Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)

2004-09-30 / 226. szám, csütörtök

p ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 30. \ • • Nagyszünet 11 A Selye János Gimnáziumban a formális oktatás módszereivel emléket állítottak az egykori zsidó lakosoknak Holokauszt-emléknap a gimiben Az elsötétített teremben a narrátor halk zene és gyertyafény mellett mesélte a zsidó család törté­netét, mi lett velük a holokauszt idején (A szerző felvétele) „Sajnos, ha az öregek, a kortársak kihalnak, a mai fiatalság már nem fog em­lékezni a hajdani kis szá­mú, becsületes közösség­re. Volt egyszer egy kis kö­zösség ebben a faluban, mely nem ártott senkinek, de mégis el kellett pusztul­nia.” (Orosz Örs, a Selye János Gimnázium volt di­ákja) CZIFRA ÉVA A Selye János Gimnáziumban immár hagyományosan holokauszt-emléknapot szerveztek az iskola második évfolyamának diákjai számára. Céljuk az volt, hogy felidézzék a XX. század tör­ténelmének egy tragikus szakaszát és a tanulók minél jobban megis­merkedjenek a zsidó vallás törté­nelmével és kultúrájával, hogy megismertessék a komáromi gim­názium tanulóit a vészkorszak tör­ténetével. A formális és az informá­lis oktatás módszereivel emléket állítottak Komárom és környéke egykori zsidó lakosainak. A pro­jektum különleges feladata volt, hogy felidézze a komáromi bencés rendi gimnázium életét a holokauszt előtti évekből, amikor még számos zsidó származású di­ákja volt az intézménynek. A kb. 100 diákot mozgósító rendezvény programját Fritz Zsuzsa tanár, Paszternák András és Paszternák Tamás úgy próbálták összeállítani, hogy a résztvevők nemcsak pasz- szív szereplői, hanem aktív részesei legyenek a napnak. Egy „időuta­zással” kezdtek, melynek során a gyerekek különböző történeteket hallhattak egy komáromi zsidó csa­ládról. A résztvevők az emléknapra át­írták a naptárat: az 1930-as évek végén ébredtek. Erre a napra minden résztvevő osztály egy új osztálytársat, egy zsidó vallású lányt, ill. fiút kapott, akinek életét végigkövetve eljutottak a men- házba, a Komáromi Zsidó Hitköz­ség székházába, ahol szintén kap­tak egy rövid ismertetőt a ház tör­ténetéről és a hozzá kapcsolódó jelentősebb személyiségekről, majd három autentikus helyszí­nen, a menház termeiben forgó- színpadszerűen szerezhettek is­mereteket a zsidó nép történeté­ről, szokásairól. Az ismertetések, előadások és a feladatok megol­dását követően a megemlékezés a gimnázium aulájában folytató­dott, ahol búcsút kellett venniük új osztálytársuktól. Az elsötétített aulában rendezték be a zsidóüldö­zést bemutató kiállítást: régi fény­képekkel, gyertyákkal, Auchswitz- ba tartó sínpárral, videofelvétellel, történetekkel emlékeztek meg az 1944 márciusától 1945 áprilisáig tartó szomorú eseményekről. Az elsötétített teremben a narrátor halk zene és gyertyafény mellett mesélte a zsidó család történetét, mi lett velük a holokauszt idején. Az új ismeretekkel gazdagodva, a vetítővászon és a magnetofon se­gítségével több kérdésre választ kaphattak a gyerekek: Mi történt a komáromi zsidókkal? Mit tettek a többiek? Mi lett a világ zsidó­ságával? A program a Nemzeti Kultu­rális Örökség Minisztériuma és a Nemzeti Kulturális Alapprogram támogatásával a „Záchor - Emlé­kezz” és a „Mi fogjuk elbeszélni” projektumok keretében jött létre. Őszi népszokások és hagyományok Csodás élmény lehet Érdekes koncertekkel készülnek az NFG filmklubban Rocktóber Dunaszerdahelyen LÁNGÉSZ Ha ma kinézel az ablakon, akkor semmi kétséged nem lehet afelől, hogy beköszöntött az ősz, az elmú­lás és rengeteg népszokás évszaka, és persze javában tart már az taní­tás is. Ismersz népszokásokat? Az őszi népi hagyományokra leginkább az jellemző, hogy a gazdasági élet ün­nepei köré csoportosultak. Az egyik ilyen volt a nyári aratást záró arató­ünnep. Ezt többnyire ott tartották meg, ahol kalákában dolgoztak, vagy ahol felfogadott aratók végez­ték a munkát, vagyis az egész falu együtt mulatott. Az aratás befejezé­sekor aratókoszorút kötöttek, és azt ünnepélyes menetben a földbirto­kos vagy a gazda elé vitték. Az ara­tást vacsora és táncos mulatság fe­jezte be. Szeptembertől novembe­rig tartottak a gazdasági évet lezáró ünnepek. Ilyenkor fizették ki régen a cselédek bérét, sőt ilyenkor voltak a pásztorünnepek is. Tegnap bérfi­zető, pásztorfogadó nap volt (Mi­hály napja). A gazdasági év fontos állomása lehetett november 11-e, Márton napja is. Márton napja már a XIV. századi krónikákban is határ­napként szerepelt. Sok helyütt Már- ton-nap volt a cselédfogadás, legel­tetés, a gazdasági év befejezésének határnapja. A pásztorok üyenkor hordták körbe a faluban köszöntő kíséretében Szent Márton vesszejét. Az őszi vigasságok közé tartozott az egyik legizgalmasabb ünnep, a szü­reti mulatság is. Az ünnepséget tánc, szüreti bál követte. Mindenszentek napjáról (no­vember 1.) te is hallhattál már. Ilyenkor az emberek rendbe teszik a sírokat, gyertyát gyújtanak a teme­tőben. A katolikus falvakban az volt a szokás, hogy a házakban is gyúj­tottak gyertyát, mégpedig minden halott emlékére egyet. Ezeknek a hagyományoknak némelyike ma is él a falvakban; ha ott laksz, vagy ar­ra jársz, érdemes részt venned egy ilyen ünnepen. Csodás élmény le­het. Mindenképpen őriznünk kell a népi hagyományainkat, (s) AJÁNLÓ Rocktóberrel kedveskednek a műfaj • rajongóinak a duna- szerdahelyi NFG filmklubban. A városi művelődési ház hátulsó fe­léről megközelíthető szórakozta­tó egység, eddig is próbált a mű­vészetek kedvelőinek kedvében járni, ezt a hagyományt szeretnék tovább folytatni. Holnap a csallóközcsütörtöki Phoenix nyitja az estet, majd a pozsonyi Expired Passport szóra­koztatja a nagyérdeműt. Egy hét­tel később (október 8.), a hazai alternatív-jazz feltörekvő sztárja, a Stekker, a somorjai elvont prog­A Startlap.hu és a Carnation StartLab néven ( www.startlab.hu ) internetes tehetségkutató pályáza­tot indít 16-24 év közötti diákok és fiatalok részére. A pályázat célja, hogy egy új generáció tehetségei­nek segítségével időutazást te­gyünk az elkövetkezendő 20 évbe, az internet jövőjének és a jövő internetének világába. A pályáza­tot az az elgondolás hívta életre, hogy egy eddig nem létező lehető­séget és platformot teremtsen azon tehetséges fiatalok számára, akik érdeklődnek a kommunikációs technológiai újdonságok iránt, és ötleteik, elképzeléseik vannak azok resszív zenével foglalkozó Yellow Eart, és a hónap egyetlen nem rockzenei produkciója az elektro­nikus zajokból zenét formáló Noise Act lép színpadra. Tizen­ötödikén pedig egy igazi cseme­ge: az Antipeti nevű vajdasági formáció szlovákiai turnéjának utolsó állomásaként, Avantgarda című műsorát adja elő. Az érdekes együttes impro- vizatív alapú zenéjében nagy te­ret kap a klarinét is. A koncertek stílusosan 20.33-kor kezdődnek, további információkat pedig a roctober-nfg@ freemail.hu e- mail címen kaphatnak az érdek­lődők. (sd) fejlődésével kapcsolatban. A pálya­művek elbírálásában mind a köz­veden, mind a közvetett iparágak (IT, marketing, digitális képalko­tás) egy-egy jeles képviselője vesz részt. A jelentkezéseket a pályázat iúternetes oldala október 10-ig fo­lyamatosan fogadja. A pályázati anyagok leadási ideje november 12. A beérkezétt munkák értékelé­se után a zsűri decemberben hirde­ti ki a győzteseket. A Startlap.hu és a Carnation a pályázattal egy éven­ként ismétlődő eseményt szeretné­nek útjára indítani, amely során a fiataloknak módot adnak arra, hogy a legkülönbözőbb témakö­rökben fejthessék ki elképzelései­ket, terveiket. Az őszi szőlőszüret (Képarchívum) Platform tehetséges fiatalok számára Internetes tehetségkutatás EDUCATIO PRESS PÁLYÁZÓ Tanulmányi ösztöndíj AJÁNLÓ A Rákóczi Szövetség által alapított Csehországi és Szlovákiai Magyar Kultúráért Alapítvány pályázatot ír ki a Jedlik Ányos Sza­kalapból igénybe vehető tanulmányi ösztöndíjakra, azzal a céllal, hogy a határon túli magyar fiatalok számára az anyanyelven való tanulást segítse az alábbi feltételek és pályázati rend szerint: A pályázat leadási határideje: 2004. október 25. A pályázati ki­írást az alapítvány titkársága a Rákóczi Szövetség irodájában (1027. Budapest, Szász Károly u. 1, IV. em.l., tel:06-l / 201-3067) függeszti ki és a Rákóczi Hírvivőben, valamint a www.rakoczi.com internetes honlapon teszi közzé. Pályázati adatlap átvehető szemé­lyesen az irodában, letölthető az alapítvány honlapjáról. Az ösztöndíj a 2004/2005-ös tanév első szemeszterére szól és az ösztöndíjazottnak egy összegben kerül kifizetésre 2004. december 15.-ig, a vele kötött szerződés aláírását követően. Pályázók köre: Magyarországi és határon túli egyetemen, főis­kolán tanuló, tandíjat fizető szlovákiai és kárpátaljai magyar nem­zetiségű fiatalok, akik a 2004/2005-ös tanévben államilag elis­mert oklevelet adó felsőoktatási intézményben tanulnak és állami ösztöndíjban nem részesülnek. Előnyt élveznek a második és ma­gasabb évfolyamban tanuló diákok. Az alapító fenntartja magának azt a jogot, hogy a pályázók körét bővítse, módosítsa. Támogatás formája: Tanulmányi ösztöndíj Feltételek: A kérelmező aktívan bekapcsolódik a Rákóczi Szö­vetség munkájába. Kitöltött pályázati adatlap, szakmai önéletrajz, aktív hallgatói jogviszony igazolása, egy tanulmány megírása (téma: Az oktatás­nevelési támogatás hatása szülőkörnyezetemben; terjedelem: mi­nimum kettő A/4-es oldal, elektronikus formában is). Előnyben részesülnek a négyes, vagy annál jobb tanulmányi átlaggal ren­delkező diákok (szükséges a leckekönyv utolsó lezárt félévének másolata). Megítélhető összeg: Felsőoktatásban tanuló diákok esetén leg­feljebb 50 000 Ft-nak megfelelő összeg. A pályázás módja: A pályázatot az alapítvány titkárságára kell eljuttatni 2004. október 25- ig személyesen leadva vagy ajánlott küldeményként. Kizárólagosan az eredeti példányban kitöltött és aláírt, adatlapon benyújtott pályázatokat tudjuk elfogadni. A pá­lyázathoz egy saját névre megcímzett, felbélyegzett válaszboríté­kot kérünk mellékelni. A kuratórium a pályázati határidő letelte után december 1-ig dönt a kérelmekről. Az ösztöndíjak odaítélésé­ről a pályázók írásban értesítést kapnak. A hiányosan, nem az adatlapon, formailag nem az előírt módon benyújtott pályázatokat a munkabizottság érvénytelenné nyilváníthatja, (ú) Előnyt élveznek a második és magasabb évfolyamban tanuló diákok (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) VIGY0RGÓ Kovácsot meghívta vacsorára a barátja. Jóízű falatok és kellemes társalgás után késő este, tizenegy tájban Kovács haza akart menni, de odakint zuhogott az eső.- Nem, barátom - mondta a házigazda -, ilyen ítéletidőben nem engedhetlek el. Itt alszol a vendégszobában, mindjárt szó­lok a feleségemnek, hogy készítse el az ágyadat. Bekísérte barátját a vendég­szobába, jó éjszakát kívánt, s el­búcsúzott. Később azonban eszébe jutott, hogy meg akart mutatni egy levelet Kovácsnak, átment a szobába, de az üres volt. Elkezdte keresni vendégét a ház minden részében, de se­hol nem találta. Egyszer csak csengettek a ka­pun. A házigazda kiment ajtót nyitni, s legnagyobb meglepeté­sére ott állt a csuromvizesre ázott Kovács, a hóna alatt egy csomaggal.- Hát, te? Hol voltál? - me­redt rá a vendéglátó.- Bocsáss meg, barátom - fe­lelte Kovács -, csak hazaugrot­tam a pizsamámért. A dzsungelben eltéved a tu­dós csoport egyik tagja. Hosz- szas bolyongás után kannibá­lokba boriik:- Elnézést, nem látták vélet­lenül a kollégáimat?- De igen, velük már több íz­ben is találkoztunk! A rendőr egy bűnözőt kísér át a bíróságra. Hirtelen nagy szél támad, és elviszi a rendőr sap­káját. A gyanúsított segíteni akar.- Őrmester úr! Megengedi, hogy a sapkája után fussak?- Te kis ravasz! - mondja a rendőr. - Meg akarsz szökni! Te csak maradj itt, majd én futok a sapkám után!

Next

/
Oldalképek
Tartalom