Új Szó, 2004. július (57. évfolyam, 151-176. szám)

2004-07-20 / 166. szám, hétfő

2 Közélet RÖVIDEN Egymillió dollár a szlovák túszért Prága. A Kaukázusban már hét hete eltűnt Miriam Jevíková sza­badon bocsátásáért egymillió dollárt követelnek fogva tartói - erősítette meg Martin Rozumek, a tolmácsnőt foglalkoztató cseh társaság igazgatója. Egy oroszul beszélő férfi két alkalommal tele­fonált a menekülteket segítő szervezetnek - utoljára július 4-én és kérte a váltságdíjat, a 28 éves nő egészségi állapotáról nem szólt. A Ria Novosti orosz hírügynökség értesülése szerint a nő utolsó előfordulási helye Piatigorsk volt, néhány kollégájával ez a város volt szolgálati útjuk célpontja. Jevíková egyébként május­ban felbontotta szerződését a prágai szervezettel, tehát a későbbi, Ingusföldre tervezett kirándulása magánjellegű lett volna. Az orosz biztonsági szervek mindent megtesznek a szlovák állampol­gár felkutatásáért, (s, t) Vannak még titkai a KIA-nak Pozsony. Az ellenzék elégedetlen a kormány nyilvánosságra hozott jelentésével, és sokkal több információt követel a Hyun- dai/KIA beruházásával kapcsolatban. A nyilvánosságra hozatalt követelő Smer képviselője, Róbert Madej azt mondta, a kormány olyan adatokat is eltitkolt, amelyek nem minősülhetnek üzleti ti­toknak. Hiányoznak például az adatok a munkavállalói szerkezet­ről, vagyis nem tudni, hány embert akar alkalmazni a cég és mi­kor. Emellett nem tudni, valójában mennyit és mire akar befektet­ni a KIA. (SITA) Az unió cukorpiaci reformja rossz a hazai gyártóknak Bezárnak a cukorgyárak? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Az Európai Unió által szorgalmazott, várhatóan 2005-től hatályba lépő cukorpiaci reform negatívan érintené a hazai gyártó­kat - közölte Simon Zsolt földmű­velésügyi miniszter, aki szerint számunkra az volna a megfelelő, ha a cukor gyártásával és eladásá­val kezdődő gyökeres, az árakat le­törő változás csak 2007-2008-ban rajtolna. „A mi érdekünk is, hogy a reform megvalósuljon, de csak ak­kor, amikor az a szlovákiai ter­mesztőknek is megfelel” - mondta Simon. A tervezett változás ered­ményeként lefaragnák a mestersé­gesen magasan tartott felvásárlási árakat, csökkentenék a termelési kvótákat, ami a szakminiszter sze­rint a cukorgyárak egy részének bezárásával járna. Annak dacára, hogy a reform eredményeként az unióban ösz- szességében olcsóbbá válna a cu­kor, nálunk ennek az ellenkezője történne, mivel a szlovákiai ár­szint messze elmarad az EU- tagokétól. (t, ú) Illik beszélni a befogadó ország nyelvét Juraj Migas magyarul tanul ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Magyar nyelvleckéket vesz a leendő budapesti nagykö­vet, erősítette meg a külügyminisz­térium magát megnevezni nem kí­vánó alkalmazottja. A külügy így reagált arra, hogy az MKP nemtet­szésének adott hangot, amiért Juraj Migas nem tud magyarul. Hi­vatalosan nem erősíthetnek meg semmit, hiszen amíg a befogadó ország nem egyezik bele a javasolt személy kinevezésébe, hírzárlat van. Migas angolul, németül, oro­szul, svédül és lengyelül beszél, a brüsszeli misszió vezetője volt. Duka Zólyomi Árpád, az MKP kül­politikával foglalkozó elnökhelyet­tese szerint tapasztalt diplomata, és bár a magyarnyelv-tudás nem feltétel, mégiscsak fontos szem­pont. Duray Miklós, a magyar párt ügyvezető alelnöke elismerte: nem minden Magyarországról érkezett pozsonyi nagykövet bírta a szlovák nyelvet, de megtanulta, mert bár nem kötelező, illik beszélni a befo­gadó ország nyelvét. Duka Zólyo­mi lapunknak hozzáfűzte, hogy a korábbi jelölt, Ferdinand Devínsky tud magyarul, (s, sza) Gyanúsnak találja az ügyet a pozsonyi önkormányzat Nincs „minden rendben” az elvonó szétverésével? ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Valószínűleg szándé­kosan verték szét a pozsonyi elvonó berendezését - állítja Müan Vajda, a pozsonyi polgármester szóvivője. „Nem tartom véletlennek, hogy ha­sonló incidens pontosan tíz év után történt. Ráadásul azon a napon, amikor a drogközpont igazgatója, Lubomír Okruhlica e-mailt kapott Branislav Hochelától, a polgármes­ter első helyettesétől, melyben arra figyelmeztette az igazgatót, hogy együttműködésük ilyen hangnem­ben már nem folytatódhat - nyüat- kozott Vajda. Hozzátéve, a város­házának több összetűzése volt már Okruhlicával. Okruhlica addig nem nyitja ki az elvonót, amíg a város nem téríti a károkat, és amíg nem alkalmaznak egy biztonsági őrt, aki megvédheti a nővért. „Az agresszív részeg tombo- lásának idején is csak egy nővér szolgált, aki kihívta a rendőrséget. Én négytagú ügyeletet javasoltam, biztonsági szakemberekkel” - állítja az igazgató. A város az elvonó mű­ködtetésére havi 70 ezer koronát ad, legalább 200-240 ezerre lenne szükség. Vajda azonban azt állítja, hogy a város évente 900 ezer koro­nával támogatja az elvonót. Ha a drogelvonó igazgatótanácsa ezt az összeget kevesli, a város új működ­tetőt keres. Vajda szerint az, hogy a rongálás idején csak egy nővér dol­gozott, az elvonó problémája. „A városháza által adott ösz- szegből pedig csak akkor tudnánk nyitva tartani az elvonót, ha tör­vényt sértenénk” - reagált Ok­ruhlica. (SITA) ÚJ SZÓ 2004. JÚLIUS 20 Ma leteszik esküjüket a 732 fős strasbourgi testület huszonöt országból érkező új tagjai Felkerekedtek az EP-képviselők Pozsony. Ma teszik le eskü­jüket az új európai parla­menti képviselők, akik már tegnap este frakcióülésen vettek részt. Az Európai Parlamentben a klubtagság fontos: a politikusok első­sorban nem azt az országot képviselik, amelyből szár­maznak - bár áttételesen ez is megjelenik hanem politikai meggyőződésük alapján frakciókba tömö­rülnek és általában egysé­gesen lépnek fel. ÖSSZEFOGLALÓNK Az MKP-nak két képviselője van a 732 fős testületben, de például a német delegáció is csak 99 tagú. „Ezért mindenkinek szövetségese­ket kell keresnie elképzelései meg­valósításához. Az MKP sohasem volt többségben, mindig szövetsé­gesekre voltunk utalva, úgyhogy a partnerek keresésében van gya­korlatunk. Ezenkívül az EP legna­gyobb frakciójának vagyunk tagja, ami nagy előny” - mondta koráb­ban lapunknak Bauer Edit EP-kép- viselő. Az SDKÚ és a KDH is a nép­párti klubhoz csatlakozik. Jó bizottságot kifogni A mostani ülésszak rövidnek ígérkezik, érdemi munka nem vár­ható. Megválasztják az Európai Parlament, majd az Európai Bi­zottság új elnökét, a képviselőket pedig besorolják az egyes parla­menti bizottságokba. Általában a külügyi és a költségvetési testület iránt a legnagyobb az érdeklődés. Duka Zólyomi Árpád is szívesen kerülne az előbbibe, de atomfizi­kusként örömmel dolgozna a tu­dományos kutatásokkal vagy az európai energetikai problémákkal foglalkozó bizottságban is. Bauer Edit itthon emberi jogokkal és szo­ciális kérdésekkel foglalkozott, be­vallása szerint szeretné elősegíte­ni a nagy regionális különbségek megszüntetését. Ingázó képviselők Brüsszel, Strasbourg és Pozsony - e között a három város között in­gáznak majd öt évig euroképvise- lőink, többük külföldön is beren­dez egy háztartást. „Most szállo­dába megyünk, egy hétre nem ér­demes lakást kivenni. Később ke­resünk albérletet Brüsszelben, de Strasbourgban nem” - árulta el la­punknak Duka Zólyomi. Monika Benovának (Smer) két háztartása lesz, s mint mondta, mivel egyedül neveli fiát, örül, hogy havi 86 ezer koronának megfelelő fizetést kap. Hiszen gyermekét itthon is be kell bizto­sítania, Brüsszelben pedig drá­gább az élet. Napidíj, iroda, asszisztensek Az EP-képviselők az alapfize­tésükön kívül 260 eurós napidíjat is kapnak, ám ezt Brüsszel állja, akárcsak a képviselői irodájukkal összefüggő költségeket és az úti­költséget: mindenkinek első osz­tályú repülőjegyet térítenek. Há­rom asszisztensük lehet: kettő kint, egy otthon. A hazait az anya­ország, míg a másik kettőt az Eu­rópai Unió fizeti. Dukának már megvan mindkét külföldi munka­társa: eddigi képviselői asszisz­tense, Sidó Árpád, valamint Lancz Attila, Duray Miklós eddigi asszisztense. A hazait még nem választotta ki. Bauer Edit is meg­tartotta eddigi munkatársát, Szá­raz Krisztinát, (sza) Új arcok a szlovák parlamentben Pozsony. Tizennégy európai parlamenti képviselőnk közül heten a hazai törvényhozás tagjai voltak, helyükre hamarosan új képviselők ülnek. Az MKP színeiben Kvarda József és Juhász György tűnik fel a parlamentben, Kvarda József azonban ezt követően visszatér kulturá­lis államtitkári posztjára. Pótképviselőként Keszegh Pál ül képviselői székébe. A kereszténydemokrata Anna Záborskát Ján Bielik váltja fel. Az SDKÚ-s Milan Gafa helyére Jaroslav Ivanco ül. A Smer és a HZDS még nem döntött; az előbbinek Mondta Benová, az utóbbinak Irena Belohorská és Sergej Roziik utódját kell megtalálnia, (t, sza) Nem turisták, a látszat csal (TAS R/AFP-felvé tel, A gazdasági tárca - és az üzletek - nem ellenkeznek, őszre megoldható az ügy Petíció a flakonok visszaváltásáért ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Petíciót juttatott el a Föld Barátai szervezet a környe­zetvédelmi minisztériumba, 32 358 személy aláírásával a mű­anyag flakonok (PÉT) visszavált- hatóságának bevezetését kéri. - Nem mi ellenezzük a flakonok visszaváltását. Valószínűleg a töb­bi minisztériumra kell nagyobb nyomást gyakorolni, hogy tudato­sítsák a kérdés fontosságát. Kompromisszumokra ebben az esetben is szükség lesz - nyilatko­zott Peter Galovic hulladékgaz­ÖSSZEFOGLALÓNK Pozsony. Ivan Hopta kilépett a kommunista pártból és parlamenti frakciójából, mivel Jozef Sevc párt­elnök vasárnap éjfélig nem kért tő­le bocsánatot az általa terjesztett hazugságokért. Sevc egyebek mel­lett azt mondta, hogy Hopta Úsvit című lapját a HZDS pénzeli. így hu­szonkettőre nőtt a független képvi­selők száma a parlamentben, meg­nevezésük is számtalan van már - műid a sajtóban, mind a törvény- hozásban - a csellengő honatyától az ultrafüggetlen képviselőig. Hop­ta ugyanakkor tiltakozik a függet­dálkodási osztályvezető. Hozzá­tette, a megoldás valószínűleg a szeparált szemétgyűjtés és fla- konvisszaváltás összevonása lesz. A Focus ügynökség felmérése szerint a lakosság 57,8 %-a támo­gatja a flakonok visszaváltását. „Miklós László környezetvédelmi miniszter már néhányszor el­mondta, hogy ennek semmi ko­moly akadálya nincs. Pavol Rusko gazdasági miniszter jóvoltából, aki nem ért egyet az eljárással, mégis kétszer leállt már a dolog. A problémát nem a szakemberek fogják megoldani, hanem azok, len megnevezés ellen, továbbra is kommunistának tartja magát. A KSS tudomásul vette döntését, a pártelnök megjegyezte: több mint kétéves pártellenes tevékenységét egyetlen politikai erő sem tűrte vol­na eddig, mint a KSS. Szerinte Hopta nem a kommunista program megvalósítására törekedett, ha­nem betegesen áhítozott különféle funkciók után. Egy kommunista már kilépett a KSS-ből, Herman Arvay, ám ő nem ragaszkodott túl­ságosan meggyőződéséhez, sőt az is felmerült, hogy az SDKÚ-ban próbál szerencsét. Hopta állítólag pártalapításon akik okozzák azt” - állítja Ladislav Hegyi, a Föld Barátai szervezet képviselője. Természetesen az üzlethálóza­tok is ellenzik a dolgot, hiszen ha életbe lépne a rendelet, valahol raktározni kellene a sok flakont. A műanyag üvegek visszaváltása esetén a környezetvédelmi tárca gyűjtőhelyek létesítését javasolja minden községben. Egy kiló mű­anyag flakon tíz koronába kerül. „Ha a gazdasági minisztérium nem lesz ellene, már szeptember­ben megoldjuk a problémát” - tá­jékoztatott Galovic. (dem) töri a fejét, csakúgy mint Ivan Sak- tor szakszervezeti elnök - állítja La­dislav Jaca, a KSS központi titkára. Szerinte ősszel az angol labou- risták példájára létrejön egy szak- szervezeti párt, de Saktor ezt cáfol­ja. Elemzők már korábban rámu­tattak, a szakszervezet folyamato­san próbálja befolyásolni a politi­kát; ennek ékes példája az előreho­zott parlamenti választások kiírását szorgalmazó népszavazás. A kor­mány is azért javasolta a közel­múltban az érdekegyeztető tanács megszüntetését, mert a szakszer­vezet sokszor politikai eszközöket használ és politizál, (s, sza) BIZALMI LISTA Robert Fico 22,9% Vladimír Meciar 13,6% Ivan Gasparovic 13,2% Bugár Béla 12% Monika Benová 6,3% Pavol Hrusovsky 4,9% Mikulás Dzurinda 4,8% Eduard Kukán 4,4% Csáky Pál 2,1% Bauer Edit 1,3% A Statisztikai Hivatal legfrissebb közvélemény-kutatása alapján Robert Ficóban bízik a legtöbb szlovákiai választópolgár. Közös felvételt kérünk Két év múlva schengeni határok Pozsony. Szlovákia, Csehország Magyarország és Lengyelország 2006. július 1-jéig felkészül < schengeni rendszerhez való csada kozásra, tájékoztatta lapunkat Eu bomíra Miklovicová, a belügymi nisztérium sajtóosztályának mun katársa. Vladimír Palkó belügymi niszter tegnap aláírta a visegrád négyek schengeni nyilatkozatát mely értelmében az országok egy ségesen fognak fellépni, közöser kérvényezik felvételüket a sehen géni térségbe, és a kérelmet még e: év végéig benyújtják. Ha minder jól megy, a V4-ek 2007. október 1 jétől a rendszer teljes jogú tagjáv; válhatnak, (sza) Ivan Hopta elvtárs otthagyta a KSS-t és pártalapításon töri a fejét Huszonkét független képviselő

Next

/
Oldalképek
Tartalom