Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-13 / 237. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 13. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7- Mondja, ez már szilikon vagy még igazi? (Elek Tibor rajza) A Vojtech Tkác alapította párt programja már induláskor vegyes vonásokkal bírt Van is, nincs is Népi Unió TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG A szerb kormányfő két, a Vajdasággal kapcsolatos ígéretét kéri számon az Európai Unió - ez a kézzelfogható eredménye annak, hogy a magyar diplomácia bő egy hónapja szorgalmazta az ottani kisebbségek zaklatásával kapcsolatos, uniós szintű vitát. Az EU- külügyminiszterek luxembourgi ülésén elfogadott úgynevezett végkövetkeztetés Vojiszlav Kostunica szeptemberben tett vállalásaira utal vissza. Ezek két különböző fórum megalakítására vonatkoznak. Az egyik a jövőbeni kisebbségellenes incidensek megelőzését tűzi ki célul, a másik pedig az eddigi atrocitások - a szerb megítélés szerint incidensek - kivizsgálását. Kovács László magyar külügyminiszter elmondta: az első testület talán napokon belül felállhat. „Célunkat elértük, felhívtuk a figyelmet a problémára. Nem azt akartuk, hogy Szerbiát szégyenpadra ültessék” - mondta. A tisztánlátáshoz hozzátartozik: az Európai Parlament éles hangú vajdasá- . gi határozatához képest a Külügyminiszteri Tanács meglehetősen óvatosan fogalmaz. Az úgynevezett Nyugat-Balkánnal kapcsolatos végkövetkeztetések majdnem másfél oldalán mindössze két mondat tesz említést a Vajdaságról, s ezek sem említik szó szerint a formálisan Szerbiához tartozó tartomány nevét. A tagállamok nagy része szerint a vajdasági kisebbségi helyzet messze nem olyan súlyos, ahogy azt Magyarország beállítja. NÉMET SAJTÓ A német szociáldemokra- ta-zöld kormány az új helyzetre hivatkozva már hajlandó harckocsikat szállítani Törökországnak - jelentették német lapok. Több száz Leo- pard-2 típusú páncélosról lenne szó, bár a törökök hivatalos megkereséssel még nem álltak elő. A múltban a német kormány Ankarának a kurdokkal szembeni politikája miatt nem volt hajlandó szállítani nehéz- fegyvereket. Berlini szemszögből nézve ugyanis félő volt, a fegyvereket a lázongó kurdok ellen vetik be a szintén NATO- tag Törökországban. Az új helyzetet az okozza, hogy az Európai Unió állam- és kormányfői decemberi csúcsértekezletükön az Európai Bizottság ajánlását követve várhatóan a felvételi tárgyalások megkezdése mellett döntenek. Hétfőn egy külügyi szóvivő már jelezte, Ankara „Európa- érettségének” fényében Berlin kész módosítani eddigi merev álláspontját a Leopárdok török exportjával kapcsolatban. 2003. május 3-án a Vladimír Meciar autoritativ módszerei elleni tiltakozásként 11 képviselő kilépésével megalakult a Népi Unió. TOKÁR GÉZA Most már elmondhatjuk, nem egész másfél évet élt meg annak ellenére, hogy a pártszervezetek hivatalosan még mindig működnek. Megannyi anyagi és ideológiai természetű problémája ellenére a párt parlamenti frakciója kulcsszerephez juthat az elkövetkezendő időszakban. A Vojtech Tkác alapította párt programja már a kezdetek kezdetén meglehetősen vegyes vonásokkal bírt. A meghatározhatatlan orientáltságú HZDS-ből egy vegyes társaság lépett ki, beleértve egy csa- patnyi, menedzserhajlamú vállalkozót, vagy a merőben más irányultságú, talonból előhúzott Kel- tosovát. Ahogy az egy magára valamit is adó párt esetében illik, az alapító okiratban szó esett a kereszténységről, a nemzetállamok Európájáról, a-régiók Szlovákiájáról és az aktuális problémákról, a régi-új vezetőgárda ugyanakkor totálisan hiteltelenné tette a Népi Uniót a potenciális választók előtt. A pártnak kezdetben 11 parlamenti képviselője (névleg a „független” képviselők klubjában), valamint csekély, két százalékot is alig meghaladó támogatottsága volt a politikai színtéren. Az idők folyamán mindkét mutató csökkent. Részben ennek kiküszöbölésére alakult ki szoros kapcsolat a Népi Unió, valamint testvérpártja, a rossz időben önállósult Demokráciáért Mozgalom (HZD) között. A párt profilját a kezdeti időszakban ráadásul korántsem a programpontokban foglaltak határozták meg, hanem a kóros Meciar- ellenesség, amely rányomta bélyegét az ellenzéki politizálás hatásfokára is. Egyebek között a második legnagyobb ellenzéki párt renitens magatartása miatt kerülhetett sor a múlt évi költségvetés elfogadására. A következő hónapok a koalíció reformtervezetei elleni küzdelem jegyében teltek a párt háza táján. A belső problémák elsőként a sikertelen európai uniós választásokkal kapcsolatban kerültek a nyilvánosság elé. A vita jellemző módon a párton belüli két, meglehetősen eltérő világnézetű csoport között bontakozott ki. Vojtech Tkác és Olga Keltosová ideológiai alapú politizálása nagyban különbözött a Rudolf Ziak köré csoportosuló nagyvállalkozók pragmatikus hozzáállásától. Ennek fényében nem meglepő, hogy a választásokat a párt elbukta, a HZD- vel kötött koalíció ellenére. A régi gárdára további komoly csapást mért a parlamenti frakció minden egységet nélkülöző álláspontja a koalíció reformtörvényeinek kérdésében. Tiltakozásul Tkác és Keltosová is lemondott a pártban betöltött funkciójáról. A fejetlen állapotokra jellemző, hogy új elnököt csak szeptember végén sikerült találni - majd most szombaton megválasztani - a rossz emlékű Gustáv Krajci személyében. Jelen pillanatban kérdéses, egyesül-e a Népi Unió a HZD-vel (sokat egyik párt sem nyerne az üzleten), vagy egyszerűen feloszlatja magát. A kormány szempontjából azonban korántsem mindegy, mennyire lesz befolyásolható Ziak csoportja a kulcsfontosságú törvények elfogadása idején. Paradox módon a független képviselők szavazatának még soha nem volt ekkora súlya, mint a jelenlegi időszakban. A kormányfő szemében ráadásul sokkal kívánatosabb partnernek számítanak Ziakék, mint Martináková Szabad Fóruma. Nem jutott még nyilvánosságra, milyen feltételeket szab ez a csoport a költségvetés és a további reformtörvények támogatásához. Az eddigi lépéseik alapján annak a „veszélye” nem fenyeget, hogy a képviselők az alsóbb szociális rétegek érdekében lobbiznak majd Dzurindánál. A szerző politológia szakos egyetemi hallgató Jelen pillanatban kérdéses, egyesül-e a Népi Unió a HZD-vel. VISSZHANG Ki választ államtitkárt? Kocur László főszerkesztő úr az Új Szó tegnapi számában kritikát fogalmazott meg a kulturális minisztériumi államtitkári posztra történő jelölésekkel kapcsolatban. Nem vitatkozom a főszerkesztő úrral, sőt egyetértek vele abban, hogy a kommunikáció terén, a nyilvánossággal való kapcsolattartáson mindig van mit javítani, elvégre az MKP-t a választói bizalma élteti. Abban azonban, hogy ez a kapcsolattartás miképp valósuljon meg, nem feltétlenül értünk egyet. Nem emlékszem arra, hogy államtitkárok esetében össztársadalmi vita alakult volna ki arról, milyenek a jelöltek, megfelelnek-e a követelményeknek. Soha még ilyen széles körben nem adtunk információt arról, hány jelölt van és kik azok. Az MKP OT elnöke az elnökség minden ülése után tájékoztatott. Az utolsó heti „hírzárlat ” - amely csak nevében volt hírzárlat - azt a célt szolgálta, hogy az a testület, amely az államtitkár személyéről a döntést meghozza, ne a sajtóból értesüljön arról, amiről döntenie kell, hanem első kézből, attól a bizottságtól, amely a jelölteket meghallgatta, és róluk a szakmai véleményt kialakította. Az országos tanács elnöke a szombati ülés utáni sajtótájékoztatón pontosan ismertette a döntéshozatal folyamatát, tehát végeredményben semmi sem maradt titokban. A közvélemény, az Új Szónak is köszönhetően, tájékozódhatott a döntésről és előzményeiről. Személyi kérdésekben azonban az országos tanácsnak kell határoznia, elvégre övé a politikai felelősség. Pokstaller Lívia, az MKP sajtószóvivője KOMMENTÁR Afgán csodavárás MALINÁK ISTVÁN Amilyen mély a szakadék az iraki háború megítélésében, olyan nagy az összhang a vasárnapi afganisztáni elnökválasztást ületően: Párizs, Berlin, Washington és még Moszkva is csodáról, történelmi mérföldkőről, a demokratikus államhatalom felé tett bátor lépésről beszél. Közben persze mindegyik a saját érdekeinek megfelelő szempontokat igyekszik kidomborítani. S bár az eredményre, a visszaélések gyanúja miatti független vizsgálatra még vagy három hetet várni kell, Schröder kancellár máris a közös favoritot, Hamid Karzait kiáltotta ki győztesnek, mondván, biztos abban, hogy második fordulóra nem lesz szükség. Az első amerikai exit-poll szerint Karzai 43 százalékkal előzte meg az utána következő Kanunit, ami abban az országban, ahol a törzsi hovatartozás a legfontosabb, nagyon gyanús. Karzai elnök tényleges befolyása Kabulon kívülre nemigen terjed ki, a tartományokban az egymással rivalizáló jelentős milíciákat fenntartó haduraké a döntő szó. Vagyis: nincs nagyobb hatalma, mintha Kabul polgármestere lenne. Jó lenne tudni, hol készült az exit-poll. Afganisztánban a stabilitás minimumának megteremtése és folyamatban lévő kiterjesztése mégis közös érdek. Moszkvának a határok biztonsága miatt. Párizsnak és Berlinnek azért, mert itt NATO-akció- ról van szó, a Nyugat kétszázmillió dollárt ölt a választások megrendezésébe, s a 20 ezres amerikai kontingens után Németország állo- másoztatja ott a legtöbb katonát, kétezer főt. Bush pedig a saját politikáját Iája igazolva Afganisztánban, ami Irak esetében nem mondható el. Ebből a szempontból egyébként Bush vasárnap duplán ünnepelhetett, hiszen Ausztráliában elképesztően könnyen győzött egyik hűséges szövetségese, John Howard kormányfő pártja, ami azért meglepetés, mert az iraki szerepvállalás miatt eddig Howardot is agyonbírálták odahaza. Afganisztán minden gyanú és az óriási gondok ellenére mégis hatalmas siker. Már önmagában az, hogy a tálib fenyegetőzések ellenére sokan elmentek szavazni - és hogy egyáltalán szavazhattak. Ez igazolja: az al-Kaidát tényleg kiverték Afganisztánból, ami akkor is fontos, ha tudjuk, fő erői valószínűleg Irakba települtek át. A csoda emlegetése sem akkora túlzás, hiszen ha nem is történt még meg, de elkezdődött. Ahhoz, hogy folytatódjon, két alapvető dologra van szükség. A jó két éve megajánlott 5,1 milliárd dolláros nemzetközi segélynek legalább a tízszeresére, különben a nyomor megöli a csodát. A stabilitás, a minimális biztonságérzet megteremtésében pedig a nemzetiségek, nemzetségek, törzsek közötti háttéralkuknak még fontosabb szerepük van, mint a nemzetközi haderő jelenlétének. Ebből a szempontból biztató jel: a második legnagyobb nemzetiség képviselője, a tadzsik Junisz Kanuni azt mondta, a független vizsgálat után hajlandó lesz tiszteletben tartani a választási eredményeket. A pastu Karzai egyik alelnökjelöltje is tadzsik, a bin Ladenék által meggyü- kolt legendás főparancsnok, Ahmed Sah Maszud egyik fia. Meg kell várni, mit szól ehhez a szintén legendás északi tábornok, az üzbég Rasid Dosztum, a harmadik legnagyobb népcsoport vezére. (Ők hárman maradtak versenyben, miután a 18-ból 15 jelölt csalásokra hivatkozva visszalépett.) A külső tényezők közül pedig a legfontosabb: Irakkal ellentétben az afgánok többsége nem akarja kiutálni az országból az amerikaiakat. Washingtonon múlik, hogy ez ne változzon. JEGYZET Magunk alatt vágjuk MISLAY EDIT Kína természetvédelméről láttam a minap érdekes dokumentumfilmet. A világ legnépesebb országában valamikor azon munkálkodtak, hogy minden használható területet termőfölddé változtassanak. Irtották is az erdőket szorgalmasan, hogy minden talpalatnyi helyen termelhessenek valamit. De aztán rájöttek, ez mégsem jó. És most a fordítottján szorgoskodnak: igyekeznek erdőt telepíteni mindenhová, ahol azelőtt is volt, sőt oda is, ahol nem volt. Sok-sok embernek ad munkát napjainkban Kínában a facsemete-nevelés és a faültetés. Nálunk meg mintha fordítva lenne. Csak vágjuk a fát hűvös halomba, ha kell, ha nem. És sajnos nálunk azokon a helyeken sem pótolják- legalább részben - a kivágott fákat, ahol lenne rá lehetőség. Itt vannak például az egyre-másra épülő böhömnagy bevásárlóközpontok. Amelyek köré általában „csodálatos”, hatalmas alapterületű parkolók épülnek. Pontosabban betonozódnak. Fáknak még csak nyomuk sem marad. Nem tudom, ki hogy van vele, rám meglehetősen nyomasztóan hatnak. És azon töröm a fejem, vajon a hiperszupermarket-par- koló tervezőinek miért nem jut az eszükbe: egy parkolónak nem kellene feltétlenül szürke beton- placcnak lennie. A parkolóutcákat akár fák is szegélyezhetnék. Szépen sorjában. És akkor nem kellene kivágni őket. Vagy ha igen, akkor lehetne újat ültetni helyettük. Egyáltalán nem bántanák az autókat. A városképet is kifejezetten kedvezően alakítanák. És elárulok még egy „nagy titkot”: a fácskák idővel tekintélyes nagyságú fákká terebélyesednének és közismert környezeti jó hatásuk mellett még az alattuk parkoló autóknak is árnyékot biztosítanának. Nyáron kifejezetten jól jönne, ha az autósoknak nem egy szaunahőmérsékletű járműbe kellene be- szállniuk shoppingolás után. Pofonegyszerű az ötlet, nem is szabadalmaztatom, használják bátran az illetékesek. Egyetlen árva példát láttam is már rá Po- zsony-Ligetfaluban, de nem ártana, ha sokan követnék. Mert egy terebélyes fát akár egy-két óra ki lehet dönteni, de sokkal- sokkal hosszabb időbe telik, amíg egy másik ugyanolyan nagyságúra nő helyette. így pedig voltaképpen magunk alatt vágjuk a fát.
