Új Szó, 2004. szeptember (57. évfolyam, 203-226. szám)

2004-09-02 / 203. szám, csütörtök

Közélet ÚJ SZÓ 2004. SZEPTEMBER 2. 2 RÖVIDEN Miniszterre várnak az éhségsztrájkolók Pozsony. Bár ígéretet kaptak, még nem fogadta egyetlen kor­mánytag sem a kormányhivatal előtt ma negyedik napja éhség­sztrájkoló Cingel Zsuzsát és szepsi csapatát. - Eredetileg heten vol­tunk, de egy férfit, aki később csatlakozott hozzánk, elküldtünk. Nemhogy ételt, de innivalót sem akart magához venni, azt mond­ta, ő akar meghalni elsőnek. Márpedig nekünk nem ez a célunk, hanem követeléseink kiharcolása - mondta a kassai vasműből el­bocsátott darukezelő asszony. A követelések között egyébként az is szerepel, hogy a rokkantnyugdíjasok a parlamenti képviselők fi­zetésének 30 százalékát kapják az államtól. (SITA) Kvarda marad a parlamentben Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja (MKP) Kvarda József helyett új jelöltet keres a kulturális minisztérium államtitkári posztjára. Kvarda ugyanis eldöntötte: megtartja képviselői mandátumát, és nem tér vissza az államtitkári székbe. Korábban a két Brüsszelbe távozó képviselő - Duka Zólyomi Árpád és Bauer Edit - után ma­radt felszabadult helyek egyikére számított, ehelyett azonban Miklós László parlamenti helyét foglalhatja el pótképviselőként. Komlósy Zsolt, az MKP Országos Tanácsának elnöke lapunkkal kö­zölte: egyelőre semmilyen konkrét javaslatról nem számolhat be az államtitkári tisztséget illetően, még tárgyalniuk kell a járási kül­döttségekkel. (agsz, t) Az egészségügyi biztosítók feletti ellenőrző apparátus kiépítése az elsődleges feladat Uniós alkotmány Tovább tárgyal Rudolf Zajaccal az MKP Pozsony. Tovább folytatja a Magyar Koalíció Pártja és Rudolf Zajac egészségügyi miniszter a reformokról szóló tárgyalásokat, miu­tán kedden este nem sike­rült valamennyi kérdésben kompromisszumra jutni. ÚJ SZÓ-HÍR Bastrnák Tibor, az MKP egész­ségügyi szakértője elmondta: „Előzetes reményeinkkel ellentét­ben sajnos egyelőre nem sikerült megegyezni minden kérdésben, nem közeledtek megfelelő mér­tékben az elképzelések.” Ugyan­akkor mégis elégedetten távoztak a tárgyalóasztaltól, és szeptember 7-én találkoznak ismét. A megbe­szélések egyik legfontosabb prog­rampontja az volt, hogy az MKP módosító indítványban sürgette a biztosítók nonprofit szervezetek­ké alakítását, de már nem ragasz­kodik ehhez. Bastrnák múlt pén­teken is felvetette: egyébként sem a biztosítók működésének jogi formája a legfontosabb kérdés, sokkal inkább a páciensek pénzé­nek veszélyeztetése forog fenn. A parlament egészségügyi bizottsá­gának tagja bizakodó a vonatkozó törvénymódosítást illetően, és hangsúlyozta: az egészségügyi biztosítók feletti ellenőrző appa­rátus kiépítése az elsődleges fel­adat. Szerinte a nonprofit szerveze­tek működési rendszere lenne a kedvezőbb és átláthatóbb, de ha a törvény biztosítaná a közpénzeket érintő védelmi garanciákat, a Ma­gyar Koalíció Pártja hajlandó tá­mogatni a részvénytársaságokká való átszerveződést. Vagyis azt jelezték az egészségügyi minisz­ternek úgy kell a közpénzeket biz­tosítani, hogy ne csak az illetékes ellenőrző hivatal tudja felügyelni azok mozgását. Fontos lenne, hogy ne a biztosítók játsszák a ve­zető szerepet az egészségügyi pia­con. (agsz, s) Bugár: nem kell népszavazás Pozsony. Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke is egyet­ért a KDH nézetével, hogy rossz az Európai Unió alkotmánytervezete. Az EU-alkotmányt ellenző csopor­tosulás kezdeményezésével ellen­tétben azonban azt gondolja, sem­mi szükség a kérdést eldöntő refe­rendumra. „Jogászaink szerint a parlament jóváhagyása is elegen­dő. Úgy gondolom, az eddig ér­vényben lévő egyezményekkel az alkotmányos szerződés nélkül is to­vább működhetne az unió” - tájé­koztatott a pártelnök. Mint ismere­tes, sokkal erőteljesebb az elfoga­dást célzó politikai akarat, mint a népes ellentábor törekvése. Bugár szerint az alapszerződés több szem­pontból sem kiegyensúlyozott, de az unió túlzott centralizációjától nem tart. (t, s) Fico és Meciar állítólag fátylat borít a múltra Egymásra talált az ellenzék SITA-HÍR Pozsony. A közös parlamenti fellépésről egyeztettek a hétvégén az ellenzéki pártok. A HZDS, a Smer és a KSS vezetői kijelentet­ték, készek együttműködni a Martináková-féle Szabad Fórum­mal is, ám a pártnak végre el kel­lene döntenie, a kormánykoalíció­hoz vagy az ellenzékhez akar-e tartozni. „A múlttal nem foglalkoztunk, csakis a jövővel” - jelentette ki Vladimír Meciar, a HZDS elnöke, amikor arról kérdezték, elfelejtet­ték-e már korábbi összetűzéseiket Robert Ficóval, a Smer elnökével. Az ellenzék nem támogatja majd az egészségügyi reformot, ám el­képzelhető, hogy egyes módosító javaslatokra, melyeket értelmes­nek ítél, áldását adja a parlament­ben. Közösen lépnek majd fel egyes miniszterek visszahívása során is, ám konkrét, személyre vonatkozó leváltási javaslatot még nem fogalmaztak meg. A hi­ányzó parlamenti alelnöki poszt betöltését a kormánykoalícióra hagyják. „Ha tudják, mutassák meg, hogy valóban megvan a par­lamenti többségük” - jelentette ki Robert Fico. Nincsenek elragadtatva egymástól (TASR-felvétel) Regionális oktatásügy az adóreform után Vissza az államhoz? ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Martin Frone oktatás­ügyi miniszter támogatja az Okta­tásügyi és a Tudományos Dolgo­zók Szakszervezete (OZPSaV) ja­vaslatát, hogy a regionális oktatás­ügy az adóreformot követően újra állami hatáskörbe kerüljön. A Szlovákiai Városok és Falvak Tár­sulása (ZMOS) szintén egyetért a pedagógus-szakszervezet felveté­sével. Ján Gasperan, a szakszervezet elnöke úgy látja, ha állami hatás­körbe kerülnének a jelenleg ere­deti önkormányzati jogkörben fenntartott és működtetett óvo­dák, művészeti alapiskolák és más oktatási intézmények, ellenőriz­hetőbbé válna a támogatásukra szánt pénzek útja. Ezzel párhuza­mosan egyszerűbbé válna a közös igazgatású óvodák és alapiskolák helyzete is. Az alapiskolák, mint ismeretes, már államilag átruhá­zott önkormányzati hatáskörben működnek. Ha kizárólag helyi adóbevételekből tartanák fenn az önkormányzatok az intézménye­ket, aránytalan támogatási rend­szer alakulna ki. Azokon a telepü­léseken, ahol kevesebb a helyi adókból származó bevétel, az in­tézményekre is kevesebb pénz jut, s ez idővel bezárásukhoz vezet­hetne. Jozef Turcányi, a ZMOS al- elnöke figyelmeztetett, a regioná­lis oktatásügy alulfinanszírozott­sága idővel arra kényszeríthetné a településeket, hogy kft.-vé alakít­sák át az iskolát. Ha az egész isko­lahálózat magánkézbe kerülne, az állam nehezen teljesíthetné a köz­oktatásra vonatkozó alkotmányos' kötelezettségeit, (érvé, s) A közép-európai megbékélés jó példájának tekintik Koronázás Pozsonyban ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Szombaton ismét ko­ronázási ünnepség lesz a főváros­ban: tavaly I. Miksa Habsburg- uralkodó fejére került Szent István koronája, idén feleségét, Máriát koronázzák meg. A szervezők hat­vanezer érdeklődőre számítanak. A pozsonyi Óváros önkormány­zata nem mindennapi színházi előadást ígér: akárcsak egy évvel ezelőtt, a koronázási szertartáson és az utcai ünnepségen résztvevők néhány órácskára idén is úgy érez­hetik magukat, mintha a koroná­zásoknak 300 éven át otthon adó hajdani királyi városban lenné­nek. A királyi párt és kíséretüket szí­nészek alakítják, korabeli jelmeze­ket fognak viselni. Az Óvárosban már reggeltől kézművesek, muzsi­kusok, mutatványosok mulattat­ják majd a járókelőket, fakírok, tűznyelők, táncosok igyekeznek jó hangulatot teremteni, közben a korabeli fegyvereket is ki lehet majd próbáim. Délután kettőkor indul a királyi menet a pozsonyi várból, gyalog vonul a Mihály-ka- pun át a Szent Márton-dómig. Akik nem jutnak be a templomba, azok a Hviezdoslav téren, óriás­képernyőn figyelheti az esemé­nyeket. 300 évvel ezelőtt a szertar­tás magyarul, illetve főleg latinul zajlott, szombaton azonban szlo­vák nyelvű szertartáson koronáz­zák meg a történelmi Magyaror­szág királynéját. Már tavaly is töb­ben úgy vélték: ennél érdekesebb közép-európai megbékélést nehe­zen lehet elképzelni. A dómból a menet a Hviezdoslav térre vonul, ahol lovagi tornát ren­deznek. Később a királyi pár egy ácsolt emelvényen felavatja az aranysarkantyús rend vitézeit. „Mindig az ország nemesei közül választották ki a legbátrabb kato­nákat, akik háborúban szereztek érdemeket, őket vették fel a rend­be, amelynek jele egy aranysar­kantyú volt. A király a vállukra tett karddal ütötte őket lovaggá” - ma­gyarázta még korábban lapunknak Brogyányi Mihály helytörténész. A király a koronázó ünnepségre kü­lön pénzt veretett, azt dobálta a nép közé; az utcákon ökröket sü­töttek, a szökőkutakból bor folyt. Peter Ciernik óvárosi polgár- mester tavaly betartotta ígéretét, a Ventúr utca és az Úri utca talál­kozásánál felállított ivókútból né­hány órán keresztül víz helyett bor folyt. Idén is rengeteg meglepetés­sel próbálják a fővárosba csalogat­ni az érdeklődőket, estére utcabált és korabeli tűzijátékot terveznek. A szervezők remélik: egyre többen fogják vállalni a közös szlovák­magyar múltat, (sza) ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS Oroszka. Június elején országo­san is nagy port vert fel az oroszkai radioaktív berendezések ügye. Ak­kor Nagy Lajos polgármester la­punknak úgy nyilatkozott, két éven keresztül bombázta az ületékes hi­vatalokat: szállítsák el és semmisít­sék meg az öt radioaktív berende­zést tartalmazó konténert, de nincs ok a pánikra, mert a többször el­végzett dozimetriai vizsgálat még a tárolásukra használt épületben sem mutatott ki erősebb sugárzást, mint a mindenhol meglévő termé­szetes háttérsugárzás. Ugyanakkor az épületet őrizni kellett, mert ha valaki huzamosabb ideig érintke­zésbe került volna ezekkel a beren­dezésekkel, egészségkárosodást is szenvedhetett volna. SITA-HÍR Pozsony. Szeptember 22-én tartják meg a Speciális Bíróság tagjai számára kiírt versenypályá­zatot - közölte Harald Stiffel, a pályázati bizottság elnöke. Már megtörtént a hét bíró átvilágítása, ezért semmi akadálya nincsen a Olyan ipari, cukorgyári berende­zésekről volt szó, amelyek hatásuk­ban a röntgenhez hasonlíthatók. Az elszállításuk 600 ezer koronába ke­rült, s ezt a fölművelési tárca finan­szírozta. Az egykori oroszkai cukor­gyár csődbiztosa is lépett: ő pályáz­tatta meg az akciót. Kedden dél­előtt a kassai Huma-Lab Apeco cég speciális autója szállította el Kassá­ra az öt konténert, ahol megsemmi­sítik tartalmukat. Nagy Lajos pol­gármester arról tájékoztatta lapun­kat: a konténerek autóra rakása után a lévai polgári védelem szak­emberei és a kassai cég munkatár­sai rögtön újabb méréseket végez­tek, melyek eredménye negatív, az­az tiszta a terület. Az épület és a volt cukorgyár területe egyébként az oroszkai önkormányzat tulajdo­na. (buch) jelölésüknek. A törvény értelmé­ben ugyanis csak azok a feddhe­tetlen személyek vehetnek részt a pályázaton, akik ellenőrzését már elvégezte a Nemzetbiztonsági Hi­vatal (NBÚ). Szeptember 1-jétől egyébként a Besztercebányai Ke­rületi Bíróság veszi át a testület szerepét. Szeptember végén versenypályázat Átvilágított bírók Az ország középső és keleti részén még a turkálókban is eleve silányabb minőségű árut kínálnak Second hand - már nem csak a szegényeknek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A nyár végi és ősz ele­ji kiárusítások nem mindenkit csábítanak, ugyanis a közvéle­mény-kutatások szerint sokan egész évben főleg használtruha- boltban vásárolnak. A second handekre jellemző tipikus szag egyesek számára elriasztó, má­soknál viszont bevásárlási lázat vált ki. Felmérések szerint a tur­kálókat manapság már jól szituált vevők is felkeresik, ugyanis min­dig ráakadnak valami szépre és olcsóra. A boltokban ritkán ren­dezik el a ruhákat méretek sze­rint, általában fajtájuk alapján csoportosítanak: ingek, blúzok, nadrágok. Főleg gyerekruhákat kínálnak, a legkisebb választék férfiruhákból van. A vásárlók többsége nő, a ka­masz lányoktól a nyugdíjasokig mindenki szívesen turkál. A nők többnyire először gyermeküknek vesznek valamit, majd maguk­nak válogatnak. Sokan nem konkrét elképzeléssel járnak second handbe, csupán bíznak benne, hogy találnak valami ér­dekességet. „Az elmúlt években természe­tesen főleg a társadalom szegé­nyebb rétegei látogatták boltjain­kat, de már az igényesebbek is megjelennek nálunk” - mondta Monika Baranovicová, a Genesis üzletlánc igazgatója. Persze a vá­sárlók rétegződése továbbra is megmaradt - főleg az ország egyes régiói között látható a kü­lönbség. Közép- és Kelet-Szlová- kiában elsősorban az olcsó áru a fő szempont. „Pozsonyban példá­ul igényesebb vevőink vannak, akik nagyobb összeget is hajlan­dók kifizetni a használt, ám már­kás holmikért. Az ország keleti és középső részén viszont rosszabb minőséget árulunk, mivel az em­bereket nem érdekli a márka” ­pontosított Baranoviéová. A ve­vőket a ruha minősége és ára sze­rint is csoportosíthatjuk. A fiata­lok inkább a márkás ruhákat ke­resik. (Somogyi Tibor illusztrációs felvétele) Kassára került az oroszkai veszélyes hulladék Elvitték a konténereket „A keleti klienseink többsége azonban idősebb, és az érdekli őket a legkevésbé, hogy milyen címke van belevarrva a ruhába” - tette hozzá az igazgató, (no, dp)

Next

/
Oldalképek
Tartalom