Új Szó, 2004. augusztus (57. évfolyam, 177-202. szám)

2004-08-18 / 191. szám, szerda

12 ZeneZóna ÚJ SZÓ 2004. AUGUSZTUS 18. A HÉT TÉMÁJA Nyár, olimpia, zene A foci Európa-baj- nokság után most egy újabb sportesemény, az athéni olimpia ho- mályosít el minden egyéb rendezvényt. Téved az, aki azt gon­dolja, hogy a nyári já­tékok kizárólag a sportról szólnak, ez ma már egy hatalmas üzlet. A laikusok szá­mára bizonyára fur­csán hangzik, de a ze­neipar is kiveszi a ré­szét belőle. Az olim­pia segítségével ugyanis a zene job­ban eladható, tehát kapóra jött az ubor­kaszezon kellős köze­pén. Igaz, manapság már a nyár is eseménydúsabb zenei szempontból, mint mondjuk tíz éve, de azért még mindig jóval kevesebb nagylemez jelenik meg és fogy ilyenkor. Az emberek szabadidejét a nyaralás, a strandolás tölti ki, a lemezboltba kevesebben térnek be, így ha Angliában és Néme­tországban, Európa két legnagyobb zenei piacán nem is, de nálunk mindenképpen felér egy öngyilkossággal, amennyiben valaki nyá­ron dobja piacra az albumát. Ezért szinte csak kislemezek jelennek meg, bár azok száma is megcsappan. A kiadók persze nem hagyják annyiban a dolgot, ők megtesznek mindent annak érdekében, hogy sok hanghordozó fogyjon az uborkaszezon alatt is. Most az olimpiát hívják segítségül. Nem véletlen, hogy a nagyobb sportesemények­hez több felvétel és lemez társul, születik hivatalos dal, hivatalos himnusz, nem hivatalos dal, hivatalos album... A sport eladja a ze­nét. Magyarországon ezúttal Király Linda és Gáspár László duettje a befutó, amely a Magyar Olimpiai Bizottság felkérésére íródott. Ezzel nincs gond, sőt nem is a magyar kiadók hozzáállása bosszant, ha­nem a nemzetközi multinacionális cégeké, amelyek a magyar piacot is elárasztják az olimpiai kiadványaikkal. Se szeri, se száma a külön­böző hanghordozóknak, amelyek szó szerint visszaélnek a sportese­ménnyel, becsapják a sport és a zene rajongóit. Összegyűjtenek tíz­tizenöt dalt neves előadóktól, valahogy összekapcsolják az olimpiá­val, a borítón nagy betűkkel feltüntetik, hogy lássák, ez egy olimpiai album, és az emberek megveszik, pedig a daloknak semmi közük a játékokhoz. Ha kérdőre vonnánk a kiadókat, hogy mit keres Alice Cooper vagy Moby egy-egy dala a cédén, valószínűleg azt a választ kapnánk, hogy nézik a közvetítéseket. Hát maximum ennyiben érin­tettek az ügyben. De ha Alice Coopert vagy Mobyt kérdeznénk meg, ők is ugyanezt válaszolnák, mivel megfizetik őket, hogy ezt mond­ják, talán még egy történetet is párosítanának hozzá. Mondjuk, hogy a lemezen szereplő daluk akkor született meg, amikor négy éve Ian Thorpe olimpiai bajnok lett, a győzelem adta az inspirációt... Ám ennyivel még nem érik be a kiadók. Az olimpia után is lesznek kiadványok, például össze lehet gyűjteni a bajnokok kedvenc slágereit, akár külön-külön is. Ismét becsapják a vásárlót, mivel általában nem a sztárok kedvencei kerülnek fel a cédére, ha­nem a kiadó favoritjai, mert nem a sportolók keresik meg a kiadó­kat, hogy tessék megjelentetni a kedvenc dalaimat, hanem fordítva. A sztárok különösebben nem törődnek ezzel, hiszen őket szépen (le) megfizetik. A rajongó meg ugye kíváncsi Ian Thorpe zenei ízlé­sére. Az olimpia tehát hatalmas üzlet, és a zeneipar is egyre nagyobb szeletet próbál meg kivágni a sikerből. Egyelőre működik a dolog, legalábbis Európában. A tengerentúlon már nehezebb becsapni az embereket az ócska trükkökkel, (péjé) Moby dala is hallható az egyik „olim­piai” kiadványon A rajongók és a kritikusok egyaránt nagyon várják, hogy milyen dalok születnek Ben Moody nélkül Evanescence, a gótikus tünemény re nem akart beszélni, mivel a munka még igencsak kezdeti fázi­sában tart, de jelezte, hogy felte­hetően még idén bevonulnak a stúdióba, hogy elkészítsék a várva várt korongot. „Külön-külön pa­pírra vetjük az ötleteinket, majd összeülünk, hogy megbeszéljük őket. De eddig semmi konkrét nem alakult ki” - mondta Amy, aki egyáltalán nem sajnálja, hogy Ben Moody nélkül kell dolgozni­uk. „Tulajdonképpen mindannyi­an úgy érezzük, hogy Ben helye­sen döntött. Az utolsó hetekben már látszott rajta, hogy nem iga­zán élvezi a közös munkát, és ez mindenkinek a hangulatára ha­tással volt. Kimondottan jó dolog, hogy nem az ő keze nyomát vise­lik majd az új dalok, hanem meg­valósíthatjuk a saját ötleteinket. Sikerült megtalálnunk a több mint egyenértékű utódját, és nem vetett minket vissza az együttes­ből való kilépése. Remélem, hogy manapság sokkal boldogabb” - tette hozzá az énekesnő, (z, pj) Amy Lee: a Fallen az USA-ban már ötszörös platinalemez, te­hát ötmilliót eladtak belőle Végre ismét optimisták a német zenei szakemberek Bekövetkezett a régóta várt kedvező változás Júliusban megtöltötte a Papp László Sportarénát Carlos Santana nem áll le NYILATKOZAT A gótikus rockzenét játszó amerikai zenekar a tavalyi év legnagyobb durranása volt a nemzetközi zenei életben, és sikere azóta is folytatódik. Februárban két Grammy díjat kapott, a Legjobb új előadó és a Leg­jobb hard-rock előadó ka­tegóriákban diadalmasko­dott. REFLEKTORFÉNYBEN Az együttest a kilencvenes évek végén Amy Lee énekesnő és Ben Moody gitáros alapította. A két fi­atal egy nyári táborban barátko­zott össze, ahol Amy előadta Meat Loaf slágerét, az I’d Do Anything For Love (But I Won’t Do That) cí­műt zongorakísérettel. Miután fény derült közös zenei ízlésükre, dalokat kezdtek írni, amelyeket rögzítettek is, és sorra járták a ki­adókat valamint a rádióállomáso­ZENEPIAC Lassuló tendenciát mutat a né­met zeneipar csökkenő teljesít­ménye, amit az ágazat vezetői óriási eredménynek tartanak az elmúlt három esztendő kataszt­rofális mérlege után. A BPW, va­gyis a Német Hanglemezkiadók Szövetsége közleményben tudat­ta, hogy bár az ágazat teljesítmé­nyének csökkenése nem állt meg, de erőteljesen lassul. A tavalyi el­ső féléves adathoz képest (16,3 százalékos visszaesés) idén már csak 2,3 százalékos negatívumot kellett elkönyvelni, amit a szö­vetség elnöke biztató eredmény­nek tart. Gerd Gebhardt a javu­lást a német előadók átlagon fe­lüli teljesítményének és az illegá­lis file-cserélés elleni harcnak kát. Közben több tehetséges ze­nész csatlakozott hozzájuk, akik az évek során elég gyakran váltot­ták egymást. Az 1998-as Understanding című hétperces, gótikus rockballada volt az első daluk, amely nagyobb elismerést kapott. Az Evanescence karrierje azután kezdett felfelé ívelni, hogy felfigyelt rájuk Pete Matthews producer, aki bejuttatta őket a Wind-Up Entertainment nevű ki­adóhoz. Második, Fallen című le­mezük 2003 márciusában került a boltokba, és ez hozta meg a nagy áttörést, két dal, a Bring Me To Life és a My Immortal vált róla vi­lágslágerré. Azóta a korongból több mint tizenkét millió példányt adtak el. A nagy népszerűség elle­nére tavaly októberben, turnéjuk . közepén az alapító, Ben Moody ki­lépett az együttesből. Amy Lee a minap egy amerikai magazinnak adott hosszabb inter­jút. Elmondta, hogy már elkezd­tek dolgozni a következő nagyle­mezükön. Megjelenéséről egyelő­tudja be. Összesen 55,1 millió cédé kelt el a német piacon az el­ső félévben, ami 1,4 százalékos visszaesést jelent 2003 hasonló periódusához képest. A maxi cédék eladása kilenc százalékkal csökkent 12,1 millió darabra, míg a kazettaeladás esése volt- a legdrasztikusabb, csak 5,9 millió darab fogyott el belőlük. A zenei DVD-k forgalma viszont hatvan százalékos növekedést ért el, négymillió korongot értékesítet­tek az első hat hónapban. „Most úgy gondoljuk, hogy 2004-et cse­kélyke eséssel zárjuk majd. Sok­kal optimistábban látjuk a jövőt, mint az elmúlt esztendőkben, amikor a zeneipar negyven szá­zalékos csökkenést szenvedett el Németországban” - mondta a BPW elnöke, (mahasz, p) A legendás gitáros elkezdett dol­gozni a következő nagylemezén, amelyen a korábbi munkáihoz ha­Készülő albumán is sztárpará­dé várható sonlóan számos vendégművész működik közre. Santana a meghí­vott előadók pontos listáját még nem hozta nyilvánosságra, azt vi­szont elmondta, hogy rengeteg olyan művész van, akikkel szíve­sen vonulna a stúdióba. „Lauryn Hill, Dave Matthews vagy éppen Placido Domingo mind mind a kedvenceim közé tartozik. Soha nem akartam egy műfaj mellett le­ragadni, ugyanis ez a véleményem szerint egy idő után unalmassá vál­hat. Felejthetetlen élmény volt olyan zenészekkel együtt dolgoz­ni, akik másképpen gondolkoznak a zenéről. Szerintem nekik és ne­kem is nagyon hasznos volt a közös munka, hiszen sokat tanultunk egymástól. Ráadásul ha az ember más műfajok kiválóságaival dolgo­zik együtt, akkor a saját zenéjét is szélesebb rétegekhez juttathatja el” - nyilatkozta Santana, (z, p) Az énekesnőt és testőrét beperelte egy fotós, mivel a testőr fizikai erőszakot alkalmazott vele szemben Christina Aguilera eldöntötte, egyelőre nem vállal filmes szerepet SZTÁRHÍR Nemrég jelentették be Holly­woodban, hogy újra leforgatják a Valley Of Dolls című, hatvanas években készült filmet. A készí­tők szerették volna, ha Christina Aguilera játssza a főszerepet, az amerikai énekesnő azonban visz- szautasította az ajánlatot. Indok­lásában kifejti, hogy jelenleg a következő két, angol és spanyol nyelvű stúdióalbumán dolgozik, és emellett nem volna elég ideje a forgatásra. Sokak szerint azon­ban az húzódik meg a döntése mögött, hogy semmilyen színészi gyakorlata nincsen, de némi ön­kritikája azért szerencsére van, és belátta, ez hatalmas falat volna a számára. Christina soha nem csi­nált titkot abból, hogy idővel sze­retne a mozivásznon is bemutat­kozni, de előtte el akar végezni egy gyorstalpaló színésztanfolya- mot. A Valley Of Dolls készítői je­lenleg Janet Jacksonnal tárgyal­nak. Közben David Keeler fotós kártérítési pert indított Christina és testőre ellen, mivel a testőr fi­zikai erőszakot alkalmazott vele szemben. A fényképész megpró­bált fotókat készíteni a sztárról, válaszképp a testőr szájba vágta. A fotós szerint az énekesnő ré­szeg volt, és csak segítséggel tudott eltámolyogni az autó­hoz. (z, p) Az énekesnő visszautasított egy nagy lehetőséget Busted NAGY BRITANNIA - KISLEMEZEK Helyezés Múlt hét Előadó Dalom 1. New! 3 Of A Kind Baby Cakes 2. New! Libertines Can't Stand Me Now 3. 1. Busted Thunderbirds/3am 4. 2. The Streets Dry Your Eyes 5. New! V Hip To Hip / Can You Feel It 6. 4. Anastacia Sick And Tired 7. 3. Shapeshifters Lola's Theme 8. 5. AvriL Lavigne My Happy Ending 9. 6. D12 How Come 10. New! Kasabian LSF

Next

/
Oldalképek
Tartalom