Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)
2004-09-09 / 209. szám, csütörtök
/ ÚJ SZÓ 2004. SZEPPTEMBER 9. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Cyril Svoboda cseh külügyminiszter nyilatkozata a „humanitárius gesztusról” Kárpótolják a németeket? TALLÓZÓ ROSSZIJSZKAJA GAZETA Oroszország és az Egyesült Államok egy csónakban evez, és félre kell tennie vitáit a terrorizmus elleni hatékony szövetség érdekében - írja az orosz kormány lapja. A beszla- ni tragédia után, amely rávilágított a nemzetközi terrorfenyegetés kegyetlen realitásaira, az Egyesült Államok és Oroszország vezetőinek mielőbb gyökeresen felül kell vizsgálniuk egymással szembeni politikájukat, és felelős döntéseket kell hozniuk a terrorizmus elleni szövetség létrehozása érdekében - mutat rá Eduard Lozanszkij, a moszkvai Amerikai Egyetem elnöke és Ayra Straus, az Oroszország és a NATO nevű független egyesület koordinátora a Rosszijszkaja Gazetában megjelent cikkben. „George Bush amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök egyaránt kinyilvánította, hogy hazája háborúban áll a nemzetközi terrorizmussal és szellemi vezéreivel. Tehát félre kell tenni a rutinvitákat, politikai manőverezéseket, diplomáciai ravaszkodást és a békeidők egyéb elkerülhetetlen tartozékait, s konkrét, közös erőfeszítéseket tenni a terrorizmus elleni globális háború kibontakoztatására” - írják a szerzők. Szerintük támogatni kell egymás befolyását a világ különböző részein, nem pedig a gyengítésére törekedni. „Oroszországnak fel kell hagynia azzal, hogy a NATO-t barátságtalan szervezetnek tekinti, és a NATO-Orosz Tanács működésének hatékonnyá tételére kell összpontosítania erőfeszítéseit. Amerikának pedig átgondoltabb politikát kell folytatnia a Független Államok Közösségének területén, és tartózkodnia kell attól, hogy egyoldalú előnyöket szerezzen magának Oroszország érdekeinek rovására” - fejtegeti Lozanszkij és Straus. Putyin hétfőn nyugati elemzők csoportja előtt megjegyezte, hogy Moszkva többször kifogásolta Washingtonnál, amiért amefi- kai tisztségviselők a csecsen szeparatisták képviselőivel találkoztak, és úgy vélte, hogy ez a hozzáállás egyes amerikai politikusok hidegháborús mentalitását tükrözi. Csehországnak kárpótolnia kellene azokat az országban élő németeket, akiket a II. világháború után sérelem ért nemzetiségük miatt - állítja a cseh külügyminiszter. KOKES JÁNOS „Ha valamiféle humanitárius gesztust tennénk, akkor az a cseh állampolgárokat, a csehországi németeket érintené” - jelentette ki Cyril Svoboda, aki mai németországi látogatása előtt Prágában német újságírókkal beszélgetett a kérdésről. „Ennek a gesztusnak elsősorban a fasizmus és a nácizmus ellenzőit kell érintenie, akik aktívan bekapcsolódtak az antifasiszta mozgalmakba. Egy igen szűk csoportról van szó, amelynek tagjait a II. világháború után sérelem ért” - szögezte le Svoboda. Szerinte most egy jelképes pénzösszegről lehetne szó, mert nyilatkozatokban a kárpótlás már sokszor megtörtént. „Ugyanakkor ezzel legalább felhívnánk a figyelmet azokra az emberekre, akiknek hosszú éveken át senki sem mondott köszönetét, holott ők is aktívan harcoltak Hitler ellen és a demokratikus Csehszlovákiáért” - pontosította véleményét a miniszter. A Csehországban élő németek iránti „humanitárius gesztus” szükségességét másfél éve Petr Mares akkori miniszterelnök-helyettes vetette fel. A cseh kormány kétszer is foglalkozott az üggyel, de döntés mindmáig nem született. A nyilvánosságra került elképzelések szerint a kárpótlás mintegy 2000 embert érintene, s a kormány erre a célra mintegy 60 millió koronát adna. Az eredeti tervek szerint ezt a kárpótlást 2005-2007-ben kapnák meg a német kisebbség egykoron sérelmeket szenvedett tagjai. Egyelőre nem tudni, hogyan viszonyul az elképzelésekhez a Stanislav Gross vezette új cseh kormány. AII. világháború után a potsdami nagyhatalmi konferencia jóváhagyásával mintegy hárommillió szudétanémetet kitelepítettek az akkori Csehszlovákiából. Csehországban csak mintegy 120 ezer német maradt. Jelentős részüket a határvidékről a belső területekre szórták szét, sokan munkatáborokba kényszerültek, s keresetük egy részét elvette az állam. A tervezett „humanitárius gesztus” ezeket a sérelmeket lenne hivatva jelképesen orvosolni. A mérvadó cseh politikai pártok és politikusok többsége ugyan egyetért az elképzelésekkel, de konkrét lépéseket eddig senki sem tett. Prága nem foglalkozik a magyarokkal Prága. A csehszlovákiai magyarok II. világháború utáni hasonló problémáival Prága nem foglalkozik. A hivatalos álláspont az, hogy az ország kettéválása után ez az ügy alapvetően Szlovákiára tartozik. Mindezek ellenére a Benes-dekrétumok kérdésében Prága és Pozsony hivatalosan egyeztetett álláspontot képviselnek minden nemzetközi fórumon. Mindkét fél megmásíthatatlannak minősíti a hírhedt jogi normák következményeit, (-kés) Adam Michnik egykori lengyel ellenzéki vezető élesen bírálja Vlagyimir Putyin csecsenföldi politikáját Nem folytatható egy megnyerhetetlen háború S. TÓTH LÁSZLÓ Élesen bírálta Vlagyimir Putyin orosz elnök csecsenföldi politikáját Adam Michnik, az egykori lengyel ellenzék egyik vezető személyisége, a Szolidaritás egyik alapítója a Le Soir című belga lap tegnapi számában közölt írásában. Michnik szerint ma már egyértelmű, hogy Putyin csecsenföldi politikája kudarc, s hogy a második csecsenföldi háború, amely az orosz elnököt saját hazájában a népszerűségi listák élére emelte, erőszakspirállá változott. Olyan helyzetté, ahol már nincs semmilyen szabály, alapelv, ahol bármilyen lépés, még a legembertelenebb is megengedett. Az egykori lengyel ellenzéki (ma az egyik legolvasottabb lengyel lap főszerkesztője) persze elismeri, hogy a csecsen terroristák akcióit semmi sem indokolhatja, ám úgy véli, azzal hogy Putyin elutasítja a tárgyalásokat Aszlan Maszhadowal, a bujkálásra kény- szerített csecsen elnökkel, éppen a csecsen ellenállási mozgalom legszélsőségesebb szárnyát erősíti. „Az orosz elnök nem ismeri saját hazája történetét? Elfelejtette, hogy az elmúlt századokban a cároknak is 75 év kellett Csecsenföld elfoglalásához? Elfelejtette, hogy a csecsének számára a sztálini korszak tömeges deportálásának emléke ugyanazt jelenti, mint az örményeknek a török népirtás vagy a zsidóknak a holokauszt? Vajon senki nem mondta neki, hogy a csecsen hagyományok szerint a bosszú kötelesség, s egy csecsenre, aki ennek nem tesz eleget, saját társai megvetése vár, miközben ez számára rosszabb, mint a halál?” - teszi fel a kérdéseket a szerző. Mint írja, a csecsen társadalom széttöredezett, belső harcok martaléka, primitív és anarchikus, de abban egységes, hogy ellenzi az orosz megszállást. „Ezért aztán az itteniek még a legszörnyűbb terrorista akciókat is elismeréssel, de legalábbis tiltakozás nélkül fogadják. Izraelben, Irakban vagy éppen Csecsenföl- dön akkor erősödik a terrorizmus, akkor szaporodnak meg az öngyilkos akciók, amikor egyes közösségek úgy érzik, ez az egyetlen módszer céljaik elérésére. Erre vezethető vissza, hogy Bush amerikai elnök vagy Sáron izraeli miniszterelnök miért próbál most, a keserű tapasztalatok nyomán a brutális erőszak helyett más megoldásokat keresni. Nyilvánvaló, hogy Oroszországban csak Putyin tudná megadni a kezdő lökést egy ilyen párbeszédhez. Ám meglesz-e benne De Gaulle tábornok merészsége, aki felfogta: jobb megadni Algériának a függetlenséget, mint hagyni elsüllyedni Franciaországot egy vég nélküli háború mocsarában?” - mutat rá Michnik. Michnik szerint Csecsenföld mindenképp szuverén állammá válik. „S ahogy az amerikaiaknak mindig emlékezniük kell Vietnamra, hogy Irakban ne ismételjék meg akkori hibáikat, Moszkvának is emlékeznie kellene afganisztáni kudarcára. Hány embernek kell még meghalnia ahhoz, hogy világossá váljon: nem lehet folytatni egy megnyerhetetlen háborút? Ennek a háborúnak véget kell vetni” - szögezte le Michnik a Le Soir hasábjain. A szerző az MTI brüsszeli tudósítója KOMMENTÁR Biztos bizonytalanság NAGY ANDRÁS Tegnapelőtt ugyanezeken a hasábokon még azt latolgattuk, vajon megvan-e már a koalíciós többség a parlamentben, sikerült-e Mikulás Dzurindának a saját oldalára állítania a függetlenek egy részét, hogy a fontos döntésekhez meglegyen a szükséges 76 szavazat. Mára kiderült, nemcsak, hogy nincs még meg, hanem a koalíciós fegyelem is erősen meglazult a nyáron, hiszen az ANO képviselőinek már az elején sikerült látványosan az ellenzékkel szavazniuk a mohi atomerőmű ügyében. Ez a lépés mindenképpen meglepte a koalíciós partnereket, egyeseket annyira, hogy valószínűleg maguk sem fogták fel a dolgot, hiszen Ján Rusnák SDKÚ-s honatya szerint itt nincs másról szó, minthogy egyesek szeretnének az ügyről a parlamentben is beszélni, s valójában az egész csak populista húzás. Talán akkor lenne igaza, ha először kerülne szóba ez az ügy. De nem így van. Köztudott, hogy Robert Fico vesszőparipája az erőmű harmadik és negyedik blokkjának befejezése, s az ellenzéki pártvezért és az energialobbi jó viszonyáról már évek óta beszélnek. Bár a mostani döntés még csak arról szól, hogy a parlamenti ülés programjába felvették a mohi erőmű ügyének megvitatását, de az ellenzék nyilván ennyivel nem fog megelégedni. Pavol Rusko gazdasági miniszter sem vé- ledenül íratta át az ország energiaipari koncepcióját, melyben korábban még nem szerepelt Mohi befejezése. Az sem véleüen, hogy a közelmúltban többször is hangoztatta, hogy az erőműnek el kell készülnie, az EU-t az ellenvéleményéről le kell beszélni, a szükséges pénzt pedig mindenáron elő kell keríteni, ha máshogy nem, akkor a privatizáción keresztül. Tehát Ján Rusnák honatya igenis tévedett, amikor arról beszélt, hogy itt csak levegőbe dur- rogtatásról van szó, meg hogy valójában nem is fog történni semmi, legfeljebb egy kis szakmai vita. A koalíció maradék része akkor lepődne meg igazán, ha, mondjuk, az ellenzék az ANO segítségével a kormány számára egy kötelező érvényű döntést hozna arról, hogy a mohi erőmű további építésének előkészületeit meg kell indítani. S mivel nincs meg a biztos többség a parlamentben, mostanában bármi megtörténhet. JEGYZET Jól helyben hagyottak FORGÁCS MIKLÓS Éjfél van. A helytörténészek órája. Betűkben dédelgetett városuk ködéből előmerészkednek a valódi kövekről rugaszkodó sötétbe. Három város terpeszkedik egymástól rabolva el és csikarva ki saját nagyságának titkát. Pilledt utcáikon felbukkan három kóbor alak, és a mindent sejtés kíváncsiságával imbolyognak hőn kutatott városukban. Méla, Rigolyád és Penész épületei között simulnak gondolattá a homlokon hemzsegő helytörténeti redők. Egyedül sétálnak a maguk városában, de koponyájukban ott hordják egymást, kockáztatva az összecsapást álmaik kótyagos mezején. Egy várossá forr össze Méla, Rigolyád és Penész a fejekben, s mindenki a magáénak ismeri fel. Helytörténész-hallgatások féltő dunyhái alatt, helytörténész-szemvillanások szikráinak derengésében rendeződik át minden éjjel a történelem. Ilyen tájban a helytörténészek alakja címerük rajzolatát veti árnyként a földre. A mélái tudós langaléta alakja délceg oroszlánt tükröz feketén, a penészt kutató vaskos teste összegömbölyödött griffként lapul a földre, a rigolyádi gyűjtő izgága figurája püspökké nyugszik a szülőföld talaján. A három férfi maga után vonszolja hely- történeti árnyát, koptatja, csiszolja a hely hunyt szemű démonait. Egyszer csak megtorpannak, nincs tovább, egymás leheletétől zavartan, veszélyesen közel a másikhoz valami láthatatlan póráz nem engedi őket továbblépni. Már szólnának, mikor tekintetük az árnyakra téved, s látják, oroszlán, griff és püspök összegabalyodva hever a helyi mítoszok táptalaján. Rekedt hangok zsörtölődnek az éjben. „Először mindenki dombnak néz, aztán gyanakszik csak, hogy ez valami csukott szemű, alvó madár, pedig csak az e tájból libbenő zenét hallgatom áhíta- tosan” - mormog a griff. „Gőgnek hiszik hunyt pilláim mögé rejtett tekintetem, pedig ha kinyitnám szemem, ezer év várvédői és ostromlói özönölnék el leleményesen a várost” - recseg az oroszlán. A püspök nem szól, csak útjára engedi pillantását szemhéja alól, s kiderül végre, egyik szeme csillag, másik szeme holdsarló. A helytörténészek nem türtőztetik tovább maguk. „Én magam bizonyítottam be a minap, hogy csakis Mélát illeti meg a Nemes előtag. Nemesméla, így elevenedik föl a hagyomány.” „Hallom, a levéltárad koszlott pincéjében kutattál, és semmire se jutva dühösen csaptál a falra, s tenyereden heraldikai jelnek nézted a piszokfoltot, kezet azóta nem mosol, és messzemenő következtetéseket vonsz le felelődenül. Nemesrigolyád, mindjárt jobban hangzik.” „Te meg egy patkóról lekapart rögben talált magot neveltél virággá, s mivel ez a növény szerinted tudvalevőleg csak királyi kertek dísze volt, mindjárt elkapattad magad. Botcsinálta kertész. Csak minket illet ez a megnevezés. Nemespenész. Ezt lehet ízlelgetni.” „Te meg egy egérrel viaskodtál, foszladozó papírlapot próbálva megmenteni. Összekevered az egémyálat a gót betűkkel. Akkor is Nemesméla.” Helytörténészek birkóztak írásos emlékek sorközeivé változtatva a várost. A címerárnyak hárpmfelé inaltak el, szétrántva a rejtélyek gubancát. Maguk városában huppantak fenékre a jól helyben hagyottak. Szöveg nélkül (Lubomír Kotrha rajza)
