Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-25 / 197. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 25. Beiratkozási körkép a Komáromi járás óvodáiban Együttműködve a szülővel A járás óvodáinak túlnyomó része bekapcsolódik az Egészséges óvoda programba. Mi több, Csallóközaranyoson korszerűen fel­szerelt tornaterem áll a gyerekek rendelkezésére. Nemesócsa. A két magyar és egy szlovák osztályosos óvodába összesen 62 gyermek jár, a ma­gyar csoportban idén 22, a szlo­vákban 5 ballagó volt; utóbbiak közül kettőt magyar iskolába írat­tak szüleik. „Az elmúlt három év­ben három magyar csoporttal mű­ködtünk, viszont számuk azt meg­előzően is kettő volt, és úgy tűnik, továbbra is marad a kettő” - mondta Bőgi Andrea igazgató. Az Egészséges óvoda program kere­tében együttműködnek a szülők­kel: sportnapokat szerveznek, az iskolásokat játszóházzal várják.” Felső sor balról: Cseh Petra, Ledeczki Rebeka, Szoboszlay Réka, Vendégh Cyntia, Földes Regina, Rácz Erika, Berták Amália. Kö­zépső sor balról: Takács Veronika, Borsányi Zsuzsanna, Motajcsík Beatrix, Cseh Orsolya, Varga Vivien, Csorba Máté. Alsó sor balról: Horváth Lajos, Balta István, Hancko László, Horváth Bálint, Szeder Gábor. (Hiányzik: Mottajcsek Sofia, Horváth Esz­ter, Szűcs Alfréd, Győri Virág, Kiss Norbert, Veszprémi Károly.) Csallóközaranyos. Öt óvónő foglalkozik a három - két egész és egy félnapos - osztállyal működő óvodában a 60 gyermekekkel. A19 ballagó helyébe körülbelül ugyan­ennyi új óvodást várnak, jövőre vi­szont 36 végzős lesz. Töltésy Gizel­la igazgatónő elmondta, a szülők­kel való együttműködésre építe­nek. Sok közös programot szervez­nek, évente egyszer pedig családi napot is, amikor kézműveseket hív­nak meg. A gyerekek kézimunkáit kiárusítják, a bevételből segédesz­közöket vesznek. „Kiemelném az alsó tagozatos tanítókkal közösen tartott módszertani napjainkat” - tette hozzá az igazgatónő. Fent balról: Mottajcík Patrik, Töltésy Dávid, Nagy László, Rigó Gyula, Veszprémi Krisztián. Lent balról: Osváth Viktória, Zakál Nikoletta, Mátyási Xénia, Bozsaky Gábor, Nagy Balázs. (A képről hiányzik: Báláz Barbara, Jakus Olivér, Kockás Magdaléna, Ko­vács Szamanta, Kulac Lukas, Susik Imre, Vontszemű Nikolasz, Zakál Dávid és Zsemlye Bence.) Komáromfüss. Az egyosztályos óvodát idén 15 gyermek látogatta, a behatások alapján jövőre várha­tóan 16-an lesznek. A jelenlegi két ballagóval szemben tavaly 10-en, előtte 11-en indultak iskolába. „Ál­talában 20-22-es létszámok jelle­mezték óvodánkat, de nálunk is egyre kevesebb gyerek születik” - mondta Komjáti Ilona igazgatónő, aki februártól egymaga foglalkozik a csoporttal. Az intézmény részt vesz az Egészséges óvoda program­ban, de az igazgatónő nagy súlyt fektet az iskolába való felkészítés­re, a kézügyesség fejlesztésére is. Esztergályos Zsolt és Brezovszki Veronika (Vas Gyula felvételei) Lapunk holnapi számában a két nagykeszi óvodát és a csicsói nevelési intézményt mutatjuk be. Régió - hirdetés 5 Heten - köztük a májusban lemondott Komjáti László - indulnak harcba Nemesócsán a polgármesteri címért Időközi választás furcsa háttérrel Nemesócsa. Időközi vá­lasztásokat tartanak szep­tember 18-án a komáromi járásbeli községben, ahol május 6-án - hivatalos in­doklás nélkül - lemondott tisztségéről Komjáti László addigi polgármester. V. KRASZNICA MELITTA Amint azt Kovács Ildikótól, a központi választási bizottság alel- nökétől megtudtuk, heten indul­nak a polgármesteri tisztség elnye­réséért. Feketéné Pusztay Irén az MKP jelöltje, a többiek - Döme Im­re, Komjáti László, Nagy Béla, Szalay Zoltán, Szkukalek László és Janka Váleková - függetlenek. A képviselő-testület döntése értelmé­ben a központi és a körzeti válasz­tási bizottsági tagok személyét ille­tően a jelöltek tehettek javaslatot. Hiányosságokat talált a könyvvizsgáló A községben bizony többeket meglepetésként ért, hogy Komjáti László neve ismét szerepel a jelöl­tek között. Hivatalosan máig nem tudni, mi állt lemondása hátteré­ben, ám akkor az önkormányzat tagjai - mint arról Magyarics De­zső alpolgármester lapunknak is beszámolt - azt feltételezték, hogy a kultúrház vezetői tisztsé­gére kiírt pályázat körüli bonyo­dalmak, illetve az emiatt a testü­let és a polgármester között fellé­pő feszültségek adtak okot lépésé­re. Az alpolgármester akkor szin­te kizártnak tartotta, hogy anyagi visszaélés állna a háttérben. Az azóta eltelt időszakban azonban fény derült néhány pénz­ügyi hiányosságra is. „A képviselő- testület független könyvvizsgálót kért fel a kultúrház gazdálkodásá­nak átvizsgálására - mondta Magyarics Dezső. - Egyebek kö­zött kiderült, hogy a kultúrházban dolgozók után a 2004. évre nem fizették be a kötelező biztosításo­kat, és nem vezették el az adót - összesen 74 ezer korona értékben. Május végéig kimerítették a kul­túrház teljes évi költségvetésének mintegy háromnegyedét, miköz­ben kifizetetlen közüzemi szám­lákra bukkant a könyvvizsgáló. A már eddig feltárt hiányosságok is­meretében az önkormányzat meg­bízásából vizsgálatot kezdemé­nyezek az illetékes hatóságnál.” Fény derült arra is, hogy a köz­ség által az utóbbi években felvett nyolcmillió korona hitelen kívül to­vábbi 2,6 millió korona értékben fi­zetési határidőn túli számla terheli a községet, és 480 ezer koronás ki- számlázatlan tartozásuk is van. A viszály almája a kultúrház? A helyzet jobb megértéséhez tudni kell, hogy Komjáti László az előző választási időszakban a kul­túrház vezetője volt, polgármes­terré választását követően pedig Baka Zsuzsannát nevezte ki erre a posztra. A kultúrház leltárát azon­ban a mai napig hivatalosan nem adta át neki, mi több, az új igazga­tónak banki aláírási joga sem volt. „Ilyen körülmények között nem voltam hajlandó az anyagi felelős­ségemről szóló dokumentumot sem aláírni” - mondta lapunknak Baka Zsuzsanna. Miután az igazgatónő tavaly de­cembertől hosszabb egészségügyi kezelésre szorult, a kultúrház ide­iglenes vezetésével Knapp Terézt, a kultúrház könyvelőjét bízta meg Komjáti László. Az ő vezetése alatt 10 évre szóló bérleti szerződés született a kultúrház és a benne található bár üzemeltetője között, aki történetesen Knapp Teréz test­vére. Erről a szerződésről a képvi­selő-testület egyáltalán nem tu­dott, pedig jóvá kellett volna hagy­nia azt. Az év elején Komjáti pá­lyázatot írt ki a kultúrház igazga­tói posztjára, amelyben törvénybe ütköző feltételek szerepeltek. Erre a képviselők figyelmeztették őt, mégsem vonta vissza a kiírást. Hárman jelentkeztek a pályázatra, köztük Knapp Teréz és Baka Zsu­zsanna. A törvénytelenséget meg­akadályozandó a bírálóbizottság három képviselő-testületi tagja el­fogultságra hivatkozva visszalé­pett, így nem lehetett döntést hoz­ni. Maradt minden a régiben, míg­nem május 6-án - a polgármester lemondásával egyidejűleg Knapp Teréz is beadta felmondá­sát. Magyarics Dezső megbízott polgármester az önkormányzat megbízásából ezt követően kezde­ményezte a fentiekben már vázolt könyvvizsgálatot. Miben hibázott az önkormányzat? „El kell azt is mondani, hogy Komjáti László többszöri' írásbeli felkérésünk ellenére a mai napig nem adta át a községháza leltárát sem - tájékoztatott Magyarics De­zső. - Önkritikusan el kell viszont ismernem, hogy képviselő-társa­immal együtt hibáztunk, amikor teljesen megbíztunk Komjáti Lászlóban. A testületi üléseken előterjesztett anyagait nem vizs­gáltuk behatóbban, elfogadtuk, amikor azt állította, a 2003-as könyvvizsgálat mindent rendben talált. Néhány MKP-s képviselő volt az, aki - miután Baka Zsu­zsanna felhívta a figyelmet a kul­túrházban tapasztalható furcsa viszonyokra -, kezdett kételkedni a polgármester szavahihetőségé­ben. Annyit mondhatok, tanul­tunk az esetből.” Az üggyel kapcsolatban szeret­tük volna megkérdezni Komjáti Lászlót is. Bár korábban megígér­te, hogy nyilatkozik lapunknak le­mondása indokairól és' a polgár- mesteri posztért való újbóli indu­lásának okairól, több mint két he­te sikertelenül próbáljuk őt elérni mobiltelefonján. Természetesen véleményének szívesen adunk helyt az Új Szó hasábjain. Várják a dél-szlovákiai gyűjtemények kezelőit Tájházi műhely Nagyfödémesen ÚJ SZÓ-KÖZLEMÉNY A nap huszonnégy óráján keresztül működnének Biztonsági kamerák Dunaszerdahelyen JÓZAN MÓNIKA Nagyfödémes/Boldogfa. A Mátyusföldi Muzeológiai Társa­ság a Galántai Honismereti Mú­zeum és a nagyfödémesi önkor­mányzat szeptember 22-24. kö­zött a Nagyfödémesi Művelődési Központ előadótermében és a he­lyi tájházban Tájházi műhely - A szlovákiai magyarság múzeumi jellegű gyűjteményeinek regiszt­rálása és feldolgozása címmel szemináriumot rendez, amelyre tisztelettel meghívja a tájházak, helytörténeti és néprajzi gyűjte­mények kezelőit. A szemináriu­mon a következő témákról hang­zanak el előadások: A magyar vo­natkozású tájházak, helytörténe­ti, néprajzi kiállítások Dél-Szlo- vákiában (Danter Izabella); A népi építmények karbantartása, felújítása (Borbás Péter); A táj­házak hiteles berendezése - a si­keres működés kulcsa (Kücsán József); Egy tájház köré épített programcsomag - jósvafői példa (Szablyár Péter); A múzeumi jel­legű gyűjtemények regisztrálása, nyilvántartása, gondozása és vé­delme (Eubica Gorelcíková); A tájházak és a műemlék jellegű épületek nyilvántartása Szlová­kiában (Gabriela Habánová). A szakmai gyakorlaton belül a résztvevők megismerkedhetnek a műgyűjtemények nyilvántartá­sával, feldolgozásával, megtisz­tításával, konzerválásával, rak­tározásával és kiállításon való bemutatásával kapcsolatos mun­kafolyamatokkal. A programban helyet kap Nagyfödémes község műemlékeinek, valamint a Galántai Honismereti Múzeum kiállításainak (Népi kerámia - kiállítás a múzeum főépüle­tében, tárlatok a galántai rene­szánsz kastélyban, a jókai és a tallósi vízimalom, a taksonyi és a nagyfödémesi tájház) megtekin­tése is. A rendezvény a kulturális mi­nisztérium, a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Illyés Közalapítvány támo­gatásával valósul meg. Az érdek­lődők részvételi szándékukat a Mátyusföldi Muzeológiai Társa­ság címén (92526 Boldog 159) je­lezhetik augusztus 31-ig. (di) Dunaszerdahely/Komárom. Biztonsági kamerás figyelőrend­szer bevezetését tervezik a város különböző csomópontjain. Janetka Ferenc, a járási rendőrkapitányság igazgatója ja­vasolta a város vezetőségének a rendszer bevezetését a városköz­pontban. „A nap huszonnégy óráján át működő kamerák segí­tenének felderíteni a bűncselek­ményeket és megelőzési funkció­juk is lenne” - indokolta a kezde­ményezést Janetka. A rendszer bevezetése és kivitelezé­se azonban a város fel­adata lenne és a városi rendőrség hatáskörébe tartozna. Pázmány Péter, Duna- szerdahely polgármeste­re lapunknak elmondta, már el­készült az egymillió-nyolcszáze­zer koronás projekt a Vámbéry tér kamerákkal való felszerelésé­re, amelyet benyújtottak az ille­tékes kerületi bűnmegelőzési bi­zottsághoz. A testület előzetes válasza szerint tervben van a Nagyszombati kerület városai­ban a biztonság megerősítése. Ötmillió koronát különítettek el e célra, amelyből Nagyszombat­nak ötszázezer, Szerednek pedig háromszázezer koronát juttat­nak, a dunaszerdahelyi pályáza­tot azonban még nem bírálták el. A tervek szerint elsőként a Vámbéry téren helyeznének el kamerákat, mert ott található a legtöbb üzlet, és a legtöbb gya­nús személy is ott mozog vagy csoportosul. Később a Bartók Bé­la sétányt pásztázó kamerákat is felszerelnének. Az esetleges tá­mogatás melletti fennmaradó összeget a városnak és a téren működő vállalkozóknak kellene előteremteniük. Az elhelye­zendő kamerák a téren lévő üz­letek biztonságát is erősítenék. Komárom belvárosában már fél éve működnek utcai kamerák - mondta lapunknak Rozsnyó Lajos, a komáromi városi rendőrség parancsnoka. Bár ki­mutatásuk nincs, tapasztalataik szerint a bűnözés „kifizettetett” a belvárosból. KÖZLEMÉNY Már elkészült a projekt a Vámbéry tér kamerák­kal való felszerelésére. A Csemadok Pozsonypüspöki Alapszervezetének vezetősége a Félsőcsallóközi Népi Együttes megalakulásának 50. évfordulója alkalmából az alapító tagokat, va­lamint az őket követő táncosokat - akik mindnyájan méltón írták az alapszervezetünk történelmét - 2004. október 2-án ünnepi műsor keretében szeretné köszönteni. Emlékeink és feljegyzéseink hi­ányosak lehetnek, ezért akik bár­mely időszakban alapszerveze­tünk csoportjában táncoltak, je­lentkezzenek írásban a következő címen: Fukári Anna, 8. mája 26, 821 06 Bratislava 214. Jelentkezni telefonon is lehet: 02/45243108 vagy 0904/567244, legkésőbb 2004. szeptember 15-ig. Örülnénk, ha a felhívás „aki hallja adja át” alapon működne, mivel minden érdekeltnek szeret­nénk személyre szóló meghívót küldeni. a Csemadok Pozsonypüspöki Alapszerveztének vezetősége HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szeret­ték, hogy JUHOS MÓNIKA mérnöknő, életének 49. évében elhunyt. Búcsúztatása 2004. augusztus 26-án, 16 órakor lesz a vásárúti temetőben. A gyászoló család DSk-2979

Next

/
Oldalképek
Tartalom