Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-23 / 195. szám, hétfő

ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 23. Nagyszünet 9 Egyre több a 25 évesnél idősebb, a második (esetleg harmadik) diplomájáért tanuló fiatal Egyetemista álmok - és a valóság Diplomával a kézben javulnak az elhelyezkedési esélyek, de csak akkor, ha idejében gondoskodunk a munkahelyről is (Lubos Pile felvételei) IDŐBEN SZÓLUNK Az abortusz veszélyei ISMERTETÉS Szlovákiában évente 14 ezer terhesség-megszakítás történik. A leg­súlyosabb következmény a méh átszakítása. Nagyon ritkán fordul elő, az összes terhesség megszakítások egy százalékánál történik meg. Az ilyen szövődmény nem a nőgyógyász hibája. A méh egy zárt tér, nem lehet látni, csak érezni, hogy meddig nyomjuk a vákuum csövét. Ter­hesség alatt a méh fel van puhulva, sokkal könnyebb a falát átszakíta­ni, mint nem terhes állapotban. Az ilyen szövődmény - rosszabb eset­ben - végződhet a méh eltávolításával is. Gyakoribb szövődmény a műtét utáni lázas állapot, méhnyálka- hártya-gyulladás, petefészek-gyulladás, mely azon kívül, hogy fáj­dalmas - s bár antibiotikumokkal jól gyógyítható -, nem lehet ki­zárni, hogy petevezeték-elzáródást okoz, mely szintén meddőség­hez vezethet. A terhesség-megszakítások további veszélye lehet, hogy nem si­kerül tökéletesen eltávolítani a magzati részeket, hiszen mint ír­tam, az orvos egy zárt térben dolgozik. A visszamaradt magzatré­szek fertőződhetnek, így magas lázat, gyulladást, erős vérzést okozhatnak, és a műtétet még egyszer el kell végezni. Ezután is le­het késői szövődmény a meddőség vagy a gyakoribb méhen kívüli terhesség. A testi szövődményeken kívül nem szabad elfeledkezni a lelki következményekről sem. Minden nőt megvisel az a tudat, hogy magában hordott egy életet, amit önszántából megölt. Általában ez az idősebb hölgyeket viseli meg jobban lelkileg. A fiatalabbak sajnos nagyon könnyedén veszik, és sokukkal előfordul, hogy egy éven belül kétszer is jelentkeznek erre a műtétre. Pedig sokkal okosabb, kevésbé fájdalmas és kevésbé veszélyes dolog a fogamzásgátlási lehetőségekkel élni, mint egy terhesség­megszakításon átesni, (he, i) Vajon mióta létezik ez a csodaszép hagyomány? A jegygyűrű nyomában Az egyetemek és főiskolák a fiatalok szellemi műhelyei: nagy elmék találkozóhelye, akik az intézmények sze­mélyre szóló gondoskodá­sával készülhetnek a jövő- jükre. Ez az álom azonban alaposan átalakult az utób­bi évtizedben. Mire készül­jön egy fiatal, ha most kezdi tanulmányait? ÚJ SZÓ-ÖSSZEÁLLÍTÁS Nyugat-európai és amerikai fel­mérések szerint csak nagyon kevés egyetemista engedheti meg magá­nak azt a luxust, hogy főállású diák legyen. A felsőoktatás tömegessé válása és a tandíj, illetve költségté­rítés intézményének megjelenése miatt a helyzet hazánkban is ha­sonló. A hallgatók nagy része kény­telen kiszakadni a védett diákkö­zösségekből, és egyre több időt for­dítani egyéb tevékenységekre: töb­bek között a munkára, hogy előte­remthesse a megélhetéséhez szük­séges összeget. A felmérések eredményei szerint a növekvő hallgatói létszám a hall­gatók sokféleségét is fokozta. Ma már különféle nemzetek, nemzeti­ségek és társadalmi rétegek gyer­mekei tanulnak egy-egy főiskolán, egyetemen. A társas sokszínűség következménye, hogy a kampuszok és kollégiumok társasági élete egy­re széttöredezettebbé válik. Úgy tű­nik, egyedül a partik, a nagy bulik tudják összehozni a társaságot. Csökken az érdeklődés a hallgatói szervezetekben való részvétel iránt, annak ellenére, hogy jelentős mértékben fokozódott a diákképvi­selet hozzászólási és döntéshozata­li joga. A jelek szerint az alsóbb év­folyamok hallgatóit egyre kevésbé érdeklik a diákpolitikai döntésho­zatal teendői, lehetőségei. Idősödő hallgatók Az elmúlt évtizedben a hallgatók az életkor szerinti összetétele is vál­tozott. Egyre több a 25 évesnél idő­sebb, a második (esetleg harma­dik) diplomájáért tanuló fiatal. En­nek természetes következménye, hogy ők már többnyire munka mel­lett végzik tanulmányaikat, így ke­vesebb idejük van, szemben azok­kal, akiknek a tanuláson, az egye­temre járáson kívül nincs más dol­guk. Statisztikai adatok szerint a felsőoktatásban tanulók közel 56 százaléka nő, és a hallgatók több mint harmada legalább részmun­kaidőben dolgozik. Az új generáció számára az egyetemista-főiskolás életmód nem jelenti a teljes mun­kanap igénybevételét, az órák láto­gatása csak egy a napi rutin ezer tennivalója közül. Gyakran az élet többi területe - a munka és a család - fontosabb, mint a tanulás. Az előbbiekben említett - idősebb, dolgozó - hallgatók munkatársaik­hoz fűződő viszonyuk mintájára kölcsönös, kollegiális munkakap­csolatot várnak diáktársaiktól és oktatóiktól is. Megváltoztak az elvárások ma­gukkal az intézményekkel szemben is. A hajdani elefántcsonttorony he­lyett a mai hallgatók azt vátják el egy felsőoktatási intézménytől, hogy az szolgáltatásait lehetőség szerint az ő lakhelyéhez közel nyújtsa, órarendjét és kínálatát az ő személyes időbeosztásához igazít­sa. Kényelemre és pontos kiszolgá­lásra vágynak a nap 24 órájában: udvarias, szolgálatkész munkatár­sakra a tanulmányi osztályokon, pontos nyilvántartási rendre és naprakész ellátásra a szociális szol­gáltatások területén. A piacgazda­sági és fogyasztói szemlélet erősö­désével természetesen megjelenik az a szempont is, hogy mindezeket a szolgáltatásokat - a magas színvo­nalú oktatás mellett - lehetőség szerint minél alacsonyabb tandíj (költségtérítés) fizetése ellenében kapják meg a hallgatók. Szintén a gazdaságossági szemlélet következ­ménye, hogy a hallgatók nem szíve­sen fizetnek olyan programokért, ellátásért, amit nem vesznek igény­be (focicsapat, sportlétesítmények, egyetemi színpad vagy zenekar fenntartása). Költségtérítéses képzés Még fontosabbnak tartják ezeket a szempontokat azok a hallgatók, akik fizetnek tanulmányaikért. A következő évtizedek megoldandó feladatát jelenti a távoktatási prog­ramok és egyéb, alternatív oktatási lehetőségek működési módjainak kidolgozása. Mert ennek igénye már megjelent - különösen az idő­sebb, munka mellett tanulni szán­dékozó hallgatók körében. A tömegessé váló felsőoktatás­ban egyre nagyobb arányban jelen­nek meg olyan hallgatók, akik ko­moly problémákkal kénytelenek megküzdeni. Egyre többen küzde­nek étkezési zavarokkal (a statiszti­kák szerint a hallgatók közel két­harmadát érintheti a probléma), jelentős a beilleszkedési problé­mákkal, illetve a droggal, alkohol­lal vagy más szenvedélybetegség­gel küzdők aránya. Egyre többek­nek vannak szorongásos tünetei is. A félelmet kiváltó tényezők sorá­ban éppúgy szerepelhet az általá­nos szociális és gazdasági helyzet, környezetszennyezés, terrorizmus­tól való félelem, mint a személyes kapcsolatok alakításának képtelen­ségétől való félelem, a magány, a tanulmányok finanszírozása miatti aggódás, vagy az esetleges munka- nélküliségtől való félelem. Az előb­biekben felsorolt problémák ered­ményeként a diákok közötti kap­csolatok hálózata is gyengülni lát­szik. Egyre nagyobb problémát je­lent a magány, az intimitástól való félelem, visszahúzódóvá válhatnak a diákok. A párkapcsolatok építésének sem kedvez ez az új helyzet. A ku­tatási eredmények szerint a hagyo­mányos párkapcsolatok helyett a fi­úk és lányok csoportos bulizása a jellemző. Ez az elköteleződés nél­küli forma nélkülözi a mélyebb be­vonódást, kockázatmentesebb kap­csolati formát jelent. Magyarázata - szintén a vizsgálati eredmények alapján - egyszerű. A felsőoktatás­ba érkező generáció több mint har­mada egyszülős családból szárma­zik - azaz hiányoznak a működő partnerkapcsolatra vonatkozó minták. Társasági élet Annak ellenére, hogy az egyes főiskolák és egyetemek soha nem látott programkínálattal várják a hallgatóikat, a társasági élet egyre inkább kisebb csoportokra korláto­zódik. Az egyéni igényeknek meg­felelő kisebb közösségekben talál­koznak a diákok, speciális érdeklő­dési köreiknek megfelelően. Nyu­gati vizsgálatok eredményei szerint növekszik az egyágyas szállásra, kollégiumi szobára vágyó hallga­tók aránya, és egyre többen nem a kampuszok területén laknak. A jelek szerint az sem kovácsolja össze a hallgatókat, hogy vala­mennyien egy közös cél, a tanul­mányaik folytatása miatt választot­ták egyetemüket, főiskolájukat. A kutatási eredmények szerint a hall­gatók egyre inkább eszközként ke­zelik a felsőoktatási tanulmányo­kat. Egymással és az intézménnyel is csak addig maradnak kapcsolat­ban és addig dolgoznak együtt, ami a tanulmányi minimum teljesítésé­hez kötelező. Esetleg a munkavál­laláshoz szükséges készségek kö­zös fejlesztésére még hajlandóak a diákok, de az esetek többségében nehezen mozgósíthatóak többlet- munkára. Karrierjük szempontjá­ból hasznosítható tudást keresnek, annak ellenére, hogy egyre kevésbé hisznek abban, hogy a diploma ön­magában garantálná jövőbeli sike­rüket. Egy azonban biztos: anélkül még annyit sem érhetnének el. A diploma egyfajta választóvonallá vált a fizikai és szellemi munka kö­zött. Zárásul magáról a tanulmányi munkáról. A felsőoktatásba érkező hallgatók az eddigiekben felsorol­tak alapján olyan képzési formát szeretnének, ahol felhasználóbarát módon előkészített anyaggal fog­lalkozhatnak, lineárisan haladva tanulmányaikban, a szükséges tu­dást egymásra épülő képzési blok­kokban elsajátítva. Ez a tudás lehe­tőség szerint azonnal alkalmazha­tó, gyakorlati elemeket is tartal­mazhatna. A valóság azonban telje­sen más. A felsőoktatási intézmé­nyek önálló gondolkodásra, mun­kavégzésre kész hallgatókat vár­nak, akik az eléjük tárt hihetetlen információmennyiségből önállóan képesek kiemelni a legfontosabba­kat. Nem csoda, hogy a két elvárás ütközése könnyen csalódásokhoz vezethet. A diákok szenvednek a rengeteg - feleslegesnek látszó, és sokak számára később valóban fe­leslegessé is váló - információ mi­att, az intézmények pedig a hallga­tók általános motiválatlansága mi­att küszködnek. Elhelyezkedés Az eddig bemutatott helyzetkép többféle megoldást is tartogathat, ezek közül legkézenfekvőbb az önállóság fokozása és a tanulással, karrierépítéssel kapcsolatos kész­ségek fejlesztése - már rögtön az első félévben. Ha nincsenek stabil hallgatói csoportok, amelyeket az intézmé­nyek kínálnának, akkor azt a diá­kok önszerveződése pótolhatja. A kisebb tanulókörökben egymással szorosabb barátságot építő diákok a modulokra épülő kreditrendszerben is találhatnak segítséget, és összefogva köny- nyebben megbirkóznak a magas követelményekkel is. A kisebb ta­nulókörök csökkenthetik a magány érzését, biztonságot jelenthetnek az „idegen” helyzetben és támaszt a problémák áthidalásában. A ta­nulási készségek fejlesztésével pe­dig hatékonyabbá tehető a kény­szerűen könyvek felett eltöltött idő. Diplomával a kézben javulnak az elhelyezkedési esélyek, de csak ak­kor, ha idejében gondoskodunk a munkahelyről is. A tanulmányok mellett végzett önkéntes szakmai gyakorlat, részmunkaidős állás je­lentheti a továbblépés lehetőségét, illetve a kapcsolati hálózat fokoza­tos bővítése. így az utolsó évben nem kell majd amiatt aggódniuk, hogyan fizetik vissza a diákhitelt, fejezik be tanulmányaikat, szerez­hetnek egy jó munkahelyet és ho­gyan kezdhetnek önálló életet a szülőktől külön költözve, (he, o) LÁNGÉSZ Az augusztus - sok más minden mellett - a házasságok hónapja. Ek­kor tartják a legtöbb esküvőt, ám az eljegyzések nagy része is ilyenkor köttetik. És bármilyen legyen is az a menyegző, az egyik elengedhetet­len kelléke a jegygyűrű, amit régi szokás szerint az eljegyzés pillana­tától visel az ifjú pár. De vajon mió­ta létezik ez a csodaszép hagyo­mány? Induljunk ki a gyűrű alakjából! Formáját tekintve ez az ékszer megszakítás nélküli kör: nincs ele­je, nincs vége. Ezért az ókorban, az egyiptomiaknál is a végtelenséget jelképezte. És ha már itt tartunk, akkor rögtön érthető, hogy miért viselik a jegyes-, illetve a házaspár­ok. Az emberi képzeletnek nem kell messze szárnyalnia ahhoz, hogy a gyűrűt a végtelen hűség, a soha el nem múló szerelem jelképének te­kintse. Azt viszont nem tudjuk, hogy ez a gondolat pontosan mikor keletkezett: a 16. században már általánosan élt-e, vagy Balassi Bá­lint költői szerelmes szívének meg­látása, amikor menyasszonyának ezekkel a szavakkal küld gyűrűt: „Mihelyt ez gyűrűt foglalták összve,/ Nincs sehol vége, /Legyen így vég nélkül hozzám a szerel­me...” Ám az eljegyzési gyűrű hasz­nálata ennél sokkal prózaibb ere­detű. Ősi szokás szerint a vőlegény, vagyis a „vevőlegény” megvette az „eladó” lányt. A házasság megköté­se előtt a vőlegény foglalót, zálogot adott. És hogy miért? Azért, hogy ne léphessen egykönnyen vissza, ne állhasson el a szándékától, va­gyis ne bolondíthassa büntetlenül a lányt! Később ez a foglaló már csak jelképes lett. Nem tudjuk pontosan, hogy a gyűrű mikor lett ilyen jelké­pes zálog. Ezt a szokást a rómaiak már biztosan ismerték: az eljegyzé­si gyűrű náluk vaskarika volt. A jegygyűrű használata tehát világi eredetű. A szokást később a keresz­tény egyház is szentesítette, a gyű­rűt megáldó papi formula már all. századból ismeretes. Eleinte azon­ban csupán a menyasszony kapott a házasság szertartásában gyűrűt, s csak a 13. századtól kezdett mind­két házasfél jegygyűrűt viselni. Azt is tudjuk a forrásokból, hogy a jegy­gyűrűnek csak az újabb időben ala­kult ki egységes típusa: a 19. szá­zadtól lett következetesen sima ka­rika. Alakja korábban meglehető­sen változatos volt. A középkorban köves gyűrűt használtak, de a két egymásba fo­nódó kéz és az úgynevezett iker­gyűrűk is kedveltek voltak. Luther Márton eljegyzési gyűrűje például a keresztre feszített Krisztust ábrá­zolta. Most még bizonyára távoli­nak tűnik, de egyszer majd szá­modra is eljön az a pillanat, amikor felhúzza valaki az ujjadra a jegy­gyűrűt, vagy éppen te húzod fel az ő ujjúra azt. És így nyáron rengeteg a csodaszép menyasszony! Ugye, lányok? Ugye, fiúk? (s) A kisebb tanulókörök csökkenthetik a magány érzését, biztonsá­got jelenthetnek az „idegen” helyzetben és támaszt a problémák áthidalásában Most még bizonyára távolinak tűnik, de egyszer majd számodra is eljön a pillanat (Képarchívum)

Next

/
Oldalképek
Tartalom