Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-02 / 203. szám, csütörtök
ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 2. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 TALLÓZÓ TIME Én nem történész vagyok, hanem az a fickó, aki történelmet csinál - mondta George Bush amerikai elnök az amerikai hetilapnak. Bush szerint a terrorizmust csak hosszabb távon lehet legyőzni, ez hosszan tartó ideológiai harc. Maga az elnevezés hibás, hisz a lényeg a totalitarizmus elleni fellépésen van. „A legtöbb történész nem szavazott volna rám, így nem hiszem, hogy a történelem írása közben objektívek tudnának lenni. De úgy gondolom, nagyobb távlatból nézve az áll majd a történelemkönyvekben, hogy ez a kormányzat rengeteg munkát végzett, megértette korunk változásait, s segített abban, hogy politikánk igazodjon a változó időkhöz”. (Szalay Zoltán karikatúrája) Az USA, a britek, vagy a franciák avatkozhatnának be, de valószínűleg egyik sem fog Szudán: észak dél ellen Napjaink egyik legsúlyosabb humanitárius katasztrófája fenyeget Szudán délnyugati tartományában, Darfúrban. Nem szabad azonban elfeledkezni arról sem, hogy Szudánnak más, hasonló problémái voltak és továbbra is vannak. ONDREJCSÁK RÓBERT Szudánban jelenleg katonai diktatúra uralkodik, amely erős iszlám vonalat követ. Fontos megjegyezni, hogy az ország etnikai és vallási szempontból gyakorlatilag két részre osztható: az északi, arab muzulmánok lakta területekre, és a déli, keresztény néger lakosságra. Az uralkodó réteg az arab lakosság köréből kerül ki, amely igyekszik az egész országot iszlám követelmények alapján átformálni. Ennek egyik jele, hogy Szudán külpolitikája is egyértelműen arabilletve iszlám orientált, mi több, tagja az Arab Ligának is (emellett a terrorista szervezetek egyik legnagyobb támogatója). Elsősorban az északi arab elnyomó törekvések következtében rég polgárháború folyik Szudán északi és déli része, pontosabban a központi arab kormányzat és a déli területek lakossága között. A harcok és az ezeket követő éhínség következtében egyes adatok szerint 1983 óta már több mint 2 millió ember halt meg és további 4 millió a menekültek száma. A problémákat csak fokozta, hogy a belviszályba a szomszédos országok, a regionális hatalmi központok és a nagyhatalmak is beavatkoztak. Az Egyesült Államok és az európai országok többsége számára Szudán bizonyos mértékig biztonsági kockázatot jelentett, elsősorban azért, mert területén megengedte terrorista támaszpontok és kiképzőközpontok működését. Emlékezetes, hogy 1998-ban, amikor az al-Kaida merényletet követett el az amerikaiak kenyai és tanzániai nagykövetségei ellen, Clinton elnök parancsára az amerikai légierő és hadiflotta csapást mért az országra. Persze akkoriban sokan bírálták Clinton „Tomahawk- diplomáciáját”, amelynek gyakorlatilag semmi eredménye nem volt: a terroristákat természetesen nem rettentette el, ráadásul infrastruktúrájukban is csak minimális károkat okozott, ami nem befolyásolta működésüket. (Gondoljunk csak bele, egy-egy cirkálórakéta ára hányszorosan haladja meg a kiképzőtáborban fellelhető sátrak vagy faépületek értékét.) Egyiptom Szudán területi egységének fenntartásában volt érdekelt, elsősorban vízmegosztási tényezők miatt, hiszen az országon észak-déli irányban keresztülhaladó Nílus vize Kairó számára döntő fontosságú. A muzulmán országok szintén Szudán területi egysége mellett foglaltak állást, hiszen az ország szétesése azt is jelentené, hogy az „iszlám” elveszti ellenőrzését egy fontos régió felett. Ezért ezekből az országokból jelentős forrásokkal támogatták Khartúmot. A szudáni helyzet valamelyest a múlt év szeptemberében nyugodott meg, amikor a központi kormányzat és a déli területek képviselői megállapodást írtak alá a békés rendezésről. A megállapodás tartalmazza annak lehetőségét is, hogy egy esetleges népszavazást követően a nem arab területek elszakadnának Észak-Szudántól. Természetesen ennek megvalósíthatósága több mint kérdéses. Az észak-déli ellentéten kívül természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni Darfúrt sem. Darfúr Szudán nyugati tartománya, a csádi és a líbiai határ mellett. Ebben a régióban az arab milíciák népirtást hajtottak végre a helyi lakosság soraiban. „Természetesen” a központi szudáni kormányzat ismét csak azt állítja, hogy nem támogatja ezeket a szabadcsapatokat, ha azonban figyelembe vesz- szük céljaikat és érdekeiket, ez nem hangzik túl hihetően. Mindenesetre tény, hogy a humanitárius katasztrófát eddig nem sikerült megállítani, annak ellenére, hogy az ENSZ szinte mindent megtett ennek érdekében (persze ez a probléma ismét csak felveti a világszervezet hatékonyságának kérdését). Valószínűleg a leghatékonyabb megoldás egy nemzetközi katonai intervenció lenne, amely stabilizálni tudná a helyzetet. Egyébként hasonló hadműveletet már az Európai Unió is végrehajtott a tavalyi év folyamán, amikor francia vezetés alatt a közép-afrikai Kongóban avatkozott be. A jelenlegi darfúri helyzettel kapcsolatban azonban vizsgáljuk meg, ki is lenne képes és hajlandó egy „humanitárius intervenció” végrehajtására. Természetesen először mindenki az amerikaiakra gondol. Az amerikai beavatkozásnak azonban a jelenlegi körülmények között szinte semmi esélye. Ennek több oka is van: először is az amerikai haderő jelenleg Irakkal van elfoglalva, ezért nem szívesen vállal újabb hadműveleteket, még akkor sem, ha az nagyságrendekkel kisebb lenne. Másodszor, az USA-nak már van egy negatív tapasztalata a „humanitárius intervenciókkal” a régióban. Szomáliában már Clinton is beavatkozott, de a hadművelet végül is arra mutatott rá, hogy az amerikaiak nem hajlandóak nagyobb áldozatokat vállalni a régióban (aki nem látta, ezzel kapcsolatban nézze meg a „Black Hawk Down” című filmet). Az USA-n kívül csak két ország jöhet szóba, amely képes lenne ilyen távoli régióban jelentős hadműveletet végrehajtani: Nagy-Bri- tannia és Franciaország. A britek azonban jelenleg szintén le vannak kötve Irakban, bár külügyminiszterük - valószínűleg a hadvezetés legnagyobb riadalmára - azt latolgatta, hogy esetleg mégis meg kellene próbálni. Marad tehát Franciaország. Csakhogy Párizsnak nincsenek jelentősebb érdekei a régióban, és hagyományai se a francia befolyásnak (mióta a 19. század végén Lord Kitchener távozásra kényszeríttette Fashodából Marchand expedíciós haderejét). A megoldás még az lehetne, ha esetleg megszerveznének egy közös, Európai Uniós hadműveletet, bár az Unió most a bosznia-herce- govinai hadművelet átvételével van elfoglalva. Összegezve tehát, mivel az ENSZ tehetetlen, ha csak a világ közvéleménye rendkívüli nyomást nem gyakorol a kormányzatokra, Darfúrban minden marad a régiben. A szerző a védelmi tárca elemző osztályának vezetője LEVÉLBONTÁS Várjuk a fiatalokat Reagálni szeretnék a lapban augusztus 31-én megjelent, Az idő nekik dolgozik című kommentárra. Az MKP 5. kongresszusán, 2003. március 29-én módosult a párt alapszabálya. A módosítás egyik legfontosabb része az, amelyik a párt ifjúságpolitikájáról szól. Arról, miként lehetne megszólítani a fiatalokat, biztosítva ezzel kötődésüket az MKP-hoz. Egyúttal gondolnunk kell egy új politikusnemzedék kinevelésére. Az MKP Országos Tanácsa megbízott az országos ifjúságpolitikai bizottság vezetésével. Beindult egy folyamat, amelynek eredménye csakis az lehet, hogy európai, szlovákiai vagy magyarországi példákhoz hasonlóan megalakul az MKP ifjúsági szervezete. Egyéves időszakot zártuk le a múlt hétvégén megrendezett Kapocs ifjúsági táborral. Kiértékeltük az elmúlt időszakot és komoly beszélgetés, vita alakult ki a megjelent 80 fiatal és az MKP vezetése között. Fontos kérdésekre kerestük a választ: miért oly kevés ifjúsági csoport alakult meg az 1 év alatt; miért olyan kevés működik igazán jól; hogyan lehetne az ifjúsági csoportok anyagi bázisát megteremteni; milyen legyen a majdani ifjúsági szervezet kapcsolata az anyapárttal; a fiatalok hogyan segíthetnék az MKP-t mondjuk kampányok idején? A folyamat kezdetén vagyunk, nem hinném, hogy serényebben tudnánk a cél irányába haladni. Tudomásul kell venni, hogy az erős szlovákiai vagy magyarországi pártok 1990-1992 között alakultak, a három szlovákiai magyar elődpárt viszont 1998-ban egyesült. Úgy gondolom, a folyamat felgyorsul, az eddigieknél még hatékonyabban fogunk dolgozni. Várjuk az ifjúsági csoportok javaslatait, azokat a híreket, hogy megalakították regionális vagy országos közgyűlésüket, hogy a pozsonyihoz hasonlóan komoly szakmai tevékenységet tudnak felmutatni. Fontos lesz kezdeményező szerepük. Akkor valóra válhatnak az MKP elnökének, Bugár Bélának a táborban elhangzott szavai, hogy ha értékelhető aktivitást tudnak felmutatni, megoldódhat anyagi támogatásuk a párt részéről. Farkas Iván, az országos ifjúságpolitikai bizottság elnöke KOMMENTÁR Uniós olimpiai érmek? NAGY ANDRÁS Pár napja az Európai Bizottság egyik vezető tisztségviselője bejelentette, hogy az olimpiai játékokat valójában az Európai Unió nyerte meg, hiszen ha összeszámoljuk a tagállamok által begyűjtött érmeket, akkor azok meghaladják a kínai és az amerikai érmek számát. Romano Prodi leköszönő bizottsági elnök nyilván még nagyobbat akart mondani, azzal kontrázott, reméli, hogy a 2008-as pekingi olimpián már az EU zászlaja is lengeni fog a többi országé mellett. Abba most nem szeretnék belemenni, hogy Prodi vajon miért forszírozza ezt pont az olimpia után. De egy dolog felett nyilván elsiklott az ő és beosztottja figyelme is. Az olimpia nem csak a sportolók, hanem egyben az országok békés versenye is. Éppen ezért a sportolókat az országok küldik, így valójában nekünk, európaiaknak pontosan az a jó, ha a lehető legtöbb országból küldhetjük saját sportolóinkat, mert így nagyobb az esély. Vajon mi lenne akkor, ha a kajak négyesre Szlovákia és Magyarország - hogy a többieket ne is említsem - csak egy csapatot küldhetné? Nyilván az olimpia még inkább az amerikaiak és a kínaiak közti versennyé degradálódna. Ebből a szempontból egyébként is érdekesnek ígérkezik a pekingi olimpia, hiszen a kínaiaknak nyilván az lesz az egyik legfontosabb, ha nem a legfontosabb céljuk, hogy a legtöbb érmet ők gyűjtsék be. A mostani olimpiával kapcsolatban nagyon sok mindenről szó esett, csak egy dologról ír keveset a sajtó. Ugye még mindenki emlékszik azokra a hangzatos cikkekre, melyek az ötkarikás játékok kezdete előtt a legrosszabbul megszervezett olimpiáról, a szervezőkészségről egyáltalán nem híres görögökről, a félkész stadionokról szóltak. Többen az athéni óriásdugóktól, a közlekedési káosztól rettegtek, már előre gigantikus áramkimaradásokat vizionáltak. Mindebből nem lett semmi. El kell ismerni, a görögöknek sikerült jól megszervezniük az olimpiát, ha a kezdetek előtti finisben még izgulni kellett is értük egy kicsit. JEGYZET apukája pénzt fog kapni Józsika után, a Pistikéé meg nem. Akárhogy is töröm a fejem, csak arra a következtetésre tudok jutni, hogy valami nagy sumákolás lehet a dolog mögött. Nevezetesen, hogy ami alanyi jogon (vagy nevezzük inkább társadalmi szolidaritásnak?) járna az államtól a szociálisan gyengébb helyzetű családoknak, azt a kormány nem tudja megadni, így - salamoni döntéssel - felajánlja azt a töredéket, amit elő tud kaparni. Még egy sanda szándékot sejtek: egyebek közt az is elképzelhető, hogy így szeretnék ösztönözni a cigány gyerekeket, hogy jobban tanuljanak. Hogy aztán ennek a jó, de meggondolatlan szándéknak a tanító is megihatja a levét - aki természetesen kretén állatfajta, mert elnyomja az ember gyerekét, és juszt is rossz jegyet ad neki -, az valószínűleg nem jut eszébe a szociálisan érzékeny szociális minisztériumnak. Az meg végképp, hogy a dolgok természetéből adódóan gyerek- és tanítóverés lehet a nóta vége. Arról nem is szólva, hogy a legvadabb vadkapitalizmusban sem gyakori az az ötlet, hogy pénzért pedáloztassák a gyerekeket. Ráadásul élek a gyanúperrel, hogy legalább fél tucat nemzetközi egyezményt sért az, hogy kiskorúakat akarnak gazdasági versenyben szerepeltetni. Pénzért, borjú! KÖVESDI KÁROLY Van annak már jó néhány napja, hogy Eudovít Kaník ismét feltalálta a szlovák spanyolviaszt, de azóta sem tudok felocsúdni. A szociális ügyek minisztere és az ő hivatala ugyanis kiagyalta, hogy az alapiskolás gyerekek is kapjanak tamílmá- nyi ösztöndíjat, feltéve ha megérdemlik, mert jól tanulnak. Na már most a dolognak van néhány kemény hátulütője. (Ezek a hátulütők, tartok tőle, a gyakorlatban a gyerekek ülepén fognak csattanni.) Valamennyien voltunk gyerekek, talán még Kaník is - bár a jelek szerint erre már csak halványan emlékszik-, és tapasztalatból tudjuk, hogy a gyerekek nem szeretnek tanulni. Tudta ezt már Móra Ferenc meg Móricz Zsigmond is, de talán a szlovák irodalom egy-két klasszikusa is. A gyerekeknél általában a szülők szeretik jobban a jó tanulmányi eredményt, amiből egyenesen következik, hogy szegény nebulókra kemény nyomás nehezedik majd szeptembertől, amikor előáll a versenyhelyzet, de még inkább októbertől, amikor elkezdik fizetni a gyermekösztöndíjat. Amikor a Józsika FIGYELŐ SZABADSÁG A kolozsvári városháza tizenkét „funari” alkalmazottjától szabadul meg munkaszerződésük meg nem hosszabbítása révén Emil Boc, az új polgár- mester - írja a lap. Elegáns megoldást talált arra, hogy eltávolítsa a városházáról elődje, Gheorghe Funar munkatársait. Boc arra hivatkozott, hogy szeptember elsejétől az új munkatörvénykönyv értelmében a korhatárkedvezménnyel nyugdíjazottak nem dolgozhatnak alkalmazottként. Az érintett személyek többsége jelentős katonai nyugellátásban részesülő tartalékos tiszt. Az elbocsátottak között van Alexandra Dima tartalékos ezredes, a forgalmi osztály vezetője, aki pár évvel ezelőtt a magyar főkonzulátus zászlójának ellopásában is részt vett. Városházi források szerint több funari magyarellenes akció kiagyalója volt.
