Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-06 / 206. szám, hétfő
/ ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 6. Autó - motor 11 VIZSGÁZZUNK EGYÜTT (50) 238. Megállás esetén szabadon kell maradnia legalább egy, legkevesebb a) 3 m széles forgalmi sávnak mindkét menatirányban, b) 3 m széles forgalmi sávnak mindegyik menetirányban, c) 2 m széles forgalmi sávnak. 239. A vasúti átjáróra tilos ráhajtani, ha a) a szembejövő jármű vezetője figyelmeztető hangjelzést ad, b) a vasúti átjárót biztosító berendezés szirénája, illetve csengője figyelmeztető szaggatott hangjelzést ad, c) a vasúti jelzőőr sárga zászló vízszintes lengetésével utasítást ad. 240. A járművezető köteles jelezni menetirányának megváltoztatását, a) de csak menetirányának megváltoztatásakor; az a vezető, aki előzéskor eltér menetirányától, menetirányának megváltoztatását nem köteles jelezni, b) mégpedig minden esetben, amikor vasúti átjárón halad át, c) mégpedig minden esetben, amikor menetirányát megváltoztatja vagy menetirányától eltér. Wz ‘qóez ‘esés Az újautó-árak terén már az EU átlagát képviseljük Lengyelország az élen Szeptember 17-étől lesz kapható a hazai Fiat-márkakereskedőknél, akiknél azon a hétvégén ki is lehet próbálni Fiat Multipia: A második nemzedék [Fotó: Fiat (2) és a szerző] PIACI HÍR Az Európai Bizottság legfrissebb jelentése szerint az immár 25 tagállamból álló Európai Unión belül jelenleg Lengyelországban a legolcsóbbak a személygépkocsik. A jelentés Szlovákiát, Magyarországot és Csehországot ezen a téren már az úgynevezett eurozónába sorolja, ami az unió egyfajta átlagát jelenti. Északi szomszédainknál viszont 9 százalékkal olcsóbbak az autók, mint az eurozóna legolcsóbb piacán, Finnországban. A régi EU-s országok közül Finnországon kívül még Dániában érdemes autót vásárolni; a skála ellenkező oldalán változatlanul Németország áll, őt Ausztria követi. Fontos tudnivaló, hogy az említett jelentés kizárólag az új gépkocsik árait hasonh'tja ösz- sze, használt autókkal nem foglalkozik. Ami pedig a lengyel piacot illeti, talán nem érdektelen információ, hogy az olcsóság nem vonatkozik a luxusautókra és a sportkocsikra. Az Audi TTR-ért például éppen Lengyelországban kérnek a legtöbbet az egész unióban, (v) Minden idők egyik legfurább autója is eljutott tehát a második generációig, ami esetében egyfajta háziasodást is jelentett. Bizony, ez a Multipia már nem az a Multipia, amely előtt megkövültén álltunk 1999-ben: mi akar ez lenni? PIACI PREMIER Mondhatta akárki, hogy szabványos minivan, olyan, mint a Renault Scénic vagy a Citroen Xsara Picasso, a pillanatok alatt összeverbuválódott rajongótábor egyhangúlag lehurrogta: ilyen autó csak egy van! Nos, ezt a varázsát, sőt kultuszát most valószínűleg elveszíti az olasz egyterű, mert tényleg háziasodott. Úgy is mondhatjuk, beállt a sorba, de ez így azért mégsem teljesen igaz. Mert az alapformák tulajdonképpen megmaradtak: továbbra is mozivászon-szélességű mindkét szélvédő, a hátsót most is csaknem függőleges, légiesen karcsú oszlopok fogják közre, és ami a legfontosabb: a kocsi szélessége, s vele a 3+3-as utaselrendezés is változatlan. Ami persze 2+3 is lehet, mint korábban, ha valaki hűtőládát rendel az elülső középső ülés helyére. Az új Fiat Multipia hivatalosan szeptember 17-étől lesz kapható a hazai Fiat-márkakereskedők- nél, akik azon a hétvégén nyitott napok keretében lehetővé teszik az érdeklődőknek az autó kipróbálását is. A kocsi két motorral (1.6 16V - 76 kW/103 LE, 8,4 1/100 km, 1.9 JTD - 85 kW/115 LE, 6,4 1/100 km) és két szereltségi fokozatban (Active, Dynamic) kerül majd forgalomba a hazai piacon, és haszonjárművé átépítve is megrendelhető lesz. A személygépkocsi-változatok árai: 1.6 Active - 699 900,1.6 Dynamic - 759 900, 1.9 JTD Active - 779 900 és 1.9 JTD Dynamic - 839 900 korona. Az Active fokozat standardjának értékesebb elemei az ABS, a teljes front-, oldal- és függönylégzsákrendszer, valamint a kézi klímaberendezés; ez utóbbi Dynamic fokozatban már automata, itt elektromos ablakemelőből is négy van, a hátsó ülés előre-hátra mozgatható és acélfelnik helyett könnyűfém keréktárcsák járnak. Említést érdemel még a kocsi 430 liter űrtartalmú csomagtere, amely egészen 1900 literesig bővíthető, (v) Hat-vagy hétszemélyes változatban lesz megrendelhető Új egyterű a Mazdától BEMUTATÓ A nemsokára megnyíló párizsi autószalon egyik világpremierje lesz a Mazda új, 5-ös típusszámot viselő egyterűje. Szériaérett kocsiról van szó, amely a Mazda 2, 3, 6 és RX-8 után az új generációs Mazdák ötödik modellcsaládja. A kocsi az egyedülálló belső térelrendezésnek köszönhetően 6 vagy 7 személyes lehet, a motorskála 2-2 benzines és dízel erőforrásból áll majd. A Mazda5 Space Wagon néven forgalomba kerülő új japán egyterűt a közeljövőben részletesebben is bemutatjuk. (Fotó:Mazda) Az emelők hidraulikus oszlopai közvetlenül a padlóból bújnak elő, használaton kívül semmi nem látszik belőlük Megnyílt a legkorszerűbb hazai Peugeot márkaszerviz VAS GYULA Mégpedig Dunaszerdahelyen, a város déli peremén, a sokak által már jól ismert DUNAUTO autókomplexum újabb részlegeként. Az impozáns épületben természetesen autószalon is működik, de mint ottjártunkkor megállapíthattuk, az új létesítmény legfőbb vonzereje a hazai viszonylatban egyedülállóan magas színvonalú technikával és a legkorszerűbb berendezésekkel felszerelt, egyszerre akár 15-20 autót is kiszolgálni képes autószerviz. A fő csarnokban például nem kevesebb, mint 8 emelő várja a kocsikat. Mindegyik a legkorszerűbb, állvány nélküli típus; ez azt jelenti, hogy hidraulikus oszlopaik közvetlenül a padlóból bújnak elő, és használaton kívül oda visszasüllyesztve semmi nem látszik belőlük. Külön műhely várja az úgynevezett gyorsszervizre (A szerző felvételei) érkezett autókat, hasonló típusú emelőkkel. A különböző olajfajták adagolása a benzinkutakéhoz hasonló pisztolyokon keresztül történik, ha kell, közvetlenül a motor vagy a sebességváltó belsejébe, ami nagyban hozzájárul a műhelyek tisztán tartásához. A javításra váró kocsikat szükség esetén a szerviz új generációs autómosója varázsolja patyolattisztává, amelynek „keféi” a megszokott szőrszálak helyett a lakkozást sokkal jobban kímélő habszivacs-csíkokból állnak. Nem hiányoznak a sérült karosszériák javítására szolgáló kiegyenlítőpadok sem, a legkorszerűbb elektronikus diagnosztizáló berendezések szintén magától értetődőnek számítanak. Mindezt végigjárva valóban szemernyi kétségünk sem maradt afelől, hogy jelenleg vitán felül a dunaszerdahelyi a legkorszerűbb „Blue Box”, vagyis Peugeot márka- szerviz Szlovákiában... HUMORSAROK Pótkerék helyett... (Képarchívum) A szabálysértés elkövetésének helyszínén a rendőr nem köteles bizonyítékul szolgáló fényképet felmutatni A gyorshajtás drágább mulatság lehet, mint hinnénk FELDOLGOZÁS A szlovákiai közlekedési rendőrség jelenleg 94 sebességmérő radarkészülékkel dolgozik, amelyek nappal és éjszaka egyaránt használhatók. Közülük 74-et gépkocsikba építettek be, a többi különböző helyeken beépített úgynevezett stacionárius radar. A maximálisan megengedett sebesség 11-20 km/ó-val történő túllépéséért 500, 21-30 km/ó-val történő túllépéséért 1000, 31-40 km/ó-val történő túllépéséért pedig 2000 korona helyszíni bírság szabható ki. Jóval szigorúbb elbírálásra számíthatnak viszont azok, akik a jelzőtáblával megengedett maximális sebességet lépik túl: a büntetés összege ilyen esetekben a 7000 koronát is elérheti. A sebesség túllépéséért a szabály- sértést megállapító rendőr csak akkor vonhatja be a gépjárművezetői engedélyt, ha a gépkocsivezető eközben közvetlenül veszélyeztette a közlekedés biztonságát, esetleg balesetet okozott. Fontos tudnivaló, hogy a sebesség túllépésének megállapításakor a rendőr nem köteles a szabálysértésről készült fényképet mutatni az elkövetőnek; nem minden rendőrségi radarnak van ugyanis erre alkalmas kijelzője. Ha a gépkocsivezető nem ismeri el, hogy szabálysértést követett el, nem kell a helyszínen kifizetnie a büntetést. A rendőr ilyenkor írásban jelenti az esetet az illetékes közlekedésrendészetnek, és mellékeli hozzá a bizonyítékul szolgáló dokumentumokat, például az előhívott fényképet. A gépkocsivezető a beidézés során maga is megismerkedhet ezekkel a dokumentumokkal. A legvégére azt tartjuk szükségesnek elmondani, hogy az újabban szárnyra kapott híresztelésekkel ellentétben a rendőrségi radarok használata nem ütközik semmiféle személyiségvédelmi törvénybe, így a tetten ért gépkocsivezető sehová sem fordulhat jogorvoslatért. Egyetlen lehetősége, hogy kifizeti a büntetést, és a jövőben kerülni igyekszik a hasonló kel- lemedenségeket. Magyarán: lakott településen és azon kívül, táblával jelzett helyen és azon túlhajtva is betartja a legnagyobb megengedett sebességet. (Forrás: a-r) A mellékletet szerkeszti: Vas Gyula Levélcím: AUTÓ-MOTOR, uL gén. Klapku 68/34, 945 01 Komárno, tel.: 035/7710 259, 0903/736 668, e-mail: vasgyula@nextra.sk