Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-23 / 220. szám, csütörtök
Tisztelgés a múlt nagy alakjai előtt Sétahajó a Dunán CZIFRA ÉVA A világ legjobb egyetemének furcsaságai Kritizáló professzor NATIONAL GEOGRAPHIC mérnök mondott köszöntőt a rendezvény támogatói nevében. A párkányi városnézés után a vendégek átsétálva a Mária Valéria hídon megtekintették Esztergomot és koszorút helyeztek el Balassi Bálint emlékművénél. Ezután a meghívottak visszatértek a hajóra, melyen tovább folytatódott a tanulmányút Gáspár Tibor előadásával a „Török kor és Balassi” címmel, valamint a Bocskai-felkelés jelentőségéről. Ezután ismét Szénássy Zoltán következett, előadása az irodalmi és történelmi emlékhelyekről szólt - a Komárom és Esztergom menti régióban. Egy kötetlen beszélgetéssel ért véget a nap, a hajó napnyugtára visszatért a komáromi kikötőbe. „Szerettünk volna méltó módon megemlékezni jeles irodalmárainkról, ill. történelmi eseményeinkről. Azért választottuk a hajókirándulást, mert úgy éreztük, szimbolikus jelentőségű Komáromból Esztergomba tartó úton végigmenni hajóval, másrészt pedig azért szimbolikus jelentőségű, mert az itt élő magyarság egy közös hajóban utazik - közösek a gondjaink, örömeink, tehát mindig kell találni egy olyan fórumot, ahol tudunk beszélni. Maga a konferencia két részből állt: megemlékezésekből és eszmecserékről. A Mária Valéria híd is szimbólum lett: átsétáltunk egy olyan összekötő hídon, amely pár éve még csonka volt - nem létezett, most pedig összeköti Párkányt a Komárom- Esztergom megyével.” - mondta el lapunknak Andruskó Imre, s hozzátette, jövő tavasszal is szeretnének hasonló irodalmi-történelmi hajótúrát szervezni. nisztráció az előző vezető, Sir Alec Broers irányításával, majdnem gazdasági csődöt volt kénytelen bejelenteni. Egy több mint 10 millió fontos számítógépes beszerzést követően Cambridge csak annak köszönhette fennmaradását, hogy akkora vagyona van, amekkora kevés más egyetemnek a világon. A kritikus Evans szerint azonban ez a vagyon is veszélybe kerülhetett volna, hiszen a zavaros pénzügyek, a hatalmas adósság, és a számító- gépes rendszer bevezetése egy kisebb, de jól gazdálkodó egyetemet már rég maga alá temetett volna. Németországban már húsz éve alkalmazzák azt a módszert, hogy a napilapokat bevonják az oktatásba Indul az új csapat „ Üres a kassza, üres a koporsó ’’-ezt a címet viseli a kasseli diákok munkája (A szerző felvételei) A MKP Komáromi Alapszervezetének elnöksége a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége, a Csemadok és több civil szervezet egy történelmi és irodalmi megemlékezéssel egybekötött dunai hajó- és tanulmányutat szervezett. Méltó módon szerettek volna megemlékezni több neves évfordulóról is: 450 éve született Balassi Bálint, a magyar nyelvű reneszánsz szerelmi líra megteremtője, az első európai rangú költő a magyar irodalomban, aki 410 éve halt meg Esztergomban; 400 éve tört ki Bocskai István erdélyi fejedelem vezetésével az első Habs- burg-ellenes felkelés, melyet a Zsitva-toroki béke zárt le, biztosítva Magyarország népeinek vallási szabadságát. A harmadik esemény Jókai Mór, a romantikus regény egyik legnagyobb mesterének, Komárom jeles szülöttjének, a legnépszerűbb magyar prózaíró halálának 100. évfordulója. A „történelmi hajó” komáromi kikötőből indult Párkányba, onnan Esztergomba, s végül vissza Komáromba. Andruskó Imre, az MKP Komáromi Alapszervezetének elnöke, s a Selye János Gimnázium igazgatójának megnyitóbeszéde után Gáspár Tibor, a Selye János Gimnázium nyugalmazott tanára tartott érdekes és bölcs gondolatokban gazdag előadást Jókairól és Komáromról egy rendhagyó irodalomóra keretében. Ezt követte Szénássy Zoltán történész, és elismert tanár előadása, melynek témája szintén Komárom és Jókai kapcsolata volt. A sétahajó párkányi kikötése előtt Szabó Kamill Miközben nemrég megjelent botránykönyvében az egyetem vezetőit szapulja, Gillian Evans, a középkori teológia és eszmetörténet professzora továbbra is a Cambridge-i Egyetemen tanára. Kevés olyan egyetem van a világon, mely megengedheti ezt magának - Cambridge ilyen. Evans professzor múlt héten megjelent könyvében kemény szavakkal bírálja a világ egyik legjobb egyetemének vezetőit. A botrány akkor tört ki Anglia második legrégebben alapított egyetemén, amikor az egyetemi admiEngedve a közvélemény hatalmas nyomásának, a szerb oktatási minisztérium ismét kötelező tananyaggá tette az általános iskolában Darwin evolúciós elméletét, amelyet vallási meggyőződésből, önkényesen iktatott ki a tananyagból a tárca vezetője. Ljiljana Colic miniszter a minap úgy döntött, hogy a nyolcadikos tankönyvekben benne maradhat ugyan a Darwin-elmélet, de nem lesz kötelező, s a diákok szabadon dönthetnek arról, hogy akarják-e tanulni az ember származása évszázados és világszerte kötelezően oktatott elméletének alaptéziseit. A miniszter azzal érvelt, hogy ha a hitoktatás fakultatív tantárgy, akkor az angol természettudós materialista elméletét sem szabad a gyerekekre tukmálni. A világ nagyon felgyorsult, már nem tudunk olyan könnyen eligazodni benne. Az egyszerű ember, főleg ha még fiatal, nem érti az ösz- szefüggéseket. Ha a diák beleássa magát a kutatásokba, akkor rájön arra, hogyan befolyásolják a gazdasági tényezők az emberek mindennapjait, mert minden mindennel összefügg. HORVÁTH ERIKA Szeptember 19. és 21.-e között rendezték meg Drezdában tanárok számára az Ifjúság - Iskola - Gazdaság elnevezésű program előadássorozatát, melyen az Új Szó felhívására jelentkező iskolák tanárai is részt vettek. A továbbképzésen a tanárok betekintést nyerhettek a program születésébe, módszertani eligazítást kaptak azzal kapcsolatban, hogyan vezessék rá a diákokat a gazdasági témák feldolgozására. A győztes munkákat leadó osztályok vezető tanárai megosztották tapasztalataikat a többiekkel, szakmai tanácsokkal látták el a kezdő pedagógusokat. A tanárok mellett két németországi győztes csapat is bemutatta pályamunkáját. A kasseli Friedrichgymnasium tanulói „Üres a kassza, üres a koporsó” címmel a hesseni régióban felmerülő temetkezési problémákat dolgozták fel, az egészségügyi „reform” során annyira megugrott a temetkezés költsége (egy ádagos temetés 7420 euróba kerül), hogy a gyengébb anyagi helyzetű állampolgárok gyakran nem tudják végső nyugalomra helyezni hozzátartozóikat. A Herzog Emst Gotha Összevont Középiskola négy diákja egy thüringiai likőrfajta eredetét kutatta, és azt vizsgálta, müyen módon kedveltethetnék meg a lakossággal a Gotano elnevezésű italt. A tanulmányi előadásokon a pedagógusok betekintést nyerhettek az újságírás rejtelmeibe, Bemd Hempelmann, a Dresdner Neuesten Nachrichten fő- szerkesztője a cikkírást illetően tanácsokkal látta el az érdeklődőket. Az előadások után ellátogattunk a Volkswagen autógyár drezdai manufaktúrájába, ahol luxusautókat (VW Phaeton) állítanak elő megrendelésre. A pedagógusok többsége sóhajtozva vette tudomásul, hogy életében először és utoljára ülhet egy 150 ezer eurós luxuskocsiban. Az Ifjúság - Iskola - Gazdaság elnevezésű programról már olvasóink tudomást szerezhettek a Nagyszünet hasábjain közölt publikációkból, a diákok cikkeiből. A program lényege, hogy a fiatalok ingyen előfizetést kapnak egy napilapra, esetünkben az Új Szóra, és ezzel az újsággal dolgoznak. Olyan témákat keresnek belőle, amely érinti régiójukat, az iskolában megszerzett tudást hasznosítja. A program nem titkolt szándéka, hogy a diákokat rávezesse arra, hogyan hasznosíthatják a reális életben az iskolában szerzett (sokszor sajnos eléggé száraz) információkat. Sok új gazdasági kifejezéssel kell megismerkednünk, hogy a jövőben gond nélkül érvényesülhessünk. Az Ifjúság - Iskola - Gazdaság projektumban részt vevő diákok - és az általuk írt cikkek olvasói - éppen e tárgykörben szerezhetnek olyan tapasztalati és élményanyagot, amely minden magyarázatnál hatásosabban formálja véleményüket, alakítja ismereteiket. A program október elsejével veszi kezdetét és 2004. június 15-én fejeződik be. Ez a program a német Deutsche Bank Alfred Herrhausen Alapítvány, az aacheni IZOP-Intézet és számos német, közép- és keleteurópai kiadó támogatásának köszönhetően született meg. Németországban 1998-ban hívták életre ezt a rendezvénysorozatot, 2001 óta Lengyelország, Magyarország és Csehország is részt vesz a projektben. A 2003/2004-es tanévtől már Szlovákia diákjai is összemérhetik tehetségüket más országok diákjaival. Iskoláink Lapunk felhívására hat szlovákiai magyar oktatási intézmény jelentkezett: a rozsnyói P. J. Safárik Gimnázium, a pozsonyi Duna utcai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, az érsekújvári Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium, a komáromi Selye János Gimnázium, a lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium és a galántai Kodály Zoltán Gimnázium. A Nagyszünet hasábjain az elkövetkező időkben a múlt évhez hasonlóan havonta egy alkalommal olvashatják ezen iskolák diákjainak írásait, melyek remélhetőleg elnyerik majd olvasóink tetszését is. Ebben az évben megközelítőleg 850 osztály vesz részt ebben a nemzetközi programban, s a diákok munkáját 23 napilap támogatja. A résztvevő osztályok a tanítási órákon dolgoznak a napilapok (a szlovákiai magyarok esetében ez a lap az Új Szó) gazdasági vonatkozású írásaival, melyekből ödetet meríthetnek a maguk által választott dolgozatuk témájához. Ezeket a 20-40 oldalas dolgozatokat végül egy zsűri bírálja el, a győztesek Berlinben személyesen mutathatják be munkájukat. Christian J. Stronk, a Deutsche Bank Alapítvány képviselője lapunknak elmondta, a fiatalok nagyon keveset olvasnak, rá kell őket vezetni arra, hogy vegyék kezükbe a lapokat, mert csak így tarthatnak lépést a világ változásaival. Magyarországon ebből a célból hozták létre a Tájékozott Fiatalokért Alapítványt, amely ingyenesen biztosít napilapokat a diákok számára (Edith Lakos-Heidmayer, 1037 Budapest, Domoszló u. 17-19). Hídépítés A mai szakmai életben a tudás és a képzés egyre inkább fontos tényezővé válik. A jelenlegi munkaerőpiac elválja a pályakezdőktől, hogy tájékozott, dinamikus, önmagát menedzselni képes egyén legyen. A diákoknak éppen ezért már iskolás korukban el kell sajátítaniuk a társadalom alapjainak működési elvét, a gazdasági élet alapszabályait, hogy majd a későbbiekben ezeket az információkat szakmai életükben hasznosítani tudják. Az Ifjúság - Iskola - Gazdaság projektum során a diákok figyelik az aktuális gazdasági helyzetet, érzékenyebben reagálnak majd a társadalmat érintő gondokra, környezetükben sem siklanak el olyan jelentős dolgok felett, hiszen a dolgozat írása során szükséges, hogy odafigyeljenek, mi történik körülöttük. A program hidat épít a fiatalok és a gazdaság között, de mivel nemzetközi rendezvényről van szó, elősegíti, hogy a tanulók megismerkedhessenek más nemzetiségű diákokkal és azok kultúrával. Németországban már húsz éve alkalmazzák azt a módszert, hogy a napilapokat bevonják az oktatásba. Ennek az a célja, hogy a diákok párhuzamot vonjanak a gazdasági cikkek és a régiójukban történt dolgok között, és megértsék a társadalom működésének szabályait. A 2003/2004-es Ifjúság - Iskola - Gazdaság projektum hazai győztesei a párkányi gimnázium diákjai lettek. Munkájuk címe: A kisvállalkozások helyzete és jövője a párkányi régióban. A győztes diákok: Bréda Szilvia, Cibula Dénes, Filler Krisztina, Kicsindi Katalin, Király Andrea, Kovács Karolina, Lencsés Tamás, Mikóczi Gabriella, Ölvedy Veronika, Petrovics Zsuzsa, Sasko Szabina, Szász Katalin, Vanco Ildikó, Veres Erika, Vince Gergely, Nagy Magdolna. Felkészítő tanáruk Uzsák Éva volt. Lapunk szerkesztői és olvasói nevében is gratulálunk a győzelmükhöz. A díjátadásra november 12-én Berlinben kerül sor. Pedagógus a luxuskocsiban. Inkább álom, mint valóság. Darwin visszatért a szerb iskolákba Származásunk alaptézisei index.hu Silke Dreger, az IZOP Intézet munkatársa és Christian J. Stronk, a Deutsche Bank Alapítvány képviselője ISKOLA UTCA