Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)
2004-07-03 / 153. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 3. RÖVIDEN A BMG még mindig a reklámját árulja Pozsony. A csődbe ment BMG Invest pénzügyi szolgáltató máig képtelen volt megválni a TA3 hírcsatornán megrendelt reklámidejétől. A több ezer szlovák háztartás pénzét elúsztató társaság korábban négy évre előre biztosította magának a reklámidőt, amiért összesen 147 millió koronát fizetett. Mivel csődjéig ennek csak a felét használta fel, a fennmaradó reklámidőt a csődbiztos a közeli napokban már az ötödik körben próbálja meg értékesíteni. (TASR) Földfelvásárlás, stratégiaváltással Zsolna. A koreai Hyundai/Kia autógyár építéséhez szükséges földek felvásárlását végző Zilina Invest Kft. megpróbálja felgyorsítani a vásárlást. A társaság ezentúl nemcsak az egész parcellákat hajlandó megvenni, hanem külön-külön tárgyalnak a parcellák résztulajdonosaival is. A felvásárlás egyik legnagyobb akadályának ugyanis az számít, hogy a pár négyzetméteres parcellákon sokszor több százan osztoznak. A Zilina Investnek eddig a Hyundai Mobilnak szánt 64 hektáros terület 60, a Kia Motorsnak szánt 160 hektáros területnek pedig csak a 35 százalékát sikerült megvennie az eredeti tulajdonosoktól. (TASR) Kevesebben utaznak vonattal Pozsony. A jegyáremelések miatt kevesebben utaznak vonattal, a vasút nem várt ekkora visszaesést. A Szlovák Vasúttársaság tavaly 4,8 milliárd koronás veszteséget könyvelt el, amihez a cég szóvivője, Milos Cikovsky szerint hozzájárult a személy- és teherforgalomból származó bevételek csökkenése is. A személyforgalomban 350 millió koronával alacsonyabb bevételeik voltak, mint azt eredetileg tervezték, míg a teherforgalomban a kiesés elérte a 819 millió koronát. (TASR) Betétkönyves csalást elkövető rendőr Nyitra. Csalással gyanúsítanak két férfit, akik még tavaly júniusban készpénzt vettek fel egyikük bátyjának betétkönyvéről. Az elkövetők hamisították az illető aláírását, és személyazonosságija felmutatásával - a két testvér közti hasonlósággal megtévesztve a banki alkalmazottat - 355 ezer koronát vettek ki. A fiatalabb gyanúsítottnak a rendőrség munkatársaként közelebbi hozzáférése volt a hivatalos okmányokhoz, tájékoztatott Renáta Cuháková nyitrai kerületi rendőrségi szóvivő. A gyanúsítottak egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatok, (ú) Erőteljesen lefaragott árak az üzletláncoknál Nyári árleszállítások ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A legnagyobb kiskereskedelmi üzletláncok alig várták meg a vakáció kezdetét, máris jelentős nyári árkedvezményekkel csalogatják a vevőket. Ez különösen a ruhaneműt, kerti bútorokat, sportcikkeket és egyes esetekben a műszaki berendezéseket vásárlókat örvendeztetheti meg. A mintegy 2-3 héten át tartó akciók során a 60-70 százalékos árkedvezmények sem ritkák. A nyári áresővel a Nyugat-Euró- pában már régen bevált irányzatot követjük, amelynek során az üzlethálózatok többnyire sikerrel szabadulnak meg tavalyi készleteiktől, a rövid életciklusú, vagy csak a pillanatnyi divatot követő termékeiktől. Konkrétan a Tesco 30-50 százalékkal olcsóbban kínálja a nyári ruhaneműt, a Hyper- nova a textiltermékek, kerti bútorok árát mérsékelte közel 50 százalékkal, a Metro a textil- és sportcikkek esetében akár 70 százalékos árengedményig is elmegy, a Kaufland ugyancsak a nyári ruházat kategóriájában faragta le látványosan (70 százalékot is elérőén) az árakat, végezetül a Carrefour most kezdi el közelebbről nem részletezett készletei 30- 70 százalékos leárazását. (P, ú) Csáky Pál Ivan Gasparovicnál. Az államfő és a kormány alelnöke megegyezett, hogy ezentúl szigorúbb elbírálás előzi meg az állami kitüntetések odaítélését. (TASR-felvétel) Mindkét érintett megfellebbezi az MKP járási etikai bizottságának döntését Fehér: Nincs ok, amiért kizárhatnak bennünket Komárom. Az MKP öttagú járási etikai bizottsága csütörtökön 3:2 arányban úgy döntött, a komáromi városi alapszervezetnek Fehér Miklós és Král’ Katalin pártból való kizárására tett indítványát jóváhagyja, és a két személyt kizárja a pártból. V. KRASZNICA MELITTA „Természetesen megfellebbezem a döntést, hiszen nincs olyan, a párt alapszabályzatába foglalt minősített ok, ami indokolná kizárásunkat - nyilatkozta lapunknak Fehér Miklós. - A meghallgatáson kértem a bizottság tagjait és a beterjesztőket is, jelöljenek meg ilyen minősített okot, hogy érdemben tudjak rá válaszolni, ám ők erre nem voltak hajlandóak. Ehelyett a kórházban kialakult viszonyokra utaltak, pedig a kórházban hozott valamennyi megszorító intézkedés a Nyitra megyei közgyűlés jóváhagyásával, sőt határozati javaslata alapján történik. Véleményem szerint az etikai bizottság néhány tagján keresztül próbálnak eltávolítani a politikából.” Fehér szerint nem volt véletlen a döntés meghozatalának időpontja sem, hiszen másnap, azaz tegnap délután ülésezett az MKP Nyitrai Kerületi Tanácsa. Az etikai bizottság első, vagyis keddi ülése után annak elnöke, Czíria Attila korábban úgy tájékoztatta lapunkat, hogy várhatóan egy-két hét múlva ülnek össze ismét, mivel néhány dolgot még tisztázni kell, és az érintett felektől elkérnek bizonyos dokumentumokat. Csütörtökön - azaz két nap múlva - viszont már azt állította, minden szükséges anyag a rendelkezésükre áll. Szerettük volna megkérdezni a másik érintettet, Kral’ Katalint is, de ő - titkárnőjének tájékoztatása szerint-július 13-áig szabadságát tölti. így nem vehetett részt sem a keddi, sem a csütörtöki etikai bizottsági ülésen. Fehér Miklós szerint Král’ Katalin is fellebbez. így az ügy minden bizonnyal az MKP országos etikai bizottsága, majd az Országos Tanács elé kerül. Bő három százalék Karácsonyra nyugdíjemelés Pozsony. Decembertől várhatóan 3,4 százalékkal emelkednek a nyugdíjak, ennyit javasol a munka-, szociális és családügyi minisztérium. A nyugdíjak idén egyszer már nőttek: február elsejétől 4 százalékos emelés lépett életbe. A szociális biztosításról szóló törvény szerint a nyugdíjakat minden év július 1-jétől kellene valorizálni, azonban tekintettel az év eleji ár- és áfaemelésre, a parlament átmeneti időre módosította a jogszabályt, ezért emelkedtek már februártól a járadékok. Tavaly az infláció 8,5 százalékos volt, a bérek 6,3 százalékkal emelkedtek, ezért a törvény szerint idén 7,4 százalékos nyugdíjemelés indokolt. A februári 4 százalékos valorizáció, kiegészítve a decembertől életbe lépő 3,4 százalékkal, megfelel a törvény által megszabott mértéknek, (lpj) Fél évig a teljes bérköltség akár 55 százalékát is megkaphatja a vállalkozó Magasabb támogatást kapnak a tartósan munkanélküli személyt alkalmazók ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A munkaadók magasabb állami támogatást kaphatnak július 15-től, ha hosszabb ideje munka nélkül lévőket alkalmaznak. A munka-, szociális és családügyi minisztérium javaslata szerint a legelmaradottabb régiókban az eddiginél mintegy 65 százalékkal magasabb összeg jár, ha olyan személynek adnak munkát, aki több mint egy éve munkanélküli. Ott, ahol az egy főre jutó nemzeti össztermék nem éri el az uniós átlag 75 százalékát - vagyis a főváros kivételével mindenhol -, és a munkanélküliség magasabb az országos átlagnál, a munkaadók az első hat hónapban az új alkalmazott bérezésével összefüggő kiadásaik 55 százalékát állami támogatásból fedezhetik. A következő évben a bér 26 százalékát igényelhetik az államtól. Ott, ahol a munka- nélküliség alacsonyabb az országos átlagnál, az első hat hónapban a teljes bérköltség 42, a következő kilenc hónapban pedig 26 százalékát fedezi az állam. A pozsonyi régióban a munkaadók a hosszabb ideje munkanélküli személy alkalmazásáért a bér- teher 26 százalékát kérvényezhetik. A szaktárca az ezzel kapcsolatos kiadásokat az állami költségvetésből és az Európai Szociális Alapból akarja fedezni, (lpj) Foglalkoztatási támogatás Terület Összeg Növekedés Pozsony megye 33 340 korona 33% Az országosnál alacsonyabb 51 931 korona 56% munkanélküliségű járások Az országosnál magasabb munkanélküliségű járások 68 600 korona 65% Egy alkalmazottra jutó összeg az egyes régiókban Többet költhetnek kampányra és több állami támogatást kapnak egy-egy mandátum után Új törvény készül a pártok finanszírozásáról ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Szigorítani kell a politikai pártok finanszírozásáról szóló törvényt, az Európai Tanács javaslatára. A törvényjavaslat két részből áll: egyrészt módosítja a pártalapítás és -beszüntetés szabályait, másrészt a pártok finanszírozásának módját pontosítja, és szankciókat szab meg. „Egy párt megalakulásához eddig ezer támogató aláírás is elegendő volt. Ezt a számot tízezerre emeltük, ezentúl a bejegyzéssel összefüggő kezelési költséget is kell fizetni, ami 20 000 korona. Ezenkívül be kell mutatni a párt tagjainak a hatósági erkölcsi bizonyítványát, továbbá kötelező a kettős könyvelés” - összegezte Vladimír Palkó belügyminiszter a legfontosabb változásokat. A belügyi tárcának tizenöt napon belül kell majd regisztrálnia a pártot, a parlamentben még módosulhatnak a javaslat egyes részei. A választási kampányra a jelenleg engedélyezett 12 millió helyett akár 25 milliót költhetnek majd a politikai erők, áfával. „Ami a pártok finanszírozását illeti, a tagsági díj nem lépheti túl a 80 000 koronát személyenként. Kaphatnak adományokat, azonban az ötezer koronától nagyobb ajándékról szerződést kell kötni. A százezernél nagyobb összegnél már hitelesített szerződésre lesz szükség. Ha nem tartják be a feltételeket, a kapott ajándék kétszeresének megfelelő összeggel büntethetjük meg őket” - tájékoztatott a belügyminiszter. Amelyek bejutnak a parlamentbe, egy-egy mandátum után járó állami támogatásként már nem 500 ezer koronát kapnak, hanem a mindenkori átlagbér negyvenszeresét tehetik zsebre. Viszont amely pártnak húsznál több képviselője lesz, húsz felett már csak feleannyi pénzre jogosult. Palkó elismerte: ez a törvény sem tökéletes, de jobb a semminél, és nem hiszi, hogy a pártok negatívan fogadják a javaslatot, (dp) Egymásra mutogatnak a kereskedők és az élelmiszergyártók; természetesen pénzről van szó Nem csak a vaj, a tejföl is hiánycikk lesz? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A boltokban kialakult vajhiány miatt kénytelenek tárgyalni a hazai üzlethálózatok és a tejfeldolgozók. A gyártók - a világpiaci keresletet kihasználva - úgy döntöttek, ellenállnak az üzletláncok árleszorító politikájának, és portékájukat a 35-40 százalékkal többet kínáló külföldi felvásárlónak adják el. A tejfeldolgozók egykét hónapja még eladhatatlannak tűnő vajhegyei gyorsan eltűntek. Ez a kereskedőket olyannyira váratlanul érte, hogy sok helyen immár a pultokról is eltűnt a valódi teavaj. Sőt egyesek szerint hamarosan a tejföl és a tejszín, valamint a belőle készült termékek is eltűnhetnek a vevőket akciós árakkal csalogató boltokból. A tejfeldolgozók váltig hajtogatják: alapvetően a hazai vásárlókat akarják termékeikkel ellátni, nem az export a céljuk, ám csak akkor tudnak szállítani a hazai boltokba, ha az átvételi árak legalább az önköltséget fedezik. Márpedig az üzletláncok - Valéria Göczeová, a lévai Levmilk igazgatója, a tejfeldolgozók szövetségének alelnöke szerint - gyakran 15-20 százalékkal a termelési ár alatti szintet akarják rájuk erőltetni. Több üzletlánc árubeszerzője megerősítette, hogy a tejfeldolgozók a vaj esetében 25-30 százalékos áremelést javasolnak. Ez azonban nem feltétlenül kell(ene), hogy a kereskedelmi árakban is arányosan megmutatkozzon - figyelmeztetnek a szakértők, rámutatva a kereskedelmi árrés csökkentésének lehetőségére. Tehát az üzletláncok haszna lenne kisebb. A boltok ugyan üzleti titoknak tartják az árrés nagyságát, ugyanakkor a közelmúltban a könnyen raktározható és helyes tárolás esetén nem romló árunak minősülő cukor esetében kiderült: az akár az ár 15 százaléka is lehet. „Ez túlontúl nagy árrés” - véli Ivan Kardos, a cukorgyártók szövetségének vezetője. Nem zárta ki, hogy a romlandó portékák esetében az árrés még magasabb. Az átmeneti vajhiány a szakértők szerint néhány héten belül megoldódik. Egyes becslések alapján hamarosan megjelennek a piacon az alacsonyabb tejzsírtartalmú teavaj (utánzat) ok. Rastislav Gri- ling, a Sole Slovakia tejfeldolgozó csoport kereskedelmi igazgatója úgy tudja, a hazaihoz hasonló helyzet alakult ki például Csehországban és Lengyelországban is. (gyor) Viszik a tejet is Ám nemcsak a vaj, hanem a nyers tej iránt is jelentős a külföldi kereslet. A magyar és cseh tejfelvásárlók ostromolják a dél-szlovákiai tejtermelőket a hazainál magasabb árat kínálva. A pozsonyi Rajo a helyzetre reagálva a jövő héten akar egyeztetni az őstermelőkkel. Lapunk értesülései szerint a legnagyobb hazai feldolgozó már hajlik a felvásárlási ár emelésére is.