Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-27 / 199. szám, péntek
Panoráma ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 27. 24 NAPTAR Augusztus 27 EGY GONDOLAT „Az ember mászhat felfelé egész életében, de soha nem érheti el az istenek palotáit.” (Irving Stone) NÉVNAP Gáspár Jelentése: kincset őrző. Ma Cézár és Káldor nevű ismerőseinket is köszöntsük, valamint a szlovák Silviákat! MAI ÉVFORDULÓINK 130 éve született a Nobel-díjas Carl Bosch német kémikus. 15 éve hunyt el Irving Stone amerikai író. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 50 éves Zalán Tibor író, költő. A nyolcvanas években a Kortárs versrovatát vezette, majd a Kolibri Színház dramaturgja lett, illetve vezető tanárként dolgozott a Törökbálinti Kísérleti Gimnáziumban. 45 éves Gerhard Berger osztrák autóversenyző. Konrád János (1941) vízilabdázó, tokiói olimpiai bajnok. NAPI VICC Milyen valójában a házasság? - Olyan, mint egy sivatagi délibáb. A távolban paloták, pálmák, tevék látszanak. Aztán amikor közelebb érsz, akkor eltűnik a palota, a pálmák, és kettesben maradsz a tevével. Európában a világ más részeihez képest sokkal gyorsabban változik az éghajlat Megszűnnek a hideg telek ÖSSZEFOGLALÓ Rendhagyó kép: havazás Jeruzsálemben, ez év februárjának közepén (Reuters-felvétel) Az évszázad végén gyakoriak lesznek a tartós hőségek, gyakrabban következnek be, hosszabb ideig tartanak és forróbbak lesznek Európa egyes részein és Észak-Amerikában - állapították meg éghajlatkutatók a Science amerikai folyóiratban. A National Geographic szeptemberi száma ugyancsak a globális felmelegedéssel foglalkozik. Közép-Európa azon országainak, amelyeket eddig viszonylag ritkán értek hőhullámok, 2080-tól arra kell számítaniuk, hogy pusztító hatása lesz az emberekre. Ugyanis ezek az országok ma még nem elég jól alkalmazkodtak a hosszabb hőségperiódusokhoz - figyelmeztetett Garald Meehl és Claudia Tebaldi, a Boulderben (Colorado állam) működő Légkörkutatási Központ két munkatársa. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség jelentése egybevág az amerikai jóslatokkal: Európában 2080-ra szinte teljesen megszűnnek a hideg telek, az Alpok glecs- cserei már 2050 tájékán eltűnnek. Európában a világ más részeihez képest gyorsabban változik az éghajlat. Rendszeressé válik majd a katasztrofális szárazság és a pusztító vihar. A jelentés szerint elsőként Afrikában romlik a helyzet, az amerikai közép-nyugaton, illetve Európa mediterrán vidékein. A légkör alsó régióiban 420 ezer éve nem volt ilyen magas a szén-dioxid aránya, a mostani érték 34 százalékkal haladja meg az iparosodás XIX. századi kezdete előttit. A tengerek vízszintjének emelkedése súlyosan fenyegeti Hollandiát, ahol a lakosság több mint fele már most is a tengerszint alatt él. A kutatók modellt dolgoztak ki jövőbeni hőségperiódusokra. Eszerint ma Párizsban a kibírhatatlan hőség átlagosan 8-13 napig tart, az évszázad vége felé 11-17 napig fog. A nagy hőhullámok előrejelzéséhez Meehl és Tebaldi olyan tényezőket vett számításba, mint a naptevékenység változása és az üvegházhatás. Abból indultak ki, hogy az éghajlatot károsító gázkibocsátás a közeljövőben nem fog lényegesen csökkenni. A szakemberek szerint a felmelegedés együttjár a szélsőséges időjárással, viharokkal, amelyek már ma is bőven előfordulnak. Az elmúlt napokban például hét halálos áldozatot követelt a tájfun Tajvan északi részén és Japán déli csücskén, ahová kedden érkezett el, földcsuszamlásokat, közlekedésifennakadásokat okozva. Japán déli részén keddre hétezer otthon maradt áram nélkül. A főváros közintézményeit bezárták. A belföldi légi forgalmat felfüggesztették. A fővárosban homokzsákokból gátakat építenek, így próbálnak védekezni a várható áradások ellen. Egy múlt havi tajvani tájfun 29 ember halálát okozta, (m, ngo) A felmelegedés együttjár a szélsőséges időjárással. London. Két nagy folyóirat, a Science és a National Geographic is foglalkozik a globális felmelegedéssel, amely Európának pusztító szárazságot és hőhullámokat ígér a század végére. A szélsőséges viharok viszont már most is egyre gyakoribbak világszerte. Rendhagyó élménypark unatkozó turistáknak Élvezzünk katasztrófát MTl-PANORÁMA List. Tornádók, özönvízszerű áradások, tikkasztó hőség, dermesztő hideg, emelet magasságú hullámok: ilyen és ehhez hasonló katasztrófákat a jövőben bárki átélhet az Északi-tengeri Sylt szigeten. A sziget északi csücskén fekvő üstben ugyanis természeti katasztrófák élményszerű átélésére alkalmas központot készülnek közösen létrehozni Sylt-szigeti természetvédelmi egyesületek, üst elöljárósága, a schleswig-holstei- ni Wattenmeer Nemzeti Park és egy kutatóintézet. Matthias Stras- ser, a projekt koordinátora elmondta, ha az anyagiakat sikerül biztosítani, úgy jövőre megkezdődhet a központ építése. Az élménypark megnyitását 2007 húsvétjára tervezik, s arra számítanak, hogy attól fogva évente mintegy 200 ezer látogató tapasztalja meg List viharos kikötőjének közvetlen szomszédságában a természeti erőket. A projekt költségeit 12,5 millió euróra becsülik és ebből eddig már fél milliót költöttek el. „Európában nincs ehhez fogható” - hangsúlyozta Strasser, az Alfred Wegener Sark- és Tenger-kutató Intézet munkatársa. Nem az a cél, hogy List száraz pedagógiai múzeum, akvárium vagy akár szabadidőpark legyen. A látogatók kétezer négyzetméternyi területen megélhetik a természetet, és örömüket lelhetik benne. Lesz csónakázás viharos vizen, látogatás északi-sarki jégkamrában - s onnan egyenes élő kapcsolással beszélgetés az Alfred Wegener Intézet Északi-sarki állomásával - vagy séta egy szélcsatornában. Mindez azonban egyelőre még csak játék, különböző elgondolásokkal. Építészeti pályázattal lehet majd csak eldönteni, miként is nézzen ki az élményközpont. A tervezés évi 3,9 millió eurós bruttó forgalommal számol. Meghosszabbították az Odyssey küldetését Újabb Mars-robot készül MTI-HÍR Pasadena. Az amerikai űrügynökség (NASA) legalább két évvel meghosszabbította az Odyssey Mars-szonda küldetését. Az eddig elköltött 297 millió dolláron felül további 35 millió dollárt bocsátott a küldetést irányító csapat rendelkezésére a munka folytatásához. Ezzel 2006 szeptemberéig biztosítható a szonda működése - tájékoztatott a kaliforniai Pasadenában Philip Varghese, a szondát irányító Jet Propulsion Laboratory projektmenedzsere. Az eredeti küldetés kedden ért véget. Az Odyssey 2001-ben érte el a vörös bolygót. Mars körüli pályájáról 2002 eleje óta folyamatosan kutatta és térképezte a bolygót. A szonda közvetítőállomásként is szolgált az amerikai Spirit és Opportunity Mars-robotok számára, és segített az eltűnt európai Marsrobot, a Beagle 2 keresésében is. Az Odyssey üzemanyag-tartaléka az évtized végéig elegendő lenne a folyamatos működéshez. Élettartamának meghosszabbítása egyebek között azzal a haszonnal járhat, hogy segíthet alkalmas leszállóhelyet kiválasztani egy újabb amerikai Mars-robot számára, amelynek a tervek szerint 2008-ban kell elérnie a vörös bolygó felszínét. H0R0SZK0P Kos: Hajlamossá válhat érzelmi hadicselek bevetésére vetemedni a másik fél manipulálása végett. Ezt azért próbálja meg elkerülni. Ragaszkodjon a teljes és kölcsönös őszinteséghez. Bika: Változatos nap vár Önre. Ügyei elintézésére nem is találhatna jobb időt. Hajtson ugyan a főnyereményért, de ne feledje, hogy Ön hús-vér ember, akinek időnként szüksége van lazításra. Ikrek: Hirtelen irány-, vagy ritmusváltoztatás történhet az életében. Fegyelmezetlen embereknél ez lázadást, veszekedést, baleseteket és hátrányokat okozhat. Rák: Intézze el beszerzéseit, mivel gyakorlatiasan, körültekintően és tisztességesen jár most el, ezért jó, ha most foglalkozik velük. Egyébként szabadságra menni sem lenne rossz. Oroszlán: A személyes kapcsolatokban tapintatosnak és gondosnak látszik azzal, hogy előre meg fogja érezni, mit akar a másik. Mozgékony, sokoldalú és nyugtalan. Szűz: Gondolkodása könnyed, intuitív, inkább felszínes, mint mély, inkább köny- nyed, mint tudományos, de valahogyan mindig meg tudja nyerni a közönségét. Mérleg: Vágyik az intellektuális sikerekre, szereti, ha becsületes emberek veszik körül. Szívesen vitatkozik dolgokról, megkísérli, hogy együttesen jussanak el a megoldáshoz. Skorpió: Ha azt veszi észre, hogy mások irigykedve tekintenek Önre, esedeg nyilvánvalóan hazudnak egy fontos ügyben, ne nyelje le, hanem lépjen föl a félrevezetés ellen! Nyilas: Érzelmileg ellentmondásos, alapvetően konzervatív és megállapodott, de ugyanakkor ebben az időszakban nagyon fogja szeretni a váradan és rendkívüli dolgokat. Bak: Fizikai ereje, lendülete napról-napra növekszik, szinte készen áll arra, hogy bajnok legyen. Ennyire azért ne lelkesedjen, mert a sportnak csak hobbi szinten kell maradnia! Vízöntő: Ne csak rövidtávra tervezzen! Legyen előrelátó és összpontosítson a sikerre! A könnyelműséget kapásból felejtse el! A kudarc elkerülhető, ha nem bízza el magát és lassan halad előre. Halak: Egyénisége számára hirtelen kitágul a horizont, valami nagyobb világot kell meghódítania, le akarja rázni magáról a régi dolgokat. Nem mindentől, mindenkitől kell megszabadulnia. Kisiklott tegnap hajnalban egy tehervonat és szétrombolta a helyi állomás épületét Hradec Králo vé közelében. Sérülés nem történt. A baleset oka a hibás váltóállítás volt, a felelős forgalmista eg} arra haladó teherautó alá vetette magát. Azonnal szörnyethalt. (CTK-felvétel A legmagasabb betéthozam Szlovákiában! Forintban lekötött betétszámlájának kamatlába elérheti a 8,5%-ot! OTP BANKA SLOVENSKO UP 181