Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-05 / 180. szám, csütörtök

8

Kultúra

ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 5.

MOZI

POZSONY

HVIEZDA: Shrek 2 (am.) 16, 18, 20.30 HVIEZDA - KERTMOZI:

Három szín: kék (fr.-lengy.) 20.45 MLADOSÍ: Elveszett jelentés (am.-jap.) 18, 20 TATRA: A passió (am.-ol.) 18.30 Arthur király (am.-ír) 21AUPARK - PALACE: Arthur király (am.-ír) 15.10,16.20, 18, 19, 20.40, 21.40 Jószomszédi iszony (am.) 14.20,16.10,17.10, 18.20,19.40, 20.30 Pókember 2 (am.) 15,16,16.40,17.30,18.30, 20.20, 21 Fék nélkül: Michel Vaillant (fr.) 16.30 Az 50 első randi (am.) 18.50,20.50 Shrek 2 (am.) 15.20,17.20,19.20,21.20 Betörő az albérlőm (am.) 15.30, 17.50, 20.10 Szégyenfolt (am.) 19.10,

21.30 Pofa be! (fr.) 14.50, 17, 19.30, 21.40 Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 14.40, 17.40 Elveszett jelentés (am.-jap.) 21.10 PÓLUS - METROPOLIS: Jószomszédi iszony (am.) 13.35, 15.35,17.35,19.35, 21.35 Shrek 2 (am.) 13,15,17,19, 21 Pókember 2 (am.) 13*05, 14.25, 15.20, 16.45, 17.40, 19.05, 20 Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 14,15.35,16.35,18.15 Betörő az albérlőm (am.) 15.55,19.10, 21.10 Holnapután (am.) 17.05, 20.50 Pofa be! (ff.) 13.55,18 Fék nélkül: Michel Vaillant (fr.) 14.55,19.25,

21.30 Trója (am.) 19.50 Szégyenfolt (am.) 21.25

KASSA

TATRA: Csak az a szex (am.) 18,20 CAPITOL: Arthur király (am.- ír) 18, 20.30 ÚSMEV: Pókember 2 (am.) 16,18.15, 20.30

DÉL-SZLOVÁMA

SZENC - AMFITEÁTRUM: Baromi jó (cseh) 21 PATH - KERTMOZI: Starsky és Hutch (am.) 21 VÁGSELLYE - VMK: Tucatjával olcsóbb (am.) 21 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Mackó testvér (am.) 18 Az 50 első randi (am.) 20 Bazi nagy görög lagzi (am.) 22 LÉVA - JUNIOR: Trója (am.) 18 KERTMOZI: Trója (am.) 21.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: A főnököm lánya (am.) 19

GYŐR

PLAZA: Én és a hercegem (am.-cseh) 15.30, 17.45, 20 Függőség (am.-ném.) 15.45, 17*15, 19.45 Harry Potter és az azkabani fogoly (am.) 17 Hirtelen 30 (am.) 14.30, 16.30,18.30, 20.30 Holnapután (am.) 15.15,17.45,20.15 Holtak hajnala (am.) 15.45,18,20.15 A legelő hősei (am.) 14.30,16.30,18.30 A megtorló (am.-ném.) 14.45, 17.15,19.45 Shrek 2 (am.) 14,16,18,20 Trója (am.) 17.30,20.30 A tűz óceánja (am.) 19.30 Az 50 első randi (am.) 15.30,20.30

Tallózás a Kalligram összevont számában

Melegen tálaljuk

LAPAJÁNLÓ

Ha nyár, legyen meleg, gondolhatta a Kalligram nyári, júliusi-augusztusi összevont számának alkotógárdája, mert a folyóirat irodalmi és képzőművészeti anyagát a „melegirodalom” köré kanyarí- tották. A közreadók időzítése persze lehet véletlenszerű is, a befogadó azonban jól teszi, ha az olvasás helyének megválasztásával résen lesz: nem biztos, hogy ennek a csaknem könyvnek a lapozgatására a zsúfolt strand a legalkalmasabb. Hogy aztán melegirodalom alatt mit is értsünk pontosan, az hál’ isten nem derül ki, még pontosabban: nem ez derül ki a lapból, hanem ennek a fogalomnak a sokféle irodalmi megközelítése. Ná- dasdy Ádám Birkahús című novellájának a „melegkapcsolat” a témája - hogy hányféle formája van a meleg párok közötti azonosságnak, mondja maga a szerző. Tehát azonosság, ikrek, tükrök, hasonmások - amiként erre Eduard Limonov orosz író is ráébred A hasonmás című novellájában, mely egy bizonyos Eduard Limonov írónak és egy bizonyos John atyának az egymásra nem találásáról szól. A két összeillő ember ugyanis apró részletekben mégiscsak különbözik egymástól: az író kezdő szadista, a tisztelendő pedofil. A másik orosz szerző, Jevgenyij Haritonov műveiről a fordító utószavának köszönhetően megtudhatjuk, hogy azok „a nem normatív erotika” leírásai: „önök mindnyájan elfojtott homoszexuálisok” - jelenti ki a Röplap című novella. Limonovról és Haritonovról (a nárcizmusról) szól az elbeszélésekhez csatolt tanulmány, meg a szexuális és szociális normától való eltérésnek, a „kisebbséginek a problematikájáról. Jirí Karásek ze Lvoviccal a cseh homoerotikus költészet szólal meg, két verséhez izgalmas, a Sodorna című kötetére összpontosító, de kor- és pályaképként is olvasható tanulmány tartozik. Umberto Saba regényének gyorsan pergő részlete után Aldo Busi homoszexuálisoknak szóló kalauza (A tökéletes Gentlemanus kézikönyve) könnyed nyári olvasmánynak is nagyszerű. A szellemesen- ironikusan sziporkázó és páratlanul szórakoztató kalauzt Jean Cocteau rajzai illusztrálják. A queer (szótársításokban: queer elmélet, queer irodalom, queer diskurzus, sőt: kiberqeer) szó furcsát, különöst jelent, s korábban a homoszexuális egyén pejoratív megnevezéseként szolgált, itt és most: minden igényt kielégítő, gondosan válogatott kitekintés, a tárgykör irodalomtudományi, bölcseleti és kulturális részletezése.

Persze, akad egyéb (további és másként más) irodalom is bőséggel a több mint kétszáz oldalon - akit a nyár is hidegen hagy, annak szája ízét biztosan Katherine Mansfield utolérhetetlen novelláival találták el. Sejthette ezt már sokak előolva- sója, Szerb Antal is, amikor ezt írta: „Úgy képzelem, kávéházban élő, zordon agglegények számára Katherine Mansfield könyvei pótolni tudnák azt a valami mélyebb humánumot, amit másnak a nők pszichikai közelsége ielent.” (csg)

„A piac kicsi, kevés a vásárló, a művészeti alkotás nálunk még mindig luxuscikknek számít”

Ketten a 4-es számú műteremből

Szeptember elejéig látható Pozsonyban, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában a 4. atelier című kiállítás, melyen a pozsonyi Képzőművészeti Főiskola két diákja, az ötödéves, lévai Andrea Bartosová és a negyedéves, pozsonyi Michal Czinege festményei tekinthetők meg. A két fiatal képzőművésszel eddigi tapasztalataikról, munkáikról, terveikről és lehetőségeikről beszélgettünk.

ALMÁSISÁRA

Hogyan kerül az ember a képzőművészeti főiskolára: csodagyerekként indul, netán kemény munka árán, vagy éppolyan pályaválasztásról van szó, mint minden más szak esetében?

Andrea Bartosová: Gyerekkorában mindenkijár valamire a művészeti alapiskolába: van, aki táncolni tanul, van, aki zongorázni vagy hegedülni, van, aki - mint például én is - rajzolni. Azután elvégeztem az iparművészeti középiskola propa- gáció szakát, ott kezdtem el a festészettel foglalkozni. A főiskola természetes folytatásnak számított.

Michal Czinege: Már kicsi koromban imádtam rajzolni, nyilvánvaló volt, hogy festeni akarok, vagy valamit, ami ezzel összefügg. Előbb a művészeti alapiskolában tanultam, azután klasszikus módon az iparművészeti középiskola következett. Igaz, oda csak harmadszorra vettek fel. Addig a kézműipari iskolába jártam. Mindkét helyen kőszobrászatot tanultam. A főiskolára azután simán bekerültem. Tulajdonképpen ott váltottam profilt, a szobrászat helyett a festészetet választottam.

Mindketten az Ivan Csudái vezette 4-es számú műteremben alkotnak, innen ered a jelenlegi kiállítás címe is: 4. atelier. A főiskolai évek alatt milyen jelentősége van ennek a ténynek?

A. B.: A műterem az a hely, ahol alkotunk, ahol konzultálhatunk, ha éppen valamilyen kérdés merült fel a munkánk során. Számomra fel- szabadulás volt, hogy átléphettem Ivan Csudáihoz. Akkor még az volt a rend, hogy a diák választotta ki a tanárát, ma ez már fordítva működik. Csudái úr kitűnő ember és kitűnő pedagógus, aki példásan megbirkózik a feladatával: minden tanítványa más személyiség, másként érez, másként gondolkodik, neki pedig mindig mindenki esetében egy lépéssel előrébb kell járnia, hogy ha elakadunk, válaszút elé érkezünk, képesek legyünk együtt megtalálni a feleleteket. Miért ez a motívum, miért ez a téma...

M. Cz.: Andreával mi ketten akkor léptünk be Ivan Csudái műtermébe, mikor az megnyílt. Azt gondolom, a legjobb dolog volt, ami történhetett velem. Természetesen Ivan Csudái mindenben segít bennünket, ugyanakkor szabad kezet is ad. Nincs meghatározott témánk, feladatunk egy-egy évre lebontva, mindenki a saját tervein dolgozhat. A pontosságot viszont megköveteli: például - ha az alkotás technikai oldalát nézzük - elvárja tőlünk, hogy előkészületekkel is dolgozzunk, amit gyakran elhanyagolnak.

Úgy általában: mit tesz hozzá a művészhez a főiskola? Technikát? Látásmódot? Lehetőségeket?

A. B.: A legfontosabb hozadéka talán az, hogy olyan emberekkel vagyunk együtt nap mint nap, akik ugyanazt választották, mint mi, s ebben a közösségben formálódunk. Barátokat ad, lehetőségeket a fejlődésre, és arra is, hogy a saját generációnkon belül megtaláljuk a helyünket. Már rég nem arról szól a művészet, hogy üldögélek egy réten és festegetek... A képzőművészeti főiskolás naponta ott van, ahol történnek a dolgok.

M. Cz.: Az olyanok számára, mint én vagyok - nincsenek a családban művészek-, a főiskola elsősorban inspirációt és ismeretségeket jelent. Rengeteg emberrel találkozunk, akik segíteni tudnak a pályánkon. Arra jó, hogy kicsit szétnézzünk, miről is szól ma a művészet. Természetesen az, hogy mit ad a főiskola, attól is függ, mit várunk tőle. Azzal, hogy elvégezzük, még nem válunk művészekké. Sőt, a végzősök kis százalékban maradnak a művészeti pályán. A nagy többség a reklámügynökségek felé távozik, oda, ahol pénzt is lehet keresni.

Az az érzésem, mintha ma már nem lenne olyan éles és átjárha- tatlan a határvonal a „szabad” művészet és mondjuk a reklám - vagy bármilyen más, művészeti képességeket is igénylő s egyben pénzkereső ágazat - között.

M. Cz.: Igen, ma már gyakran összemosódnak a fogalmak, mi a reklám, mi a design, s a különböző képzőművészeti technikák is szabadon alkalmazhatók az egyes területeken. Én azonban inkább azon dolgozom, hogy később ne kelljen ezt az utat járnom. Látom magam előtt a barátaim példáját, akik beléptek a reklám világába, és már nem tudnak azzal foglalkozni, ami eredetileg érdekelte őket. Igyekszem olyasmit csinálni, amit csinálni akarok, igyekszem azt propagálni és eladni. Legalább részben ebből megélni, és nem a megélhetésért dolgozni.

A. B.: Az iparművészeti középiskolában tulajdonképpen reklámot tanultam, s lassan - a jövő tanévben hatodéves leszek - ismét ez a lehetőség áll előttem, mert pusztán a festésből és az eladásokból nem lehet megélni. Kiegészítő lehetőségként adva van a tanítás - a pedagógiai alapképesítés megszerezhető a főiskolán - vagy a reklám. Nagyon sokan már a főiskolán ez utóbbival keresik meg a pénzt, csakhogy ez a fajta munka az ember energiáinak kilencvennyolc százalékát felemészti.

Mégis: léteznek valamiféle lehetőségek az alkotásaik eladására? Van Szlovákiában a kortárs képzőművészetnek piaca? Segítenek e téren a kiállítások, és egyáltalán: időről időre akadnak ilyen lehetőségek?

A. B.: A főiskolán a műterem keretében vannak kiállítási lehetőségeink. Két éve szerepeltünk a Szlovák Nemzeti Múzeum egyik kiállításán, Laco Térén vendégei voltunk. Ő jó barátunk, kicsit afféle mentorunk, aki igyekszik a tanácsaival és a gyakorlatban is segíteni bennünket. A főiskolának például Németországban, Volksburgban vannak kapcsolatai, ott is kiállították a munkáinkat, tavaly pedig Szentendrén jártunk. Próbálkozunk galériákban, kávéházakban elhelyezni a munkáinkat, bárhol, ahol szem előtt vannak és esetleg meg is vásárolhatók. Persze, a piac kicsi, kevés a vásárló, a művészeti alkotás nálunk még mindig luxuscikknek számít, egy szűk körnek szól.

M. Cz.: Szerény tapasztalataim alapján nem létezik olyan művészeti rendszer, amely lehetőséget teremtene a fiatalok számára a bemutatkozásra, arra, hogy a munkáik vásárlóra találjanak. így aztán elengedhetetlen a számunkra, hogy személyesen kialakítsuk azok körét, akik a munkánkon keresztül ismernek bennünket. A legeredményesebb alkalmak erre a nyűt napok a főiskolán. Ilyenkor bárki besétálhat a műterembe és megnézheti, mivel foglalkoztunk az adott szemeszterben. Azt mondhatnám, hogy ezek a legnagyobb kiállítások a fiatalok munkáiból. Kár, hogy a szűk szakmán kívül kevesen tudnak róluk.

Úgy általában fiatalokról beszélünk, az imént pedig már szóba került a generáció témája. Valóban létezik valamiféle nemzedéki összetartó erő például a jelenleg főiskolás, pályakezdő képzőművészek között?

A. B.: Ha azt kellene meghatároznom, milyen generáció az enyém, azt mondanám, hogy annak a vonulatnak a tagja vagyok, amely az új médiumok térhódítása után - amelyeknek nagy divatjuk volt például a főiskolán is - megpróbál visszatérni a hagyományos festészeti technikákhoz. Erős áramlat, amely bizonyítja, hogy a festészet él. Voltak ugyanis olyan vélemények, hogy a képzőművészet ezen ága halott, csak az új médiumokkal érdemes foglalkozni. Azt gondolom, semmi sem új és semmi sem régi. Persze, a generációs ösz- szetartozás érzését nem kell túlbecsülni. Nem valamiféle új iskoláról van szó, csak arról, hogy a főiskolán vagyunk néhányan, akik megértjük egymás elképzeléseit, törekvéseit, s nem kell magyaráznunk, mit miért csinálunk. Van bennünk valami közös, noha természetesen a főiskolán is az individuális megnyilatkozásokat helyezik előtérbe.

M. Cz.: Ha azokat az évfolyamokat nézem, amelyek most tanulnak a főiskolán, azt hiszem, akár generációként is tekinthetünk magunkra. Egyszerűen jobban összeforrot- tunk, mint az előttünk végzettek. Mibennünk ott a lehetőség a közös fellépésre. Hogy a festészetnél maradjak: mindannyiunkra jellemző, legalábbis a műtermen belül, hogy a munkáink könnyedebbek, élőbbek, mint az előző évek alkotóinak vásznai. Számunkra a ’70-es, ’80-as évek hagyománya már történelem, jószerével ismeretlen, kimaradt az életünkből, teljesen más asszociációkat kelt, mint a néhány évvel idősebb kollégáink esetében.

Mi az, ami alkotóként jelen pillanatban a leginkább foglalkoztatja önöket?

M. Cz.: A legfontosabb számomra az, hogy megtaláljam azt a kifejezési formát, amely az enyém lesz. így aztán keresgélek. Elsősorban a tér érdekel, az ember kapcsolata a térrel. A jelenlegi kiállításunkon több kör alakú képem is ki van állítva. Egyrészt izgalmasnak találom a kört mint formát: kifejezi a teret, tulajdonképpen a gömb leképezése; nincs az az érzésem, mint a négyszögletű képek esetében, hogy fragmentum, hogy valahol folytatódnia kell... Másrészt objektekkel is szeretnék dolgozni, s ehhez az összekapcsoláshoz is a kör tűnik a legmegfelelőbb formának. Ezek a munkáim tulajdonképpen előkészületi vázlatok egy nagyobb méretű képemhez. Szeretem a nagy vásznakat, egyszerűen azért, mert az ember megengedheti magának az üresség ábrázolását.

A. B.: A festészeten belül mindig azok a témák foglalkoztatnak, amelyeken keresztül megmutathatok valamit az életemből, a környezetemből. Valami személyeset. Szeretek kockáztatni, próbálkozni. Sosem tudom előre, milyen hatása lesz annak az anyagnak, amit használok, hogyan hat majd az adott színkombináció. Sokszor ugrás ez az ismeretlenbe. És ugrás témáról témára. Ezelőtt a filmes világ foglalkoztatott, filmekből vett idézetekkel dolgoztam. Elsősorban a figurális festészet érdekel, most leginkább a portré - nagyrészt ezek a munkáim láthatók a jelenlegi kiállításon is.

(A szerző felvételei)

Andrea Bartosová és Michal Czinege