), étkezéseink lehetőleg megszokott ritmusban teljenek, és problémák esetén különösen, de egyébként is merjünk változtatni táplálkozási szokásainkon a korszerű irányelvek felé (gyümölcs, zöldség, saláta). 10. Oldjuk a görcsösséget, a szorongató aggályosságot, az előítéletek nyomasztó hatásait, akaratunkon kívül álló és ható események befolyását, és ne szégyenkezzünk kopásaink, korosodásunk velejáró jellemzői miatt, oldjuk fel ezeket derűs bizakodással. 11. A vizeletet, székletet erőlte- tetten ne tartogassuk (eltekintve kivételes helyzetektől), ilyen gondok esetén napi folyadékbevitelünket ne szorítsuk vissza tudatosan. 12. Naponta legalább fél órát tempósan gyalogoljunk és - ha orvosi külön tiltás nincs - lépcsőzzünk óvatosan, de rendszeresen, ahová csak lehet gyalogoljunk, kerülve lehetőleg a kifejezetten kockázatos helyeket, átkelőket, szeny- nyezett környezeti hatásokat, de legalább heti 3x másfél óra test- gyakorlás kell. 13. Ne dohányozzunk, kerüljük a dohányfüstöt. 14. Kerüljük a közvetlen napozást, a déli órákban különösen, és inkább tartózkodjunk lombárnyékban. 15. Fogyasszunk rendszeresen magvakat: gabona, szezám, szója, kukorica, napraforgó, tökmag, grépffútmag, és ha nincs rá allergiánk, virágport. Naponta néhány dióbelet mézzel, esetleg mazsolával, valamint durva őrlésű barna kenyeret. 16. Nincs szükség alkoholos italra, kábító hatású, izgató és ajzó szerekre, mesterséges nyugtátokra és altatókra - kivéve az orvosi javaslatot -, de fontos a társas élet, a lelki szeretet mellett az örömteli testi együttlét, mint az élet ajándéka, ami nem szégyellnivaló. 17. Ne csak testünket, szellemünket is tartsuk frissen, edzésben! Lehetőségek: tanulás (nyelvek, számítógép, kreatív tevékenységek), társasjátékok, sakk, kártya, dominó, keresztrejtvény, tudásfejlesztés, klubtevékenység, munkavállalás, korrepetálás, írás, önéletírás, naplóírás... 18. Mások bajait és gondjait ne átvegyük, hanem szükség szerint álljunk segítségükre. 19. Naponta, hacsak nincs orvosi ellenjavallat, legalább 6-8 pohár (2dl-es) vizet fogyasszunk el, akár teával, levessel, rostos itallal. 20. Mostanában ugyan divatos az idősek „világlátó utaztatása”, mégis meggondolandó, mivel az idősödéssel gyengülő szervezet idegen fertőzésekkel szemben fogékonyabb. 21. A lelki mérgekkel szemben is esendőbb az idősödő ember, ezért az élet dolgait kissé kívülről kell szemlélnünk. 22. Éljük bele magunkat abba az öntudatba, hogy voltunk és vagyunk valakik, hogy szerves részesei és meghatározó láncszemei voltunk és vagyunk történelmünknek nemzedékek kapcsolathálózatában. A magány nem törvényszerű, magunk társa is vagyunk. 23. Hetente legalább egyszer gondoljuk át, hogyan tudunk megküzdeni gondokkal, problémákkal, feladatokkal, terhelésekkel, milyen tanulságokat tudunk levonni, miként használhatjuk tapasztalatainkat a jövőben, elmélkedjünk. 24. Legyünk érdeklődők szeretteink, barátaink, ismerőseink, rokonaink lakó- és szomszédsági társaink iránt, figyeljük meg a környezetünk életét, eseményeit, fogalmazzuk meg, mi mit hogyan tettünk volna, vagy mit szeretnénk. 25. Vegyünk részt a közösséget, érintő ügyekben, segítő magatartással, tanácsadással és segítség- nyújtással, ne zárkózzunk el jobbító politikai, társadalmi, intézményes kezdeményezésektől. Jelöljük meg önmagunkkal világunkat. 26. Este azzal feküdjünk le, hogy holnap mindent újra kezdhetünk, és hittel, bizakodással vágunk bele a holnapba. 27. A hívő ember előnyben van a hitével, mert végső kérdésekre válaszai vannak, bizonyossága és biztonsága segíti a végső elbúcsú- záshoz. 28. Megoldatlan dolgainkat az idő is mérsékli. 29. Vegyük tudomásul, hogy a jó öregedést megszabja az egészség, a tevékenység, érzelmi-hangulati állapotunk, ön- és közbizalmunk, társas kapcsolódásunk, valakihez, valamihez, valahova tartozásunk, anyagi biztonságunk, hasznosságunk tudata és a folyamatos érdeklődéssel kísért tanulás, kíváncsiság, ezért ezek karbantartása saját feladat. 30. Ne kiszolgálói legyünk szeretteinknek, hanem együttérző és segítő társai. Szellemünket is tartsuk frissen, edzésben!
