Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-29 / 174. szám, szerda
8 Kultúra ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 2 Elhunyt Illyés Kinga „Hosszan tartó, türelemmel és kitartó méltósággal viselt betegség után elhunyt marosvásárhelyi otthonában Illyés Kinga Széchenyi-díjas előadó- művész, Marosvásárhely díszpolgára” - írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott körlevelében Kerényi György, a Kecske- mét-Marosvásárhely Baráti Kör Egyesület elnöke. „Pályafutása meghatározó részében a marosvásárhelyi színházhoz kötődött, később tanított a Színművészeti Egyetemen is. Önálló estjeivel évtizedek óta járta Erdélyt és az anyaországot. Számosán emlékeznek például Fagyöngy című önálló lemezére, Saint-Exupéry Kis hercegének előadására vagy Márai Sándor San Gennaro vére c. művéből készült estjére. Pár éve Kecskeméten jelent meg az erdélyi magyar költészet gyöngyszemeiből válogatott Útravaló című dupla CD-je, illetve hangkazettája. Személyében az egyetemes magyar előadó-művészet egyik, már életében klasszikus csillagát veszítettük el, aki egész életét a magyar nyelv és kultúra ápolásának szentelte.” MOZI HVIEZDA: Shrek 2 (amerikai) 16,18,20 HVIEZDA-KERTMOZI: Shrek 2 (amerikai) 21 MLADOST: Régi, új, kölcsönzött és kék (dán) 18 Trója (amerikai) 20 TATRA: Harry Potter és az azkabani fogoly (amerikai) 18 Minden végzet nehéz (amerikai) 20.30 AUPARK - PALACE: Pókember 2 (amerikai) 14, 16,16.30,18.30, 19, 21, 21.40 Holnapután (amerikai) 17.10 Trója (amerikai) 20.40 Harry Potter és az azkabani fogoly (amerikai) 14.50, 15.50, 16.40,18 Holtak hajnala (amerikai) 21.10 Az 50 első randi (amerikai) 14.40,16.50,19.10, 21.50 Shrek 2 (amerikai) 15.20,17.20, 19.20,21.20 Elveszett jelentés (amerikai-japán) 19.30,21.40 Pofa be! (francia) 15.40, 17.40, 19.40, 21.30 Betörő az albérlőm (amerikai) 15.30, 17.50, 20.10 Fék nélkül: Michel Vaillant (francia) 16.10,18.20, 20.30 Szégyenfolt (amerikai) 18.40, 21.10 PÓLUS - METROPOLIS: Fék nélkül: Michel Vaillant (francia) 17.20,19.25, 21.30 Pókember 2 (amerikai) 13.05, 14.25, 15.20, 16, 16.45, 17.40, 18.20,19.05, 20, 20.40, 21.25 Shrek 2 (amerikai) 13, 15, 17, 19, 21 Harry Potter és az azkabani fogoly (amerikai) 14, 15.35, 16.35, 18.15 Betörő az albérlőm (amerikai) 15.55, 19.10 Pofa be! (francia) 13.55, 18 Trója (amerikai) 19.50 Szégyenfolt (amerikai) 13.50 TATRA: Fék nélkül: Michel Vaillant (francia) 18, 20 CAPITOL: Pókember 2 (amerikai) 18, 20.15 ÚSMEV: Pókember 2 (amerikai) 16, 18.15, 20.30 IMPULZ: Flört a fellegekben (amerikai) 17.15, 19.15 ■■■■■■I DÉL-SZLOVÁKIA SZENC - AMFITEÁTRUM: Bolero (cseh) 21 PATH - KERTMOZI: Van Heising (amerikai) 21.30 VÁGSELLYE - VMK: Gyönyörű mo- csokságok (angol) 21.30 PÁRKÁNY - DANUBIUS: Chihiro Szellemországban (japán) 18 Az árulás tollai (amerikai) 20 21 gramm (amerikai) 22 LÉVA - JUNIOR: Bolero (cseh) 18 KERTMOZI: Bolero (cseh) 21.30 ROZSNYÓ - PANORÁMA: Shrek 2 (amerikai) 17,19 PLAZA: Trója (amerikai) 13.30,16.45, 20 Az 50 első randi (amerikai) 15.30. 20.30 Halak, angolnák, egerek, mitológiai lények... Günther Grass szobrai MTI-HÍR Egy göttingeni könyvtárban retrospektív kiállítás nyílt Günther Grass szobraiból. A No- bel-díjas német írónak már többször voltak képkiállításai, szob- rászi tehetségét azonban titkolta a nagyközönség előtt. A mostani kiállításon több mint száz bronz- és agyagszobra látható. Az író ezzel tulajdonképpen visszatér a gyökerekhez, első tanult mestersége ugyanis a kőfaragás volt. Aztán a 40-es és az 50-es években beiratkozott a düsseldorfi, majd a berlini szép- művészeti iskolába, ahol elmondása szerint valóságos csatákat vívtak egymással az absztrakt és kísérleti művészet többségben lévő hívei a figuratív művészet barátaival. Ő az utóbbiakhoz tartozott, és ebben nem változott. A kiállításon halak, angolnák, egerek láthatók, de vannak mitológiai lények, táncoló pár, árháború áldozatául esett emberi test is. A szobrok bizonyítják, hogy az irodalom, a festészet, a szobrászat egységes egészet alkotnak a grassi életműben. A szobrászkodás és a rajzolás eszköz az írás formálására, ugyanakkor önkifejezés is. „Amikor regényt írok, sokszor használom a rajzaimat is. Ezek a vázlatok aztán önálló életre kelhetnek nagyobb formátumokban. A különböző kifejezési formák egybefonódnak” - magyarázta Grass. A kiállításon még kéziratplasztikák is láthatók. A 80-as évek elején, mielőtt egyetlen sort is papírra vetett volna A patkánynőből, agyagtáblákra kezdte el írni a regényt, és ezeket a táblákat később kiégette. Mintegy harminc ilyen szobra született. Arra a kérdésre, mit tenne, ha egy gonosz tündér megparancsolná, hogy a három művészet közül válasszon ki kettőt, és pusztítsa el azokat, Grass így válaszolt: „A tündért pusztítanám el, vagy megpróbálnám meghódítani.” Holnap ünnepi rendezvénnyel fejeződik be a somorjai At Home Galleryben alkotó képzőművészek kiállítása A világ bennünk, mi a világban „Azt gondolom, a világon csak kis ügyek vannak. Ezek válnak majd egyszer közös, nagy üggyé” Kulka János az ipolysági zsinagógában FORGÁCS MIKLÓS A hajdan neológ és Status Quo közösségeket befogadó kis ipolysági zsinagóga szombaton megtelt műélvezőkkel és emlékezőkkel. A hosszú bevezetők nem mindig tesznek jót egy rendezvénynek, ebben az esetben azonban kifejezetten szolgálták az est közvetlenségét. A fellépő művészt Makovínyi Pál, a rendezvény egyik szervezője mutatta be. A házigazda Huncík Péter pedig elmondta, mennyire magától értetődőnek tartotta Kulka a meghívást, majd mozgósító beszédet intézett a több mint száz jelenlevőhöz, felszólítva őket, legyenek végre „sági polgárok”, kezdjenek „ságiasan” viselkedni és cselekedni. Kulka Jánost Huncík a „város másodszülöttjeként” hívta színpadra. Kulka szerint is Ipolyság a kulcsszó. Ő egyébként úgy gondolja, a világon csak kis ügyek vannak, s ezek válnak majd egyszer közös, nagy üggyé. Ilyen kis ügy ennek a zsinagógának a helyreállítása is. „Nem tartom magam nagy dolgokra hivatottnak, az a feladatom, hogy magam körül rakjak rendet.” Az estről, amelyet nosztalgikus, melankolikus hangulat uralt, csak annyit mondott: „olyan dalokat fogok énekeim, amelyeket szeretek.” Mégis szinte monodrámává álltak össze a különböző zeneszámok. Olyan szerzők és előadók dalai hangzottak el, mint Gilbert Be- caud, Aznavour, Dés László, Presser Gábor, Pavel Danek és Malek Miklós. A szövegekben leggyakrabban a kapcsolatok és a boldogság törékenysége, a valóságtól való menekülés, a jelennel szembeni elégedetlenség tükröződött. Kulka János előadásmódjára talán a szemérmes magamutogatás a legjobb kifejezés. Visszafojtott szenvedély- lyel, a belefeledkezés művészetével, ha kellett, perzselőn, ha kellett, hűvösen szólaltatta meg a filmdalokat, musical-betéteket, sanzonokat, az átvett és a testre- szabott, neki írt dalokat. Kulkának egyszerre adatott meg a remek beleérző képesség s a különböző dalokat a maga képére formáló egyéniség. Ha arra volt szükség, a mikrofon mögé bújva eszköztelenül „nézett sokáig a felkelő nap felé”, vagy mesélt arról, hogy mi történik akkor, amikor az embernek nem marad senkije és semmije, vagy megpróbálta megállítani az időt, hogy szerelme ne menjen el. Ha arra volt szükség, mikrofonnal a kezében fürkészte a tekinteteket, s bizonyította, hogy a dal a közhelyek felizzításának lenyűgöző művészete, ha tehetséggel művelik. Énekelt róla, ki élete értelme, róla, kiről csak egy fénykép maradt, mert „minden mást eltéptél”. Ha kellett, karmestermozdulatokkal, süketnéma jelbeszéddel egészítette ki a dalokat. A zsinagóga csupasz bel(Dömötör Ede felvétele) seje nem rejtette el a nézőket sem egymás, sem az előadó elől, valóban egy térben voltunk - Kulka is hallgatott minket. Odafigyelt, és megelevenedett a város. Borzongató találkozása volt ez halvány múltnak és bizonytalan jelennek, az elvágyódás szomorú szépsége kötött össze minket. Egy pillanatra visszakapta jelentését az elcsépelt és kizsigerelt „közösség” szó. Kulka János elárulta: félt, hogy „elbőgi magát”, ezért csak most a végén mondja el, hogy koncertjét édesapja, Kulka Frigyes emlékének ajánlja. Ráadásként éppen ezért egy Szép Ernő verset énekelt el. „Úgy sajnálom az embereket, mert élnek”, „tétovább vagyok az elveszett gyereknél”. A vastapsot követően Huncík Péter elmondta, nincs szebb, mint fanyar sanzonok és egy nyári est találkozása, és megígértette a színésszel, hogy második lemezének előbemuta- tója itt lesz a zsinagógában. Kulka János a koncert után egy hajnalig nyúló fogadáson beszélgethetett azokkal, akik még ismerték édesapját, s szívesen elevenítették fel „Kulka Frici” alakját és a régi Ipolyság hangulatát. A hely a somorjai zsinagóga, a személy pedig a francia Jacqueline Gueux, aki jelenleg két művészkollégájával, a lüle-i Laurence Medo- rival és a német Michael Wittasek- kel lassan két hete dolgozik az At Home Gallery rezidenciális programjának keretében. Elkísérte őket Jacqueline félje, Gilles Foumet is, aki a Cent lieux d’art (A művészet száz helye) elnevezésű képzőművészeti társaság igazgatója. Ez a somoijai alkotótábor a francia társulás „határon túli” nyári programja. A művészek az ideutazásuk előtt ugyan videóról és fényképekről megismerkedtek a zsinagóga épületével, hogy felkészüljenek az alkotómunkára, de amint azt Michael megjegyezte, „élőben” egészen más: megnyugtató a légköre, és harmonikusak az arányai. Ebbe a környezetbe hozta Jacqueline a szövegeit, minden napra egyet, hat nyelven. A szövegek egy része nagy valószínűséggel már Somoiján született, mivel munkáiban aktív szerepet játszik a konkrét hely is, ahol készülnek. Szövegeit - perfor- mance-szal, fotókkal, videovetítés- sel illusztrálva - egyfajta katalizátorként használja: provokálni szeremé a látogatókat arra, hogy asz- szociációkat indítsanak el bennük a látottak, olvasottak. Az abrosz hangja például tánc-performance segítségével szólalt meg: a táncosok mindegyike kapott egy walk- mant, és a megszólaló zenére (amelyet a közönség nem hallhatott) táncoltak. A performance-t videokamerával rögzítették, akárJacqueline Gueux, Laurence Medori, Gilles Foumet és Michael Wittasek (Somogyi Tibor felvétele) csak Laurence Medori „közös sétáját”. Ez utóbbi kiindulópontjai azok a „furcsa alakzatok” voltak, amelyeket a fiatal képzőművész a zsinagóga által ihletve, annak padlózatára rajzolt. Az önkéntes sétálók nem voltak ugyan túl sokan, ám mégis jó néhány embert megállásra késztettek a városban. Laurence, akit jelenleg főként az idő folyamatának és benne a mozgásnak az ábrázolási lehetőségei foglalkoztatnak, elmondta: „Nem akartam befolyásolni a sétálókat, azt, hogy merre menjenek. Érdekes volt megfigyelni, ki hogyan találja meg a számára legmegfelelőbb utat.” Michael Wittasek valósághű fotóit állította ki a zsinagógában. „Engem nem az érdekel, hogy mit örökíthet meg egy fénykép, mert az tulajdonképpen illúzió, nem több, mint egy darab papír. Úgy is mondhatnám, hogy a képek hazudnak. Maga a fényképezés mint olyan érdekel. Valósághű fotókat szeretnék készíteni. Ezért is fotózok olyan fotópapírokat, amelyek látszólag üresek. Előtte azonban persze mechanikus eljárással kicsit változtatok a felületükön. Itt a zsinagógában nagyon érdekes, játékos összhatás alakult ki a lépcső és a ráhelyezett fotográfia között, mert figuraszerű gyűrődés alakult ki. Nagyon érdekes megfigyelni, hogyan változik a fotográfia a különböző napszakokban. Szerintem reggel a legszebb, amikor a napfény a zsinagóga ajtaján szűrődik be, aztán fokozatosan felkúszik a lépcsőn. A fotográfiám egyébként Laurence rajzaival is egyfajta kontaktust teremt.” Michael háromdimenziós objektté alakított fotográfiái is ott állnak a zsinagógában, ám a térhatás ellenére akadályokba ütközünk, a fotóba „nem léphetünk be”. A külföldi művészeken kívül két tehetséges hazai fiatal is lehetőséget kapott a Művészetek Házában. Mayer Éva, aki Budapesten képgrafikát tanul, aktív installációt készített. Elárulta, hogy a négyzet mint geometriai idom nagyon rokonszenves számára, ezért ez lett munkájának fő motívuma: a koc ka mint élettér és a benne élő em bér. Matrka Simon animáció szakos egyetemista Pozsonyban, ám nemcsak animációt készített, hanem - szakjától kicsit elkalandozva - tanulságos „üveges-tojásos” installációt is. Michael Wittasek nagyon jó dolognak tartja, hogy egy kisvárosban, mint amilyen Somoija, olyan galéria működik, amely napjaink művészetének ad teret. Elárulta: Németországban sem könnyű becsábítani a látogatókat a kortárs kiállításokra. Túl bonyolultnak, összetettnek tartják. „Pedig egyáltalán nem az” - állítja Michael. Talán csak azt kellene elfogadnunk, hogy a mai képzőművészek elsősorban nem „a szép passzív szemlélőiként” vájják a közönséget. Inkább impulzusokat akarnak adni. El akarnak gondolkoztatni, amint azt Jacqueline is hangsúlyozta a szövegeivel. Hogy jobban megismerjük magunkat a világban és a világot magunkban. „A föld kerek, de a világ lapos. Csak azt akartam mondani: hello. Dobd a fölgolyót az égbe. Az abrosz hangja. A düh okai. Elérhetetlen marhahús. Dörzsöld fel a padlót, tisztítsd meg az emlékezeted.” Hogy mi köti össze ezeket a szokatlan szókapcsolatokat? Egy hely és egy személy. MISLAY EDIT
