Új Szó, 2004. október (57. évfolyam, 227-252. szám)
2004-10-11 / 235. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. OKTÓBER 11. Gazdaság és fogyasztók 7 Egyre hangosabban ketyeg a határidőt jelző óra, ám az érintett mintegy 1 millió emberből sokan még mindig nincsenek tisztában vele, milyen örökséget veszíthetnek el Érdemes tovább folytatnunk a harcot földügyben Mede Vencel: „Az elmúlt évtizedekben sikerült kioltani a föld iránti érzelmi kötődést az emberekből. ” (Képarchívum) A hatályban lévő földtörvény szerint azok a földterületek, amelyekért tulajdonosuk 2005 szeptemberéig nem jelentkezik és nem erősíti meg azok tulajdonjogát, állami, majd önkormányzati tulajdonba kerülnek. A károsultak száma becslések szerint akár az egymilliót is elérheti, ami a (cseh)szlovák történelemben ez idáig a legnagyobb mértékű beavatkozás a magántulajdonba. Mede Vencellel, az MKP pozsonyi kerületi elnökével beszélgettünk. KÖVESDI KÁROLY Miért érzi ennyire személyes felelősségének a földügyben való szerepvállalást? Mindnyájan ismerjük az elmúlt évtizedek történelmi tapasztalatait. A földet művelő parasztság borzasztóan kiszolgáltatott helyzetbe került. A szövetkezetesítéssel nemcsak magántulajdonuktól fosztották meg a parasztokat, hanem a föld szeretetétől is, hiszen annak termése többé már nem az övék volt. Van egy másik fontos ok is, amiről sajnos kevesebb szó esik: a termelőeszközök állami tulajdonba helyezése. Ne feledjük, a mi gazdáinknak nem volt lehetőségük fokozatosan fejleszteni, korszerűsíteni gépállományukat, amiből adódóan ma a legtöbben képtelenek lépést tartani mind nyugati vetélytársaik- kal, mind a kollektivizált vagyont birtokló szövetkezetekkel, esetleg azok utódcégeivel. A kolhozosí- tás idején elvették az akkori kor igényeinek megfelelő termelő- eszközöket, a rendszerváltáskor azonban elfelejtettek újat adni helyettük. Véleményem szerint éppen az volna a legfontosabb, hogy a történelemtől meggyötört parasztságnak visszaadják a föld- tulajdonba vetett hitét. Arról nem is beszélve, hogy ez a föld egyben a szülőföldünk is. Melyek azok a legérdekesebb ügyek, amelyekkel eddig találkozott? Minden eset egyedi és érdekes. Konkrét nevet nem említek, de 1997-ben az egyik Benes-dekré- tumra hivatkozva vonták meg visszamenőleg egy restitúcióra jogosult személytől szlovák állam- polgárságát. Ezáltal egy kárpótlásra jogosult személyből kárpótlásra jogosulatlan személyt kreáltak. Megjegyzem, ez az 1997-ben alkalmazott módszer még a magam esetében is a szlovák állam- polgárságom elvesztésével járna. Aztán akadt egy olyan, idős lévai asszony, akinek zsidó származású férjét először a fasiszta törvények, majd - mivel a háború előtt magyar nemzetiségűnek vallotta magát - a Benes-dekrétumok alapján semmizték ki. A hölgy 88 éves, és 14 éve pereskedik eredménytelenül. De azért állítom, hogy nem hiába, hiszen minden egyes elutasító határozat egyben dokumentum annak a demokráciának a szintjéről, amelyben ma élünk. Sokan voltak, akik felhívtak, megkerestek. Én a telekkönyvek felkutatását tartottam a legnagyobb segítségnek, és ezeket kb. ötven család esetében sikerült is_ beszerezni. Mindenképpen szerettem volna, hogy legyenek néhányan, akik sikerre viszik az ügyüket. Szerencsére megjelentek a listák, aminek következtében az érdeklődők most már egyedül is kiindulási pontot találhatnak ingatlanjaik felkutatáshoz. A telekkönyveket természetesen ezek után is be kell majd szerezni, nem kell viszont sötétben tapogatóznia az érdeklődőnek, ha utánuk kutat. Mihez kezdjen az, aki már tájékozódott a telekkönyvből? A telekkönyvek alapján a föld- vagyon nagysága, a családfa, valamint a tulajdonjog állapota mérhető fel. A további lépések már az esetleges földtulajdonosra várnak. A legideálisabb ilyenkor, ha kartográfushoz (geodétához) fordulnak, mivel az esetleges le- öröklés miatt a földvagyont egyértelműen kell az örökösödési jegyzőkönyvbe bevezetni. Az elvtelen nyilvántartási rendszernek köszönhetően azonban éppen ez a legnehezebb. Ha már egyetlen parcella esetében is hibás az örökség jegyzőkönyvezett tárgya, akkor a kataszteri hivatal az egész jegyzőkönyv beírását elutasíthatja. Jogászhoz csak abban az esetben érdemes fordulni, ha jogtalan tulajdonszerzés következtében másnak a tulajdonlapjára került az öröklendő parcella. Az emberek többségének megszűnt a földhöz való viszonya, az örökösöket nem érdekli a föld. Elképzelhetőnek tartja, hogy akadnak olyanok, akik nevesítik a földjüket, aztán gazdálkodni kezdenek? Egészen biztosan. Személyesen is ismerek néhány régi-új tulajdonost, akik így tettek. Azt viszont bárki megteheti, hogy bérbe adja a földjét. Sőt, még társaságok is alakulhatnak, amelyek a bérleti díjakból hosszú távon megélhetést, vagy legalábbis egy kis mellékest nyújthatnak a tagoknak. Szlovákiában még mindig nem elég aktívak az emberek földügyben? A legtöbben még mindig nem tudnak a földnevesítés szükségességéről, hiszen ne feledjük, az első listák még csak néhány hete jelentek meg. A másik probléma, hogy az érdeklődés sokszor kudarccal végződik. Sokan azért nem vágnak bele a nevesítési eljárásba, mert úgy érzik, túl kicsi a földjük, és nem éri meg a fáradtságot. Az elmúlt évtizedekben sikerült kioltani a föld iránti érzelmi kötődést az emberekből. Sokan, akik árendát kapnak a szövetkezettől vagy annak utódcégeitől, 2005 szeptember elsejével a földtulajdonnal az árendára való jogot is el fogják veszíteni. Ez azért következhet be, mert az árendát fizetők nem mindig a tulajdonlap alapján fizetnek-fizet- ték azt a keveset, hanem a valamikori telekkönyvek, vagy a kataszterbe be nem vezetett örökösödési jegyzőkönyvek alapján. A törvényalkotók gyakran hangsúlyozzák, hogy az egyszerű államosításnál jobb megoldás az önkormányzati tulajdonba való helyezés. Ön is így gondolja? Hadd válaszoljak egy kérdéssel: a kezét, vagy a lábát törné el szívesebben? A magántulajdon megszűnése szempontjából ugyanis mindkét eljárás egyformán káros. Néhány hete nyilvánosságra került a lavinát elindító Rimaszombati járás listája. Ez egy olyan régió listája, amelyben az említett paraszti értékrend gazdasági egyensúlyt hozott magával a kollektivizálás évei előtt. Az azt követő időszak viszont nincstelenséget okozott, és - az értékrendszer elvesztésének tulajdoníthatóan - asszimilációt eredményezett Ön szerint mi lenne a legoptimálisabb megoldás? Az önkormányzatok akár holnaptól kezelésbe vehetnék ezt a földvagyont. Bérletet szedhetnének a beazonosítatlan tulajdonos letéti számlájára - természetesen csökkentve az összeget az önkormányzati földadóval. Nem elhanyagolható, hogy ennek következményeként az önkormányzat komolyabb pozíciót szerezhet magának a bérlővel szemben. Az agrártámogatás - amelynek nagyságáért a MKP ebben a választási ciklusban küzd - ennek köszönhetően nagyobb mértékben jelentkezne a földtulajdon bérletében, vagyis a választóink, és - tisztelet a kivételnek - nem a kollektivizált vagyont bitorlók oldalán. Térjünk vissza a jelenlegi helyzethez. Korábban kellett volna közzétenni a földtulajdonosok névsorát? A lehetőségekhez képest mindenképpen, hiszen a földnyilvántartási jegyzék felújítása (ROEP) tulajdonképpen 1996 óta zajlik. Sőt már ezt megelőzően, 1991- ben is elkezdtek jegyzéket készíteni a földekről (ZRPS), amelyek már tartalmazták az extravillán beazonosítatlan tulajdonosok nevét. Vagyis egy „földnevesítési kampánynak” már évekkel ezelőtt neki kellett volna látni, s azóta - apránként, egy-egy névsor közzétételével - folyamatosan ébren kellett volna tartani a köz- érdeklődést. Elvégre a jogszabályt tíz éve alkották, a figyelem azonban csak az utóbbi fél évben terelődött rá. Más kérdés, hogy amikor feketén-fehéren kiderült, hogy a 2005. szeptember elsejei tulajdonvesztő időpont túl korainak bizonyul, etikus lett volna - ha már eltörölni nem akarják - néhány évvel kitolni. Nemcsak azért, mert a ROEP tíz év elteltével még csak a félidejénél tart, hanem elsősorban amiatt, hogy a nevesítetlen földek ügyében kulcsszerepet játszó nyilvános listák még csak néhány hete kerültek nyilvánosságra. Kit terhel a felelősség a mulasztásokért? Nem tudom. De lassan nem ártana tisztázni. FELKÍNÁLOM * MUNKALEHETŐSÉG * VÁLLALKOZÁS * ÜZLET * INNOVÁCIÓ * FELKÍNÁLOM Üzleti ajánlatok Magyarország: 28811 Hosszában hegesztett vascsövet vásárolnánk (60 x 2 x 7000 mm, 76 x 2 x 7000 mm, 89 x 2 x 7000 mm, 89 x 3 x7000 mm, minősége 1 osztály, 2.osztály) havi 70 tonna mennyiségben. 12657 Évente 200-250 db, kb. 100-150 1-es jutazsákot vásárolnánk. 12741001 Széles körben használatos ipari berendezéseket, eszközöket, tartozékokat forgalmazó cég viszonteladóknak, vevőknek ajánlja termékeit: csőrendszerek, szállítócsövek, rozsdamentes csőívek, csőidomok, csőkarmantyúk, golyós csőváltó, pillangó- és biztonsági szelepek, csőmágnes, porleválasztó szűrők, elszívók; szállítástechnikában vályús és csöves csigák, szállítószalagok, pneumatikus eszközök, láncos továbbító, serleges felvonók; rostatechnikában dobrosták, lengőrosták, síkrosták; tárolástechnikában hengeres, szögletes, műanyag siló; környezettechnikában szűrők, ciklonok; mezőgazdaságban malomipari berendezések, takarmánykeverők, gabona elő- és utótisztítók, nedvességszabályozók, hengerszékek, prések, olajütők, olajmalmok; automata zsáktöltő berendezések; újrafeldolgozásban: raklap-aprító, gumiőrlő; adagolók: cellás, átfúvós és mikroadagoló. 12740001 Kiváló minőségű termékeit ajánlja egy magyar cég kedvező árfeltételek mellett, irodai és üzleti, történelmi térképek, egyedi atlaszok, különféle egyedi ajándék- és reklámtárgyak, reklámtérképek, egéralátétek, egyedi éves tervezőnaptárak. Lengyelország: 12678 Akácfa pallót, rönköt vásárolna egy gyártó cég. 12681 Sportruházatot és nadrágot gyártó partnerekkel keressük a kapcsolatot. 12725 Szolgáltatás exportáló cégek számára: követelésbehajtás a külföldi vevőktől, egész Európában nemzetközi pénzügyi ügyvédi és kereskedelmi ügynöki hálózattal. 12690 Ipari telephelyet keresők számára ajánlja szolgáltatásait egy lengyel vállalkozás. 12687 Fagyasztott szalonnát és zsírt keresünk. 12685 Gabonát vásárolna egy kereskedelmi cég. 12684 Fokhagymát, zöldséget, gyümölcsöt, burgonya-keményítőt kínálunk. 12680 Háztartási üvegárut gyártó cég keres együttműködő, üveggyártó, kereskedelmi partnert. 12676 Csomagolóanyagok nyomtatását vállaljuk (reklámcímkék, gyufacímkék). 12674 Autóalkatrész-kereskedő Wartburg-alkatrészeket vásárolna. Szlovákia: 12224001 Dél-Szlo- vákiában eladó 24x100 m alapterületű üvegház konstrukció komplett felszereléssel, a vázszerkezet szétszerelt állapotban van. Raktár- helyiség kialakítására is alkalmas. 12099001 Szlovák vállalkozó ajánlja kedvező feltételekkel fóliatasakok, zsákok gyártását. Megrendelőket, vevőket, befektetőpartnert keres. 12648001 Szlovákiai cég szállítási eszközök, műanyag ablakok gyártásával foglalkozik. Fő termékei: alap-paletták, árukiszállítás céljára hálós kocsik, lemez- vagy háló oldalfalú ládák. Munkalehetőség külföldön Magyarország: 2 lézervágógépkezelő; CNC gépkezelők; targoncavezető; szerelde részlegvezető (alkatrészgyártás); üzemvezető; minőségbiztosítási mérnök, gépészmérnök; CAD-CAM tervező- mérnök. Az EU-csatlakozást követően többféle munkahelyre várnak szlovákiai munkaerőt: mindenféle szak- és betanított munkalehetőségek különféle iparágakban: bejelentkezés, kiajánlás és munkaadó-keresés. Angol és német nyelvterület: Ápolónőket, orvosokat keresünk sürgősen Németország, Svédország, Norvégia, Finnország és az arab országok területére. A nyelvtudás és szakmai tapasztalat elengedhetetlen. Londonba fröccsöntő szakmunkást, Németországba villanyszerelőt és ipari alpinistákat keresnek. Egyéb munkakörökben bejelentkezés, kiajánlás, munkaadó-keresés. Munkalehetőség belföldön Szlovákia egyes városaiból keresünk partnereket cégreferensi, témamenedzseri, területi képviselői munkakörbe: üzleti, munkaügyi tanácsadói, ingadanforgal- mazási területekre. Munkaadók figyelmébe Céljaiknak mindenben megfelelő vezető, speciális, kvalifikált, szak- és betanított munkaerő, leendő munkatársak ajánlása azonnal, illetve keresése költségkímélő módon. Szerkesztőségünk a kereskedelmi ajánlatok tartalmáért nem vállal felelősséget és nem áll módjában a bővebb felvilágosítás szolgáltatása, a kapcsolatok létrehozása. Kapcsolatfelvétel: FMMC Fax: 0036/96/413688, 517867, e- mail: fmmc@mail.datanet. hu; www.fmmc.gyor.hu . PÉNZPIACI TANACSAD0 JURAJ MITOálNKA A korona árfolyama stagnál. Múlt hétfőn a pénzpiac 40,060 korona/euró szinten kezdte a kereskedést, a folytatásban 40 ko- rona/euróra erősödött. Az erősödés annak köszönhető, hogy sikerült megegyezni a jövő évi büdzséről. Szerdán a korona a 40 korona/euró szintet ostromolta, ám a bankok elkezdték kiszedni a nyereséget, az árfolyam így újra 40,03/05 korona/euró- ra gyengült. E héten a 39,9040,10 korona/euró sáv közötti árfolyam valószínű. Az OTP Banka elemzője Valuta MAI VALUTAARF0LYAM0K Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta _____ Ár folyam EMU - euró Angol font Cseh korona Dán korona Japán jen (100) Kanadai dollár 40,059 1,276 25,803 Lengyel zloty Svéd korona 29,427 Svájci frank USA-dollár 9,260 58,060 Magyar forint (100) 16,285 4,432 5,384 Szlovén tollár (100) 16,695 25,818 32,480 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 39,04-41,04 31,49-33,15 1,25-1,31 15,62-16,92 OTP Bank 39,00-41,03 31,40-33,14 1,24-1,31 15,66-16,86 Postabank 38,99-41,07 31,44-33,12 1,25-1,31 15,64-16,92 Szí. Takarékpénztár 38,98-40,98 31,36-33,00 1,24-1,31 15,53-16,99 Tatra banka 38,99-41,07 31,44-33,12 1,25-1,31 15,64-16,92 UniBanka 39,01-41,05 31,44-33,08 1,24-1,31 15,62-15,64 Általános Hitelbank 38,99-41,07 31,40-33,08 1,24-1,31 15,38-17,17 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Lehetőségek vállalkozóknak