Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-11 / 235. szám, hétfő
22 Sportvilág - régiófoci ÚJ SZŐ 2004. OKTÓBER 11. Az elmúlt hetek komáromi kudarcsorozatának Labay Istvánt edző látta kárát, akit éppen a KFC lázadozó futballistáinak kívánságára váltott le a klubvezetés SEAT -R • Komi cciitá skola I slu/ieb usHciKImi i KöxépUkola A nagytapolcsányiak elleni szombati találkozón a komáromi Uzola (világos mezben) csapata egyik húzóembere volt (Milan Drozd felvétele) Edzőcsere közkívánatra Komárom. Az utóbbi időszak komáromi sikertelenségeinek a KFC volt vezetőedzője, Labay István látta kárát, akit a játékosok ultimátumának hatására csütörtökön elmozdított a helyéről a klubvezetés. A tisztségviselők válaszlépésként az elégedetlenkedő futballistákat is kész tények elé állították. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS A szombati találkozón a Duna- parti kollektívát, mondhatni közkívánatra, már az egykori játékostárs, Tot Mihály vezette csatába. A szakvezető egyébként a IV. ligás ógyallaiaktól tért vissza Komáromba. Az első félidőben egyenlő erők küzdelme zajlott a játéktéren. Smi- tala már 3. percben próbára tette Herkót, a hazaiak hálóőre azonban üggyel-bajjal szögletre tenyerelte a vendégjátékos veszélyes lövését. Konc gyengécske lövését Báláz hárította, Lúcan fejese pedig a léc fölött süvített el. A 42. percben Uzola juttathatta volna vezetéshez a vendéglátókat, ám nem tudta lekezelni Lúcan jól időzített beadását. Konc a második félidő elején hajszálpontosan megismételte csatártársa suta mozdulatát, képtelen volt hasznot húzni Kökényesi gólpasszából. A komáromiak nagyobb fordulatszámra kapcsoltak, mezőnyfölényüket a gyarapodó szögletek száma is jelezte. Kamendy lövése és Hall fejese is célt tévesztett. A 61. percben Lúcan fejesénél már gólt kiáltottak a nézők, a vendégcsapat kapusa azonban remek védéssel mentem tudott. A három pont sorsát eldöntő találat a 65. percben született. A csereként beállt Hall három nagytapolcsányi ellenfelét kicselezve félfordulattal a bal alsó sarokba durrantott. A jobbára inkább csak a védekezésre összpontosító vendégek a végjátékban egyenlíthettek volna, ám Matusík hajszálpontos beadását Mikuska az ötösről a kapu mellé bólintotta. A hazaiak ugyan ezúttal sem remekeltek, a játék képe alapján azonban rászolgáltak a győzelemre. Tot edzőként győzelemmel debütált, a folytatásban elsősorban újdonsült védencein múlik, tudják-e teljesíteni vezetőik elvárásait. KOMÁRNO-TOPOLCANY 1:0 (0:0). Góllövő: Hall (65.). Sárga lap: Dobry, ill. Sepesi. Játékvezető: Gábor, 280 néző. KOMÁR- NO: Herko-Podlucky, Zd. Krste- nansky, Kökényesi, Tóth (46. Dobry), Bazinsky, Poruba (57. Hall), Konc, Kamendy (90. Bar- vulsky), Lúcan, Uzola. (la) 1 ALACSONYABB OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Pozsony III. LIGA, 10. forduló: SFM Se- nec-Sv. Jur 9:0 (2:0), g.: Poór (16., 41. - mindkettőt 11-esből, 90.), Kretter (49. és 51.), Futó (46.), Petrovic (54.), Cambal (58.), Radosovsky (83.); La- mac-V. Leváre 7:0 (2:0), g.: Pav- lák (22., 48.), Ondrus (40.), Bar- tosek (58.), Ferencík (62.), Lipiak (66.), Denko (77. - 11-esből); SKP Dúbravka-Pezinok 4:2 (2:1), g.: A. Horváth (11. - 11-esből, 17.), Jankovic (84.), Kozmér (90. - 11- esből), ill. Achberger (40.), Vailing (60.); VTJ Ruzinov-MSK Petrzalka 3:2 (3:1), g.: Nincz (24.), Kolomy (32.), Jendek (35. - öngól), ill. Kmef (4.), Roman (77.); Raca-Zohor 5:0 (2:0), g.: Paliatka (3., 27. és 48.),Nagy M. (57.), Lavrinsky (76.); Láb-Inter B 2:1 (0:0), g.: Cicvara (61. - 11- esből), Kovác (90.), ill. Sercel (79.); Dun. Luzná-Vrakuna 2:0 (1:0), g.: Rohác (30.), Samake (88.); Jablonec-Slovan B 2:3 (2:1), g.: Dzíbela (22.), Lanák (42.), ill. Adámik (5.), Hikl (50.), Habai (57.). 1. Lamac 10 7 3 0 28:4 24 2.Slovan B 10 7 2 1 30:9 23 3. Raca 10 6 3 1 23:10 21 4. InterB 10 5 3 2 19:7 18 5.SFM Senec 10 5 2 3 26:11 17 6. Petrzalka 10 5 2 3 14:10 17 7. Ruzinov 10 4 4 2 12:8 16 8. Sv. Jur 10 5 1 4 19:22 16 9. Láb 10 3 4 3 10:11 13 10. Dúbravka 10 2 5 3 14:14 11 ll.Vrakuna 10 3 1 6 14:22 10 12. D. Luzná 10 2 3 5 9:14 9 13. Zohor 10 2 3 5 7:17 9 14. Pezinok 10 2 2 6 15:18 8 15 Jablonec 10 1 2 7 8:20 5 16. V. Leváre 10 0 2 8 6:57 2 IV. LIGA, A-csoport: 10. forduló: PVFA-Vajnory 2:2 (0:2), g.: Ha- uskrecht, Hősek, ill. Kuléár, Kohan; Tomásov-Jarovce 1:1 (0:0), g.: Valik (11-esből), ill. Granák; Tmáv- ka-Malinovo 3:0 (2:0), g.: Drinka, Fedor, Lipták; SFM Senec B-D. N. Vés 3:0 (2:0), g.: Csémy 2, Ziga; Danubia-FK Dúbravka 5:1 (4:0), g.: Kollár, Feranec, Krcula, Gogh, Bertovic, ill. Tomásik; Chorv. Grob -Králová p/S. 1:2 (1:0), g.: Cernay, ill. Súplata, Mrva, Blatné-BCT 3:2 (1:0), Milosovic (11-esből), Dugo- vic, Bacigal; Cunovo-Rovinka 2:0 (1:0), g.: M. Brosz, Fric. 1. Tomásov 10 7 3 0 26:9 24 2.Cunovo 10 5 5 0 13:5 20 3.SFM SenecB 10 5 3 2 21:12 18 4.Trnávka 10 4 5 1 21:6 17 5. Blatné 10 5 2 3 12:11 17 6. Rovinka 10 5 1 4 24:16 16 7.Jarovce 10 3 6 1 21:20 15 8. Vajnory 10 4 2 4 22:17 14 9.PVFA 10 3 4 3 22:19 13 10. Králová p/S. 10 4 1 5 17:18 13 11. D.N.Ves 10 4 1 5 12:26 13 12. Ch. Grob 10 4 0 6 17:19 12 13. Malinovo 10 3 2 5 19:21 11 14. BCT 10 2 2 6 18:22 8 15. Danubia 10 2 1 7 9:21 7 16. FK Dúbravka 10 0 2 8 10:42 2 Nyugat-Szlovákia III. LIGA, 12. forduló: Komár- no-Topofcany 1:0 (0:0), g.: Hall (65.); Vráble-Nové Zámky 1:0 (0:0), g.: Toman (50.); Senica- Myjava/T. Lúka 0:4 (0:3); g.: Voj- tek (5.), Zríni (21.), Kvasnica (45.), Kosík (67); N. Mesto-Bánovce 2:1 (0:0), g.: Vojtech (50. - 11-esből), Bogora (82.), ill. Mezovsky (51.); Trnava B-J. Bohunice 4:1 (2:0), g.: Vido (5.), Ekhardt (16.), Hanzel (62.), Bartos (69.), ill. Lukác (68.); Levice-Stúrovo 1:6 (1:4); g.: Víg (13.), ill. Kúrák (18., 21. - 11- esből), Tárnyik (26.), Gavron (40.), Saláta (65.), Marsai (67); D. Vestenice-Púchov B 0:1 (0:1), g.: Skripec (34.); Nemsová-Led. Rov- ne 0:1 (0:0), g.: Mackovcin (49.). 1. D. Vestenice 12 8 2 2 23:9 26 2.Trnava B 12 7 3 2 26:10 24 3.PúchovB 12 8 0 4 19:7 24 4. Vráble 12 7 2 3 14:8 23 5. Led. Rovne 12 6 4 2 19:8 22 6. Nővé Mesto 12 6 2 4 14:15 20 7. Komárno 12 5 4 3 16:9 19 8.Topotcany 12 5 3 4 16:13 18 9.Stúrovo 12 4 5 3 21:13 17 10. N. Zámky 12 5 2 5 11:15 17 11. Myjava 12 4 2 6 13:17 14 12. Nemsová 12 3 4 5 16:17 13 13.Bánovce 12 3 3 6 8:16 12 L4J. Bohunice 12 2 4 6 12:22 10 15. Levice 12 2 0 10 5:27 6 16. Senica 12 0 2 10 5:32 2 IV. LIGA, délkeleti csoport, 12. forduló: Hurbanovo-SK Mocenok 1:2 (1:0), g.: Kraslan (9.), ill. Jenes (76.), Maga (90.); Zeliezovce- Sládkovicovo 4:1 (2:1), g.: Sál (31.), Czíria (43 - 11-esből), Polák (68.), Muzík (79.), ül. Dudás (11.); CFK Nitra-Neded 1:0 (0:0), g.: Sindler (61.); Baka-Pata 5:1 (2:0), g.: Molnár (39.), Turza (40.), Berényi (49.), Matus (58.), Najman (90.), ill Dudás (68.); Pol’n. Mocenok-FC ViOn B 1:0 (0:0), g.: Sebő (47); Gabcíko- vo-Kolárovo 3:0 (1:0), g.: Csiba (2.), Pék (49.), Kvackaj (83.); Ga- lanta-V. Ludince 2:1 (1:0), g.: Varga (8.), Macica (85.- 11-esből), ill. Franta (90.); Bánov-Samorín 1:2 (1:1), g.: Moravéík (40.), ül. Őszi (31.), Murár (90.). 1. SK Mocenok 1211 0 1 41:8 33 2. Pót. Mocenok 12 6 2 4 22:14 20 3. Baka 12 6 1 5 28:18 19 4.Neded 12 6 1 5 23:15 19 5. FCViOnB 12 6 1 5 24:18 19 6. Zeliezovce 12 6 0 6 24:23 18 7. Gabcíkovo 12 6 0 6 19:33 18 8.Sládkovicovo 12 5 2 5 23:17 17 9. GaLanta 12 5 2 5 15:22 17 10. V. Ludince 12 5 1 6 22:20 16 11. Pata 12 5 1 6 21:28 16 12. Hurbanovo 12 4 3 5 16:16 15 13. CFK Nitra 12 4 2 6 15:22 14 14. Kolárovo 12 4 1 7 11:27 13 15. Samorín 12 2 5 5 10:19 11 16.Bánov 12 3 2 7 17:31 11 V. LIGA, déli csoport, 12. forduló: Zbehy-V.-Opatovce 3:6 (2:4), g.: Mellen (3. - 11-esből), Sós (14.), Smitala (70.), ül. Kosfái (10.), Martonka (24.), Gregus (33.), Pavlovié (38., 65., 76.); Se- red-Velké ÚTany 4:1 (1:0), g.: Lackó (27), Oéenás (56., 63.), Host’ák (62.), ül. Glemba (76.); Jurová-Vi- eska 2:0 (1:0), g.: M. Suchy (21.), Rácz (75.); TopoFníky-N. Zivot 0:2 (0:0), g.: Hollósi (68., 90.); Ba- lon-Vefky Cetín 1:1 (0:0), g.: Bódis (51.), ill. Goé (72.); O. Potőn/DAC B-Homá Potön 4:1 (2:1), g.: And- rejko (20. - 11-esből, 58.), Makó (38.), Belkovics (73.), ill. Kra- maréík (29.); Vléany-Cechynce 3:0 (2:0), g.: Molnár (8., 77), Oroszi (22.); H. KráTová-Trstice 3:0 (0:0), g.: Kokes (58.), Kollár (73., 76.). 1. Vieska 12 8 1 3 29:15 25 2. N. Zivot 12 8 0 4 30:10 24 3.0. Potön 12 8 0 4 28:15 24 4.Jurová 12 7 1 4 29:15 22 5.Toporníky 12 6 2 4 28:24 20 6. H. Králová 12 6 1 5 36:25 19 7. V.-Opatovce 12 6 1 5 28:21 19 8.Zbehy 12 6 1 5 22:24 19 9. V. Cetín 12 5 3 4 19:21 18 10. Sered 12 5 2 5 26:23 17 11. V. Útany 12 4 1 7 22:29 13 12. Trstice 12 4 1 7 14:29 13 13. Balon 12 4 1 7 8:23 13 14. Vica ny 12 4 0 8 23:32 12 15.Cechynce 12 3 1 8 13:28 10 16. H. Potön 12 2 4 6 15:36 10 V. LIGA, keleti csoport, 12. forduló: Surany-Komjatice 2:2 (2:1), Kollár (38., 41.), ül. Mich. Ma- renéák (37), Fridrich (87); Kame- niéná-Dvory n/Z. 2:1 (1:0), Hozmán (16.), Turancík (60.), ill. Káp- locky (67); Imef-Sahy 3:1 (2:1), Oroszi (2.), Lovász M. (27), Lovász J. (65. - 11-esből), ül. Lackovsky (9.); V. Lovce-Kalná n/Hr. 4:2 (3:0), g.: Kuruc (8.), Krsák (25., 43., 74.), ül. Nagy (52.), Hegedűs (78.); Caka-Tvrdosovce 2:2 (1:0), g.: Víglas (5., 55.), iü. Kovács (67), Csabai (90.); Tek. Luzany-Marce- lová 3:0 (1:0), g.: Kuruc (40., 60.), Páchnik (80.); Tlmaée-Palárikovo 0:2 (0:1), g.: Mach (20. - 11- esből), Ikrényi (62.); Cajkov-D. Óhaj 1:2 (1:1), g.: Drapka (18.), ül. Porubsky (19.), Pintes (74.). l.Imet 12 9 2 1 39:8 29 2. Palárikovo 12 7 2 3 21:15 23 3. Dvory n/Z. 12 7 1 4 25:16 22 4. Cajkov 12 7 1 4 22:16 22 5. Sahy 12 6 3 3 28:15 21 6.V. Lovce 12 6 3 3 24:19 21 7. T. Luzany 12 6 2 4 24:15 20 8. Marcelová 12 5 1 6 14:19 16 9. Kalná n/Hr. 12 4 2 6 15:17 14 10.Surany 12 4 2 6 19:22 14 11. D. Óhaj 12 4 2 6 17:20 14 12. Komjatice 12 4 2 6 22:26 14 13. Kamenicná 12 4 2 6 14:25 14 14.Caka 12 3 3 6 16:21 12 15.Tvrdosovce 12 3 2 7 13:40 11 lő.Tlmace 12 0 4 8 3:22 4 A Surany csapatától a bajnokság végén 6 pontot levonnak. Közép-Szlovákia Ilii. LIGA, 11. forduló: Bytéa- Zilina B 2:0 (0:0), g.: Benes (67), Selmek (85.); D. Kubín-Podbrezo- vá B 2:0 (0:0), g.:) Baéa (48.), Cal- lo (71.); K. Lieskovec-Cadca 1:0 (0:0), g.: Vojvoda (66.); Lipt. Mi- kulás-Revúca 4:0 (2:0), g.: Kaspar (7), Laco (31.), Bezák (61.), Juriga (64.); Rakytovce-K. N. Mesto 1:0 (0:0), g.: Jobko (85.); Ruzomberok B-Dukla B. Bystrica B 0:2 (0:0), g.: Rusnák (47), Chrenovsky (77); Túré. Teplice-Zvolen 1:0 (1:0), g.: Letrik; Ziar n/Hr.-Luéenec 0:0. A 2. fordulóból elhalasztott mérkőzés pódása: Ruzomberok B-Turé. Teplice 0:1 (0:1), g.: Pri- vitzer. l.T. Teplice 10 8 0 2 18:7 24 2. B. Bystrica B 11 6 4 1 19:6 22 3.Zvolen 11 7 1 3 19:7 22 4.Lucenec 11 5 5 1 19:6 20 5. Rakytovce 10 6 1 3 22:12 19 6. D. Kubín 11 5 2 4 23:16 17 7. Ruzomberok B 11 5 2 4 16:12 17 8. Ziar n/Hr. 11 4 4 3 17:15 16 9. Bytca 11 4 3 4 10:11 15 lO.ZilinaB 11 4 2 5 14:14 14 11. K. Lieskovec 11 4 2 5 17:19 14 12. Kys. N. M. 11 3 2 6 8:16 11 13. L. Mikulás 11 3 2 6 13:23 11 14. Podbrezová B 11 2 3 6 12:18 9 15.Cadca 11 2 2 7 5:23 8 16. Revúca 11 0 3 8 4:31 3 Kelet-Szlovákia III. UGA, 12. forduló: Sp. N. Ves-Lipany 3:2 (1:1), g.: Janeéka (31.), Koniar (74.), Ondás (79.), ill. Stofan (45.) Sevéovié (65.); Svidník-Vranov 0:0; Humen- né-Barca 3:1 (2:1), g.: R. Toméák (5. - 11-esből), Ruskovsky (11.) S. Toméák (47), ill. Palkovié (30.); Sabinov-V. Saris 3:1 (1:1), g.: Kis (29.), Bartos (47), Lupták 90.), ill. ATjusík (45.); N. Myslá-Presov B 2:0 (1:0), g.: Frajkor (44., 90.); Liéartovce B-Bardejov 2:0 (2:0), g.: M. Capko (33.), Cicman (43.); St. Eubovna-Turna 3:0 (2:0), g.: Solotruk (25.), Arandelovié (33.), Kuhajdík (68.); Cana-Stropkov 0:2 (0:1), g.: Stasko (16.), And- rejko (80.). 1. Licartovce B 12 9 1 2 28:7 28 2. St. Lubovha 12 8 0 4 19:10 24 3. N. Mysta 12 7 3 2 16:7 24 4.Vranov 12 7 2 3 16:7 23 5. Lipany 12 6 1 5 20:19 19 6. Sp. N.Ves 12 6 1 5 20:27 19 7. Stropkov 12 5 3 4 21:13 18 8. Bardejov 12 5 3 4 17:13 18 9.Humenné 12 5 1 6-17:15 16 10. V. Saris 12 4. 4 4 11:14 16 11.Túrna 12 4 3 5 12:13 15 12. Svidník 12 4 3 5 14:17 15 13.Sabinov 12 4 2 6 22:24 14 14. Barca 12 4 1 7 16:21 13 15. Presov B 12 1 4 7 11:21 7 16.Cana 12 0 2 10 4:32 2 Területi bajnokságok Dunaszerdahely, 11. forduló: Tr. Hradská-V. Meder 0:3 (0:1), g.: Szabó G., Cáni, Vígh; Samorín B-Janíky 2:2 (1:0), g.: Horsky, Csölle J., ill. Filkász, Jakóczi; Vra- kún-Kost. Kraéany 4:0 (3:0), g.: Kosa, Grünfeld, Sandal, Végh D.; KráL Kra-éany-Lehnice 3:0 (1:0), g.: Fekete Sz., Ágh P., Füsi; Oh- rady-Verká Paka 4:0 (0:0), g.: Zsigray, Harsányi, Almási, Novotny; Okoé-Sokolec-D. Stál 3:0 (2:0), g.: Köles 2, Vörös Gy.; Báé B-Vydrany 4:1 (1:1), g.: Horváth O. 2, Séasny, Miclos, ill. Kevicky; Stvrtok n/O.-FK. Zl. Klasy 0:2 (0.0), g.: Klucsik, Seillinger. 1. Vrakún 11 9 0 2 35:9 27 2. V. Meder 11 8 2 1 29:9 26 3. Bác B 11 7 1 3 29:17 22 4Janíky 11 7 1 3 25:18 22 5. Krát. Kracany 11 6 1 4 28:24 19 6.Ohrady 11 6 0 5 15:18 18 7. Kost. Kracany 11 5 2 4 23:19 17 8. FK Zl. Klasy 11 5 2 4 24:24 17 9. Lehnice 11 5 1 5 21:17 16 10. Okoc-Sokolec 11 5 1 5 23:25 16 11.D. Stál 11 4 0 7 14:16 12 12. Stvrtok n/0. 11 3 1 7 13:27 10 13. V. Paka 11 3 1 7 16:40 10 14.Vydrany 11 3 0 8 17:26 9 15.Trh. Hradská 11 2 2 7 10:23 8 16. Samorín B 11 2 1 8 12:22 7 Komárom, 9. forduló: Zem. Oléa-Zlatná n/0,1:2 (0:0), g.: Pa- tócs, ill. Jakab, Szakács; Moéa- Nesvady 4:3 (2:1), g.: Lajos T. 3, Lajos G., ill. Haris 2, Pasztorek; Modrany-Sokolce 2:0 (0:0), g:. Varga 2; Búé-Kolárovo B 3:0 (1:0), g.: Sánta 3; Dulovce-Bát. Kosihy 2:3 (1:0), g.: Góri, Lakos, ill. Kecskés, Cséplő, Pavlík; Pribeta-Sv. Peter 6:1 (3:1), g.: Sykora 2, Rontó 2, Bratko, Scholtz, ill. Cákvári (11- esből); Chotín-Srobárová 3:4 (1:1), g.: Csókás, Csintalan, Kocsis, ill. Cabada 2, Gazo, Novák 1.Srobárová 10 8 1. .1. 29:11. 25 2. Modrany 10 8 0 2 22:12 24 3. Pribeta 10 6 0 4 30:19 18 4. Zlatná n/0. 10 5 1 4 25:16 16 5.Zem.0lca 10 5 1 4 22:16 16 6. Moca 10 5 1 4 24:26 16 7. Kolárovo B 10 4 3 3 16:14 15 8. Bűc 10 5 0 5 19:18 15 9. Sváty Peter 10 4 2 4 21:17 14 10. Nesvady 10 4 1 5 20:28 13 11. Chotín 10 3 2 5 29:20 11 12. Bát. Kosihy 10 3 2 5 17:30 11 13. Sokolce 10 2 1 7 14:23 7 14. Du lovce 10 0 1 9 11:49 1 A bajnokság végén a Chotín csapatától 3 pontot levonnak. Galánta, 11. forduló: Jelka-V. Maéa 2:2 (1:0), g.: Németh, Nagy, ill. Nyitrai, Faragó; H. Sa- liby-Matúskovo 1:3 (0:1), g.: Flaska, ill. Lax, Marusinec, Lé- nárt - a mérkőzés a 90. percben félbeszakadt, miután az egyik hazai néző bántalmazta a partjelzőt; Kajal-C. Brod 1:1 (0:1), g.: Czinege, ill. Szolgai; Topolni- ca-Soporna 7:0 (4:0), g.: Iván 2, Kovács 2, Ziska, Simonies, To- riska; C. Voda-Sintava 2:1 (1:0), g.: Cződör, Farkas, ill. Molnár; P. Úl’any-V. Grob 1:1 (1:0), g.: Grus, ill. Boris; Dőlné Saliby-To- másikovo 3:0 (1:0), g.: Szabó (11-esből), Bednár, Vanko; Vi- nohrady-Váhovce 1:4 (1:0), g.: Kubánek, ill. Bors 2, Sulan, Forró. 1. Matúskovo 11 9 1 1 36:12 28 2.Váhovce 11 8 2 1 41:14 26 3. C. Voda 11 8 2 1 28:12 26 4.Sintava 11 6 3 2 34:9 21 5. H. Saliby 11 6 1 4 42:18 19 6. Kajal 11 5 3 3 16:16 18 7. Jelka 11 4 4 3 16:18 16 8. Vinohrady 11 4 2 5 29:25 14 9. V. Grob 11 3 4 4 13:18 13 10. P. Útany 11 4 1 6 17:23 13 11. D. Saliby 11 3 2 6 13:28 11 12. V. Maca 11 2 4 5 9:19 10 13.Soporna 11 3 1 7 10:42 10 14. C. Brod 11 2 2 7 11:23 8 15.Topotnica 11 2 1 8 20:32 7 16.Tomásikovo 11 2 1 8 17:43 7