Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-14 / 188. szám, szombat
14 Családi kör ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 14. HÉTVÉGI OLVASMÁNY A házasság „válsága” NYUGAT Fő$xerk**xló: IGNOTUS Sxtrkesilók: BABITS MIHÁLY. GELLERT OSZKÁR, OSVAT ERNŐ főmunkatársak: BÍRÓ LAJOS, ELEK ARTÚR. FELEKY GÉZA, FENYŐ MIKSA, FUST MILAN, KARINTHY FRIGYES, KOSZTOLÁNYI DEZSŐ, KRÚDY GYULA, LACZKO GÉZA. LENGYEL MENYHÉRT, MÓRICZ ZS1GMOND. NAGY LAJOS, NAGY ZOLTÁN. BEVESZ BÉLA. SCHÖPF UN ALADÁR. SZER ERNŐ, SZÍNI GYULA, TERSASSZKY J. JENŐ. TÓTH ÁRPÁD TARTALOM; A NYUGAT AN KÉT JA: A HÁZASSÁG »VÁLSÁGAI IGNOTUS, KÓBOR TAMÁS, FÜST MILÁN, HARSÁNYI ZSOLT, KOSZTOLÁNYI DEZSŐ. LACZKO GÉZA, NAGY ENDRE. SCHÖPF UN ALADÁR, SZILAGYI GÉZA, SZÍNI GYULA cikkel SZOMORY DEZSŐ: Levelek egy ImtáínSmk&é GELLERT OSZKÁR; Hémm v. KOSZTOLÁNYI DEZSŐ — WILDE OSZKÁR. A rmdlngí Iegyház botiadé}» BÁRT A LAJOS. A Móri‘repülő (Regény. III.) SZÉP ERNŐ: Ver» KRÚDY GYULA: Emeletes lek a Dum mentében (Novells> SOMLYÓ ZOLTÁN: Ver». KARDOS LÁSZLÓ: Faluéi kulimé -(Novella) SÁRKÖZI GYÖRGY: Kél ver* MAXIM GORKIJ; Az Artaménovúk IReééw, X. ^-Azarbw kézlmlbéf fnrl: btit&tHúgó) FRANCOIS GACJIOT, HZVRSY IVAN, KOMLÓS ALADÁR, LÁNYI VIKTOR. M. POGÁNY BÉLA. SÁNDOR IMRE. SCH0PFÜN ALADÁR. SZÍNI GYULA ífmSeimi, tzinháei és fitnuftgyetőí SZERKESZTŐSÉG ES KIADÓHIVATAL Btidapest VII, Hkamlca 21 mumm anyós NOVI ti A S. X. K. O. Bratislava Kapitnhká 2 Kiindulva abból, hogy az újabb irodalom feltűnően sokat foglalkozik a házasság válságával, a Nyugat elhatározta, hogy ankétban tárgyalja a problémát. Mostanig a következő hozzászólásokat kaptuk: FÜST MILÁN A házasság csak keveseknek való - mondják annak bírálói mert arra csak kevesen alkalmasok, hogy egy valaki mellett egy egész életen át híven kitartsanak... csak kevés olyan ember van, aki bele ne fáradna, halálosan bele ne unna e reákényszerített együttélésbe. Embertelenség tehát egy egész társadalomtól s annak minden tagjától azt követelnünk, amire csak egyes különös hajlandóságú tagjai volnának képesek. Mi következhetett hát egyéb abból, ami alapjában véve ennyire hamis, mint hamisság, általános csalás és képmutatás? Ez az intézmény nem az emberszeretet, hanem az államérdek műve... mert mire törekszik az állam? Hogy lehetőleg rend legyen - akármilyen áron -, hogy rá lehessen mondani valamire, ami csak látszat, hogy az rend. S akik az állammal együtt e rend hívei, azok gyermeküket például arra kényszerítik, hogy oly lénnyel kössenek házasságot, akit nem ismernek, akit életükben alig néhányszor láttak... miután szemükben a házasság nem egyéb, mint gazdasági szerződés... aminthogy az is ma már egészen... de napokig lehetne e nonszenszről beszélni, amit házasságnak nevezünk. Ez nem az a törvény, amelyet becsületesen be lehetne tartani... E bírálat így - kiszakítva a min- denségből s annak bírálatából - helytállónak látszik, ellene alig lehet ellenvetést tenni. De mihelyt körülnézünk, vagy magunk elé a jövőbe vetünk pillantást, a következő kérdések adódnak maguktól: Melyik az a másik törvény, amelyet az ember becsületesebben szolgál? Például a legfőbb törvénnyel amelynek szövege ez: szeresd felebarátodat, mint tenmagadat -, ezzel hogy állunk? Ezt a tanácsot híven követni még kevesebben képesek - s embertelen-e maga a követelés ezért? S miután annyi képmutatásnak és hamisságnak okozója, inkább elvetendő-e? Ez a törvény is csak egy emberszerető társadalmi berendezkedés látszatát hozza létre inkább, s nem magát az embersze- retetet plántálja a szívekbe. S ha a házassági intézmény szörnyű következményeiről, visszásságáról napokig lehetne beszélni, vajon nem lehetne éppúgy a hadikórházakról... a dum-dum-lövegek tilalmáról, de már az útszéli koldusokról is évekig beszélgetni? S vajon csakugyan az állam törvénye-e csupán a házasság, vagy van ez intézmény elementumaiban olyan is, amely arra mutat, hogy talán ez a törvény nem is állami eredetű, csak mint néki hasznos adap- táltatott? Vajon csakugyan a felületes emberismeret embertelensége, hogy a fontoskodás, vagy a közzel szembeszálló egyén iránti rosszindulat hozta-e létre ezt a törvényt? Nem. Tudjuk, hogy nem. Tudjuk, hogy egy emberi ideál fejeződik ki abban. (Hiszen ami merőben az önkény műve, ami egy atomjában sem emlékeztet az emberre és titkos vágyaira, az sok ezer éven át talán mégsem lett volna fenntartható.) A hűtlen és állhatatlan ember forrongó lelküsmerete valaha a hűség, állhatatosság és tisztaság ideálját akarta létrehozni e törvényben. Ti pedig ne éljetek úgy, mint az edombeliek stb. - mondja az írás. És mért ne éljenek úgy? Mert a gyalázat, a förtelem náluk mindennapos, miután törvényük lazább! S mihelyt lazább a törvény... De végül: ha ez az ideál: a hűségnek és az egész életre szóló együtt- létnek ideálja valóban nem nekünk való már, ha valóban idejét múlta, csődöt mondott... melyik az a másik ideál, amely az ember méltóságának magába vetett hitének jobban megfelel... vagy, ha erre nem is alkalmas, de szerényebb óhajtásnak felel meg jobban: melyik az, amelynek keresztülvitele kevesebb szenvedést és csalódást okoz? Ha a házasság fogalmában rejlő követelményt úgy fogjuk fel: mint azon számos lehetetlen követelmények egyikét, amelyeket csak azért írt elő a törvényhozó, hogy szigorúságával az emberből valami lehetségesét csikarjon ki legalább - vagyis feltesszük magunkban, hogy nem fogjuk tehát azt a szigorúságot oly komolyan venni akkor helyben vagyunk, vagyis a mai művelt világban vagyunk, amely ezt a törvényt nem respektálja oly nagyon, hogy nevetségessé lenne általa. A mai társadalmak embere ezt a törvényt igényeihez már rég átszabta: majdnem úgy él már, mint az edombehek. Módja van tehát úgyszólván szabadon kísérleteznie magával, s meg is teszi: hiszen elválik, többször házasodik, házasságtörő, megpróbált szabadon élni, szabadházasságokban, megkísérelte az olyan együttélést, amelyben férfi és nő külön él, amelyben mindkettő dolgozik, szerény is volt: megelégedett azzal, hogy magányát apró szerelmekkel üdítse... azt lehetne mondani, hogy kikóstolt mindent, ami csak lehetséges... Melyik ezekből az együttélésnek az a formája, amelyet tapasztalataink alapján ajánlani mernénk embertársainknak, amelyről nyugodt lélekkel azt állíthatnék, hogy szebb, jobb megnyugtatóbb és áldásosabb lesz, mint a házasság? Amelyben férfi és nő nem unnak rá egymásra, s ha ez elő is fordul, amelyben az elválás könnyű, egyik félre sem fájdalmas s nincsenek végzetes következményei? Amelyben a lélek sosem érzi megalázva magát, mert nem kell csalnia... Melyik az? Talán a háremrendszer? S mihelyt ezt a kérdést felvetjük, akkor nyomban rá kell eszmélnünk, hogy nem annyira a házasság intézményét tartjuk mi bűnös lehetetlenségnek, mint inkább: kétségbe vagyunk esve a férfi és nő együttélésének reménytelensége felett. S ha még több kérdést vetünk fel, akkor egy pillanat múlva már ott vagyunk megint a régi siralomnál: az ember sorsa lesz megint az, amely végképp megszomorít. Mert, mért is állítanék, hogy az ember házasságában boldogtalanabb, mint egyéb társadalmi berendezkedésekben, mint minden egyébben, amihez csak hozzáfog? Hiszen nemcsak a jó házasság olyasmi, amit kivételes szerencsének lehet tartani, hanem minden, ami az embernek sikerül: ha boldog mint agglegény, ha szereti foglalkozását, még az is néhanap, ha egyáltalán életben marad. Boldog ember különben sincs sok. S bár a rossz házasság valóban gyakori, de a rossz bírói ítélet is gyakori s a boldogtalan ifjúság is az. S mi a boldogtalan házasok jaj szava a nyomorgókéhoz képest? Nem pa- zarlás-e az a nagy indulatosság, amellyel némelyek épp a házasságot ostorozzák? Nem belátás hiányára vall-e, ha az ember házasságát követelőbben vagy reménytele- nebbül vizsgálgatják, mint egész sorsát? Hogy a házasságtól várnak mindent, vagyis a törvénytől, hogy az boldogságot kényszerítsen rájuk? S hogy jobban kétségbe ejti őket, ha épp e dologban nem tudnak jó tanáccsal szolgálni, ha nem tudják eldönteni, miként kellene intézményesíteni a legnagyobb emberi szerencsét? Igaz, hogy a keserűség akkor is az marad, ha az ember tetejébe még tanácstalan is, sőt így még nagyobb a keserűség. S ki-ki hol van megsebezve, ott érzékenyebb. S minél megdönthetetlenebbnek látszó intézmény okozza az egyén szeren- csédenségét, annál vadabbul birkózik, hogy azt megdöntse. S még akkor is, ha helyében a semmi következnék... S még akkor is, ha belátja, hogy nincs olyan intézmény, amely az emberiséget kielégíthetné... s már csak azért sem, mert az merőben különböző individuumok összessége... oly individuumoké, amelyek közül az egyiket, rendesen a szerencsésebb temperamentumot: mindaz boldoggá teszi, ami a másikat boldogtalanná... Hiszen még olyan is akad: akit szabadság, vagyon, hír, szerelmi siker s mindaz, amire vágyunk, immár megnyomorít, vagy elzülleszt, mint felemel. Az elégedetlen gyűlölködni fog, ha belátja is, hogy nemcsak a házassági törvény, de minden oly törvény kegyetlen, amely általános rendet, tehát ideált kényszerít rá az individuumra s annak vágyaira... s hogy a méhek megingathatatlan szerelmi törvénye az egyik ember számára nem volna kegyetlenebb rend, mint másoknak az, ha itt a vadállatok szilaj szépségű nemi szabadságát akarnók magunk mögött törvénnyé tenni. S ha kénytelen volna is beismerni, hogy bizonyára már olyan házasság is volt e sokféle világban: amely kényszerűséggel kezdődött s szeretettel végződött. Oly szeretettel, aminőre csak az évtizedes együttélés nyomorúsága szoktathatja az embert. Hiába! Az elégedetlenség nem szívesen hallgat a belátásra - a tapasztalat ezt bizonyítja -, s valószínű, hogy a házasság intézményét is meg fogja idővel dönteni. Az ember kielégítheteüen, az ember örök nosztalgiával szívében éli le életét. A természet durva adagokban lökte belénk indulatainkat, vágyainkat, s mintha kíváncsian figyelné, hogy mire megyünk vele segítség nélkül. Mi magunk volnánk kénytelenek tehát, hogy nosztalgiáink felett megszerezzük az uralmat... ha történetesen azt akarnók, hogy helyettünk legalább intézményeink legyenek örökéletűek. De ezt nem is akarjuk, bűn volna, természetellenes, ha ezt akarnók. Aki kevés valahogy meglelte helyét a világban, az tovább is ragaszkodni fog a rendhez, s a sok szenvedő végül mégiscsak felborítja majd. Nemcsak az embereknek, intézményeinknek is kérlelhetetlen halál a sorsuk. S ha felborítja: egy irracionális ideál fog letűnni az ember egéről: a hűségé és állhatatosságé... S következik talán egy racionálisabb. De hogy az milyen lesz: elképzelni sem tudom. Nyugat, 1926/10 CSALÁDI KVÍZ Augusztus 7-ei Családi kvízünk helyes megfejtése: la, 2b, 3c, 4b, 5c. A Nap Kiadó ajándékát Futó Ernő, ragyold kedves olvasónk nyerte. Kedves Olvasó! Nem kell mást tennie, csak figyelmesen elolvasni hétvégi magazinunk írásait, s akkor gond nélkül meg tudja jelölni a helyes válaszokat kvízünk kérdéseire. A megfejtést levelezőlapon küldje be a Családi Kör címére, de ne feledje el feltüntetni a sajátját sem. Mert ha velünk játszik, nemcsak hogy jól szórakozik, kis szerencsével a Nap Kiadó ajándékát is megnyerheti. Beküldési határidő: augusztus 18. 1. Mikor költözött be az újbásti nyugdíjasotthonba az első két lakó? a) 1988. május 20-án b) 1988. december 28-án c) 1989. január 3-án 2. Honnan tudott magyarul Manuel? a) Budapesten tanult b) magyar turistáktól c) nyelvtanfolyamon vett részt 3. Mi történt a durva szurkolóval? a) ellopták a pénztárcáját b) figyelmeztették, hogy elveszíti a pénztárcáját c) jól megverték 4. Minek a segítségével csíkozható a sámed- li? a) ragasztószalag b) vonalzó c) sablon 5. Mennyit nyom két darab zsebkendő A magyar háziasz- szony lexikona szerint? a) 60 grammot b) 70 grammot c) 120 grammot A MAGYAR HÁZIASSZONY LEXIKONA Hátizsák A jól csomagolt bőröndnél is sokkal fontosabb az ügyesen felszerelt hátizsák. Mindenekelőtt alaposan meg kell gondolni, mit viszünk magunkkal, mert kitartó járásnál minden egyes dekagramm súly erősen nyom a latban. Fontos az is, hogy a holmit ne összevissza dobáljuk a zsákba, hanem kerüljön minden a maga helyére, szorosan egymás mellett. Nem elég az egyes tárgyakat papírba csomagolni. Praktikus berendezésű hátizsák megkönnyíti a csomagolás nehézségét. A hátizsák alapja két kartonlap, melyeket mindenesetre, már csak higiénikus okokból is, vékony vászonhuzattal látunk el. A kartonlapok közé lehetőleg laposan rakjuk be a fehérneműt, a lapokra varrt szalagokat összekötjük, s az így megszilárdított csomagot a hátizsákba nyomjuk. A többi szükséges apróságot, ú. m. kézi gyógyszertár, varrókészlet, a vi- aszkos-vászontartóba helyezett fésű és más toalettholmi, a vékony szövetzsákba dugott papucs, szilárd, lehetőleg alumíniumdobozokba rakott élelmiszer, egyéb kisebbnagyobb dobozok könnyen elhelyezhetők jobbra és baba a kartonlapok között. A zsák háti oldala lehetőleg sima maradjon, hogy a hátat ne nyomja. Ha nem alkalmazzuk az imént említett fehérneműtartó kartonlapokat, akkor jó, ha a ruhaneműeket könnyű zacskóba tesszük. A friss élelmiszert, palackot és ivópoharat, valamint a vízhatlan tokba zárt térképet kívül akasztjuk fel a hátizsákra, hogy könnyebben hozzáférhessünk. Ha zsák hátára és a szíjjakra széles, jó erős, kétszeresen vett vászonszalagot varrunk, megkíméljük a turistainget vagy blúzt a piszkolódástól ott, ahol a zsák js a szíjjak erősen ráfeküsznek a hátra, mert a vászonszövet magába szívja az izzadságot, és könnyen mosható. A hátizsák ne legyen nagyon nehéz, mert különben a legszebb túra is terhűnkre esik. Az alábbi táblázat megközelítő áttekintést ad a legszükségesebb cikkekről. A kiválasztásnál természetesen az egyéni ízlés irányadó vagy a felmerülő szükséglet. Azt is tudnia kell mindenkinek, hogy nagyobb kifáradás, megerőltetés nélkül menynyi súlyt bír el órákig tartó, esedeg egész napi hordozásra. Hátizsák 700 gr Kötött kabát 600 gr Vízhatlan köpeny (Billroth) 250 gr Fátyol 50 gr Gyapjúmellény 50 gr 2 zsebkendő 60 gr 1 pár gya'pjúzokni 60 gr Toalett-táska, felszerelve 200 gr Üres tábori palack 250 gr Turistakés 70 gr Alumínium ivópohár 40 gr-doboz aszalt gyümölccsel 200 gr 1 kis doboz gyümölcsíz (Jam) 150 gr 1 db szalámi, vadászkolbász 120 gr 1 doboz szardínia 180 gr 4 kemény tojás 200 gr Hegyi túráknál hozzá kell még számítani a kabát súlyát, gleccser- túráknál a hópápaszemet, térképet stb. Tanácsos csomagolás előtt minden egyes tárgyat lemérni és alaposan meggondolni, hogy mire van a kirándulónak feltétlenül szüksége. Semmi feleslegeset ne vigyünk magunkkal, de ne is hagyjunk otthon semmit, ambe szükségünk lehet. Az Ünnep kiadása, Budapest, 1936 CSALÁDI KOR Szerkeszti: Cs. Liszka Györgyi Levélcím: Családi Kör, Námestie SNP 30,814 64 Bratislava 1 e-mail cím: csaladivilag@ujszo.com , tel.: 02/59 233 446, fax: 02/59 233 469
