Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-18 / 191. szám, szerda
ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 18. 8 Kultúra MOZI POZSONY HVIEZDA: Pókember 2 (am.) 18, 20.30 HVIEZDA - KERTMOZI: Jószomszédi iszony (am.) 20.15 MLADOSÍ: Choking Hazard (cseh) 16 Samsara (ném.-fr.) 17.30,20 AUPARK - PALACE: Garfield (am.) 15.20, 16.10, 16.50, 17.10, 18, 19, 20.50 Pókember 2 (am.) 15.30, 16, 17.50, 18.30, 20.40, 21 Arthur király (am.-ír) 14.50, 16.40, 17.40,19.30,20.20 Csak az a szex (amerikai) 16.30,19.10,21.30 Jószomszédi iszony (am.) 17.30, 19.40, 21.50 Betörő az albérlőm (am.) 18.40, 21.10 Shrek 2 (am.) 15, 17.20, 19.20, 21.20 Pofa be! (fr.) 15.40, 20.30 Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 17.30 Choking Hazarad (cseh) 16.20,18.10 Szégyenfolt (am.) 20.10 KASSA CAPITOL: Arthur király (am.i-ír) 18,20.30 ÚSMEV: Garfield (am.) 16,18 Pasifutam (cseh) 20IMPULZ: Holdfényév (am.) 17.15,19.15 DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - AMFITEÁTRUM: Pofa be! (fr.) 21 GALÁNTA - KERTMOZI: Inkognito (am.) 21 NAGYMEGYER - SLOVAN: Gothika (am.) 20 PATH - KERTMOZI: Az 50 első randi (áft.) 20.30 VÁGSELLYE - VMK: Pókember 2 (am.) 21 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Shrek2 (am.) 18, 20 Bolero (cseh) 22LÉVA-JUNIOR: Shrek 2 (am.) 18 KERTMOZI: Shrek 2 (am.) 21.30 GYŐR PLAZA: Én és a hercegem (am.-cseh) 15.45, 19.30 Függőség (am.- ném. 15.45, 17.45, 19.45 Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 14.15,17 Hirtelen 30 (am.) 16.30,18.30,20.30 Holnapután (am.) 20 Holtak hajnala (am.) 18, 20.15 A legelő hősei (am.) 14.15, 16.15, 18.15 A megtorló (am.-ném.) 17.15,19.45 Pókember 2 (am.) 10.30, 15.30, 16.45, 18, 19.15, 20.30 Shrek 2 (am.) 16, 18, 20 Trója (am.) 17.30, 20.30 Az 50 első randi (am.) 13.30,15.30 A blues és a rock legfantáziadúsabb dobosa 65 éves Ginger Baker MTI-HÍR A vörös, loboncos hajú, szinte eszelős tekintetű Ginger Baker hatvanötödik születésnapját ünnepli a héten. A blues hagyományait követő legendás trió, a Cream együttes egyik meghatározó tagja, általános vélemény szerint a blues és a rock legtechnikásabb, legfantáziadúsabb, egyéni stílusú dobosa. Baker a szűk három évig létező Cream után több sikeres formációt alakított, amelyek közül a Ginger Baker Airforce volt a legerőteljesebb. Ginger Baker fiatalon először a száguldás, a bicikliversenyzés ragadta magával, de már tizenéves korára rájött, hogy fölös energiáját a zenélésben is kiélheti. Zongoristaként és trombitásként kezdte, de egy évtizeddel a legendás Cream megszületése előtt már a dobok mögé ült. Először hagyományos dzsesszt, dixielandet játszott, de mivel egyre jobban izgatta a blues, 1962-ben Charlie Wattsnak, a Rolling Stones dobosának segítségével elszegődött a brit blues egyik legrangosabb együttesébe, az Alexis Korner vezette Blues Incorpo- ratedbe. Komer sok fiatal zenésszel „kóstoltatta meg” a bluest, a tehetségek a mestertől távozva kitűnő bandákat alakítottak. Baker Kornertől Graham Bond együttesébe került, egyesek szerint a banda vezéregyénisége volt. Élete és pályája csúcspontja azonban az 1966-1968 közötti időszak volt, amikor Eric Clap- tonnal és Jack Bruce-szal a feledhetetlen Cream együttes tagja lehetett. A trió feloszlása után újabb szupercsapat, a Blind Faith következett Claptonnal, Stevie Win- wooddal és a kitűnő, bár kevéssé ismert basszusgitárossal, Rick Grech-sel. A „Vakhűség” zenészei fél év múlva hűtlenek lettek egymáshoz. Baker 1970-ben egy saját lemezt adott ki, majd megalakította Ginger Baker Airforce nevű együttesét, amelybe fúvósokat is bevont. Baker megkedvelte a soulos ritmusokat és az afrikai zenét, és játszott a nigériai Felával. Visszatért hozzá Eric Clapton és Win- wood is. Ez a társulat sem volt túlságosan hosszú életű. Harminc évvel ezelőtt Adrian Gurvitz-cal, a Gun egykori tagjával alakította meg a Baker-Gurvitz Armyt. Később meghívták egy trióba, amely BBM (Bruce, Baker és Gary Moore) néven csinált nagyszabású turnét és lemezt. Sokak szerint Eric Claptont akarták egy kicsit bosszantani, mások úgy vélik, Clapton volt az, aki nem akarta vállalni a második Creamet. Baker a nyolcvanas években Olaszországban dobiskolát tartott fenn. Nem ő az egyetlen, aki inkább koncertjeivel, mint lemezeivel vált emlékezetessé, bár közel húsz lemeze jelent meg. A kilencvenes években igen termékeny volt. Az utóbbi éveknek pedig egyik legsikerültebb albuma volt a Cowards of The Country, amely címe ellenére nem sok rokonságot mutat a country műfajjal. Ginger Baker a Cream dobosaként 1968-ban (Képarchívum) Nem készítünk már filmplakátokat, mert az amerikai filmekkel együtt jönnek a kész plakátok „Kevés eszközzel sokat mondani” A cím a Pozsonyban élő Vladislav Rostoka grafikus- művész jelmondata, aki 1969-2004 között több mint négyszáz tervező grafikai kiállításon vett részt, és harmincnégy egyéni kiállítása volt világszerte. A 28. Brünni Tervező Grafikai Biennálén ő az egyedüli kiállító Szlovákiából, július 24-én pedig Selmecbányán nyílott plakátkiállítása, amely szeptemberig lesz látogatható. BODNÁR EMESE Barátja, Orosz István így jellemzi őt: „kortól és helytől függetlenné, általános érvényűvé válnak plakátjai. A képek elhagyva eredeti funkciójukat, az iparművészet területéről átvonulnak az önálló képzőművészet világába.” „Szlovákiai magyar családból származom, Köbölkúton születtem - mondja Rostoka. - Nagyapám a két világháború között vasutas volt Budapest Rákosrendezőn. Kisgyerekként sokszor vitt magával a magyar fővárosba. A hatvanas évek végén jelentek meg az első sztárgrafikusok, a frissen végzett képzőművészeti főiskolások munkái: 1968-73 között film- és kiállítási plakátokkal voltak tele a budapesti utcák. Főiskolás koromban előfordult olyan időszak is, amikor minden hétvégét Budapesten töltöttem. Sokat merítettem ezekből a látogatásokból, mivel a főiskolán nem ezt tanultam, hanem festészetet. Amikor végeztem, megbízást kaptam egy plakátterv elkészítésére. Azóta tervező grafikával foglalkozom.” Pályája kezdetétől egészen 1993-ig szabadúszóként dolgozott. Nem lehetett könnyű... Akkor még nem használtunk számítógépet. Nagyon nehezen Vladislav Rostoka plakátterve lehetett hozzájutni szép betűformákhoz. Külföldi lapokból vágtam ki a betűket vagy lerajzoltam plakátokról, könyvborítókról. Innen jutottam el a grafikáig, illetve az illusztrációig. Az összes munkámat tussal és tollal rajzoltam meg. Mára a számítástechnika berobbant a tervező grafikába. Én arra törekszem, hogy beillesszem a kézi munkát a számítógépes műveletekbe. A lényeg, hogy a végeredmény ne váljon személytelenné. Több évtizede van a pályán. Milyen feladat napjainkban tervező grafikusnak lenni? Mára megfogyatkoztak a könyvtervezési- és a plakátmegrendelések. A reklám nagy területet elvett a tervező grafikusoktól. Nem készítünk már filmplakátokat, mert a főleg Amerikából importált filmekkel együtt jönnek a kész plakátok. A színházak nagyon szegények. Azelőtt szerettek plakátokat terveztetni, mert ez is kifejezésre juttatta arculatukat. Pozsonyban több száz hirdetőfal volt. Most csak néhány hirdetőoszlop van meg persze az óriásplakátok. A könyvkiadók is pénzhiánnyal küszködnek. Az igényes grafika nem olyan szembetűnő és tetszetős. Minden könyvborítón színes fotót látunk, abban a reményben, hogy azok jobban eladják. A minőségi tervezésre nincsen igény. Egy évben talán egy-két nagyobb könyv adódik, főleg művészeti monográfiák. Sok munka van velük, és igen gyengén honorálják őket. Akkor min dolgoznak ebben a Pozsony belvárosában álló szép, régi házban? Ezt a stúdiót tíz éve nyitottam meg egy fotóművész barátommal. Itt egészen más dolgokkal foglalkozunk. Nem vállalunk azonban reklám- és politikai kampányokat, termékkatalógusokat. Az éves jelentésekre összpontosítunk. A cégek minden évben kötelesek megírni egy beszámolót a gazdasági minisztériumnak. Ezekhez tervezünk igényesebb grafikát. Azért néha könyveket is tervez, kiállításokon vesz részt... Igen, most éppen a Pozsonyban élő Dusán Kállay képzőművész monográfiáján dolgozom. A könyv háromszázhatvan oldalas, és közel ezer illusztráció van benne. A két könyvet egyszerre készítjük szlovák és angol változatban, és szeptemberben jelenik meg. És igen kedves számomra az Orosz István- monográfia, amelyet 2002-ben készítettem. A hetvenes években Budapesten egy plakátkiállítás megnyitóján megismerkednem három grafikussal: Orosz Istvánnal, Pócs Péterrel, és Pincehelyi Sándorral. Ezek a grafikusok később alapítottak egy művészeti csoportot, és világszerte kiállítottak. Én nyitottam meg az utolsó kiállításukat Budapesten a Vigadó Galériában. Melyik a legkedvesebb, illetve a legsikeresebb munkája? Egy és ugyanaz. A nyolcvanas évek elején plakátot készítettem a Szlovák Nemzeti Színház Don Juan-bemutatójához. A tűvel átszúrt lepkét ábrázoló tervet nem fogadták el, mert a megrendelőt a lepke alsó része férfi altestre emlékeztette. Nagyon sajnáltam, és pár évvel később saját költségemre kinyomtattam. Plakátkiállításokra küldtem. Tíz évre rá, 2002-ben a Szlovák Posta éppen ezt a plakátot választotta ki egyik bélyegére, amely milliós példányszámban jelent meg. NÉZEM A DOBOZT Görögtüzek, égi vándorok, mimikri-krimik Z. NÉMETH ISTVÁN Nézem a dobozt. Sajnos, az utolsó doppingteszten nem sikerült átjutnom, így most némi görögsaláta és görögdinnye csendes társaságában az elektronikus média előtt ülve élvezem a század első Olimpiáját. A megnyitó láttán azonnal pontozóbíróvá változom, s nem kevesebb mint 9,864 pontot kap tőlem a rendező ország. Rekordkísérlet! Senkivel nem kötök fogadást, hatnál több vagy kevesebb aranyéremmel büszkélkedhet-e majd Magyarország, de az első (azaz a 150.) megszületésekor olyan lendülettel töröm bele műanyag kanalamat a piros-fehér- zöld színekben pompázó fagylalttoronyba, amit máskor csak igazán fontos gólok hoznak ki a fotelok mélyén magányosan megbújó szurkolókból. Két kedvencem egyébként a 100 női mell és a tri- atlon. Az előbbit nem kell magyarázni, az utóbbi pedig szerintem olyan, mint az élet: gyermekkorunk végtelenné tágult idejében úszunk a boldogságban, felcseperedve néhány évig nyeregben érez- zünk magunkat, végül marad a loholás távoli és idővel egyre mesz- szebb kerülő céljaink felé. Nézem a dobozt. Betelve a medencék égszínkék vizével valami sportmentes csatornát keresek. Némi kapcsolgatás után a képernyőre a végtelen űr látványa telepszik, majd megtudom, hogy ennek távoli pontján feltűnt egy titokzatos, szivar alakú aszteroida, amely óriási sebességgel száguld a Föld felé, és az előzetes számítások szerint sok jót nem várhatunk tőle: amennyiben nem módosul pályája, 2028-ban ütközhet a Földdel. A mintegy 1,7 km átmérőjű kisbolygót egy neves csillagász, bizonyos Jim Scotti fedezte fel. Az észlelést követően a csillagászok azonnal számítógépes elemzésbe kezdtek, majd a Harvard egyetem egyik tudósa, Brian Marsden megerősítette kollégája azon számításait, mely szerint 2028-ra az aszteroida kb. 48 000 kilométerre közelíti meg Földünket. Az „űrkavics” az XF-11 nevet kapta, és feltűnése máris kisebb pánikot keltett tudós körökben, miután japán csillagászok is megerősítették, hogy nem zárható ki a kozmikus katasztrófa lehetősége. Ha szárazföldre zuhanna, kráterének átmérője öt- venszer nagyobb lenne, mint az arizonai meteorkráteré (amely több mint egy kilométer széles és 200 méter mély), mélysége pedig kiszámíthatatlan. A katasztrófát követő porviharban hetekre eltűnne a Nap fénye, és sok millió ember esne áldozatul. Ha viszont az óceánok valamelyikébe esne, akkor a víz szintje akár több száz méterrel is megemelkedhetne, s elárasztaná a fél bolygót. Csóválga- tom a fejem, és inkább visszakapcsolok lólengésre. Nézem a dobozt. Tudják, ki az a Buddy Faro? Egy zseniális magán- nyomozó, aki számtalan rejtélyes bűnügyet könnyűszerrel megoldott, sőt nem akadt olyan nyomtalanul eltűnt személy, akit végül élve vagy holtan elő ne kerített volna. Faro népszerűségének csúcsán, 1978-ban maga is köddé vált. A tévéfilmsorozat, amely vasárnap késő esténként tünedezik fel az mtvl-en, 1998-ban indít, amikor egy elszánt ügyvéd elindul megkeresni, majd egy mexikói lebuj padlóján meg is találja az egykor jobb napokat látott sztárnyomozót. Mint kiderül, Buddy szerelmi bánatában vonta ki magát a forgalomból csekély húsz évre. De láss csodát, megrázza magát, talpra áll, s visszatér, hogy az őt megtaláló ügyvéddel együtt újra megnyissa irodáját. Jöhetnek a furcsa és különleges esetek, más krimikből már ismert szituációk, mérsékelt poénok, előre kitalálható cselekménybonyolítás - mégis van valami, ami rokonszenvessé teszi ezt a sorozatot. Bűnügyi film, ugyanakkor paródia is, akárcsak A simlis és a szende korai epizódjai (sajnos ebben nincs a zseniális Brucé Willishez mérhető figura). A Buddy Faróban nincs vér, tűzpár- baj, durvaság vagy brutalitás, ami sokszor már este nyolckor ránk köszönt. Nem is csodálom, hogy ilyen késői időpontban vetítik.
