Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-04 / 205. szám, szombat
12 Családi kör ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 4. MINDENNAPI KENYERÜNK Egyéni rekordok OTTHON ÜLVE UTAZAS A Pieninek és a Dunajec ölelésében (A szerző felvétele) HALKO JÓZSEF A Németországban megrendezett 1936-os olimpián maga Adolf Hitler is részt vett, az egyes versenyszámok nézőterén, s természetesen nagyon lelkesen üdvözölt minden német győzelmet. Ám amikor a híres színes bőrű gyorsfutó, Jesse Owens lépett ki négy érméért, a Führer tüntetőleg hátat fordított, mert ugyanis ő a négereket primitív lényeknek tekintette, olyanoknak, akik csak pár generációt megelőzően jöttek ki az őserdőből. Ma már szerencsére senki nem fordít hátat az olimpián a feketéknek, sőt az egész világ csodálattal tekint fürgeségükre, rugalmasságukra, remek teljesítményeikre. Mintha ezzel is beteljesült volna II. János Pál pápa óhaja, melyet az idei, a terrorizmus árnyékában játszódó olimpiai játékok megnyitójára mondott: „Szívemből kívánom az erőszak és a gyűlölet megannyi formájától zavarodott és még mindig döbbent világnak, hogy ez az olyany- nyira fontos sportesemény a nyugodt találkozásokat, a nemzetek közti kibékülést és nyugalmat elősegítő alkalommá válhassék.” Igen ám, de miként lehet egy ilyen nagyszabású nemzetközi versengés a megbékélés eszköze, amikor teljesen természetesen éppen a konkurenciaharc kell, hogy jellemezze? Az az igyekezet, amikor minden egyes versenyző az egyéni és világcsúcsok megdöntésére törekszik. Intenzíven készültek rá valamennyien hosszú hónapokon át... Egyesíthet tehát a sport? Minden bizonnyal, de csak valamiféle magasabb vezérelv alapján, mely túlmutat a pusztán testi csúcsteljesítmények határán. Bizonyára ezért állított össze országa olimpikonjai számára Krzysztof Banasik lengyel pap egy speciális imádságoskönyvet, mely tartalmaz többek közt tréning előtti és utáni imádságot, a cserepadon ülők vagy éppen a döntőbírók és a szurkolók imáját... Egyébiránt mérkőzés előtt imádkozni szerencsére már nem nagy újdonság, főleg, hogy annak idején körülrepülte a földet a hír: a győztes brazil futballcsapat tagjai is a Bibliát olvassák mérkőzés előtt, s megesik, hogy olyan nagyságok, mint Lucio, Edmilson, Denilson vagy Vampata éppen azért jönnek össze, hogy közösen olvassák a Szentírást, hogy - amint azt maguk is megfogalmazták - „az értékrend felborulása nélkül tudjanak függetlenek maradni az eredményektől”... És éppen erről az értékrendről szól az e vasárnapi evangélium is. Jézus minden emberi kapcsolatban fenntartja magának az elsőség jogát. Ő az, akinek az első helyen kell állnia ahhoz, hogy a vele való kapcsolat minden más kapcsolat alapját jelenthesse. Legmélyebb lényege ennek az áldozat, ezért aki a Mestert akarja követni, fel kell annak vennie a maga keresztjét, s lépdelni vele az Ő nyomában. Ez az egész életre szóló „lelki olimpia” egyéni csúcsdöntéseinek vezérelve: türelmesen viselni az élet terheit Jézus útján. És történetesen éppen Athénban beszélt Szent Pál e mérkőzés győzelméről, arról, hogy a kereszt cipelése Jézus után és Jézus alapján létrekordban csúcsosodott ki: feltámadott halottaiból! Szent Pál idejében az ókori olimpiának már nyolcéves hagyománya volt, ezért a lelki csaták kifejezésére nemegyszer használja ő is a sportterminológiát. Például amikor azt mondja: „A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Készen vár már rám az igazság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem az Úr, az igazságos bíró” (2Tim 4, 7-8). A saját egyéni csúcsát, életének célegyenesét viszont sokkal tömörebben fejezte ki: „számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség” (Fii 1,21). Az újkori olimpiai játékok alapítójának, Pierre de Coubertinnek utolsó kívánsága volt, hogy szívét az ókori olimpiák színhelyén temessék el. Jézus testamentuma viszont az volt és marad mindörökké, hogy ne temessék el a szívét, dobogjon tovább mibennünk. Hogy az ő lángja tovább lobogjon bennünk, mint az az olimpiai. Mert míg a sportesemények véget érnek, a mi életünk folytatódik. A szerző római katolikus pap Amikor a közelmúltban a Pieninek vidékén jártam, a 25 kilométer hosszú hegylánc meredek mészkőszikláival úgyszólván bámulatba ejtett. Csodálatomat csak fokozta a Dunajec látványa, amely a Poprád folyóval együtt nem dél, hanem észak felé haladva hagyja el az országot. KOHÁN ISTVÁN Akaratlanul is olyan érzésem támadt, mintha a többi szlovákiai folyóval összekülönböztek volna, aminek eredményeként nem a Fekete-, hanem a Balti-tengerbe tor- kollanak, hogy ez utóbbit táplálják vizükkel. Első utam a nagy történelmi múlttal rendelkező Vöröskolostor felé vezetett, melynek nyugalma felett a Korona-hegy mészkőszikla szirtjei őrködnek. A kolostor története 1319-ig nyúlik vissza, amikor egy Kokos nevű gazdag szepességi nemes telket ajándékozott a kartauzi szerzetesek számára, hogy kolostort építsenek, melynek alapító oklevelét Károly Róbert magyar király 1320-ban kézjegyével látta el, majd pedig 1330-tól kezdve fokozatosan felépültek az egyes objektumok, nevezetesen a templom, a szerzetesek házikói, valamint az első gazdasági épületek. A kartauzi szerzetesek hosszú, fehér reverendát viseltek, s rendkívül szigorú szabályok szerint éltek. Napjaikat jórészt imával, böjtöléssel és elmélkedéssel töltötték, s bizonyos esetektől eltekintve, örök hallgatásra kötelezték el magukat. Ezen túlmenően a felszentelt atyák .(páterek) számos esetben természettudományi, főként asztrológiai, orvosi, gyógyszerészeti, gyógynövénytani ismeretekkel is rendelkeztek, míg a magasabb műveltséggel nem rendelkező szerzetes testvérek inkább gazdasági munkákkal foglalkoztak. A kolostorhoz tartozó udvarban folyt gazdasági tevékenységük, természetesen elkülönítve a szerzetesek lakhelyétől, s Kérem, továbbra is írják le, és küldjék el a Családi Kör címére totyogó és ugrándozó gyermekeik, unokáik, védenceik egy-egy aranyos mondatát. A legeredetibbért havonta az Új Nő szakácskönyvét küldjük majd el, hogy a kedves locsogásért változatos ízes falatokkal tömhessék be totyogóik száját. Augusztusi együttműködéséért Benyovszky Ágnesnek Érsekújvárra és Bálint Magdolnának Nagykérre postáztuk a könyvet. Használják ki e-mail címünket is: csaiadivilag@ujszo.com Sok szeretettel ajánlom közreadásra hároméves Kristóf nevű unokám mondásait. Alig múlt kétéves, amikor a pelenka elhagyása után édesanyja elmagyarázta, hogy van ott neki két mogyorója, amire nagyon kell Vöröskolostor ahol az istállókon kívül malom, sörgyár, sőt az utasok számára egy szerény vendégfogadó is volt. A kolostor kertecskéiben viszont a szerzetes testvérek különféle növényeket, főként zöldségféléket, valamint gyógynövényeket termesztettek. Sajnos, a politikai események és változások következtében, melyek részben összefüggtek az 1526-os mohácsi vereséggel, a szerzetesek a kolostort fokozatosan elhagyták, amely aztán az utolsó apát halála után 1567-ben teljesen megszűnt, s birtoka a különböző világi urak tulajdonába került. Ez az állapot egészen 1711-ig tartott, amikor is egy másik, ugyancsak szigorú rend tagjai, a kamaldeus szerzetesek telepedtek le a kolostorban, akik helyreállították a lepusztult épületeket, a kolostort barokk stílusban újjáépítették, majd pedig a templomot is újrafestették és felszentelték, s még egy kápolnát is építettek az utasok részére. Ezen vigyázni. Egy alkalommal, amikor nálunk aludt, fürdés közben azt vettem észre, hogy serényen húzkodja a fütyijét, majdnem letépi. Rémülten rákiáltok, mire ő:- Tudod, anya mondta, van itt mogyoró. Kicsomagolom. Gyakran járunk termálfürdőbe, szépen megtanulta, hogy nem szabad a vízbe pisilni. Aztán a tengernél nyaraltak, s mikor vagy ötödször ki kellett vele jönni a vízből pisilni, édesanyja rábírta, pisiljen a vízbe, itt szabad. Igen ám, csakhogy a nyaralás véget ér, újra itthon, újra termál. A legváratlanabb pillanatban, ismerősök gyűrűjében széles mosollyal jelenti:- Mama, pisilok!- Jaj, Kristóf, nem szabad - kiáltok rá ijedten.- Szabad. Anya mondta, hogy szabad - válaszolta határozottan. Anyját utánozva, tárcsázás nélkül beleszól a telefonba:- Halló, Zoltán? Sajnos, elveszett a tudományunk. túlmenően 1754-ben a kolostor első emeletén gyógyszertárat létesítettek, amelynek vezetője egy sokoldalúan művelt és tekintélyes, ún. ezermester, Cyprián testvér lett, aki az orvosi és gyógyszerészeti tudományok mellett botanikával, mechanikával, kozmológiával is foglalkozott, s így az a hír terjedt el róla, hogy maga alkotta szárnyak segítségével képes volt berepülni a kolostor környékét. Legjelentősebb műve a „Herbár”, melyben mintegy 272, főként gyógynövény leírásával és azok gyógyító hatásával foglalkozott, négy nyelven, nevezetesen görögül, latinul, németül és magyarul. E tulajdonságai, főként pedig gyógyhatású készítményei és a sebek eredményes kezelése következtében elismert és tisztelt egyéniség lett az egész környéken. Egyformán járultak hozzá messze vidékekről szegények, gazdagok, akiket főként légző-, emésztőszervi, reumás és egyéb betegségekMegszeppenve rohan be az udvarról:- Megcsípett az apatyúk. Palacsintát eszünk, pontosabban ennénk, mert ő nem kéri. Ez a lekvár ugyanis nem „csurékony”, és ő csak „csöppentyűsen” szereti. Gányovics Judit, Dunaszerda- hely ♦♦♦ Rendszeres olvasója vagyok ennek a rovarnak is, jókat mulatok a gyerekek megjegyzésein. Nekem is van egy négyéves kislányom, ő is gyakran mond vicces dolgokat. A legutóbb, amikor cipőjét vette fel, azt kérdezte:- Anyu, az ínyét is meg kell fognom, ha húzom a cipőt fel? Kosinszkyné Mária, Királyrév ♦♦♦ A két és fél éves Krisztián sajátosan értelmezte az esti mese zenéjét: „Kukori, Kotkoda, tojásból lesz vacsora.” Reggel, mikor kimentünk játszani, még harmatos volt a fű, és vizes bői eredményesen kigyógyított. Emlékét egy állandó gyógyszerészeti kiállítás őrzi az egyik cellában. Sajnos, 1782-től, amikor is II. József osztrák császár a rend működését beszüntette, a kolostor és tulajdona hol világi, hol pedig egyházi hatalmasságok birtokába került, s csak 1966, az újjáépítés óta van a Kelet-szlovákiai Múzeum gondozásában. Talán nem szükséges hangsúlyozni, milyen kellemes meglepetést tud szerezni az embernek, amikor azt tapasztalja, hogy az útmutató és ismertető táblákat a szlovák, angol, és német mellett mindenütt magyar nyelvű szöveggel is ellátták, merthogy az idegenvezető szerint a kolostort és a múzeumot egyre több magyar anyanyelvű látogató keresi fel nemcsak Magyarországról, hanem a tengerentúlról is. Bárcsak követésre találna e példa mindenütt, műemlékekben bővelkedő széles e hazában. volt Krisztián labdája. Csalódottan mondta: „A Morzsi megnyalta a labdát.” A kertben felemelte a vasvillát, és elcsodálkozott: „Mekkora gereblye!” Kiesett az autója kereke, jött panaszkodni: „Az autónak eltörött a mellső lába.” „Anyu, pisi lesz, hallatszik.” Az udvaron nézegettük az újságot, a kutya odajött és megszagolta. A fiam rászólt: „Ilyet nem kapsz, Morzsi, te nem tudsz olvasni.” Megkérdezték tőle:- Krisztián, hol dolgozik az apuka?- Munkában - felelte. Krisztián tollal firkált egy papírra. Boldogan adta a nagymamának: „Mama, írtam neked sms-t.” Szabó Katalin, Deáki LOCSOGÓ TOTYOGÓK Kedves Szülők, Nagymamák, Nagypapák, Óvó nénik! OLVASÓINK ÍRJÁK (Lukács Erika felvétele)
