Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)

2004-09-08 / 208. szám, szerda

UJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 8. ZENEZÓNA - HIRDETÉS 13 Rajongók százezrei várják izgatottan a földkerekség jelenlegi legjobb rockbandájának tartott ír U2 új lemezét Novemberben jön az album Bono és társai visszatérnek a gyökerekhez Egyre nagyobb a felhajtás a U2 készülő nagylemeze körül. Mint ismert, július­ban egy franciaországi saj­tófotózás közben az al­bumra szánt dalokat tar­talmazó cédát ellopták a zenészektől. MEGJELENÉS ELŐTT Ezután bejelentették, hogy amennyiben a tolvajok felraknák az internetre a félig kész felvétele­ket, legális fileletöltő szolgáltatá­sok egyikén ők is kiadják, és gőz­erővel dolgoznak azon, hogy az album minél hamarabb elnyerje a végső formáját, mivel ha felkerül a világhálóra, a hivatalos megje­lenést is előbbre kell hozni. Sze­rencsére azonban a dalok nem láttak napvilágot, és ennek egyre kisebb a valószínűsége, így a ze­nekar tagjai most már hivatalosan is nyilvánosságra hozhatták az al­bum tervezett megjelenési dátu­mát. November huszonharmadi- kán kerül a boltokba. A rockbanda 2000-ben adott ki utoljára stúdiólemezt. Az All That You Can’t Leave Behind dalaihoz képest az új albumot sokkal rocko- sabb hangzás jellemzi majd. Bono egy angol zenei magazinnak el­árulta, hogy mindannyiuknak ez volt a vágya. „Szerettünk volna visszatérni némileg a gyökereink­hez, amelyektől elszakadtunk az utóbbi években” - nyilatkozta a banda frontembere. A korongot beharangozó maxi cédán a Vertigo című szerzemény szerepel. A dal csak november elején jelenik meg, de a rádiók már a napokban meg­kapják, így műsorra tűzhetik. A zenekar menedzsmentje az el­múlt héten nyilvánosságra hozott hat dalcímet, a korongon szereplő tizenegy szerzeményből tehát már hat publikus. A Vertigo mellett a Man And Woman, a Crumbs From Your Table, a Yahweh, a City Of Blinding Lights és a Sometimes You Can’t Make It On Your Own cí­mű dalok fognak szerepelni a le­mezen. A menedzsment bejelen­tette azt is, hogy a korong a Tough, vagy a Full Metal Jacket címet vise­li majd. Ezek szerint nem igazak az egyik rajongói honlap nyár eleji feltételezései, amelyek szerint Vertigo lesz az album címe. A hon­lap szerkesztői ezt arra alapozták, hogy a DigitakCC nevű cég három olyan domainnevet regisztráltatott be, amelyekben a U2 és a vertigo szavak szerepelnek. A DigitakCC tulajdonosa Adam Claytonnak, a zenekar basszusgitárosának a test­vére, és a cég korábban a u2allthatyoucantleavebehind.com címet is beregisztráltatta, amely az előző U2-album hivatalos oldala volt. A billboard.com úgy tudja, hogy a zenekar beharangozott világkö­rüli turnéja márciusban indul az Egyesült Államokban, (péjé, z) Celine Dion mögött Kanada második legfontosabb zenei exportcikke, napjaink legsikeresebb előadója Shania Twain végre rendszerezi a múltját ÖSSZEGZÉS A vonzó külsejű countryéne- kesnő, aki az elmúlt években a popzenei piacot is meghódítot­ta, novemberben huszonegy dalt felvonultató válogatásko­ronggal kedveskedik rajongótá­borának. Az 1993-ban megje­lent, nevét viselő, bemutatkozó albumáról érdekes módon egy felvétel sem szerepel a gyűjte­ményen. Ezzel szemben a két évvel később piacra dobott, The Woman In Me című lemezéről hat dalt is kiválasztott, amelyek között természetesen ott van az Any Man Of Mine című, amely- lyel hetekig vezette a Billboard magazin countrylistáját. A The Woman In Me hozta meg számá­ra a nagy áttörést az amerikai piacon, az albumból csak az USA-ban 12 millió darabot ad­tak el. Az 1997-ben kiadott Come On Over című albuma még ennél is sikeresebb lett, a kilen­cedik helyen szerepel vele az Egyesült Államok legnagyobb példányszámban elkelt lemezei­nek listáján. Erről nyolc dal sze­repel a válogatáson, míg a leg­utóbbi, 2002-es Üp! című leme­zéről három dalt választott ki az énekesnő. Meglepetéssel is szol­gál az albumán, a Party For Two című dalának két verziójával. Az egyiket Mark McGrath-el, a Sugar Ray nevű rockbanda front­emberével énekli, míg a másik változatban egy új countrysztár, Billy Currington a partnere. To­vábbi két vadonatúj dal is gazda­gítja a válogatását. (MTI, pj) Értetlenség és döbbenet Ozzy családjában, a feleség, Sharon nem érti, mitől ilyen népszerű a show-juk Hamarosan véget ér a családi szappanopera A SHOW VÉGNAPJAI Sharon Osbourne még most sem tudja a választ arra a kérdés­re, mitől olyan sikeres a The Osbournes című sorozat. A csalá­di valóságshow szerte a világon nézettségi rekordokat döntöget, ennek ellenére a Music Television már nem tervez újabb részeket. A gondos családanya 2002-ben beleegyezett abba, hogy az MTV bekamerázza a házukat, és min­den eseményt rögzítsen. Nem kis kockázatot vállalt ezzel, hiszen férje, Ozzy Osbourne, a Black Sabbath volt énekese köztudot­tan zűrös pasas, lánya egy öntu­datos, makacs hisztérika, fia pe­dig egy nehezen kezelhető, ko­nok kamasz. A műsornak köszön­hetően az anyuka a leggazdagabb médiaszemélyiségek sorába emelkedett, komoly rajongótá­borra tett szert, és Angliában fan­klubja is alakult. „Mikor Ozzy először látta a műsort, mindössze egy héttel a bemutatása előtt, kö­zölte, hogy ki kell ebből lépnünk, ez szörnyűséges. Nekem is hason­ló volt a véleményem, akkor már megbántam, hogy elfogadtam a csatorna felkérését. Azt válaszol­tam neki: nyugi, semmi ok az ag­godalomra, hamarosan megszű­nik, hiszen senki sem lesz kíván­csi ránk, és kis idő után senki sem fog emlékezni arra, hogy ilyesmi­Nézők millióit érdekli, hogy mi történik az Osbourne család­ban ben szerepeltünk. De nem így tör­tént, és ez a legfurcsább. Az em­berek világszerte nézik a műsort. Szerintem az angoloknak tetszik Ozzy humora, Amerikában meg a különcségéért, az őrültségeiért kedvelik. Isten tudja, Japánban mit esznek rajtunk, de ott is na­gyon népszerűek vagyunk“ - mondta értetlenül Sharon Osbourne. A nem éppen hétköznapi család szappanoperája rövidesen véget ér, új részeket már nem vesznek fel, de a rajongóknak nem kell ag­gódniuk, a família nem tűnik el a képernyőről. A nagyképű lány, Kelly a Life As We Know It című új tini-drámában látható majd, míg a szülők egy késő éjszakai show- ról folytatnak tárgyalásokat a té­vécsatornával. (origo, pj) MAXIAJANLO Tomboy!: Futnak a fák OVI Amíg a nemzetközi ze­nei színtérről szinte tel­jesen eltűntek a lányok alkotta formációk, ad­dig Magyarországon sorra alakulnak. Akármilyen furcsa, a Tomboy! nevű duó mögött is két lány, Tősér Gabriella > (Tidzsi) és Tóth Gabriella (Gabesz) áll. Már több mint fél éve próbálnak meg betörni az élme­zőnybe, de ez eddig nem igazán sikerült. A kereskedelmi rádiók karácsony körül kezdték el játszani bemutatkozó dalukat, A fény lánya címűt, amely átütő sláger nem lett, viszont a diszkókban még manapság is hódít. Időközben megjelent az albumuk is, amelyről az érdekes címet viselő Futnak a fák a második kislemezdal. A felvétel a menő zenei trendeket követi, egyszerű, könnyen megjegyezhető szöveggel. Igazi „autós dal”, amit ha hall­gatsz, azon veszed észre magad, hogy fennhangon énekeled, köz­ben tövig nyomod a gázt. A duó a közelmúltban videoklipet is készített a felvételhez, az elis­mert kliprendező, Oláh István irányítása mellett. A forgatás egy ha­talmas búzamezőn és az azt átszelő több kilométeres útszakaszon zajlott. Érdekesség, hogy ez ugyanaz a helyszín, amely a Unique Úton című klipjének legvégén is látható. Gabesz a forgatás során a hatalmas motorok iránti szerelmét is kiélhette, egy hófehér Harley Davidsonnal motorozott, miközben Tidzsi mögötte ült. A klip másik fontos kelléke egy speciális kamerával felszerelt helikopter volt, amelynek segítségével különleges felvételek készültek a lányokról, amint motoroznak, vagy a hatalmas búzamező közepén énekelnek. Sajnos a dal egyelőre a legnagyobb kereskedelmi rádiók zenei étlap­jára nem került fel, és rádiós támogatás nélkül bizonyára nem is válik slágerré. Pedig a követelményeknek megfelel, a lányok is csinosak, jópofák... Ha játszanák, bizonyára nemcsak a fák fúrnának, hanem Tidzsi és Gabesz is. Méghozzá a népszerűség csúcsa felé! (pj) HÍRSZOLGÁLAT Bojkott Bruce Springsteen ellen A rocker eddig távol tartotta magát a politikai csatározásoktól, ezúttal azonban megtörte a csendet, és a két amerikai elnökjelölt közül John Kerry mellett tette le a voksát. Néhány zenészkollégá­jával egy nagyszabású kampányt indított, amelynek célja, meg- dönteni a mostani kormányt. Ám lehet, hogy Springsteen úr már megbánta az egyértelmű állásfoglalást, a napokban ugyanis az amerikai televíziók reklámfilmet kezdtek el sugározni, amelyet egy Bush-t támogató republikánus, Marilyn O’Grady készíttetett. Ebben arra biztatja az embereket, hogy bojkottálják a Boss munká­it. „Senkinek nem mondhatja meg Springsteen, hogy kire szavaz­zon. Ha azt hiszi, hogy a több millió eladott lemez feljogosítja erre, akkor téved” - mondta a politikus, (z, p) Kylie Minogue dzsesszre vált Az ausztrál énekesnő a jövőben eltávolodik a poptól, és a dzsesszzenében próbál szerencsét. Új stílusú dalaival füstös bárok­ban szeretne fellépni. Egyik barátja szerint Kylie már felvett pár dzsesszdalt a készülő albumára, és nagyon jól sikerültek, így biz­tos, hogy a rajongóknak kellemes meglepetést fog okozni a sztár új hangzása. A dzsesszlemez kiadása előtt azonban még készít egy válogatáskorongot, amelyen pályafutásának legnagyobb slágerei lesznek hallhatók, (z, p) hírek, tesztek, információk a mobiltelefonok, a táuközlés, a számítástechnika, DIGITALIA Színesen szebb bér 22-től min •ni m A ZeneZóna felelős szerkesztője Puha József e-mail: zenezona@ujszo.com , Levélcím: Új Szó - ZeneZóna Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom