Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-06 / 154. szám, hétfő
ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 6. TALLÓZÓ THE NEW YORK TIMES Egy, Szaddám Húszéin megbuktatott iraki elnök családja körül kialakult széles hálózat pénzeli és fegyverzi az iraki Amerika-ellenes felkelőket. A tekintélyes amerikai napilap, amely a Bush-kormányzat illetékeseire hivatkozott, úgy tudja, hogy a hálózat elsősorban Szíriából és Jordániából csempészi a pénzt és a fegyvereket az iraki felkelőknek. A The New York Times szerint a szervezet egyik vezetője Szaddám Húszéin egyik unokatestvére, Fatik Szüléimén al-Madzsíd, a korábbi iraki különleges biztonsági erők tisztje, aki az amerikai invázió után menekült Szíriába. A lapnak nyilatkozók két további Madzsíd-klánbeli unokatestvért is megemlítettek; az egyik jelenleg Szíriában, a másik Európában él. Az Irakon kívül élő rokonok rendelkezésére több tízmillió dollár áll, amelyre még Szaddám Húszéin rendszere idején, egyebek közt olaj és katonai felszerelések csempészéséből tettek szert. Az amerikai tisztségviselők ugyanakkor elismerték, hogy az iraki ellenállás jelentős bázisai alakultak ki a volt diktátorral való kapcsolatok nélkül is, mint amilyen a radikális síita vallási vezető, Muktada asz-Szadr Mahdi hadserege vagy az al-Kaida nemzetközi terroristahálózathoz kötődő jordániai Abu Mu- szab az-Zarkávi szervezete. Washingtonban mindamellett úgy gondolják, hogy a Szad- dám-párti ellenállásnak legalább 5000 olyan harcosa van, akit a bukott rendszer egykori vezetői irányítanak - teszi hozzá a The New York Times. FINANCIAL TIMES Az orosz elnöknek most már záros határidőn belül el kell döntenie, miképp akar a Jukosz-ügy végére járni, ellenkező esetben azt kockáztatja, hogy az orosz gazdaság tényleges károkat szenved. A brit üzleti napüap szerint Vlagyimir Putyin azt már tudatta, hogy nem szeretné, ha az adóhátralékok behajtása címén hatósági ostrom alá vett orosz olajcég csődbe menne. Azt azonban még nem közölte, mi az, amit szeretne. A lap szerint a Kremlnek tömegnyi bizonyítéka van arra, hogy Mihail Hodorkov- szkij, a Jukosz alapítója megkérdőjelezhető módszerekkel jutott hozzá állami vagyonokhoz, és később „agresszív adópolitikával” törekedett profitja maximálására. Nem Hodor- kovszkij volt azonban az egyetlen olyan orosz oligarcha, aki nem teljesen a szabálykönyveknek megfelelőn játszott, Putyin elnök pedig a mai napig nem oszlatta el azt a benyomást, hogy Hodorkovszkijt a vállalkozó politikai ambíciói miatt vette célkeresztjébe. A Financial Times szerint ezért nem tekinthető méltányos eljárásnak a Jukosz és alapítója ellen indított jogi támadás; az oligarchák féken tartásának méltányos módja az lett volna, ha mindegyikükre kemény adókat rónak ki. A kialakult helyzetben azonban Putyinnak fel kell ismernie, hogy a Jukosz-ügy megoldásának minden további késedelme bizonytalanságot kelt az orosz gazdaság egészében.- Még ezt a hetet bírjuk ki, képviselőtársaim, aztán augusztus 24-éig nyugtunk lesz. (Lubomír Kotrha rajza Örökségében a felnövekvő diáknemzedék eligazítást nyújtó üzenetre találhat Halljuk kendet, Táncsics?! Az idei bizonyítványosztáskor talán eltűnődhetnénk azon, miért is nincs Táncsics Mihály nevét viselő szlovákiai magyar iskola. KISS JÓZSEF Az anyaországban a szabadság szimbólumává nőtt eszmehirdetőjéről, a társadalom nevelése, művelődése és felemelkedése iránt tán- toríthatatlanul elkötelezett forradalmi demokrata jobbágyivadékról rengeteg falusi kisiskolát, városi és fővárosi oktatási intézményt neveztek el. Neve szerte az országban annyi utcatáblán szerepel, hogy azok talán egy olyan várost kitöltő házsorok számára is elegendőnek bizonyulnának, mint nálunk Komárom vagy Nyitra. Egyébként főként ehhez a két helységhez kapcsolódnak Táncsics Mihály viharos életútjának és szerteágazóan gazdag életművének a szlovákiai magyarság hagyománytárát gazdagító felvidéki mozzanatai. Furcsamód a Magyar irodalmi hagyományok szlovákiai lexikona címmel a Madách Kiadó gondozásában 1981-ben megjelent feldolgozás címszavai közül Táncsics Mihály neve hiányzik. A felvidéki vonatkozások számontartása az idő tájt valószínűleg csupán a nyitrai diákévekre korlátozódtak. Úgy tűnik, valahogy feledésbe merültek azok az események, amelyek Táncsicsot - immár nyelvészkedéssel, tankönyvírással maga mögött - az olt- hatatlan igazságkeresés hevükében kapcsolatba hozták a reformkori Pozsonnyal. Ekkortájt magyarázó politikai röpiratokban, újságcikkekben, regényekben és elbeszélésekben a társadalom jobbításáért, a kiváltságok eltörléséért és a gondolatszabadságért síkraszállva, a cenzori és a császári rendőrség üldöztetésének kitéve titkos úton eljuttatta az éppen ülésező diéta városába a Lipcsében kiadott, Sajtó- szabadságról nézetei egy rabnak című művét. „A Sétatéren levű Zöldfa kávéházban, mely állandóan zsúfolva volt az akkor ülésező országgyűlés ifjúságával, a jurátusokkal, kézről kézre jár Táncsics könyve, mely lángoló vádirat a gondolatközlés szabadságát eltipró cenzúra s általában a nemesi osztály nemzeti szabadságfogalma ellen” - írta a szlovákiai magyar művelődés 1948 utáni újjáéledésének nesztora, Sas Andor 1949 nyarán az Új Szó hasábjain. Sas Andor írásában kitért arra is, hogy 1846-ba Táncsics harmadik pozsonyi tartózkodása során - útban Párizs és London felé - tárgyalásokat folytatott Schaiba könyvnyomdásszal a Józan ész című könyvének kiadásáról, amely ugyan eredménytelenül végződött, de a nyomdász nyújtott segítséget ahhoz, hogy veszélyes kéziratai titkos úton kijuthassanak Lipcsébe Sas Andor írása olyan időszakban jelent meg, amikor nehezen menekülhetett annak a rákosista hagyományértelmezésnek a szorításából, mely a forradalmi tradíciókat eltorzítva egyenes vonalú folytonosságot igyekezett kreálni a kommunista ideológia számára. Azt viszont már minden bizonnyal az értelmiség nélkül maradt szlovákiai magyarság akkor sokak számára kilátástalannak tűnő helyzetét átélve és mélyen átérezve vállalta, hogy eleget tegyen a hatalom nemzetállami érzéketlenségének. Nagy önfegyelem kellett ahhoz, hogy magába fojthassa fájdalmát a reformkori Pozsony kultúrtörténetének igazi szerelmese - amint az elhivatottsággal teli akkori pozsonyi magyar tanáijelöltek emlékezetében él -, amikor a történelmen és a történetiségen erőszakot elkövetve „bratislavai diétát”, „Bra- tislavában járó Táncsicsot” volt kénytelen emlegetni. Talán a történelem fintoraként is felfogható ez, ismerve a horvát származású, eredeti nevén Sztáncsicsnak az ország nem magyar népeivel szembeni in- toleranciáját. A szlovákiai magyar sajtóban Ozsvald Árpád 1984-ben írt megemlékezésével, melybe beleszőtte a Táncsics Mihályt „a mi korunk lel- künk”-nek nevező Ady-idézetet, megszakadt a demokratahősről szóló írások közlése. Itt is, úgy látszik elérte az a parlamenti kibuktatása utáni sors, amit Bölöni György úgy jellemzett, hogy „kiment a divatból”. Talán épp most kerülhetnénk hozzá közelebb. Egyetlen róla szóló szlovákiai magyar írásban sem szerepel - Sas Andor félmondatos utalását leszámítva -, hogy Táncsics feleségével, a hűséges, fáradhatatlan Teréz asszonnyal élete végén két évet töltött Rév-Komárom- ban. Könyvei terjesztésével próbálta meg előteremteni a betevő falatot. Fájós lábával járta a csallóközi és mátyusföldi falvakat, s rikkancs módjára csekélyke eredménnyel kínálta lepedőbatyuba kötött műveit. Mai hasonmása sem járna jobban! De ebben a szánandó helyzetben, sovány segélyekre utalva sem ingott meg a szüntelen újrakezdésre, alkotásra serkentő, önerejébe vetett törhetetlen hite. A múltba révedésen túl mai önmagunkba tekintésre is késztethetne Táncsics Mihály magatartása, most, amikor szembesülni kell azzal a sajnálatos ténnyel, hogy az anyaországból jövő segítségnek is vannak, licitálásoktól függetlenül, korlátái. A szlovákiai magyarság korszakos álma teljesül a komáromi Selye János Egyetem megnyitásával. A diákok, akiknek a csallóközi, mátyusföldi, gömöri, Ung-vidéki vagy bodrogközi ősei Táncsics Mihály robotoló pómépéhez tartoztak, e tiszta jellemű férfiú örökségében talán maguk találhatnak eligazítást segítő üzenetet. Garabonciás vándordiákként járta be az országot, majd a kiapadhatatlan tudásszomjtól hajtva Európát is, a magyar nép érdekeinek szolgálatát szinte fanatikusan szem előtt tartva. Rálelnek-e a mai diákok Komáromban, Nyitrán és másutt a magyarság egyik legeredetibb gondolkodójának emberi tartásában és rengeteg, egymásra halmozódott, olykor naiv és zavaros fejtegetéseinek áradatában az igazi értékekre? Táncsics Mihályt olvasni kellene. A felnövekvő értelmiségünk így válaszolhatna igazán a népképviseletet elfogadó nemességgel szemben elsőként, Táncsics részéről elhangzott - a kétkeziek egymást megsü- vegelő szóhasználatát átvéve -, polgárivá vált megszólításra: Halljuk kendet, Táncsics! Könyvei terjesztésével próbálta meg előteremteni a betevő falatot. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 5 VENDÉGKOMMENTÁR Magyar kasztosodás SZILVÁSSY JÓZSEF Amiről hónapok óta leginkább csak különböző társaságokban beszéltek, az mostanság már teljes nyilvánosságot követel meg. Ugyanis a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsában nemrég elfogadott - a királyhelmeci, illetve a dunaszerdahelyi illetőségű személyeket a tagság soraiból kizáró - határozata, néhány napja pedig a komáromi járási etikai bizottság minimális többséggel meghozott döntése régóta lappangó, olykor izzó ellentéteket, csoportrivalizálásokat lökött a felszínre. Több mint fél évtizeddel ezelőtt az MKP főleg konzervatív és liberális értékrendet képviselő politikai tömörülések egyesüléséből született meg. Sorskérdésekben általában nincs kibékíthetetlen ellentét, előítéletek sem munkálnak a pártvezetésben, ám járási és helyi szinten sok helyen mindmáig számon tartják: ki, honnan érkezett, milyen értékrendet képvisel. így születtek meg és máig rombolnak a „népnemzetiek” vagy a „liberósok” címkék. Platformok vagy más, párton belül legalizált ideológiai artikuláció hiányában ezek a csoportok alig titkolt érdekszövetségekbe tömörültek. Majd fokozatosan, elsősorban helyi szinten, csaknem kizárólagos hatalmat szereztek, immár nem ideológiai értékek mentén, hanem jórészt nyilvánvaló anyagi vagy egyéb csoportérdekek miatt. Azóta valamiféle hitbizománynak tartanak egy-egy helyi szervezetet, amelyekben szinte már kasztrendszert honosítottak meg. Belépés, tisztségosztás csak a holdudvar tagjainak, akik azért nélkülözhetetlenek, mert ők működtetik a helyi főnökség kénye-kedve szerinti megszavazások, leszavazások és - legújabban - kizárások kézi vezérlésű gépezetét. Korántsem általánosítható állapot ez, mert a tisztességes helyi vezetők hatalmas többségben vannak. Ám a jelenség súlyos politikai és morális károkat okoz akkor is, ha csak néhány helyen üti fel a fejét. Szomorú példaként említem a legutóbbi parlamenti választások eredményeit a Komáromi és a Dunaszerdahelyi járásban. Ez a kasztosodás megnyilvánult az MKP OT szombati ülésén is, ahol valójában leszavazták az elnökség egyik - a kulturális tárca államtitkári posztjával kapcsolatos - javaslatát. Tovább nem lenne szabad a gondokat a szőnyeg alá söpörni. Elvben egyszerűnek tűnik a megoldás, hiszen olyan politikai, jogi és morális környezetet kell teremtem, amely lehetővé teszi a nézetek, személyi teljesítőképességek, programok tisztességes versengését és megmérettetését. Mert mindez a szellemi munícióban erős, alulról építkező, cselekvő- képes párt alapja és éltető ereje. A pártvezetésnek politikai feladata, a helyi vezetőséget megválasztó tagságnak pedig morális kötelessége, hogy ilyen életképes modellt működtessen. Akár a párt alapszabályának bizonyos módosítása révén is. Mert mindannyiuk számára figyelmeztető az intelem: növeli, ki elfedi a bajt. Kis szittya alispántan TÓTH MIHÁLY Már az meghökkentett, amikor szlovákiai magyar sajtótermékben időszerű kérdés kapcsán 2003 decemberében ezt olvashattam: alispán. Ez itt nem a reklám helye, így a hírlap címét nem írom ide. Any- nyit azonban a sajtóetika sérelme nélkül talán mégis elárulhatok, hogy havonként jelenik meg Komáromban, és értékrendjére a fejléc alatt e három szó utal: Nemzeti konzervatív havilap. Az interjú, amelyben az „alispán” előfordult, Fehér Miklósnak, a Nyitra megyei önkormányzat alelnökének nyújtott lehetőséget a komáromi hajógyár anyagi konszolidálása körüli teendők ismertetésére. Mármint hogy Fehér Miklós alispánként nyilatkozott... Előfordul, hogy otromba hibát vét az ember. Volt nekem egy idős újságíró kollégám, aki ha valaki a szerkesztőség tagjai közül nagyon melléfogott, csak ennyit mondott az illetőnek: „Mindenki úgy teszi magát nevetségessé, ahogy tudja.” Nem ugróm a kútba, amiért a nemzeti konzervatív havilap szerkesztői Fehér Miklós alispánná kinevezésével nevetségessé tették magukat. Az azonban bánt, hogy előléptetőit a megyei önkormányzati alelnök nem intette le, hanem a „rang” hallgatólagos elfogadásával további alispánozásra ösztönzött. Olyannyira, hogy ez év első felében a szlovákiai magyar sajtó úgyszólván egész spektrumában szokássá vált az alispánozás. Pedig csak fel kellett volna ütni a lexikont, és nyomban kiderül, hogy az alispán nem a főispán helyettese, ahogy az alispánozók sejtetik. Ha már mindenáron archaikusra akarjuk venni a figurát, az alispán cím a Nyitra megyei önkormányzat elnökét illetné meg. Ugyanis a régi Magyarországon a megyei választott testület elnökét nevezték alispánnak, aki nem a főispán alárendeltje volt, ahogy Komáromban és másutt a mi nemzeti konzervatívjaink gondolják. A főispán kormány által kinevezett tisztségviselő volt. Mosolyognom kellene, ha nem szomorítana el ez a jelenség. De elszomorító, ahogy a magukat oly hangsúlyozva konzervatívnak minősítők ismét behúzták magukat a csőbe, és bizonyítják: amit ők konzervatívnak hisznek, az a magyar glóbusz határain kívül egyszerűen csak maradiság, öncélú múltba tekintgetés. Az „alispánügyet” szemlélve nemzeti keresztényeink szervezetének számos tagja elmondhatja magáról, hogy én csak írok, de nem olvasok, mert én magyar konzervatív vagyok. Az elmúlt 15 évben sokat írtak arról, hogy Szlovákiában a pártok alpárisága mennyire kerékkötője a korszerű társadalommá válásnak. A liberálisok nem tudják eldönteni, hogy az átmenet folyamatában a ragadozó kapitalizmus hívei legyenek, vagy emberszabásúvá tegyék pártjukat. A magukat szociáldemokratának valló baloldaliakról rendre kiderül, hogy miközben bizonygatják, már hányszor megtaposták Sztálin sírját, csak azért utálják az újgazdagokat, mert nem ők lettek újgazdagok. Konzervatívjaink rámás csizmájából is ki-kitü- remlik a szalma. Úgy tűnik, Fehér Miklós megdicsőülésnek tekintette, hogy komáromi szittyáink kinevezték alispánnak.
