Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)
2004-08-18 / 191. szám, szerda
16 AGYSZUNET - NYELVLECKE ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 18. Rendes dolog ez a szülők részéről? Poénos nevek A társult felek kevesebb időt és energiát fordítanak arra, hogy megszerezzék a másik fél szimpátiáját A szerelem nem udvarlás Az udvarlás nem volt mindig egyenrangú viszony (Képarchívum) ISMERTETÉS Téged hogy hívnak? Biztosan te is ismersz olyan embereket, akiknek vicces, humoros a vezeték- és keresztnevük együttese, mert valamilyen szójátékon alapszik. A tréfás kedvű szülők gyakran adnak mindenkit megmosolyogtató nevet gyermekeiknek. Az már más kérdés, hogy ez rendes dolog-e részükről... Ninikopasz Manusz Görögország lakója. Teckerd van Pedaal Hollandiában él. Hallja Menjeninnen Finnország polgára. Nyikolaj Nyakolaj pedig orosz születésű. És most következzenek a „magyar” nevek! Para Zita, Patta Nóra, Pop Simon, Remek Elek, Bevíz Elek, Szalmon Ella, Trab Antal, Ultra Viola, Am Erika, Bac Ilus, Citad Ella, Dil Emma, Észté Lenke, Feles Elek, Git Áron, Har Mónika, Heu Réka, Hü Jenő, Kukor Ica, Kala Pál, Zsíros B. Ödön, Major Anna, Meg Győző, Vég Béla, Vines Eszter, Kandisz Nóra, Tank Aranka, Mikorka Kálmán, (i) Az udvarlás kifejezés a középkortól támasztható alá adatokkal, bár bizonyos, hogy sokkal korábban is létezett. A szó a házasságra vágyó legények közeledését jelenti a leányokhoz különböző, társadalmilag elfogadott (de íratlan) szabályok betartásával, amelynek folyamán esélyeiket puhatolták ki, házasságuk útját egyengették, egyúttal szexuális közeledésre is alkalmuk nyílott. IDŐBEN SZÓLUNK A férfi szándéka komolyságának bizonyítása jeleként többször fölkereste a lehetséges mennyasz- szony házát, lakását; látványos jelekkel - ajándék, kísérgetés, szerenád, különféle segítség stb. - bizonyította, hogy nem csupán feleségül szeretné venni választottját, hanem képes is eltartására. Az udvarlás azonban nem volt egyenrangú viszony - nemcsak azért, mert a lányt többnyire passzivitásra kötelezte, hanem azért is, mert meghatározó szerepet kaptak a lányos szülők. Párválasztási kívánságaik sok esetben alapvetően meghatározták az udvarlási viszonyt. Nagyon valószínű, hogy az udvarlás szokásának visszaszorulásában részben ez játszott szerepet (a 19-20. század fordulójától megjelenő feminista mozgalmak többek között e területen is lázadtak az általuk feudálisnak vélt kötöttségek ellen), ám sokkal nagyobb jelentőséget tulajdoníthatunk az urbanizációnak, amely felrobbantotta a patriarchális vidéki társadalom viszonyait. Az udvarlás nem zárja ki a szerelem, a kölcsönös szerelem lehetőségét, de nem feltételezi. Maga a szó is csupán egyirányú közeledésre utal, a másik félnek legföljebb az elfogadást teszi lehetővé. Az együtt járás két fiatal kölcsönös szimpátián (és hallgatólagos megegyezéssel) kialakult, többnyire már monogám viszonya, amely abban hasonlít az élettársi, illetve a házastársi kapcsolathoz, hogy belefér (de nem szükségszerűen) a nemi, szexuális viszony is, bár elsősorban olyan partneri kapcsolat, amely a hétköznapi élet minden területére kiterjed. Az együtt járás megállapodott- ságot jelent - nem azonos az udvarlással. A társult felek a korábbinál kevesebb időt és energiát fordítanak arra, hogy megszerezzék a másik fél szimpátiáját, hogy megőrizzék a másik hajlandóságát, hanem inkább arra összpontosítanak, hogy a kialakult társas lét előnyeit kihasználják, az ebben rejlő lehetőségeket érvényesítsék. Az együtt járás abban különbözik a házasságtól és az élettársi kapcsolattól, hogy nem kapja meg a civil társadalomtól a „védettségi garanciákat”: peres eljárással nem védhető vagy támadható. Igaz viszont az, hogy a szűkebb közösség informálisan elismeri azzal, hogy a korábbi jegyesség helyébe lépett. Ma a kialakult gyakorlatban a házasságkötést az együtt járás előzi meg; a hagyományok továbbélését jelenti, hogy a házasság megkötése előtt a járás jegyességbe torkollik, (he) Neve Széknyelő Ede, nem hitte el, hogy nagy a feje... (vicclap.hu)
