Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)

2004-09-25 / 222. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 25. Családi kör 13 Nem tartják nemes halnak, pedig igazán próbára teszi a horgász tudását, igazi küzdőszellemmel megáldott ragadozó, s amellett még szép is Nyári balinozások A balint sokan lenézik, és nem horgásznak rá, pedig szerintem az egyik leg­szebb formájú, legsporto- sabb, igazi küzdőszellem­mel megáldott ragadozó. KÖVESDI KÁROLY Horogra akadva próbára teszi mind a szereléket, mind a horgász ügyességét. Igaz, a természet kissé megtréfálta, hiszen fajrokonaihoz képest nagy hátránya, hogy nincse­nek fogai, amivel meg tudná ragad­ni a zsákmányát. így más módszert kell alkalmaznia a vadászat során; s éppen ez árulja el a helyét, meg­dobogtatva az igazi sporthorgász­ok szívét. Mert ahol a balin rabol, ott fröcsög, valósággal forr a víz... A balin talán azért nem tartozik a legkedveltebb halak közé, mert szálkás húsa nem nyújt olyan gasztronómiai élvezetet (bár az íze sokak szerint kiváló), mint a raga­dozóké, vagy mondjuk a horgászok által leginkább preferált pontyé. Ez a rovat azonban nem a „húshorgá- szatról”, hanem a sporthorgászat­ról szól. Ilyen szempontból pedig semmi kivetnivaló nincs ebben a halban, hiszen ereje, vehemenciája páratlan. Ráadásul a legravaszabb halak közé tartozik, és előfordul, hogy semmivel nem lehet lépre csalni. Nagyobb folyóinkban ősho­nos, előfordulása helyenkénttöme- ges. Rablása, mint említettem, har­sány, szinte összetévesztheteden rokonaiéval. Bár többször előfor­dult már, hogy vízparton ülve, a hatalmas balinrablást látva, hallva, öreg horgászok is elismerően bó­lintottak: rabol a csuka! Ez a zajos táplálkozás onnan adódik, hogy a balin úgy vág a bandázó, a vízsod­rás erejével küszködő kishalak, fő­leg a snecik közé, mint egy rakéta, majd szinte behörpöli az áldozatát. Ez persze nem jelenti azt, hogy csak a „babahalat” kergeti, hiszen előfordult már velem is, hogy nyolc-tíz centis bodorkára vagy ép­pen esőgilisztára fogtam szép pél­dányt. Hogyan különböztetjük meg? A bahn rablását elég könnyű megkülönböztetni fajrokonaiétól. A csuka például kedvenc tartózko­dási helyeiről (nádszéleken, bedőlt fák takarása alól, általában a vizek szélén) ki-kicsapva, egy gyors tá­madással veti magát áldozatára. A süllő inkább a mélyebb régiókban támad, rablását néha úgy vesszük észre, hogy pánikszerűen mene­külnek, szinte legyezőszerűen szét­fröccsennek a kishalak. A balin leg­inkább a víz közepén, a nagyobb sodrásokban, illetve azok szélén ra­bol, s olykor métereken keresztül üldözi áldozatait. Még egy lénye­ges különbség: míg a csuka reggel és alkonyaikor, borult időben egész nap táplálkozik, a süllő éjszakai rabló, csak sötétedéskor jön fel a fe­nékről (éjszaka jobban lát, nappal bántja szemét a fény), a balin egész nap kalandozik, de éjjel szintén nem nevezhető aktívnak. A harcsa buffanásszerű éjjeli rablásai pedig összetéveszthetedenek más hala­kéival. Villantóval a legegyszerűbb A leggyakoribb módszer a balin horgászatára a pergetés. Pontosab­ban a balinólmos-legyes szerelék, melynek lényege a szivarólomhoz hasonló, a végén hármas horoggal ellátott ólom, amely előtt harminc­negyven centire műlégy táncol a víz felszínén. Aki nem szereti cif­rázni a dolgot, egyszerű körforgó­val, támolygó kanállal is próbál­kozhat. Egy alkalommal a Morva folyón pontyoztam, amikor szom­szédom, úgy dél felé, kissé lehan- goltan, amolyan „dobok még egyet, aztán megyek a fenébe” só­hajtással akasztott akkora balint, amekkorát még élőben nem lát­tam. Segítettem neki megszákolni a legalább hét-nyolc kilósra saccolt példányt, amely olyan ramazurit csinált, amilyenre más hal nem ké­pes. Ami a legmeglepőbb volt: em­berünk akkora támolygó kanállal csípte el az öreg bahnt, amekkorá­val leginkább harcsázni szoktak! Jómagam direkt balinra nem szoktam horgászni, de már sokszor mentette meg a „becsületem”, ami­kor már azt hittem, hal nélkül le­szek kénytelen hazamenni. Egy al­kalommal a Kis-Duna egyik holt­ágán horgásztunk, meglehetősen kevés sikerrel. Nem evett a ponty, nem raboltak a csukák, csak a balinok mutatkoztak aktívnak. Bosszantott a dolog, s nem tudtam megülni a fenekemen; fogtam hát a pergetőbotot, és elindultam kicsit távolabb, szétnézni. Néhány száz méterrel odább, a leglehetetlenebb helyen akkora árnyakat pillantot­tam meg a víz tetején mozogni, hogy elállt a lélegzetem. Balinok voltak, azok is a legnagyobbakból. Féltucatnyi, tucatnyi úszott egy- egy csoportban, természetesen a leggazosabb, legbokrosabb helyek közvetlen közelében és takarásá­ban, ahová szinte művészet volt dobni. Ráment vagy három villan­tom, mire rájöttem, hogy más mód­szert kell kipróbálni. Felcsatoltam egy kis sárgás, fekete csíkos rapalát, melyet a víz enyhe folyásá­val odasodortattam a bokrok szélé­hez, és elkezdtem vontatni. Durr, egy nagy rávágás, s már görbült is a bot a kezemben. Nem éppen a bandanagyot sikerült elcsípnem, de azért egy kétkilós hal már be­csületére válik az embernek. Há­rom példányt sikerült így kivará­zsolnom a vízből, mire a balinok rájöttek, hogy valami bűzlik Dániá­ban, és odébbálltak. Más alkalom­mal, ugyanezen a vízen egy speciá­lis - sajnos, nem éppen olcsó - vil­lantó volt szerencsés, amelyet ke­vesen használnak. Szürke gumiha­lacska alkotja a szerszám lényegét, amely előtt egy szárnyacska is pö­rög, így a szerelék kettős hatású: a sebesült kishal-imitáció mellett a rezgés is odacsalja a halat, melyet az oldalán lévő vonallal érzékel. Ezzel a szerszámmal is sikerült szép balinokat fognom. A legváratlanabb pillanatban jöhet Máskor a Morván lógattam a ka­nócot, egész nap sikertelenül. Né­hány keszeg akadt, de egyébként semmi eget rengető, és mivel las­san alkonyodni kezdett, már le­mondtam róla, hogy aznap fogok valamit. Pakolni kezdtem. De mert a remény hal meg utoljára, a süllő­re bedobott snecit az utolsó pilla­natig bent hagytam, hátha valami csoda történik. A még mindig élénk kishal ott táncolt közvetlenül egy vízbe dőlt fűzfa mellett; a karcsú stupli hozzá-hozzásimult a szélső, vastag gallyhoz. A víznek hátat for­dítva, görnyedten rakosgattam a cuccot a hátizsákba, amikor hirte­len felhangzott az isteni muzsika a hátam mögött: felvisított az orsó meglazított fékje. Megperdültem, és láttam, hogy az úszó eltűnt, a könnyű bot hegye pedig nagy csob- banással éppen akkor csapódott a vízbe. Mire odaértem, és kézbe kaptam a pálcát, a tettes már a fo­lyó közepén vágtatott, az osztrák oldal felé iramodva. Nem is kellett bevágnom, szinte csak a botot megemelintve állítottam meg a hal rohanását. Vadsága nem hagyott kétséget afelől, hogy balin a tettes, nem is a kisebbek közül. Közel há­romkilós volt, és a huszonkettes zsinórral eltartott vagy tíz percig, amíg sikerült szelídebbre fognom kitöréseit, és alá tudtam nyomni a merítőhálót, amelyet, jobb kézben tartva a pecabotot, bal kézzel rak­tam össze, kapkodva. Vegyes érzel­mekkel emeltem ki, s bár egy ter­metes süllőt szívesebben láttam volna, ugyanakkor örültem a zsák­mánynak. Mikor ezeket a sorokat írom, ja­vában benne járunk az őszben. Balinozni azonban most is lehet, sőt a vénasszonyok nyara kiváló alkal­mat nyújt a pergetőhorgászatra, hi­szen ilyenkor már bármi.lehetsé­ges: lassan beindulnak az egyre éhesebb csukák is. Az oxigéndús sodrásokban, bukókban még min­dig ott rabol a balin, egészen addig, amíg csak alaposan le nem hűlnek a vizek, és ez a kiváló sporthal is a mélyebb régiók felé veszi az irányt. A mélyedésekben egyébként télen is megfogható, ahová, a többi hal­fajtával együtt behúzódik. Bár a téli balinos helyek felkutatása jó helyis­meretet, sok kísérletezést igényel. Sokan a domolykóval tévesztik. A balinnak nagyobb a szája, pikkelyei kisebbek, színe sötétebb. OTTHON ÜLVE UTAZÁS Kalandozás az ókori világban KOHÁN ISTVÁN Miután gépünk Alexandria re­pülőterén földet ér, és átesünk a kötelező útlevél- és vámvizsgála­ton, sietős léptekkel haladunk a reánk várakozó autóbusz felé. Utunk egy bazársor mentén vezet, amikor mit sem sejtve egy külö­nös eseménynek vagyunk szem- és fültanúi. Az egyik bazár tulaj­donosa ugyanis szlovák nyelven „Ali bazár, dobry bazár”, majd pe­dig „Ali tovar, lacny tovar” felkiál­tással üdvözöl, és kitárt karral in­vitál bazárjába valamennyiünket. Jóllehet utunk sietős, mégsem tudjuk megtenni, hogy néhány ol­csó apróságot ne vásároljunk az elhangzott kedves szavak halla­tán. Csupán azt nem értjük, hon­nan tudhatta meg ilyen hirtelen, hogy szlovákiai turisták érkeztek városukba. E rövid intermezzo után autóbu­szunkba érve tudatosítjuk, hogy Egyiptom kapujának, s egyben az ország második legnagyobb váro­sának, a csaknem kétmilliós Ale- xandriának a földjére léptünk, me­lyet Nagy Sándor alapított i. e. 332- ben a Nílus deltájának nyugati pe­remén, a Maryunt-tó és a Földközi­tenger közötti földsávon. Miután az i. e. 3. században a Ptolemaiszok ide tették át Memphiszből székhe­lyüket, nemcsak egyik legnagyobb városa lett az ókori világnak, ha­nem a hellenizmus idején egyik legfontosabb szellemi központja is. Itt jött létre ugyanis a helleniszti­kus és a keleti kultúrák szintézise­ként egy önálló művészeti irányzat, melyet alexandriai művészet néven ismer a történelem. Sajnos, az elmúlt mintegy két év­század folyamán felépített modern város csaknem teljesen betemette az antik műemlékeket. így inkább csak ókori leírásokból tudjuk, hogy az egykori város központjában állt a híres Museion, melynek könyvtá­rában az akkor ismert világ úgy­szólván valamennyi írott szövegét meg lehetett találni. Ugyancsaljjtt' büszkélkedett a Serapeum elneve­zésű szentély, amelybe később a könyvtárat költöztették, valamint a királyi palota, a stadion, a színhá­zak, gymnasionok és más középü­letek. A várossal szemben levő szi­geten pedig a Pharosz nevű világí­tótorony emelkedett, melyet az an­tik vüág hetedik csodájaként szok­tak emlegetni. Mindezek tudatá­ban tesszük fel a kérdést, vajon ho­vá tűntek ezek a felbecsülhetetlen értékű műemlékek? A válasz ké­zenfekvő: pusztításukat már el­kezdték az érzéketlen rómaiak, to­vább folytatták a túlbuzgó keresz­tények, majd pedig befejezték a fa­natikus arabok, hogy teljesen leszá­moljanak a számukra pogány kul­túrával. Sajnos, mi már csak a 391- ben emelt Pompeius oszlopát és a mellette levő két ismeretlen korú és eredetű szfinkszet, a Serapeum szentély üres, föld alatti termeit s a Görög-Római Múeumban elhelye­zett, az eddigi ásatások folyamán előkerült leleteket csodálhattuk meg. A közelmúlt emlékeit idézve el­látogatunk a királyi család egykori nyári palotájába, a Montazzába, majd pedig megpihenünk annak ..pálmafákkal, valamint színes bok­rokkal, virágokkal díszített parkjá­ban. Természetesen nem mulaszt­juk el megtekinteni a botanikuskert szemet-lelket gyönyörködtető pa­zar növényeit sem. E rövid kikap­csolódás után elsétálgatunk a mo­dern belváros mindig zajos utcáin, majd bebarangoljuk a bazársorok, szűk sikátorok útvesztőit, ahol a közel-keleti városokra jellemző kép tárul elénk. Gyakorta feltűnnek a Pompeius oszlopa s a szftnkszek (Képarchívum) boltok előtt egykedvűen vízipipát szívogató arabok, valamint a föl­dön ülve sakkozó öregek, fiatalok egyaránt. A munkalehetőség ugyanis kevés, a szabad időt pedig valahogyan csak el kell tölteni. Ugyanakkor nem hiányoznak a fe­jükön nehéz kosarakkal, korsókkal egyensúlyozó, idő előtt megörege­dett, fáradt asszonyok, vagy hátu­kon gyermeküket cipelő anyák sem, s természetesen itt is gyakran feltűnnek a vizet vagy üdítőt árusí­tó fiúcskák, a cipőtisztító suhancok is, nem beszélve az egyre csak bak- sist követelő gyermekek hadáról. Mindez ugyancsak hozzátartozik az egykor híres város összképéhez. LAPAJÁNLÓ A Tücsök szeptemberi száma Az iskolakezdéssel a legkisebb gyerekek, a kisiskolások és óvodá­sok lapja, a Tücsök is újraindul. A tanév minden hónapjában 32 ol­dalon sok mese, vers, játékos feladat várja benne az olvasókat szí­nes képekkel, rajzokkal gazdagon illusztrálva. A nagyobbaknak, a harmadik, negyedik osztályosoknak kínálnak sok érdekes tudniva­lót a természetről, az állatokról, a növényekről, a környezetünkről, történelmünk értékéiről szóló írások és az iskolák, gyerekcsapatok életéről hírt adó riportok, tudósítások. A legkisebbek, a szülő és a tanító néni segítségével „olvasók” épülését és szórakozását elsősor­ban a magyar népmesék, a népi gyerekjátékok és a világ népei meséinek gazdag tárházából me­rítő válogatások szolgálják. De ki­csit és „nagyot” egyaránt szóra­koztat s gondolkodásra serkent majd a sok logikai és nyelvi játék. A szeptemberi szám gazdag kíná­latából többek között Tóth Ele­mér verses meséje, Zágoni Olgá­nak az iskolai évkezdés gondjai­ról szóló meséje, no és a kará­csonyra nyereménnyel is kecseg­tető nagyjáték minden bizonnyal újra felkelti az olvasók kíváncsi­ságát a kedves Tücsök iránt, (ka) tum * «»vmv» * •«.iurrntm* * »*» >{ TÜCSÖK csaladivilag@ujszo.com Külalakra is a legszebb halak közé tartozik (Képek: Archívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom