Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-22 / 168. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 22. Gazdaság és fogyasztók 3 A szlovák főváros repülőterének forgalma az utóbbi időben viharosan nő, egyre több légitársaság indítja járatait Vége a szárnyaszegett éveknek Kassa repülőterén rövidesen új járattal bővülhet a forgalom (TASR-jelvétel) Pozsony. A tavalyi több mint 480 ezer utashoz ké­pest idén a becslések sze­rint szinte megkétszereződ­het a személyforgalom a pozsonyi reptéren, s ez a fő­város idegenforgalmi sta­tisztikáira is kedvező hatás­sal lehet. KORPÁS ÁRPÁD Pozsonynak is érdeke tehát, hogy a repülőtér, valamint a Po­zsonyban menetrend szerinti jára­tokat működtető tizenegy légitár­saság szolgáltatásai idehaza és kül­földön is minél szélesebb körben is­mertté váljanak. Korábban a légiki­kötő utasforgalmának évközi növe­kedése néhány ezerben volt mérhe­tő (sőt 1999-ben az előző évihez képest némi visszaesést tapasztal­tak), tavaly azonban a 2002. évhez viszonyítva mintegy 112 ezerrel többen fordultak meg a repülőté­ren. Idén a légikikötő igazgatója, Róbert Nemec szerint ez a szám a nyolcszázezret is meghaladhatja. A növekedésben nagy szerepet játszik, hogy a szlovák piacon több külföldi légitársaság is megjelent. A hagyományosnak tekinthető prágai, moszkvai, milánói és tel avivi járatok mellett idén már München, Barcelona, Várna, to­vábbá Róma, Amszterdam, Palma de Mallorca, London és Párizs úticéllal is rendszeresen szállnak fel a gépmadarak Pozsonyból. Szlovákia fővárosából jelenleg Eu­rópa, a Közel-Kelet és Ázsia 32 vá­rosa érhető el közvetlen járattal, emellett a kínálat egyre bővül. A Szlovák Légitársaság (SA) a Pozsony-Brüsszel-Pozsony vona­lon idén márciustól az addigi há­rom helyett hetente öt járatot mű­ködtet, minden egyes munkana­pon egyet, miáltal a tavalyi év ha­sonló időszakához képest az utóbbi hónapokban 53 százalékos utasfor­galom-növekedést könyvelhetett el. Az Austrian Airlinesszal együtt­működve júliustól munkanapokon kétszer indít gépet az Európai Unió fővárosába, és egy járatot vasár­napra is beiktatott. Az osztrák part­nercég segítségévelvált lehetővé az is, hogy a társaság a hét minden napján légi összeköttetést biztosít­son Londonnal és Párizssal. A cég a közép-európai térségre is fokozot­tabban figyel, hiszen e hónap köze­pétől a LOT lengyel légitársasággal együttműködve heti négy varsói já­ratot is létesített. A Cseh Légitársaság (CSA) po­zsonyi eredményei is kecsegtetőek: míg 2002-ben 70,5 ezer, tavaly már 75 ezer személyt szállított Po­zsonyba, az idei év első öt hónapjá­ban pedig már mintegy 33 ezret, vagyis majdnem egynegyedével többet, mint 2003 hasonló idősza­kában. A cseh társaság Kassáról he­tente 26, Szliácsról 5 járatot közle­kedtet Prágába. A Pozsony-Kassa vonalon kívül Londonba, Párizsba, Barcelonába és Amszterdamba is rendszeresen gépeket indító SkyEurope Airlines légitársaság utasainak fele nem szlovákiai állampolgár (tavaly pél­dául minden harmadik osztrák volt), ami arra enged következtet­ni, hogy a pozsonyi reptér a térség­ben is egyre nagyobb szerepet ját­szik - Ferihegy és Schwechat mel­lett. A német Lufthansa napi két (vasárnaponként egy) müncheni járata egyik fő előnyének tekinti, hogy a bajor főváros légikikötője rugalmas ugródeszkául szolgálhat a Pozsonyból a nagyvilágba induló utasoknak. Rövidesen Kassa-Ungvár légi járat Pozsony. Az egymáshoz viszonylag közel lévő Kassa és a kárpát­aljai Ungvár között szeretne a közeljövőben menetrend szerinti já­ratot kialakítani az ukrán Aeromost-Charkov-jelentette be tegnap a cég szlovákiai képviselője. A két ország és a két város közti egyre élénkebb kapcsolatokon kívül éppen azok kerékkötője, a nehézkes köz- és vasúti forgalom indokolja a járatlétesítést, (kor) A bírósági eljárás célja az orosz óriáscég szétzúzása Végleg kiütnék a Jukoszt ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Moszkva. A második legna­gyobb orosz olajvállalat, a Jukosz végleges tönkretételének szándé­kát látják a tegnapi moszkvai lapok abban a döntésben, hogy kiárusít­ják a cég legnagyobb termelőegy­ségét, a Juganszknyeftyegazt. Az igazságügyi minisztérium e héten jelentette be, hogy a bírósági végre­hajtók - biztosítandó a Jukosz 2000-re megállapított 3,4 milliárd dolláros adótartozásának befizeté­sét - kiárusítják az olajipari óriás termelésének 60%-át adó leányvál­lalatot, amely az általa ellenőrzött, 30,4 milliárd dollárt érő olajtarta­lékot is figyelembe véve jóval na­gyobb vagyont képvisel, mint a Jukosz teljes adóssága. A Nyeza- viszimaja Gazeta szerint az intéz­kedés a Jukosz végét jelenti, s azt bizonyítja, hogy az eljárás valódi célja az óriáscég szétzúzása. A Gazeta szerint az igazi kérdés most az, ki fogja megvásárolni a Jugan­szknyeftyegazt, hogy ezzel az orosz olajpiac legfőbb szereplőjévé lép­jen elő. A lehetséges vevők körét a lap igen szűknek látja, mindössze két állami s két, az állam iránt lojá­lis, azzal együttműködő olajcéget említ. Ha állami cég lesz a vásárló, nyilvánvalóvá válik, hogy az állam célja a Jukosz elleni eljárással a pri­vatizáció során elherdált állami va­gyon egy részének visszaállamosí­tása, aminek a látszatát a hatalom képviselői szeretnék elkerülni. Ha viszont magáncég lesz a vevő, s a vételárat is közzéteszik, akkor kide­rülhet, ki áll a Jukosz elleni keresz­tes hadjárat mögött. (MTI, ú) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Az EU-agrármiiszte- rek hétfői brüsszeli tanácskozása, a cukorpiaci reformtervezetek és az egyes agrártermék-készletek kötelező monitorozása a május­ban csatlakozott országok számá­ra - ezek voltak a legfontosabb témái Renate Künast német szö­vetségi fogyasztóvédelmi, élel­mezésügyi és mezőgazdasági mi­niszter, valamint Simon Zsolt földművelésügyi miniszter tegna­pi pozsonyi megbeszélésének. Renate Künast kész tényként ke­zelte azt, hogy az uniós cukorpiac reformjára - Franz Fischler agrár­főbiztos terveivel ellentétben - nem 2005-től, hanem csak 2006 nyarától kerül majd sor. Ezzel az időponttal Simon Zsolt is egyet­értett. A német vendég ugyanak­kor leszögezte: figyelni fogják a reform kihatásait az ágazatban vállalkozó gazdákra és a cukor­iparra. Ilyen elemzések híján Si­mon sem tudta tegnap megmon­dani, hogy a cukorpiaci reform­nak milyen hatása lesz a szlováki­ai cukorpiac szereplőire. Künast ugyanakkor utalt arra a lapunk által is felvázolt lehetőségre (lásd a július 20-ai Új Szót), miszerint a cukorrépa - a repcéhez hasonló­an - bioetanol-alapanyag lehet. A répafejekből ugyanis kiváló mo­torbenzin-adalékanyagot lehet előállítani. Az EU-környezetvé- delmi kötelezettségvállalásai azt sugallják, hogy kontinensünkön már 2005-től megugrik a kereslet a környezetkímélőbb üzemanya­gok iránti, (gyor) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Ötmillió eurós befektetés Kassán Kassa. A gépkocsialkatrésze­ket gyártó francia Valeo társaság mintegy 5 millió eurót fektet új kassai üzemének építésére - kö­zölte Ondrej Zember, a külföldi befektetéseket támogató SARIO szóvivője. A termelés 2007-es csúcsrajáratását követően mint­egy 500 alkalmazottat foglalkoz­tatnak majd, miközben a cég már most meghirdette az új munkahelyeket. (SITA) Idén 500 cég az Agrokomplexen Nyitra. A szlovákiai agrárium felkészültsége az európai uniós kihívásokra a témája az idei, sorrendben már a 31. Agro- komplex mezőgazdasági szak­vásárnak. Augusztus 19. és 24. között 500 kiállító mutatkozik be Nyitrán, akik közül minden ötödik külföldről érkezik. A nagyvásár nemzetközi jellegét a cseh, magyar, dán, holland, né­met, lengyel, svájci, olasz és tö­rök cégek biztosítják. Újdonság­nak számít az idén először meg­rendezésre kerülő sörfesztivál, amelyen hét sörgyár termékeibe kóstolhatunk bele. (TASR) Tovább titkolózna a Deutsche Telecom Pozsony. A Slovak Telecom 51%-os részvénycsomagjának a tulajdonosa, a Deutsche Telecom továbbra is titokban szeretné tar­tani az általa kötött privatizációs szerződést. Több minisztérium ugyan már megkezdte az általa kötött privatizációs szerződések nyilvánosságra hozatalának az előkészítését, a távközlés eseté­ben azonban a döntő szava va­lószínűleg a német cégnek lesz. A DT szerint ők a vagyonalap ré­szesedését vették meg, ami a törvények szerint nem az állam tulajdona. (TASR) Újabb autógyár lesz a térségünkben? Bécs. Az osztrák Magna Steyr társaság Csehországban, Magya­rországon vagy Romániában 400 millió eurót is elérő beruhá­zás keretében egy évi 150 ezer gépkocsit előállító autógyárat építene - írta az osztrák Wirt- schaftsBlatt. A Grazban évi 200 ezer autót előállító társaság fő­nöke, Manfred Remmel közölte: a végleges telephely kiválasztása a jelenlegi megrendelőktől függ. „A Volkswagen számára megfe­lelő volna Csehország vagy Ma­gyarország, a DaimlerChrysler Romániában is fantáziát lát” - mondta Remmel. (c, t) A Ryanair ingyen adhatja a jegyeit Berlin. Michael O’Leary, az ír Ryanair fapados légitársaság ve­zére szerint cége 10 év múlva in­gyen kínálja majd repülőjegyeit, mert akkorra már egyéb bevételi forrásokból - szállodák üzemel­tetéséből, autóbérlésből - tartja majd fenn magát. Michael O’Le­ary szerint öt éven belül Európá­ban a fő légitársaságok a követ­kezők lesznek lesznek: a Luft­hansa, az Air France, a British Airways és a Ryanair. (MTI) Valuta MAI VALUTAARF0LYAM0K Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta______ Árfolyam EMU - euró Anqolfont Cseh korona Dán korona Japán jen (100) Kanadai dollár 39,859 Lengyel zloty 1,272 24,537 Svéd korona 29,727 Svájci frank USA-dollár 8,926 59,844 Magyar forint (100) 15,944 4,343 5,360 Szlovén tollár (100) 16,613 25,995 32,289 VETEL - ELADAS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 38,71-41,01 31,24-33,64 1,25-1,31 14,95-16,95 OTP Bank 38,82-40,84 31,52-33,27 1,24-1,30 15,36-16,53 Postabank 38,82-40,90 31,65-33,33 1,24-1,30 15,33-16,59 Szí. Takarékpénztár 38,80-40,80 31,53-33,19 1,23-1,30 15,23-16,66 Tatra banka 38,82-40,90 31,65-33,33 1,24-1,30 15,33-16,59 UniBanka 38,83-40,87 31,60-33,26 1,24-1,30 15,31-15,33 Általános Hitelbank 38,82-40,90 31,72-33,41 1,23-1,31 15,07-16,82 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A Nap kel 05.17-kor - nyugszik 20.39-kor A Hold kel 10.18-kor - nyugszik 23.08-kor A Duna vízállása-Pozsony: 355, árad; Medve: 290, árad; Komárom: 260, árad; Párkány: 175, változatlan. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: STRANDID0; 29-33 FOK ELŐREJELZÉS 0 RV0S M ETE0 R0 L0GIA Délelőtt zavar­talanul süt a nap, s csak délután a nagyobb felhősö- dések mellett el­vétve fordulhat elő zápor, zivatar. A mérsékelt, gyenge irányú szél ziva­tarok környezetében erősödhet fel. A nappali hőmérséklet 29-33 fok közöttire emelkedik. Éjszaka 19 és 15 fok közötti értékekre számítha­tunk. Holnap enyhülés várható, a hőmérséklet 27 és 31 fok körül ala­kul. Fokozatosan csökken az ural­kodó légnyomás, de a hétvégén is csak egy-két fokot enyhül az idő. A mai front- mentes időjárás alapvetően kedve­ző hatással lesz a szervezetünkre. Javul a szellemi és fizikai teherbírá­sunk, jobban tudunk összpontosíta­ni a feladatainkra. A szív- és érrend­szeri betegségekben szenvedők le­hetőleg kerüljék a túlzott megterhe­lést. Az alacsonyabb vémyomásúa- kat enyhébb migrénes fejfájás gyö­törheti. A reumatikus és mozgás- szervi panaszokkal küszködök fáj­dalmai csak a változékonyabb idő­járású régiókban erősödhetnek fel. Az EU cukorpiaci reformja 2006 nyarától léphet életbe Vizsgálják a kihatásokat

Next

/
Oldalképek
Tartalom