Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-23 / 169. szám, csütörtök

2 Közélet ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 23. RÖVIDEN Munkaadók: nem kell minimálbér Pozsony. A nemrégiben alakult Munkaadók Országos Uniója (RÚZ) szerint a jövőben el kellene törölni a minimálbért. A mun­kaügyi minisztérium által javasolt megemelt, 6500 koronás mi­nimálbér a szervezet szerint a gazdaság teljesítőképességének határán mozog, vagyis ennél magasabb összeg már számos cég működését veszélyeztetné. A RÚZ úgy látja, a jelentős regionális bérkülönbségek szintén gondot okozhatnak, ugyanis míg a Po­zsonyi kerületben a minimálbér az átlagfizetés 32,4 százalékát teszi ki, addig az Eperjesi kerületben ez a mutató már 54,2 szá­zalék. A munkaadók uniója tegnap első ízben tárgyalt a szak- szervezetekkel (KOZ), s megegyeztek abban, hogy a tárgyalások­nak lesz folytatása, (ú) Ma elbúcsúzik a Novy den Pozsony. Szerkesztőségi információk szerint ma jelenik meg utoljára a Novy den című napilap. A májusi közvélemény-kutatá­sok alapján két százalék körül mozgott a lap olvasottsága. A Novy den hat éve működött: az első kiadás 1999. december 1-jén látott napvilágot. Dusán Kernyt 2000 áprilisa óta Hana Pravdová váltot­ta a főszerkesztői székben. így a Republika után már a második napilapját veszíti el Vladimír Meciar és a HZDS, valamint a szélső­séges nacionalisták tábora. (TASR) Támogatja az SNS Palkót és Lipsicet Pozsony. A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) teljes mértékben egyet­ért Vladimír Palkó belügyminiszter és Daniel Lipsic igazságügyi miniszter véleményével, akik Brüsszelben felszólaltak az azonos neműek partnerkapcsolatát elfogadó közös európai törvényterve­zet ellen. Anna Malíková pártelnök nem szeretné, ha Szlovákia be­sorakozna a Hollandiához és Belgiumhoz hasonló országok közé; szerinte a homoszexuális kapcsolatok legalizálása a hagyományos családmodell elleni forradalmat is előidézheti. (TASR) Hatékony a HZDS és az MKP Pozsony. Megközelítőleg 18 millió koronát áldoztak együttesen a parlamenti pártok az európai parlamenti választások előtti kam­pányra. A szerzett voksok tekintetében a leghatékonyabban a De­mokratikus Szlovákiáért Mozgalom (szavazatonként 1 korona) és a Magyar Koalíció Pártja (szavazatonként 7 korona 50 fillér) hasz­nálta fel anyagi forrásait. A legsikertelenebb és legköltségesebb kampányt az Új Polgári Szövetség (voksonként 153 korona) tud­hatja magáénak. (TASR) Prága folyamatosan halasztja a döntést Prága. A cseh szenátus tegnapi ülése után ismét úgy tűnik, elha­lasztják a cseh-szlovák határszerződésről szóló módosítást. A ha­társzakaszokon uralkodó állapotok szigorítását célzó javaslatról korábban már tárgyaltak a képviselőházban, ám kevés sikerrel: jú­niusban ott is elhalasztották. Az ellenzéki képviselők által felho­zott érv, hogy a tervezet a cseh és szlovák állampolgárok érdekei ellen szól. (TASR) Már merítünk a strukturális alapból Pozsony. Az építésügyi és régiófejlesztési minisztérium tegnap aláírta az első három támogatási szerződést, melyek az Európai Unió strukturális alapjaiból merített összegekről szólnak. A pályá­zók közül az első kedvezményezettek az Eperjesi, a Kassai és a Zsolnai kerületekben található egészségügyi intézmények felújítá­sát érintő projektek. (SITA) Meghalt egy két hónapos kisfiú Nagyszombat. Meghalt az a két hónapos Dőlné Lovcicéből származó kisfiú, akihez tegnap éjjel nem érkezett meg időben a ki­hívott mentőautó. Egy kislány telefonon kért a késői órában segít­séget a negyvenfokos lázban fekvő, keservesen síró testvérének, de az ügyeletes nővér a gyermekorvoshoz irányította őt. A mentő csak néhány órás késéssel érkezett a helyszínre. A nagyszombati egyetemi kórház igazgatónője kötelességmulasztás vétségével el­bocsátotta állásából a nővért; halált okozó testi sértés miatt pedig eljárás indul ellene. (TASR) Ukrajnába és Fehéroroszországba juttatunk pénzt Fejlődők támogatása Bárdos Gyula szerint a Smer elnökének újabb kirohanását valószínűleg a hőség okozhatta Robert Fico ismét csak riogat ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Pozsony. A fehéroroszországi és ukrajnai polgári társadalmak támogatását célozzák azok a pro­jektek, amelyeket szerdán hagyott jóvá a Bizalmi Alap (Trust Fund). A fejlődő országok segítésére el­különített évi 160 millió koroná­ból csaknem 10 milliót szán a kor­mány két program keretében Fehéroroszországnak, négy prog­ram pedig Ukrajnára irányul. Mindkét ország fontos választá­sok előtt áll, ezért is esett rájuk a választás. Berényi József külügyi államtitkár nagy jelentőséget tu­lajdonít a volt szovjet tagállamok gazdasági felzárkózásának, és meggyőződése: a demokratizá- ciós változásokat nemcsak politi­kailag és erkölcsileg, hanem anya­gilag is elő kell mozdítani. A jutta­tás nem közvetlenül jut el a célországba; olyan szlovákiai in­tézmények pályáznak rá, ame­lyeknek odaát testvércégük van. Nem elhanyagolható tényező, hogy a támogatással a kelet-szlo­vákiai régió is fejlődik, oldódik el­szigeteltsége - mondta el az ál­lamtitkár. (ak) Pozsony. A földművelésügyi minisztérium cáfolja, hogy bármilyen együttműködés is lenne közte és a Fidesz között, ahogyan azt Robert Fico, a Smer elnöke állítja. ÖSSZEFOGLALÓNK A szlovák párt szerint a Fidesz ta­nácsadó-szolgálata, amely magyar állampolgárok földvisszaigénylését hivatott segíteni, elsősorban csak politikai célokat szolgál, magyar ál­lampolgárok ugyanis a szlovák jog­szabályok szerint nem igényelhet­nek vissza földet. Ezzel egyetért a földművelésügyi minisztérium is. A restitúciós törvény alapján csak olyan szlovák állampolgárok igé­nyelhetnek vissza földet, akik állan­dó lakhellyel rendelkeznek Szlová­ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Össztüzet zúdított a Magyar Koalíció Pártjára (MKP) a Smer, a Szlovák Nemzeti Párt Anna Malíková féle szárnya, a HZDS és a HZD Bauer Edit strasbourgi kije­lentése miatt. Az MKP európai par­lamenti képviselője az EP-ben kifo- gásolta, hogy a szlovák törvényho­zásban nem lehet a kisebbségek anyanyelvén felszólalni. Robert Fico (Smer) szerint a Szlovák Köztársaság nem azért jött létre, hogy az MKP képviselői ma­gyarul szónokolhassanak a parla­mentben. Minden magyar képvise­lőnek kötelessége a szlovák nyelv tökéletes elsajátítása, a lojalitás az Pozsony. Több milliós adócsa­lással gyanúsított bűnbandát leple­zett le a rendőrség Közép- és Kelet- Szlovákiában. A 14 gyanúsított kö­zül tizenkettőt már őrizetbe vettek. Vladimír Palkó belügyminiszter szerint 11 személyt, köztük egy nőt, bűnbanda szervezésével és adócsalással gyanúsítanak. A ma­radék három letartóztatottat adó­iadban” - tájékoztatta lapunkat Czajlik Katalin, a tárca szóvivője. Más kérdés a nevesítetlen földek ügye. „Itt ismeretlen tulajdonosú földekről van szó, a legtöbb esetben a telekkönyvben hiányos adatok vannak feltüntetve, mondjuk egy évszám és egy név, de nem tudjuk, hogy az illető él-e még, kik a jogos örökösei, ha vannak, hol élnek. Ám ezek olyan földek, amelyek soha nem lettek elkobozva, tehát feltéte­lezhető, hogy van tulajdonosuk. Eb­ben az esetben nem lényeges, hogy milyen állampolgárságú az illető, tehát akár külföldi állampolgárok is hozzá tudnak jutni, ha megfelelő iratokkal igazolják tulajdonjogu­kat” - állítja a szóvivő. Fico szerint ezt tudja a Fidesz is - köszönhetően a Magyar Koalíció Pártjával (MKP) ápolt jó kapcsolatainak -, ez is azt bizonyítja, hogy célja nem az egy­államhoz és az államnyelvhez - ál­lítja a Smer elnöke. Malíková tuda­tos provokációról, Szlovákia és a szlovákság durva megsértéséről beszél, és figyelmezteti Szlovákiát és Európát a magyar sovinizmus veszélyeire. A HZDS újra támadja Ivan Gasparovicot is Bauer kijelen­tésével kapcsolatban, utalva az ál­lamfői eskü szövegének elmondá­sakor vétett hibára. A köztársasági elnök és Bugár Béla előre egyeztet­te lépéseit - állítja Ján Kovarcík, a HZDS alelnöke. Szerinte ezt bizo­nyítja az is, hogy Gasparovic a nemzetiség szót nemzeti kisebb­ségre „módosította”, figyelembe véve ezzel az MKP elnökének véle­ményét. csalással gyanúsítják. Az illegális fakereskedéssel történő csalásra egyébként Simon Zsolt földműve­lési miniszter már régen figyelmez­tette a hatóságokat. A gyanúsítottak között kilenc magánvállalkozó, egy bírósági vég­rehajtó, egy pedig az oktatási mi­nisztérium besztercebányai irodá­jának munkatársa volt. Palkó el­mondása szerint a magánvállalko­zók nagyobb közép- és kelet-szlo­szerű emberek segítése, hanem a Benes-dekrétumok megkérdőjele­zése. „Az 1945 után elkobzott föl­dek a szlovák állam tulajdonát ké­pezik, csak ő döntheti el, mihez kezd vele” - mondta Fico. Szerinte a Fidesz végzi el a piszkos munkát az MKP helyett, melynek így nem kell hirdetnie a Nagy-Magyarország eszméjét, a Fidesz ezt elvégzi he­lyette. Fico szerint az MKP-nak el kellene határolódnia a Fidesz prak­tikáitól. „Személyesen Bugár Bélá­nak kellene kijelentenie, hogy sem­mi köze a Fidesz tevékenységhez, és hogy sosem fogják újra megnyitni a Benes-dekrétumok kérdését - mondta Fico. Bárdos Gyula (MKP) nem csodálkozik Fico kijelentésem. „Ismerve korábbi pályafutását, ha­sonló igényekkel lépett fel az SDE politikusaként 1998-ban is, amikor meg akarta szabni, hogy mit csinál­Jozef Grapa, a HZD megbízott elnöke felszólította az MKP képvi­selőit, hogy utasítsák el Bauer Edit kijelentését. „Egyben felszólítjuk az MKP-t, nyilvánosan mondjanak vé­leményt a Benes-dekrétumokról” - nyilatkozta Grapa. Véleménye sze­rint az MKP egy nacionalista párt, és Bauer Edit kijelentései azt bizo­nyítják, hogy az MKP-n belül a radi­kális képviselők kerülnek előtérbe. Bárdos Gyula (MKP) szerint a párt egyetért Bauer Edit a Stras- bourgban elhangzott kijelentésével, és a házszabály őszi tárgyalása so­rán olyan értelmű módosítást ter­jesztenek be, hogy a szlovák parla­mentben is lehessen a kisebbségek nyelvén beszélni, (lpj, dem, s, t) vákiai vállalkozói hálózat ügyvivői voltak. A csalásban összesen 31 cég vett részt. Székhelyük volt Po­zsonyban, Besztercebányában, Lo­soncon és más városokban. Az akcióban részt vett 237 rend­őr 60 számítógépet, több számlát, iratot és aktát, egymillió szlovák és 400 ezer cseh koronát foglalt le. Anton Kulich rendőrfőkapitány szerint még nem tudják pontosan, mennyi az anyagi kár. (ú) jón és mit ne csináljon az MKP, ha a kormány tagja akar lenni” - mond­ta lapunknak az MKP frakcióveze­tője. - Most csökken pártja népsze­rűsége, részben ez, részben pedig az uborkaszezon és talán a nagy hő­ség az oka, hogy elővette ezt a té­mát, és újra a magyar kártyát pró­bálja megjátszani.” Bárdos szerint szomorú, hogy a hosszú ideje leg­népszerűbb szlovák politikus vette elő ezt a témát.,Aggasztó, hogy a legnépszerűbb politikus ismét a magyarveszélyre hívja fel a figyel­met, és megkérdőjelezi az MKP te­vékenységét és egyes tisztségviselő­inek szerepvállalását. A párt egyes országos és helyi képviselői válasz­tások eredményeképpen kerültek posztjukra, Fico tehát gyakorlatilag a választásokat, az önkormányzati­ság elvét kérdőjelezi meg” - véli Bárdos, (lpj, s) Már elégedetlenkedünk Ján Figel’jó jelöltnek tűnik Pozsony. A szlovák állampolgá­rok 44 százaléka elégedett azzal, hogy Ján Figel képviseli Szlovákiát az Európai Bizottságban - derül ki abból a felmérésből, melyet 1248 résztvevő bevonásával készített a Statisztikai Hivatal Közvélemény­kutató Intézete. A felmérés szerint a pozitívan nyilatkozók nagy része az idősebb, 40-59 éves korosztály­ba tartozik, míg az ellenzők 21 szá­zalékának többségét a fiatalabb nemzedék alkotja. A közvélemény­kutatás szerint 25 százalék számá­ra nem bír jelentőséggel az EU- biztos személye, 10 százalék pedig nem tudta megítélni a kérdést. Ezzel szemben az Európai Parla- mentba megválasztott szlovák kép­viselőkkel már kevésbé elégedett a közvélemény. A megkérdezettek­nek csak mintegy 33 százaléka nyi­latkozott pozitívan. 32 százalék el­marasztaló véleményt fogalmazott meg, 27 százalék számára érdekte­len volt a kérdés, a fennmaradó 8 százalék pedig elhatárolódott a vá­laszadástól. (ú) Grapáék nagy tervei Ziak hirtelen HZD-s lett Pozsony. Az első parlamenti képviselőt Rudolf Ziak személyé­ben szerezte meg a Mozgalom a Demokráciáért (HZD). Együttmű­ködésükről a héten döntöttek. Jozef Grapa, a HZD megbízott el­nöke elmondta, a HZD további füg­getlen képviselőkkel és parlamen­ten kívüli pártokkal tárgyal. A moz­galom szeretne jól felkészülni a jö­vő évi megyei önkormányzati vá­lasztásokra, valamint a 2006-os parlamenti választásokra. Ziak a továbbiakban is ellenzéki képviselő szeretne maradni a parla­mentben. Kész együttműködni más ellenzéki pártokkal is, azonban nem konkretizálta, hogy a Smeri vagy esetleg az anyapártot, az ES- HZDS-t részesíti előnyben. „Ez a konkrét törvényekről folytatott tár­gyalásokon derül majd ki” - tette hozzá. Rudolf Ziak a ES-HZDS kép­viselőjeként került be a parlament­be. Később Vojtech Tkáccsal kilé­pett a pártból és megalapította a Népi Uniót (LÚ). Egy idő után Zial innen is kilépett, mivel az unió tag­jai úgy döntöttek, hogy támogatja! a kormányprogramot, (dem) Frontálisan ütközött két személyvonat a dél-csehországi Bavorov közelében. A balesetnek egy ha­lottja és harminc sebesültje van. A mentőmunkálatok lassan haladtak, mert a baleset nehezen megközelíthető helyen történt. A rendőrök emberi mulasztásra gyanakszanak. (CTK-felvétel) Bauer Edit strasbourgi kijelentése reakciókra serkentette a szlovák nacionalistákat • • Össztüzet zúdítottak az MKP-ra A gyanúsítottak között kilenc magánvállalkozó, egy pedig bírósági végrehajtó Többmilliós adócsalás ÖSSZEFOGLALÓ

Next

/
Oldalképek
Tartalom