Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-31 / 176. szám, péntek

ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 31. Családi kör 13 A grillezés és a piknik legyen elsősorban jó szórakozás, családi együttlét, kellemes baráti találkozó Piknikek ideje nem csak a nyár Nyár van, meleg van, ne ül­jünk a szobában, terítsünk meg a szabadban! Tegyünk néhány tányért, evőeszközt, poharat, színes abroszt és szalvétát karkosarunkba, és irány a természet. BOLEMANT ÉVA Nem kell több száz kilométert utaznunk, elég a lakóhelyünkhöz legközelebb álló rétre, erdőszélre kivonulni, és máris kezdődhet egy ebéd a fák alatt, vacsora a lenyug­vó nap fényében a tábortűz mel­lett. Valahogy kinn a természetben minden falat jobban ízlik majd! Hogy mit, milyen ételt csomagol­junk a kosárba? Ki-ki ízlése sze­rint vásároljon és készítsen. Ma már akár hosszabb időre is bármit vihetünk magunkkal. A hordoz­ható hűtoboxban nyers hozzáva­lót, grillezésre előkészített húso­kat, halételt, zöldségeket szállít­hatunk. Lassan mifelénk is divattá vált a barbecue. Mit is takar ez a szó? A barbecue-t a spanyolból szár­maztatják, jelentése olyan össze­jövetel, ahol a társaság grillezés céljából a szabadban találkozik. A családi házak tulajdonosai szinte kivétel nélkül berendeznek a ház udvarán egy grillezősarkot. Erre szélmentes hely felel meg a legjobban, ahonnan a szél és a hu­zat nem viszi be egyenesen a szomszéd hálószobájába a füstöt és a hamut. A romantikusnak indult dél­utánt igen sokszor olyan hívatlan (Képarchívum) Praktikus kellék lehet egy jól felszerelhető piknikbőrönd A gyerekek örülnek neki a legjobban (A szerző felvétele) vendégek is megzavarják, akikre, illetve amelyekre a városi ember így elsőre nem is számít! A finom illatokra bizony odasereglenek az erdő-mező rovarféléi, legyei, bo­garai, hangyái és nem utolsó sor­ban a szúnyogok. Mit tegyünk ilyenkor? Vigyünk magunkkal fűszernö­vényeket, és próbáljuk meg ter­mészetes módon elriasztani apró látogatóinkat. A citrom kimon­dottan légyriasztó, de a rovarok­hoz hasonlóan a legyek nem ked­velik a bazsalikom, a menta, a ka­milla illatát sem! Azt sem díjaz­zák, ha éppen egy bodzabokor kö­zelében tanyázunk, gyűlölik ezt az illatot! Ha viszont hangyatá­madás indul ellenünk, tépjünk néhány páfrányt, és tegyük az út­jukba. Garantáltan visszavonulást fújnak, mégpedig rövid időn be­lül! És ha véget ér a nyár? A grillezés és a piknik legyen el­sősorban jó szórakozás, kellemes baráti találkozó, kikapcsolódás, ilyenkor a finoman elkészített éte­lek mellől ne hiányozzon néhány üveg igazán finom bor sem! És ne feledjük, lehet télen is piknikezni. Nincs nagyobb kaland annál, amikor a hóban tudunk tü­zet rakni és megsütni a hátizsá­kunkban cipelt sütnivalónkat. ÖTLET-TÁR Nyári időtöltés TIPPEK (Képek: Vári és Archívum) Tálalókosár Maradjunk a kertben. Ez a kosár jó szolgálatot tesz. Mindent egyszerre kivihetünk a piknikhez, és ugyanúgy a piszkos edényt, evőeszközt is könnyűszerrel elrejtjük a zsebekbe (de azt már zacskóban). A képen látható kosár vászonból készült, de bármilyen régi kosár alkalmas az átalakításra (sőt még jobb, mert tartása van). Oldalaira zsebeket var­runk az evőeszköznek, szalvétának, egyebek­nek. Kerti tálca A gyümölcsláda ügyes kerti tálcaként szolgálhat, s ha befestjük, senki meg nem mondja, mi volt előző életében. A tányérok, poha­rak biztonságosan szállíthatók rajta, (köp) Szélcsengő A divatos szélcsengőért ad­hatunk néhány százast, de fil­lérekből is kihozhatjuk - illetve kulcsokból. A fiókokban az évek során összegyűlnek a régi kulcsok, ki tudja, milyen zárat nyitottak valamikor... Kidob­hatjuk vagy hasznosíthatjuk őket, ráadásul némelyik oly szép, hogy kár volna érte... Arany- vagy ezüstzsinórt ve­szünk a méterárusnál (5-6 ko­rona métere), és erre kötjük tetszés szerinti távolságban a kulcsokat, váltogatva a kiseb­beket és nagyobbakat. Két lécet öszszeszegelünk, ezekre kötjük a kulcsos zsinórt, több szálat egymás mellé, és a folyosón olyan helyre akasztjuk, ahol a szél is éri. SZÓ MI SZÓ Hol egy spulni? BODNÁRGYULA Valamikor az iskolában én is ce­ruzával a kezemben indultam el a betűk világa felé. A kis füzetbe elő­ször ferde vonalakat kellett húzgál- nom oldalakon keresztül, aztán ilyeneket meg olyanokat, dőlt szil­vát rajzolni százszámra, hogy lehe­tőleg kanyarok, kitérők nélkül ta­lálkozzanak a stráfok, szép ívben olvadjon egybe a kezdet és a vég. Az akkor fölöttébb fölöslegesnek tetsző ujjgyakorlatok meghozták gyümölcsüket, a különböző alakza­tokból előbújtak a betűk, a betűk szavakká álltak össze, a szavak mondatokká, melyeket már tollal írhattunk. Sok idő múlván az író­gép következett, évtizedeken ke­resztül koptattam betűit, mígnem, magam sem gondoltam volna, elju­tottam a számítógépig, melyen eme jegyzetecske is születik, mi­közben reménykedem, hátha elő­gurul valahonnan egy spulni, vagy megcsörren a telefon, s valaki je­lenti azok köréből, akiknek szóltam spulniügyben, ötöt találtak a nagy­mama kidobott varrógépének fiók­jában. Komputer ide, e-mail oda, von­zódom a hagyományokhoz, az egykori közösségi, családi közeg­ben kölyökként megtapasztalt er­kölcsi és tárgyi értékekhez, me­lyek akarva-akaratlanul beépül­nek az emberbe, többé-kevésbé meghatározva világszemléletét, magatartását, életvitelét. Olykor késztetést is érzünk, hogy ezeket az értékeket átadjuk gyermeke­inknek, unokáinknak, hogy ezek­nek az értékeknek a mentén pró­báljuk meg formálni személyisé­güket, alakítani pályájukat, hogy például mindjárt az elején ismer­tessük meg velük azokat a játéko­kat, melyeket mi játszottunk vala­mikor, még ha fennforog is a ve­szély, hogy tanításaink a csípek és csipszek korában anákronizmus- nak tetszhetnek, mi pedig köny- nyen nevetség tárgyává válha­tunk. Habár mostanában én szok­tam nevetni, kínomban, látva a rengeteg fröccsöntött műanyag szemetet, melyet ma a játékipar produkál a kínai falon innen, de főleg túl, ez azonban mit sem szá­mít, az egész világ egy város, Made in China. Zömükben semmi fantázia, hiába énekel gombnyo­másra gitár, kacsa, pisilős baba, hiába ismételgeti ugyanazokat az angol szavakat mobiltelefon, ma­siniszta, elefánt, a gyerek inkább butul tőlük, mint okosodna. Ját­szani pedig egyenesen lehetetlen ezekkel a műanyag vacakokkal - mert hogyan, mit? Pláne, ha élet­koruk cirka három perc. Leány unokám, Noémi, orvosi készletet kapott. Kiemeltem az ollót, s már a tapintás alapján biztos voltam benne, még a levegőt sem viszi el, de azért hátha mégis, nyisz, nyisz, és abban a minutumban kampec, darabokra tört. A fonendoszkóp meg Noémi kezében roppant ket­té. Más. Mire Leventét megtaní­totta volna apukája, hogyan kell használni a vízipisztolyt, mely in­kább gépfegyverre hasonlított, mindenhol folyt belőle a víz, és amikor meghúzták a ravaszt, ma­gukat lőtték szembe. Lőtték? Loccsantották! Szintén Levente kapott a keresztapjától egy szép, nagy lendkerekes autóbuszt. Csak egyszer lökte meg a gyerek, igaz, mindkét kezével, ránehezkedve, azóta sem mozdul, és mégcsak megjavítani sem lehet. Hasonló­képpen rokkant a kisebb-nagyobb autók, ketyerék garmadája, me­lyek tulajdonképpen már csak a kétéves Lehelnek szereznek örö­met, egyenként dobálja le őket a szekrény polcairól. Hol egy spulni? - kérdeztem ezek után, traktort csinálok az unokáknak. Nem kell hozzá sok, cémaspulnin kívül kiselejtezett bi­cikligumi, gyertya, gyufaszál, szög vagy erősebb pálcika. A spulni „ke­rekeinek” bemetszésével együtt öt perc alatt kész az egész, és még megy is, magától, csak fel kell húz­ni, emellett strapabíró. Aki készí­tett vagy látott már hasonló trak­tort, vagy, legyünk modernek, ne­vezzük holdjárónak, hiszen a dim- bes-dombos párnán is magabizto­san halad, az tudja, miről beszélek. Csak egy a bibi - a tettig nem jutok el. Ugyanis sehol egy spulni, az a régi, fából készült. Varrónő isme­rősöm azt mondja, a pályája elején még találkozott vele, azóta nem, ugyanezt állítják cérnaszakértő háziasszonyok, vagyis hogy faspul- ni nincs többé. Műanyagból meg papírból gyártott volna, de azokkal mit kezdek. Le kell tehát monda­nom tervemről, mint ahogy már a fiam gyermekkorának idején a csúzlikészítésről, mert akkorra el­tűntek a Zetka motorbiciklik, me­lyek kerékabroncsának a gumibel­sejéből lehetett a legjobb, legerő­sebb, legtartósabb csúzlit össze­hozni. Korántsem biztos azonban, hogy csupán ezért nem találko­zunk csúzlival katonát, vadászt ját­szó fiúkkal, persze, földbe vájt lyukba színes agyaggolyókat jut­tatni igyekvő vagy bigéző (pilinckélő), vagy éppen gyeplő­nek képzelt spárgával lovacskázó gyejgkeket sem látni manapság, és csaknem teljesen kiment a divat­ból a bújócska, az ipiapacs, és az apu készítette fakardot, íjat is mintha teljesen a múlt relikviái kö­zé sodorta volna az idő. Napjaink más játékokat, szórakozási lehető­ségeket kívánnak-kínálnak. Ha úgy tetszik, más programokat. És ez így van rendjén. Vagy nem egé­szen - örök vita tárgya. Vajon fűz- hetnek-e tízéves gyereket igazi mo­biltelefonhoz everlasting (mara­dandó) élmények? Fűzhetnek. Fűzhetnek? A magamfajta mindenesetre saj­nálja, hogy sehol egy spulni, mely­ből a számítógép szomszédságá­ban traktort vagy, legyünk moder­nek, holdjárót készíthetne az uno­káinak. Meggyőződése szerint, örömükre. s

Next

/
Oldalképek
Tartalom